Belépés
2018. november 18. vasárnap | 46. hét | 322. nap | 11:17 | Jenő
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Eltűnt,majd megkerült munkakönyv
,,nevére vett"!
Rettenetes életérzés szakadt rám. Élő halottként botorkáltam abban az életben, amit addig a sajátomnak hittem.
*
És akkor elkezdtem nyomozni...
Először a Történeti Hivatalban szerettem volna kutakodni. ,,Tartó" tudta, hogy oda készülök és legnagyobb meglepetésemre, amikor én beléptem az épületbe, ő szembe jött velem már kifelé... De még csak meg sem akart ismerni!!! Nagyon feszült volt és ellenségesség áradt belőle. Ezért, úgy elmentem mellette, mintha nem is a gyermekeim apja lett volna!
Ma már tudom, hogy ő akkor azért ment oda én előttem, hogy minden iratot biztonságba helyeztessen. Természetesen úgy, hogy ÉN AZOKBA SOHA NE TUDJAK BETEKINTENI.

De én akkor még csak sejtések szintjén éreztem, hogy ,,Tartónak" köze van ahhoz, hogy ne tudjak meg semmit a valódi szüleimről, rokonaimról.
Ez engem még eltökéltebbé tett és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának címezve is írtam egy beadványt, amit leadtam szabályosan az ügyfélszolgálati
furaila, 2018. november 12. hétfő, 04:24
27. évközi hét csütörtök 10.11
által?
Ez az Isten igéje. Gal 3,1-5

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten jó Atyánk, aki az állhatatos imádságot mindig meghallgatja.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak (a kérő imádságról):
,,Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett
maroka, 2018. október 11. csütörtök, 13:50
Vass Albert: Nagyapám tanítása - tanmese
Idefigyelj, mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz!
Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel. - Idefigyelj, mondta. Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják
ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem, hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted, csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez
maroka, 2018. október 07. vasárnap, 23:33
Vértanúink utolsó szavai
LEININGEN-WESTERBURG KAROLY búcsúlevele feleségéhez, Sissány Elizhez és utolsó szavai:

Egyetlen, utolsó leheletemig szeretett Lizám!

A kocka eldőlt, és csak kevés órám marad még e világon, hogy előkészüljek a keserves lépésre. - A halál nem volna rettenetes rám nézve, ha egyedül állnék; de a rád és ártatlan gyermekeimre való gondolat, drága Lizám, súlyosan nehezedik lelkemre. A csapás nem ért készületlenül. Azt hittem, mindenre készen vagyok: és mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szívem arra a gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet, örökre elveszítelek. - Nem! - nem örökre! Erős a hitem, hogy egy szebb és jobb élet következik erre az életre; szellemem körülötted fog lebegni, mert hisz a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér.

Szívesen, ó, mily szívesen éltem volna, hisz megvolt mindenem, ami boldoggá teszi az életet, olyan
lilagondolatok, 2018. október 06. szombat, 14:04
József Attila : Altató
Lehunyja két szemét az ég .
lehúnyja sok szemét a ház ,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen , kis Balázs .

Lábára lehajtja fejét ,
alszik a bogár , a darázs ,
vele alszik a zümmögés ,
aludj el szépen , kis Balázs .

A villamos is aluszik ,
s míg szendereg a robogás ,
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen , kis Balázs .

Alszik a széken a kabát ,
szunnyadozik a szakadás ,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen kis Balázs .

Szundít a labda meg a síp ,
az erdő , a kirándulás ,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen kis Balázs .

A távolságot , mint üveg -
golyót , megkapod , óriás
leszel , csak hunyd le kis szemed -
aludj el szépen , kis Balázs .

Tűzoltó leszel s katona !
Vadakat terelő juhász !
Látod , elalszik anyuka -
aludj el
bedmarika47, 2018. szeptember 29. szombat, 21:50
Flammerné Molnár Edit
kiszámoltam, átlagsebességét.
GYorsan ábrázoltam, a grafikon képét!

Egyenes vonal lett, mely nullától indul!
Na számoljuk csak ki! Mennyivel gyorsult?

Leírtam papírra, s számoltam képlettel:
Ez úgy szól, hogy sebesség osztva az idővel!

Tovább törtem agyam: keveset mértem!
Ebből gyorsulásom soha nem lesz nékem!

Segítségül hívjam az egyik barátom?
Előbb bejelöltem két egyforma távot.

Nagy vonalat húztam az aszfalt szélére.
Gyermekeim nézték: vajon ez mi végre?

Onnan kell induljon majd alanyom tárgya!
Remélem nem lesz túl hosszú a pálya!

Stopperral mértem meg, mindkét külön részét!
Utakat, osztom a mért időkkel, a két sebességért!

Lerajzoltam mindjárt egy új grafikonban!
Órám, mit mutatott, "x" tengelyen hoztam.

Mért útvonalakat, az "y" tengelyen nézve,
Origóból jövő, parabola lett a képe!

Zúgott már a fejem, de azt rögtön láttam,
Gépkocsim
menusgabor, 2018. szeptember 29. szombat, 18:00
Phyllis McCormack: A fura öreg
ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeimboldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt
vorosrozsa66, 2018. szeptember 20. csütörtök, 12:16
Reményik Sándor: Hontalan versek.
hömpölyögne végtelen.
De én mindig csak magamat sirattam -
S most állanom kell sírboltod felett
Könnyre-sóvárgón - kiapadtan

9.

Nem voltak fiai és lányai
A hús és vér vak törvénye szerint.
De voltak fiai és lányai
A szellem szabad törvénye szerint.
Erős lelkében nemzedéket hordott
És összekapcsolt nemzedékeket,
Lelkeket ajándékozott egymásnak -
S mikor meghalt, - kincs: rozsda, moly helyett
Nagyszerű, áldó mozdulattal mondta:
Gyermekeim: Egymást öröklitek.

10.

Rettenetesen szaporodnak
Esztendők óta a halottak.
Húznak és belém kapaszkodnak.
Menjek-e már, - vagy még maradjak ? ?

11.

Ó, az élők nem boldogok
S nem boldogok tán a halottak sem.
Boldogok csak a meg-nem-születettek.
Boldog az Ige, aki testté nem lett.
És boldogok az óriási álmok,
Az Isten roppant gondolatai,
Amíg fejünk felett keringenek
S le nem szállnak közénk.
És
marcyt, 2018. augusztus 26. vasárnap, 08:53
Wass Albert: Nagyapám tanítása
- Idefigyelj, mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz!
Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj, mondta. Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő.
Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk
is! Érted?
- Értem, hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted, csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed.
Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor
lenke1964, 2018. augusztus 13. hétfő, 19:42
Vianney Szent János Mária áldozópap
szegényes emberi eszközökön keresztül működő kegyelem erejére mutatott rá. Különösen megrázott hősies gyóntatói szolgálata. Ez az alázatos pap napi 18 órát töltött gyóntatószékben, rendkívül szerényen táplálkozott, pihenni is csak néhány órára vonult vissza. [...] Személyét megismerve meggyőződésemmé vált, hogy a lelkipásztor küldetésének jelentős részét éppen a gyóntatáson keresztül valósítja meg, vállalva a gyóntatószék önkéntes rabságát."
Szent II. János Pál pápa

Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért."
A kereszt ajándék, amelyet Isten barátainak készít.- Sohasem kell nézni, honnan jön a kereszt. Istentől jön. Mindig Isten adja..."
Ha tudtam volna, mit jelent papnak lenni, gyorsan trappista kolostorba vonultam volna a szeminárium helyett!"
Vianney Szent János

Vianney Szent János felajánló imája
Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe!
maroka, 2018. augusztus 04. szombat, 10:06
Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társ védőszentje
nyugtatta meg állapotának szent volta felől: ,,Egy alázatos és jámbor asszony kedvesebb nekem, mint egy gőgös szűz, s egy istenfélő életet élő asszony ugyanúgy szolgálhat engem, mint egy tiszta és alázatos szűz. Ha két lélek a szeretetben eggyé lesz - és Isten dicsőségére gyermekeket hoznak világra és nevelnek föl - a lelki templomban, amelyet szeretetük épített nekem, én ott vagyok harmadikként." Házasságukból nyolc gyermek született.
Úgy neveld gyermekeidet, hogy az én gyermekeim is legyenek - mondta egyik látomásában a Szent Szűz Brigittának.
Férjével kórházakat alapítottak, vagyonukból támogatták a svéd földön megjelenő ciszterci és domonkos kolostorokat. Mindketten beléptek a ferences világi harmadrendbe. Brigitta naponta tizenkét szegényt szolgált ki, járta a környéket, és segített a rászorulókon.
Brigitta gondolatait Krisztus passiója és Mária együtt szenvedése uralta, misztikus élete középpontjában az Úr kínszenvedéséről és a Szent Szűz
maroka, 2018. július 23. hétfő, 10:43
Bakancslistám sohasem volt még
napokat

Szeretném érezni a mezők illatát

Mit a hazai szél járna át

Jó lenne gyermekként újra fogócskázni

Nagymama ölében kicsit elmélázni

Jó anyám főztjét újra megkóstolnám

Szavait újra magamba szívnám

Homokórán megfordítanám a perceket

Gyermekként átélném újra az éveket

Magamhoz ölelném kik elhagyták e földi létet

Jó apám karjában keresnék menedéket

Szeretném az álmaimat valóságban látni

Gyermekeimmel még sokszor teázni

Jó lenne, ha álmomban valaki betakarna

Ha felébrednék rám mosolyogna

(Jolie
vorosrozsa66, 2018. július 21. szombat, 19:06
1/88
Képek, videók
hivatalban
nekrya
2009. október 05. hétfő, 22:06
01-Hivatalban.jpg
dengy
2007. augusztus 01. szerda, 11:58
liturgikus szolgálat1001.
maroka
2017. október 02. hétfő, 09:07
Szolgálat.jpg
chillik
2017. augusztus 17. csütörtök, 04:19
lovak szolgálatban.jpg
agica2004
2016. október 29. szombat, 14:59
szolgálat
lenke1964
2014. december 22. hétfő, 22:39
viragkuldo_szolgalat.j pg
margoboszi
2014. december 03. szerda, 10:31
Püspöknek lenni szolgálat
sacimama
2014. november 05. szerda, 21:35
Boo-őrző -védő szolgálat.
agica2004
2014. július 13. vasárnap, 21:19
mennyei szolgálat
sacimama
2013. augusztus 14. szerda, 10:00
Bernáthegyi szolgálatban.
pacsakute
2013. július 16. kedd, 11:20
Szolgálat az éjszakában
sacimama
2013. június 04. kedd, 01:27
szolgálati érdemérem
lacipecsenye
2013. március 04. hétfő, 14:11
lovasrendőrök szolgálatba
vojtiera
2012. november 20. kedd, 19:06
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.