Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 17:11 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szép napot mindenkinek!
Szeretem a reggeleket. Különösen az olyanokat, mint ez a mai. A napsütés átdereng a párán és utat tör az ablaküvegen keresztül, körbefutja a szobát, megpihen a falakon, békés, meleg fényt árasztva.
A reggel kezdet és remény. Néha csak illúzió, vágy, hogy jobb napra ébredtünk, de van, hogy valósággá válik. Hiszed vagy nem, rajtad múlik.
Szeretem ezt az évszakot. Persze nem a novemberi ködöt, szelet, zúzmarát.
Néha jó egyedül. Magadba bújsz, beburkolózol a csöndbe, csak a gondolataid dübörögnek a fejedben, lazulsz és kizárod a külvilágot. Szabad vagy kívül és belül.
Meg kell találni a jót az egyedüllétben. Azt, ami épít, ami jobbá és erősebbé tesz. Ami mosolyt csal az
kirscha, 2018. november 29. csütörtök, 09:36
Káli László
Téged?

Már nem emlékszem arra, milyen volt az élet,
amikor még nem ismertelek, nem vártam Rád
hajnaltól hajnalig, minden órában és percben.
Mindegy: ébren, vagy az álom éppen rámtalált.

Nem emlékszem arra sem, hogyan, miképpen
lett abból az apró pöttyből egész életnyi álom!
Olyan, amelynek nincs kezdete, és nincs vége,
amelyben nincs távolság, túlér minden határon.

Először egy kép! Aztán a hangod volt talán az,
ami elvarázsolt. Később a gondolataid magja!
Ahogy bennem csírázott Mennyi közös emlék!
Amíg nem voltál? Már nem is emlékszem arra!



ÖNMAGADÉRT RENDÜLETLENÜL

Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Ha másért nem is, önmagadért rendületlenül
menj az úton! Dacban viharral, szembe széllel,
ha arcodba késéllel vág a tudat: sosem ér
menusgabor, 2018. november 25. vasárnap, 21:00
Nem biztos...
Légy közel azokhoz akiket szeretsz. Ismételd nekik, mennyire szükséged van rájuk.
Szeresd őket és viselkedj velük szenben szépen. Csinálj időt arra, hogy mondhassad nekik : sajnálom, bocsáss meg, kérlek, köszönöm és a szeretetnek minden szavát, amiket ismersz.
Senkinek sem biztos a holnap, akár fiatal, akár idős. Tehát vedd úgy, hogy ma vagy utoljára azokkal akiket szeretsz. Ne várj semmire, mert ha nem lesz semmilyen holnap, bánnád, hogy nem szakitottál időt a mosolyra, ölelésre, csókra, és, hogy nem érkeztél teljesiteni utolsó kivánságukat.
Senki nem fog rád emlékezni aszerint, hogy mit gondoltál titokban. Kérd az Urat, adjon erőt és bölcsességet, hogy közölhessed gondolataidat.
wob, 2018. november 24. szombat, 14:42
32. évközi hét hétfő 11.12
EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A megtérőnek mindig meg kell bocsátanunk
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: ,,Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, - bocsáss meg neki!" Az apostolok kérték az Urat: ,,Növeld bennünk a hitet!" Az Úr így válaszolt: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! - engedelmeskedik nektek."
Ezek az evangélium igéi. Lk 17,1-6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Az egyházi elöljáróknak feddhetetlen életet kell élniük.
maroka, 2018. november 12. hétfő, 10:11
Szép napot mindenkinek!
után

Farkast soká láthatsz.

Szent Erzsébet-napja

Tél elejét szabja,

Az András-napi hó

A vetésnek nem jó."



Minden küzdelem lecsöndesül, minden vágy kihűl, minden gondolat elpihen; az idő biztosan elhozza a havat először fejünkre aztán szivünkre s végre sirunkra, sőt legvégre befedi még emlékünket is.

B. Büttner Lina

Gondolataidból lesznek a tetteid is. Amikor reggel kikászálódsz az ágyból, először a fejedben születik meg a felkelés gondolata. Nem cselekedhetsz anélkül, hogy tettedet ne előzné meg egy gondolat. Ez azt jelenti, hogy a gondolataid milyensége határozza meg, hogy szavaid és tetteid pozitívak vagy negatívak lesznek.

Rhonda Byrne

Egy szomorú gondolat, de még a szomorú gondolatok sorjázása sem jelenti azt, hogy szomorúak lennénk. Viharban sétálva érezzük a szelet, de tudjuk, hogy nem mi
kirscha, 2018. november 11. vasárnap, 09:01
Mark Twain gondolatai
tanulva érhetsz el dolgokat, mindened meglehet.

6. Az emberek nem szeretik a változást
“Minden embert bolondnak néznek, ha új ötlettel áll elő. Egészen addig, míg az az ötlet sikeressé nem teszi az illetőt."

Az emberek többsége nem szereti a változást, mert félnek attól, hogy ismét meg kell tanulniuk valami újat. De te ezzel ne foglalkozz: ha van egy új ötleted, akkor dolgozd ki, és válj sikeres emberré.

7. Fókuszálj a lényegre
“Tartsd a gondolataidat távol a problémáktól"

Az életben számtalan nehézséggel kell megküzdeni, de ha épp nincs semmilyen problémád, persze ez is mentalitás kérdése, akkor ne keress a gondolataid között gondokat, amelyekkel fölöslegesen terhelheted az életedet.

8. Ne csak a saját jóléteddel foglalkozz
“A legjobb módja annak, hogy jól érezd magad, ha valakit, akit szeretsz, boldoggá teszel."

Segíts egy barátodnak, akinek segítségre van szüksége. Szólj pár kedves szót a
lovaszmarika, 2018. október 31. szerda, 12:33
Az életed olyan, amilyennek éled...
Domonkos Jolán
Az életed olyan, amilyennek éled...

A szeretet ott van
minden egyes szóban,
hallgasd meg a szavam,
én most hozzád szóltam!

Az élet nem sótlan,
keserű, vagy édes.
Az életed olyan,
amilyennek éled.

Választhatsz könnyűnek,
vagy nehéznek érzed,
Te döntöd el ezt is,
egyszerű a képlet.

Mikor negatív vagy
gondolataidban,
megérkezik a baj
bizony nagyon hamar.

Ha csak szépre gondolsz,
és a jót keresed,
bekopog ajtódon
az életszeretet.

Megérted majd akkor,
hogy ilyen az élet.
Megérted és akkor
gyönyörűnek érzed.

A szeretet voltam,
most csak hozzád szóltam.
Fogadd meg a szavam!
Én jót tanácsoltam...
vorosrozsa66, 2018. október 15. hétfő, 23:53
Célba értem
Hogy kinek mi az életcélja, az magánügy, titok.
Nem szabad senkinek beszélni róla, mert azzal
elrontod az egészet, elárulod magad,
elbagatellizálod az életedet. Meg kell tanulni
egyedül lenni, egyedül mozogni a világban.
Ki kell tapasztalnod, hogy a gondolataiddal mit
tudsz egyáltalán kezdeni. Hol érnek véget a
gondolataid és hol kezdődik az életed.
klarika47, 2018. október 12. péntek, 16:13
A reggeli ébredés után
kicsit korábban kell kelni, de hidd el megéri, mert frissen és energikusan tudsz majd nekivágni a napi feladataidnak. Szóval jöjjön az a 9 dolog, amit érdemes elvégeznünk még reggel 9 óra előtt:

1. Állítsd az ébresztődet korábbra
Ébredés után csupán annyi időd van, hogy a ruhádat gyorsan magadra kapd és már indulsz is ki az ajtón? Akkor változtass kicsit, hiszen ahhoz, hogy kialakíts egy kellemes reggeli rutint idő kell. Kelj olyan időpontban, hogy legyen elegendő időd összeszedni a gondolataidat és ráhangolódni a feladataidra. Elég 10 vagy akár 5 perccel korábban kelni, ami nem olyan nagy megerőltetés.

2. Szívd magadba a reggeli nap sugarait
Őseink nem hiába keltek és feküdte a Nappal egyszerre. Habár felgyorsult világban élünk, de szánj arra időt, hogy ébredés után kiállj a teraszra, vagy az ablakba és hagyd, hogy a Nap sugara feltöltsön. Ez nem csak energiát ad, hanem az anyagcserédet, a koncentrációsképességedet is felpörgeti.

3. Meditálj
Akár a Nap
lovaszmarika, 2018. október 03. szerda, 11:12
Szívkapu
Angyalmandala.hu

Szívkapu

Ez a mandala a feltétel nélküli szeretetet és a teremtést szimbolizálja. Szívkapuján át eljuttatja hozzánk a szeretet csodálatos rezgéseit, energia kódjait. Segíti teremtéseinket, erősíti a kommunikációs képességeinket. Oldja a félelmeket, aggodalmakat, segít az elengedésben. Angyali energiáival a védelmező szerepet is betölti. Erős hatással van a homlokcsakrára - harmadik szemre -, a torokcsakrára és a koronacsakrára is. Az univerzum végtelenségét, bölcsességét és teljességét is magában hordozza. Harmonizál, és feltölt az univerzum energiáival. Megtanít arra, hogyha valaminek vége szakad az életünkben, akkor mindig nyílik egy új kapu, egy új lehetőség. Nyíljunk meg, nyissuk ki szívünket, szívkapunkat az új dolgok, új tapasztalatok irányába. Játsszuk az univerzum életjátékát gyermeki énnel. Csak a MOST pillanata és lehetőségei
lilagondolatok, 2018. szeptember 29. szombat, 07:55
H.Kohut Katalin: Feleség és férj (Vilma-Béla párbeszéd)
H.Kohut Katalin: Feleség és férj



- Béééla! Szerinted én jó feleség vagyok?
- Vilmám, hogy kérdezhetsz ilyet! Mással nem is tudtam volna elképzelni az életemet!
- Szerinted izgalmas velem az élet?
- Nagyon, drágám! Naponta többször örömömben nevetek, amikor valamit mondasz, vagy bármilyen történésre.
- Például?
- Tegnap, amikor lakkoztad a hajadat a tükör előtt, véletlenül fordítva szórtad a hajlakkot, tartósítottad a lámpabúrát is.
- Te ezeknek a dolgoknak örülsz, Bélám?
- Hiszen együtt nevetünk, te is jókat szórakozol a figyelmetlenségeden. De miért is vagy az, ezen el lehet gondolkozni.
- Én sem értem ezeket a szórakoztató véletleneket. Mindig el vagyok gondolkozva.
- Igen, már rájöttem, hogy ilyenkor nem vagy igazán szabad.
- Ezt hogy érted Bélám?
- Úgy, drága Vilma, hogy a szabadság a gondtalanságot jelenti, s te a melledre veszed a mások problémáit is. Ha mi minden bajt kiküszöbölünk közösen, keresel magadnak más
kohlinka, 2018. szeptember 26. szerda, 13:00
Ladányi Mihály : Tüzes olló
Ladányi Mihály : Tüzes olló

Mert szép combjaid vannak,
és meleg hasadhoz
sehol nincs már hasonló,
mert rámfonódsz,
mert meztelen hús a szád,
és nem is lesz már hozzád hasonló,
mert uralkodsz rajtam
s leterítsz mikor leterítlek,
te lángoló hús
széjjelszabdalsz, te tüzes olló!

Mert gondolataid
csak mint a növényeké, de
megzavarod az eszemet,
mert e kavargó világnál
semmivel sem vagy kevesebb,
mert az öröm belőled árad
és üres kézzel is
halhatatlan bánatokat tudsz osztani,
mert lábadhoz búvok mint az eb-

Ó, értem már, mi az, ami
átvisz háborúkon és
világnyi földrengéseken:
nem híres agyunk őrzi azt,
nem ez a gyanús semmi sem.

Amíg mélán álmodozunk
és lebegő érzelmek elragadnak,
a kitalált jövő felé
végül is édes öled lesz
az egyetlen
liliana01, 2018. szeptember 22. szombat, 17:22
1/510
Képek, videók
Nem sok mindenkinek megy.
alvaro-hopihe
2018. szeptember 26. szerda, 08:09
A mesére mindenkinek szük
irmus
2018. július 30. hétfő, 14:02
Mindenkinek szüksége van
anna4459
2018. július 05. csütörtök, 19:47
Mindenkinek szép napot :)
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 13:49
Bölcs napot mindenkinek!
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 13:19
Mindenkinek Nagyon szépen
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 10:12
0 jó éjt mindenkinek.png
lovaszmarika
2018. április 16. hétfő, 15:03
szep_hetveget_mindenki nek
vorosrozsa66
2018. április 07. szombat, 14:10
Húsvétra Mindenkinek.gif
borigit
2018. április 05. csütörtök, 12:28
Mindenkinek.jpg
sznejuci
2018. március 20. kedd, 16:32
szép napot mindenkinek...
cuppika59
2017. szeptember 21. csütörtök, 16:11
Szép napot mindenkinek. (
jucinenadov
2017. február 03. péntek, 16:57
Szép napot mindenkinek..j
jucinenadov
2017. január 23. hétfő, 23:33
Szép napot mindenkinek
irmus
2017. január 13. péntek, 14:59
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.