Belépés
2019. január 19. szombat | 3. hét | 19. nap | 23:51 | Sára, Márió
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A francia sárgamellényesek tizedszer is utcára vonultak a megkezdett nemzeti vita ellenére
táblán a köztársasági elnök irodájában kifüggesztett festményen - Shepard Fairey-nek a köztársasági szimbólumáról, a Marianne-ról készült alkotásának reprodukcióján - szereplő francia nemzeti jelszót (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) a tüntetők úgy módosították, hogy Szabadság, Egyenlőség, Gumilövedék.

A gumilövedék használatáról egész héten heves vita folyt a televíziókban, miután a francia rendőrök rendszeresen bevetik, súlyos sérüléseket okozva a tiltakozóknak. Christophe Castaner belügyminiszter szerint a gumilövedéknek köszönhetően kerülhető el a fizikai kontaktus az erőszakos tüntetőkkel, s használata nélkül még több sérült lett volna a megmozdulásokon.

A szervezők azt kérték a tiltakozóktól, hogy egy szál virággal és egy gyertyával érkezzenek, így emlékezve a november 17. óta tartó megmozdulások halottjaira és sérültjeire. Az elmúlt két hónapban a sárgamellényes tiltakozók által felállított úttorlaszoknál történt balesetekben tízen vesztették életüket és több mint kétezren
velemenyezd, 2019. január 19. szombat, 16:47
Eugenika
,,A célból, hogy teljesíteni tudjuk kötelezettségeinket a társadalmi életben, államunknak hasznosítania kell majd a modern orvosi felfedezéseket. Ki kell nyilvánítanunk, hogy mindazok a személyek, akik nyilvánvaló örökletes betegségben szenvednek vagy annak hordozói, nem alkalmasak utódnemzésre, és az államnak gyakorlati rendszabályokat kell elfogadtatni az ilyen személyek sterilizálására."

Már a nemzetiszocialisták hatalomátvételének másnapján, 1933 júniusában Wilhelm Frick belügyminiszter bejelentette: ,,a Harmadik Birodalomban a rasszhigiéne és a német nép sorsa széttéphetetlenül összekapcsolódik, és az eugenikát a nemzetiszocialista népesedéspolitika alapjának tekintik." Két héttel később már törvénybe iktatták a kötelező sterilizációs törvényt, majd nem sokkal ezután a házassági tilalmat a genetikailag sérült egyénekkel. Ezt azután hamarosan kiterjesztették az ,,alacsonyabb rendű személyekkel" való házasság tiltására is. Az a gyorsaság, ahogy ezeket a
eposz, 2019. január 17. csütörtök, 09:56
Francia zavargások - Európa Tanács: az újságírók elleni támadás a demokrácia ellen elkövetett támadás
Thorbjorn Jagland nyilatkozatában határozottan elítélte a sárgamellényesek legutóbbi demonstrációi során a tüntetők által több újságíróval szemben elkövetett támadásokat és fenyegetéseket, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtó munkakörülményei az elmúlt hetekben jelentősen romlottak.

"A véleménynyilvánítás szabadsága és a tüntetéshez való jog semmilyen körülmények között sem használhatók fel az erőszak és a gyűlölet kifejezésére" - fogalmazott a főtitkár.

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényesek kilencedik egymást követő hétvégén hozzávetőleg 84 ezer ember vonult utcára szombaton. A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tiltakozásokon 244 embert állítottak elő, és 201 embert őrizetbe is vettek. A tiltakozások miatt 80 ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra országszerte.
velemenyezd, 2019. január 14. hétfő, 16:22
Illegális bevándorlás - Nem engedi kihajózni az Open Arms civil mentőhajót a barcelonai kikötői hatóság
Oscar Camps "felelőtlenségnek és kegyetlenségnek" nevezte, hogy megakadályozzák őket az életmentésben. "Gyáva politikusok elindítják a halottszámlálót" - fogalmazott bejegyzésében.

Az eldiario.es spanyol internetes lap birtokába került a barcelonai kikötői főigazgatóság január 8-i keltezésű határozata, amelyben lényegében azzal indokolta a döntést, hogy a mentési zónához közeli máltai és olasz kikötők nem fogadják a mentőhajókat.

Érvelése szerint így az Open Arms sem tudja teljesíteni nemzetközi egyezményekben előírt kötelezettségét, hogy a legközelebbi biztonságos kikötőben tegye partra a tengeren bajbajutottakat.

Ráadásul a hajót sem arra tervezték, hogy "erőfeszítések árán" hosszú utakat tegyen meg a fedélzetén az előírnál jóval több emberrel - derült ki a dokumentumból, amelyben a hatóság kifejtette, hogy így mentőszervezet maga is a nemzetközi előírásokkal ellentétesen jár el.

"A mi feladatunk a tengeri szabályozás biztosítása, nem annak meghatározása, hogy kié a felelősség
velemenyezd, 2019. január 14. hétfő, 13:41
Tízezrek tüntettek Bilbaóban az ETA-foglyok baszkföldi börtönökbe szállításáért
A beszámolók szerint a szombati rendezvény résztvevőinek számát mintegy 70 ezerre becsülte a városi rendőrség. A spanyolországi tüntetéssel egy időben a francia baszkföldi Bayonne-ban mintegy kilencezren demonstráltak.

A tüntetést minden év januárjában megrendezi a Sare nevű baszk civil szervezet, az idei esemény azonban azért különbözik a korábbiaktól, mert a Baszkföld függetlenségéért évtizedeken át véres merényletekkel küzdő fegyveres csoport tavaly feloszlatta magát.

A bilbaói városháza előtt baszk és spanyol nyelven felolvasott nyilatkozat szerint a baszk társadalom valódi békét, megbékélést szeretne, ezért követeli, hogy a Spanyolország különböző börtöneiben szétszórva, illetve külföldön büntetésüket töltő elítélt terroristák otthonukhoz közelebbi büntetés-végrehajtási intézetekbe kerüljenek.

A La Vanguardia című katalán napilap tudósítása szerint bírálták a szocialista spanyol kormányt, amely ugyan késznek mutatkozott kezdeményezésekre ebben az ügyben, és "ezreknek adott reményt",
velemenyezd, 2019. január 13. vasárnap, 12:18
Lengyel kommentárok: Salvini varsói látogatása a szövetségesek keresése jegyében zajlott
Oroszországhoz, Ukrajna területi egységéhez, valamint a NATO szerepéhez való viszonyban rejlenek.

A különbségek miatt Salvininak nem sikerült megnyernie a PiS elnökét, Jaroslaw Kaczynskit "egy közös Európa-ellenes frakció" megalakításához - véli Szuldrzynski. Szerinte Kaczynski "nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar egy Kreml által felügyelt, euroszkeptikus szövetség tagja lenni".

A fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) élesen bírálta, hogy a PiS politikusai - Kaczynski előtt a belügyminiszter, valamint a kormányfő - szerdán fogadták Salvinit. A PO ennek kapcsán "egzotikus szövetségek keresését", "az EU elhagyására való előkészületeket" említett. A PO egyik képviselője szerint a Salvini-Kaczynski-találkozó olyan, mintha a második világháború előtt a lengyel kormány "valamiféle titkos megállapodást kötött volna a Mussolini-kormánnyal".

Ellenzéki bírálatokra reagálva a PiS szóvivője, Beata Mazurek csütörtökön aláhúzta: a szerdai találkozók "további lehetséges egyeztetések kezdeteként"
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 16:22
Francia zavargások - Több mint egymillió euró gyűlt össze a megsérült rendőrök támogatására
támadnak, valójában Franciaországot támadják meg" - mondta a gyűjtést indító Renaud Muselier, aki korábban külügyi államtitkár volt, s aki amorálisnak nevezte a bokszoló támogatására indított gyűjtést. Szerinte a sárgamellényesek két hónapja tartó tüntetésien megsérült 1050 rendőr és csendőr, akik "a saját életüket kockáztatták a miénkért és Franciaország köztársasági rendszerének tiszteletben tartásáért, teljesen elfogadhatatlan gyűlölet- és erőszakhullámnak vannak kitéve".

Christophe Castaner belügyminiszter ezzel párhuzamosan azt közölte, hogy a sárgamellényesek tiltakozásának kezdete óta a közutakon elhelyezett sebességmérő műszerek több mint felét megrongálták.

"A radarok közel hatvan százalékát megsemmisítették, megtámadták, megrongálták azok, akik ehhez a mozgalomhoz tartoznak" - fogalmazott sajtótájékoztatóján a tárcavezető.

A hivatalos adatok szerint mintegy 3200 traffipax működik a francia közutakon. A hatóságok a tüntetések kezdete óta most először szolgáltak adatokkal arról, hogy
velemenyezd, 2019. január 10. csütörtök, 16:51
Salvini: Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek
Az olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszter meghívására érkezett Varsóba. A lengyel kollégájával közösen tartott sajtóértekezleten kijelentette: Európában éveken át a francia-német tengely volt túlsúlyban, Varsó és Róma azonban "új európai egyensúly" megteremtésére törekszik. Az "új európai tavasz" során "a valódi európai értékek reneszánsza jön", "kevesebb lesz a pénzügy, kevesebb a bürokrácia, több a munka és több a családügy, és mindenekelőtt több a biztonság" - fogalmazott.

Az olasz politikus szerint a két ország közös tervet dolgoz ki, mely "friss vérrel, új erővel, új energiával" erősíti meg Európát. Felidézte: a lengyelek többször arról beszéltek, hogy Európának vissza kell térnie identitásához, a zsidó-keresztény gyökereihez. Ezt szerinte Brüsszelben "őrült módon elutasítják, és elutasítják a család értékét is".

Úgy vélte: az EP-választások után egy olyan európai közösség kezd majd formálódni, mely "más ütemben, más irányba vezet
velemenyezd, 2019. január 09. szerda, 16:13
Párizsi vérengzés - Macron: a véleménynyilvánítás szabadsága erősebb mint valaha
A köztársasági elnök idén személyesen már nem vett részt a szerkesztőség egykori belvárosi épülete előtt tartott koszorúzáson, ahol mintegy százan, az áldozatok hozzátartozói és kollegái, a támadás túlélői, valamint helyiek hajtottak fejet a 12 áldozat emlékére, a bejárat mellett elhelyezett emléktábla előtt. Az egyszerű és rövid megemlékezésen - amelyen felolvasták az áldozatok neveit - a kormányt Christophe Castaner belügyminiszter és Nicole Belloubet igazságügyi miniszter képviselete, valamint jelen volt Anne Hidalgo párizsi polgármester is.

"Azok, akik gyáván megtámadták a Charlie Hebdót négy éve, a véleménynyilvánítás szabadsága ellen, azaz a köztársaság ellen támadtak. A köztársaság továbbra is megvan, és a véleménynyilvánítás szabadsága erősebb, mint valaha. Ne felejtsünk el azokat, akik az életükért fizettek ezért" - fogalmazott üzenetében Emmanuel Macron.

A délelőtti megemlékezésen a szerkesztőség közelében, a boulevard Richard Lenoir-onaz elmenekülő két támadó egyike által
velemenyezd, 2019. január 07. hétfő, 18:32
Évértékelő - Csehországban 2018 is Andrej Babis éve volt
Prága lakosságának mintegy 20 százalékát már külföldiek teszik ki. Egyelőre ez nem okoz feszültséget, s a gazdasági szféra még több idegen munkaerőt kér a kormánytól.

Csehország és Magyarország viszonya 2018-ban nagyon jól alakult, a kereskedelmi forgalom értéke megközelítette a 10 milliárd eurót. A migráció kérdésében egyetértés van Prága és Budapest között, bár tény, hogy a témához a kormányzatban másképpen viszonyul az ANO, mint a CSSD. Ezt Tomás Petrícek külügyminiszter és Jan Hamácek belügyminiszter, mindketten a CSSD tagjai, néhány nyilatkozata is jól illusztrálta.

A cseh parlamenti alsóház szeptemberben nyilatkozatban állt ki Magyarország mellett, s bírálta az Európai Parlamentben elfogadott Sargentini-jelentést. Hasonlóan nyilatkozott Andrej Babis és Milos Zeman. Rendszeresek a cseh és a magyar politikusok találkozásai, Babis májusban Budapesten járt, míg Orbán Viktor kormányfő november végén hivatalos látogatást tett Prágában, és személyesen tárgyalt a legfőbb cseh vezetőkkel. Mindkét
velemenyezd, 2018. december 30. vasárnap, 08:10
Illegális bevándorlás - Brit belügyminisztérium: egyre többen próbálnak illegálisan átjutni a Csatornán Angliáb
Valamely esemény komoly incidenssé minősítése a brit kormány részéről jogi alapot teremt az adott ügyben érintett tárca és egyéb hivatalok számára sürgősségi intézkedések meghozatalára.

A brit belügyminisztérium péntek esti közleménye szerint Sajid Javid, a tárca vezetője személyes irányítása alá vonta a Csatornán egyre nagyobb számban megkísérelt illegális átkelések ügyének kezelését. Javid első lépésként mielőbbi telefonos egyeztetést kértChristophe Castaner francia belügyminisztertől.

A belügyi tárca közleménye szerint a helyzetet sürgősen kezelni kell, mivel félő, hogy az átkeléssel próbálkozók közül előbb-utóbb valaki életét veszti.

Az elmúlt két hónapban a brit hatóságok adatai szerint legalább 221-en próbáltak átkelni Angliába a francia és a brit partok közötti tengerszoroson, amely a világ legforgalmasabb kereskedelmi hajózási csatornája. Az átkeléssel próbálkozók zöme szíriai és iráni állampolgár, és sok közöttük a gyermek.

A brit határőrizet legutóbb péntek reggel vett
velemenyezd, 2018. december 28. péntek, 20:08
Évértékelő - Franciaországban folytatódott a politikai átrendeződés
azonban hamar elillant a Benalla-ügy kirobbanásával. A Le Monde című napilap írta meg, hogy a francia elnök volt biztonsági főnöke egy májusi diákmegmozduláson tüntetőket bántalmazott rendőrségi rohamsisakban és karszalagot viselve. A nyári uborkaszezon kezdetén az ellenzék által meglovagolt botrányt az államfő rosszul kezelte, s csak késve, a közvélemény nyomására bocsátotta el egyik legfőbb munkatársát.

Az eset kivizsgálására felállított parlamenti vizsgálóbizottság előtt Gérard Collomb belügyminiszter minden felelősséget az elnöki hivatalra hárított, amit Macron árulásként értékelt, s ezzel olyannyira megromlott a két politikus közötti viszony, hogy Collomb nyíltan bírálni kezdte a szerinte nem eléggé alázatos kormányt, amelyből szeptemberben ki is lépett.

Collomb volt az a tapasztalt baloldali politikus, aki 2016-ban elsőként állt be az akkor még ismeretlen Macron mögé, és ezzel politikai mentorként a technokrata kormány egyik alappillérét jelentette a fiatal államfő által meghirdetett új
velemenyezd, 2018. december 25. kedd, 08:20
1/75
Képek, videók
o-GERMAN-SHEPARD-AND-G OOS
janna53
2014. február 24. hétfő, 08:34
german-shepard.jpg
dandej
2011. április 13. szerda, 22:25
jesus20my20shepard20na ncy
gizellalapu
2010. április 15. csütörtök, 11:38
Shepard
durcimarcika
2009. február 08. vasárnap, 23:36
frame_shepard_boy_pa_p rev
potyimari
2008. december 25. csütörtök, 10:19
2228_2692_Christopher- Jam
menusgabor
2018. december 31. hétfő, 16:29
Christopher-James3-880 x10
menusgabor
2018. december 31. hétfő, 16:28
Christopher-James.jpg
menusgabor
2018. december 31. hétfő, 16:28
christopher7.jpg
mailona
2016. augusztus 22. hétfő, 00:53
christopher2.jpg
mailona
2016. augusztus 22. hétfő, 00:53
christopher moore.png
sarkadykati
2016. június 15. szerda, 11:15
640px-Christopher_Colu mbu
megyerimihaly
2015. január 06. kedd, 00:48
Christopher Dornez 297494
abolondok
2012. április 22. vasárnap, 06:25
Christopher Lambert 54.jp
farkas1945
2011. március 08. kedd, 11:10
Christopher Reeve +.jpg
farkas1945
2011. március 06. vasárnap, 13:55
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.