Belépés
2020. január 28. kedd | 5. hét | 28. nap | 02:24 | Károly, Karola
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Sorsolás volt a Vízilabda 2020-as B.L.re
A magyar férfi és női válogatott is könnyű csoportba került a január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti, olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságon.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a keddi sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kontinensviadal különleges helyet foglal el a magyarok szívében, és ötödik alkalommal bizonyíthatják be házigazdaként elkötelezettségüket a sportág iránt. Ahogy fogalmazott, a világ egyik legszebb uszodájában, a Duna Arénában felejthetetlen környezetben felejthetetlen csatákat láthatnak majd a nézők.
A fővárosi sorsoláson a női tornánál a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és Valkai Ágnes, a férfinál az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Molnár Tamás segédkezett.
A Märcz Tamás által irányított férficsapat a második kalapból várta a ceremóniát, és a legjobb négy kiemelt közül a vb-ezüstérmes spanyolokat kapta. Velük legutóbb a kvangdzsui világbajnokság mérkőzött meg a gárda, amely a csoportkörben sima 13-11-es győzelmet
maroka, 2019. október 22. kedd, 20:31
Vízilabda Európa-bajnokság - Könnyű csoportokban a magyarok
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a keddi sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kontinensviadal különleges helyet foglal el a magyarok szívében, és ötödik alkalommal bizonyíthatják be házigazdaként elkötelezettségüket a sportág iránt. Ahogy fogalmazott, a világ egyik legszebb uszodájában, a Duna Arénában felejthetetlen környezetben felejthetetlen csatákat láthatnak majd a nézők.

A fővárosi sorsoláson a női tornánál a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és Valkai Ágnes, a férfinál az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Molnár Tamás segédkezett.

A Märcz Tamás által irányított férficsapat a második kalapból várta a ceremóniát, és a legjobb négy kiemelt közül a vb-ezüstérmes spanyolokat kapta. Velük legutóbb a kvangdzsui világbajnokság mérkőzött meg a gárda, amely a csoportkörben sima 13-11-es győzelmet aratott. Rajtuk kívül a máltai és a török válogatott lesz az ellenfél. A férfiak a törökök ellen kezdik a csoportkört.

Bíró Attila női együttese ugyancsak a második
velemenyezd, 2019. október 22. kedd, 18:52
Megújult a fővárosi Millenáris park
Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy a Millenáris park területén a Ganz régi gyáregységei álltak használaton kívül a megújulás előtt, amelyről 2014-ben döntött a kormány. Támogatják a Budai Irgalmasrendi Kórház befejezését, valamint a Frankel Leó úton szakrendelő építését - fűzte hozzá.

Láng Zsolt mérföldkőnek nevezte azt, hogy a volt Ipari Minisztérium helyén több száz fával borított zöldterületet alakítottak ki, Buda szívében egy igazán fenntartható beruházás valósult meg. Ezúton megköszönte a környékbeli lakosok türelmét és megértését az építkezésekből adódó kellemetlenségek miatt, péntektől a forgalomkorlátozások is megszűntek a Millenáris körül.

Kiemelte, hogy az 500 férőhelyes mélygarázsban a környék lakói januártól kedvezményes éjszakai parkolási lehetőségre számíthatnak. A park új - több korcsoportot kiszolgáló játszótere - külön világítást kapott, emellett jól kiegészíti a park másik, régóta népszerű Zöld Péter tematikus játszóterét.

A Millenáris park revitalizációja
velemenyezd, 2019. október 11. péntek, 15:32
Apponyi Geraldine életét bemutató kiállítással kezdődtek a Magyar kulturális hetek Albániában
évszázados múltra visszatekintő, kiváló kétoldalú kapcsolatok egyik prominens személyisége Geraldine Apponyi grófnő, I. Zogu király felesége, Albánia első és egyetlen királynéja. "Emlékezzünk rá ma, a Tiranai Nemzeti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállításának, a Fehér Rózsa - Geraldine című tárlat megnyitóján, mely az albán királyi család támogatásával valósult meg. A kulturális hetek egyik kiemelt eseményeként Magyarország Geraldine-szobrot adományoz az albán fővárosnak, amely Tirana szívében áll majd" - hangsúlyozta Schőberl Márton.

Kiemelte: a december közepéig tartó programsorozat kulturális események széles választékát, klasszikus és jazzkoncerteket, modern színházi és a táncszínházi előadásokat, kiállításokat kínál az albán közönségnek. Novemberben nyílik meg a Magyar Természettudományi Múzeum gyermekeket és családokat megszólító kiállítása Bölcső és menedék címmel, a Magyarországon élő albánok mindennapi életét pedig fotókiállítás mutatja be. A magyar-albán kapcsolatok másik
velemenyezd, 2019. október 02. szerda, 14:41
Novák Katalin: harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot
Novák Katalin közölte, a Várkert Bazárban rendezik meg - a 2015-ös és 2017-es találkozó folytatásaként - a III. Budapesti Demográfiai Csúcsot, amelyre minden kontinensről érkeznek előadók.

A rendezvény célja napirenden tartani korunk egyik legnagyobb kihívását, a demográfiai kérdést, mert a jövőt az határozza meg, kik fognak Európában élni, lesz-e keresztény Európa, a magyarok számára pedig ez különösen fontos kérdés, mert a magyarok sorsa itt, Európa szívében elválaszthatatlan Európa sorsától - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, vannak ugyan részei a Földnek, ahol túlnépesedésről beszélnek, de a fejlett világban csökken a születésszám, "üresek a bölcsők", mintha az emberek lemondanának a jövőről.

Magyarország azonban nem kerülgeti a demográfiai kérdést, hanem szeretné orvosolni a problémát, ezért 2010 óta folyamatosan napirenden tartja a témát, és szeretne rá megoldást találni - emelte ki Novák Katalin.

Azt hangoztatta, hogy Magyarország válasza nem a tömeges bevándorlás
velemenyezd, 2019. szeptember 02. hétfő, 11:51
Szent Ágoston püspök és egyháztanító
és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen" (Róm 13,13).
Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének: ,,Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és sötétséget." Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz. Hosszúnak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őrizte a szívében ezek után, mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomásainak alaptémája: ,,Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a
maroka, 2019. augusztus 28. szerda, 08:38
Park a főváros szívében - Margitsziget
Budapesti leltár 3. Aki legutóbb tizenöt éve járt a Margitszigeten, és azóta ma látogatna oda először, nem hinne a szemének: a külsőleg teljesen megújult területet bevették a fővárosiak.
Nem nehéz feladat cáfolni a fővárosi ellenzék elnagyolt kijelentéseit a Tarlós István által ,,tönkretett és lerombolt" Budapestről. Ezzel szemben már jóval nagyobb munka felsorolni minden beruházást és fejlesztést, amely 2010 óta a fővárosban zajlott. Sorozatunkban a teljesség igénye nélkül mutatjuk be, milyen volt Budapest akkor és most, azaz mivé vált Magyarország fővárosa az elmúlt kilenc év során.
........
Bár 2013-ig Budapest XIII. kerületéhez tartozott, mára a Margitsziget önálló városrészként működik, a főváros közvetlen közigazgatása alatt. Különlegessége, hogy a 2011-es népszámlálás szerint lakónépessége három fő volt. A Duna fővárosi szakaszán található sziget ugyanakkor inkább óriási közparkként
maroka, 2019. augusztus 08. csütörtök, 14:47
9 órakor szentmise lesz a SZABIHÍD-on!
.............
Július 28-án, most vasárnap délelőtt Sajgó Szabolcs jezsuita mutat be szentmisét Budapest szívében, a lezárt Szabadság hídon. A várható melegre tekintettel a szentmise a korábban jelzett időpontnál egy órával előbb, délelőtt 9 órakor kezdődik.
Az esemény kapcsán Sajgó Szabolcs korábban elmondta, valamennyi júliusi hétvégén a Szabadság híd forgalommentes köztér lesz péntek éjféltől vasárnap éjfélig a Valyo [város és folyó] Egyesület kezdeményezésére, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával.
Bővebben
maroka, 2019. július 24. szerda, 08:58
Donald Trump a Fehér Házban fogadta az 50 évvel ezelőtti Holdra szállás két űrhajósát
"Szombaton nagyszerű napot köszöntünk, ötven éve lesz, hogy egy szép amerikai zászlót helyeztünk el a Holdon" - fogalmazott az elnök a két asztronauta tiszteletére rendezett ünnepségen.

1969. július 20-án lépett először ember a Holdra. A NASA (amerikai űrhajózási hivatal) Apollo-programja keretében ez volt az ötödik Apollo-küldetés. Miután az Apollo 11 holdkompja landolt a bolygón, először a parancsnok, Neil Armstrong lépett ki, majd 19 perccel később követte őt Buzz Aldrin. Mintegy két és egynegyed órát töltöttek a Holdon, talajmintákat gyűjtöttek és 21 kilogrammnál is több anyagot hoztak a Hold felszínéről a Földre. A harmadik űrhajós, Michael Collins a Hold körüli pályán keringő parancsnoki űrhajón maradt.

A világraszóló eseményt élő adásban közvetítették a televíziók.

Neil Armstrong 2012-ben elhunyt. A Fehér Ház ünnepségén a két fia és a családtagjai vettek részt. A 89 éves Aldrin és a 88 esztendős Collins azonban - a családtagokkal együtt - jelen volt az ünnepségen.
velemenyezd, 2019. július 19. péntek, 21:12
Notre-Dame - A nyári szünetben "alaposan kitakarítják" a környékbeli iskolákat az ólomszennyezettség megszüntet
"Ha a legkisebb kockázat is felmerült volna, nemcsak az iskolák és az óvodák nem nyitottak volna ki, hanem szeptemberben sem nyitnának újra" - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Emmanuel Grégoire párizsi alpolgármester.

Az önkormányzat korábban azt jelentette be, hogy "alaposan kitakarítják" az iskolákat a nyári szünet alatt annak érdekében, hogy szavatolják, nincsen semmilyen veszély a tűzvész után. Az alpolgármester szerint azonban az "éves takarításnak" semmi közbe a tűzvészhez.

A Mediapart csütörtökön azt írta, hogy az ólomkoncentráció tízszerese volt a riasztási küszöbértéknek (70 mikrogramm négyzetméterenként) a székesegyházhoz közeli iskolában a katasztrófa után. A lap azzal vádolja a fővárosi önkormányzatot, hogy "a környékbeli helyeket nem takarítatta ki alaposan".

"Emlékeztetek arra, hogy ahatárérték egy intézmény bezáráshoz négyzetméterenként ezer mikrogramm, mert ez az egyetlen törvényes határérték, ami létezik" - monda az alpolgármester.

"A 70 mikrogramm
velemenyezd, 2019. július 18. csütörtök, 18:51
Sajgó Szabolcs szentmisét mutat be a SZABIHÍD-on
Sajgó Szabolcs szentmisét mutat be a SZABIHÍD-on Szabolcs-napon
............
,,Vettél már részt szentmisén a szabadban? És a Szabadság hídon?" Július 28-án Sajgó Szabolcs SJ mutat be szentmisét Budapest szívében.
,,Pontos időpontot még nem tudunk - írják a szervezők az egyedülállónak ígérkező program Facebook-eseményének leírásában -, a 10 órát csak azért tüntettük fel, mert csak időpont megjelölésével lehet programot feltölteni. Kövesd figyelemmel az esemény leírását!"
A Jezsuita portál megkereste Sajgó Szabolcsot, hogy meséljen a részletekről, akitől a következőket tudták meg:
,,Valamennyi júliusi hétvégén a Szabadság híd forgalommentes köztér lesz péntek éjféltől vasárnap éjfélig a Valyo [város és folyó] Egyesület kezdeményezésére, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával.
A SZABIHÍD az Élhető közterek legyenek Budapesten célkitűzés jelképe. A híd déli
maroka, 2019. június 27. csütörtök, 21:27
Venezuelai válság - Caracas a nagykövetsége fokozott védelmét kéri az amerikai kormánytól
"Elvárjuk az amerikai külügyminisztériumtól, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény aláírójaként teljesítse kötelezettségeit, és védje meg Venezuela washingtoni nagykövetségét" - írta Twitter-bejegyzésében Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter. Egyúttal megjegyezte: Washingtonnak ugyanúgy védelmeznie kell a nagykövetség épületét, ahogyan a venezuelai kormány védi a caracasi amerikai külképviseletet.

Venezuela washingtoni nagykövetségén - ahol jelenleg nem dolgoznak diplomaták - három hét óta éjjel-nappal Nicolás Maduro elnök hívei táboroznak. Táblákat tartanak a magasba "El a kezekkel Venezuelától!" és "Békességet akarunk!" feliratokkal. A Maduro-rendszer mellett tüntetők hangot adnak amiatti felháborodásuknak is, hogy - mint fogalmaznak - Washington "puccsot akar Venezuelában".

Csütörtökön kisebb incidens történt: amikor élelmet akartak bevinni a tiltakozóknak, Maduro-ellenes venezuelaiak kis csoportja nekitámadt az ajtót nyitó tüntetőknek. Az amerikai rendőrség a
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 23:43
1/29
Képek, videók
Edda - Pataki Attila--.jp
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 19:10
Szigethy Attila
azenujsagom
2019. július 14. vasárnap, 07:39
bognár attila0604.jpg
maroka
2019. június 04. kedd, 13:54
SZKV-Kukk Attila.jpg
agica2004
2019. május 14. kedd, 19:17
SZKT-Szöllősi Attila.jpg
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:23
Árvai Attila Támaszom.jpg
menusgabor
2018. december 05. szerda, 19:09
Írásaim O.Kovács Attilána
furaila
2018. október 31. szerda, 14:14
B-ATTILA_RÓMAISAS.jpg
cserhat3
2018. szeptember 16. vasárnap, 10:38
henike fia katus attiláva
zsokica45
2018. július 11. szerda, 10:41
nagy attilaz.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:29
nagy attilau.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:29
női vízilabda e_b végered
maroka
2020. január 25. szombat, 20:30
férfi vízilabda0124.jpg
maroka
2020. január 24. péntek, 20:43
női vízilabda0121.jpg
maroka
2020. január 21. kedd, 20:15
vízilabda medence_3.jpg
maroka
2017. július 29. szombat, 22:56
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.