Belépés
2018. december 11. kedd | 50. hét | 345. nap | 10:30 | Árpád
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nyolc gyanúsított ellen indítottak vizsgálatot az olasz diszkóban okozott tömegpánikért
keltsen és elterelje magáról a figyelmet. Az Ansa olasz hírügynökség szerint az olaszországi tömegrendezvényeken egyre inkább elterjedtek az úgynevezett spray-bandák, amelyek így fosztják ki a közönséget.

Annak a gyanúja is felmerült, hogy más történt: "egyszerű" vagányságról volt szó, mivel a fiatalok között divatként terjed hogy a koncerteken paprikaspray-t fújnak egymásra.

A spray miatt kirobbant pánik hatására a majdnem kizárólag tinédzserekből álló tömeg kiáramlott a teremből, de súlyuk alatt az egyik kijárati rámpa beomlott. A tömeg 5 fiatalt nyomott agyon és az egyikük édesanyját, aki testével védte meg 11 éves lányát. A hét súlyos sérültből háromnak továbbra is kritikus az állapota, a tömeg súlya alatt szenvedett sérülések és az oxigénhiány miatt.

Corinaldo Lanterna Azzurra nevű szórakozóhelyét a hatóságok lezárták. A legfrissebb információk szerint a 469 férőhelyes diszkóba 680 jegyet adtak el, de a jelenlevők szerint ennél is sokkal többen voltak. Becslések szerint akár több mint
velemenyezd, 2018. december 11. kedd, 09:51
A megszentelődés egy folyamat
,,De nem egy év alatt űzöm ki őket előled, hogy a föld ne legyen pusztává, és ne szaporodjék meg károdra a mezei vad." (2Móz 23,29)

Ne gondold, hogy az újjászületés után, amikor Isten kegyelme új emberré tesz, rögtön bűntelen leszel. Az ördög ilyen átkozott gondolatokat sugall, hogy annál jobban kétségbe ejtsen. A Sátán rámutat a hívő ember bűneire, és azt mondja: ,,Megváltott embernek hiszed magad? Akkor miért vétkeztél? Hiszen az újjászületett ember nem vétkezik!"
Bizony az újjászületett ember is vétkezhet. Sőt, nemcsak hogy vétkezhet, hanem Istennek külön célja van azzal, hogy amíg ezen a földön él, nem váltja meg esendő állapotából. Ha ugyanis mindig minden bűnt legyőzhetnénk erős hittel, akkor esnénk csak a legnagyobb veszedelembe: magunknak tulajdonítanánk a győzelmeket ahelyett, hogy Istent dicsőítenénk értük. Az öndicsőítés, az elbizakodottság eredendő bűnébe esnénk ezáltal.
Izráel sem egyszerre kapta meg Kánaánt, hanem lassanként, fokozatosan, nehogy az
kalmanpiroska, 2018. december 11. kedd, 07:34
Vona Erzsébet Cecília
mentél, honnan nincs visszatérés,
Fel, a mennybe vitt, Téged az utolsó lépés.

Annyira fáj, mit érzek, hogy el sem mondhatom,
Nem láthatlak többé, s a hangod sem hallhatom.
Gyermekeink szíve sokszor most is utánad sajog,
Szereteted, törődésed nékik már nem adhatod.

Mardos kín, hogy meg nem menthettelek,
Amikor elmentél, nem foghattam kezed.
Ágyadnál nem állhattam bánón, megtörten,
Sajnálom, hogy kérésed magamtól ellöktem.

Egész házasságunk alatt szívből szerettelek,
Ha dolgozni mentél, akkor is kerestelek.
Hiába érezlek még, itt, legbelül élénken,
Kezem nyújtanám feléd, esdőn, félénken.

Nem érlek már el, tőlünk örökre elmentél,
Reméljük odaát csöndes békességre leltél.
Nem adhatok csókot mosolygós arcodra,
Már csak virágot vihetek csöndes sírodra.

Csoda volt, hogy éltél, minket mindig szerettél,
Nem haltál meg, boldog álomba szenderültél.
Szeretetünk kísérjen egész utadon
menusgabor, 2018. december 10. hétfő, 20:00
Krónika 3. rész (napirend, ügyrendi vita)
rendelkezéseit is, miszerint a házelnök jogosult arra, hogy a plenáris ülés szavazásainak előkészítése körében gondoskodjon arról, hogy a parlament alkotmányos funkcióit hatékonyan teljesíteni tudja.

Az Országgyűlés elnöke gépi szavazást rendelt el, és végül 23 igen és 116 nem szavazattal elvetették a képviselők az ellenzéki módosítócsomagot. Ezt követően az ellenzék oldaláról hangos sípszó és bekiabálások zavarták meg az ülést.

Kövér László az ellenzék viselkedésére reagálva azt mondta: "az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat".

A napirendet végül 117 igen és 10 nem szavazattal elfogadták, a sípolás és a bekiabálások ezalatt is folyamatosak voltak.

Az Országgyűlés elnöke súlyos rendzavarás miatt kizárta az ülésnapról Varga László szocialista képviselőt, a képviselők 115 igen, 35 nem szavazattal döntöttek erről.

Kövér László hozzátette, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP)
velemenyezd, 2018. december 10. hétfő, 16:01
Száz éve született A. Szolzsenyicin
megszületett első nagyobb lélegzetű regénye, A pokol tornáca. 1954-ben engedélyezték, hogy rákbetegségét a taskenti kórházban kezeljék, és állapota jobbra fordult. Közben folyamatosan írt, és az a meggyőződés alakult ki benne, hogy haladékot kapott a sorstól, s ez addig tart, amíg ír, vagyis teljesíti küldetését. Kórházi tapasztalatait a Rákosztály című kisregényében dolgozta fel.

A személyi kultusz leleplezése után, 1956-ban rehabilitálták, ismét tanár lett Rjazanyban. 1959-ben alig másfél hónap alatt írta meg kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amelyet a Novij Mir című folyóiratnak küldött el. A mű 1962-ben, a hruscsovi olvadás idején jelent meg, a saját élményei alapján mutatta be a lágerek rabjainak életét. Egyszerű nyelvezetével és hitelességével megdöbbentő erővel hatott hazájában és külföldön is. Hruscsov 1964-es bukása után már nem közölték műveit a Szovjetunióban.

1967-ben nyílt levélben fordult az írószövetséghez, szót emelt a cenzúra eltörlése mellett, és követelte
menusgabor, 2018. december 10. hétfő, 15:30
Böjte Csaba testvér Ádventi üzenete
üzenete

Ülök az egykedvű őszi borongásban, az egyházi év utolsó napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik egy év vagy egy egész világ? Nem tudom.

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.

Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg.

Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!

Mindenkinek igaza
pacsakute, 2018. december 10. hétfő, 08:59
Böjte Csaba: Adventi üzenet
Böjte Csaba: Adventi üzenet


Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap. Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!

Mindenkinek igaza van! Nem mehet
lilagondolatok, 2018. december 10. hétfő, 08:42
Cseri Kálmán gondolatai a KARÁCSONYRÓL
is megkockáztatom: akár hívő, akár még nem hívő?
Úgy gondolom, józanul látnunk kell, hogy van, amin nem tudunk változtatni. És nem amiatt kell panaszkodni, és ott leblokkolni. Mi az, amin nem tudunk változtatni? Nem tudunk változtatni azon, hogy ez az Istentől egyre messzebbre sodródó világ, emberiség egyáltalán nem is ismeri azt a Jézust, akinek a testté lételét ünnepeljük karácsonykor. Nem tudunk változtatni azon, hogy az üzlet rátenyerel az ünnepekre és igyekszik mindent kihasználni. Néhány hét alatt megkeresni azt, amit egyébként csak hónapok alatt sikerül.
Nem tudunk változtatni azon, hogy sokféle kényszer kísérti az embereket. Azon sem, hogy felgyorsult a világ, és így teljesen felesleges emlegetni az időseknek, hogy bezzeg a mi gyerekkorunkban milyen volt. Akkor olyan volt, ma meg ilyen. Nekünk ebben a világban és ezek között a körülmények között kell megtalálnunk az emberibb, sőt Istennek tetsző ünneplést.
Nem tudunk változtatni azon sem, hogy decemberben a legtöbben ingerlékenyebbek,
pacsakute, 2018. december 10. hétfő, 08:38
Kosztolányi Dezső: Reggeli áldás
sután előre görbed,
kínos vonaglás reszket álmukon...
De itt a reggel, én, csak én tudom.

Egy bérkocsin rohanok most elébe,
lihegve lesem, merre érkezik.
Külvárosokba bújok fázva-félve,
és belenézek szürkülő szemébe,
megcsókolom didergő térdeit.
Jaj, merre jön? jaj, az utamba tér-e?
Itt már az éjjel fátyola szakad.
Fáradt leányok, éjjeli pincérek,
ődöngő korhelyek, kik hazatérnek,
a percenő fényt várom sápatag,
nehézszagú, sötét tetők alatt.

A szívemet széttépem száz darabra,
s az ébredőknek mind odavetem.
Az első villamos robog, hozsanna,
egy kiscseléd lámpát gyújt a magasba,
s zöld fénybe motoz az emeleten.
Áldott, aki a reggelt nékem adja,
áldottak e bús, fáradt emberek,
kik élnek és hozzámhajolva lágyan,
szelíd kezekkel hűtik éji lázam,
áldottak az alvók, a csendesek,
s áldottak, akik menni kezdenek.

Áldottak ők. Áldott, ezerszer áldott
e decemberi deres
liliana01, 2018. december 09. vasárnap, 22:16
Advent 2. vasárnapja 12.09
akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Báruk próféta könyvéből
Véget ér a fogság: boldog élet várja Isten népét.
Jeruzsálem, vesd le a gyász és az ínség ruháját, öltözzél annak a dicsőségnek díszébe, amelyet Isten ad neked mindörökre.
Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az Örökkévaló dicsőségének koronáját, mert az Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt.
Isten ezt a nevet adja neked örökre: ,,Igazságosság békéje", ,,jámborság dicsősége".
Kelj fel, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és tekints keletre! Nézd, miként gyűlnek egybe fiaid, napkelettől napnyugatig a Szent (Isten) szavára, és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk.
Gyalog mentek el, ellenség hajtotta őket, de Isten mindnyájukat visszavezeti hozzád, olyan pompával hozzák majd őket, mint királyi sarjakat.
Mert elhatározta Isten, hogy alacsonnyá teszi
maroka, 2018. december 09. vasárnap, 21:59
Téli pásztortűz
Csepeli Szabó Béla

ÉLETÜNK KORSZAKAl

Téli pásztortűz

A tavaszi ég
nagy kék ejtőernyőként lebegett
fiatal életünkkel a világ felett,
s mosolyt villantva ránk a Föld,
gyönyörű, dús nyarat ígért...
Majd nyarunk szikrázó hegyei fölött
füst nyelte el a derűs, tiszta fényt,
s az összegyűrődő árnyékos egen,
egyre mélyebbre ereszkedett a Nap
az őszi alkonyat völgyeiben.
Látod mégis, míg együtt vagy velem
havas erdőbe zuhanó, szakadt
téli ég-ernyőnk alatt is találsz még
felizzó, élő parazsat a szívemen,
melynél fénytelen, hideg éjeken
átmelegíti didergő életedet
a pásztortüzet gyújtó szerelem...
foldinefehereva, 2018. december 09. vasárnap, 13:03
Harmonia.......
HarmoNet Harmóniakártya (2018-12-07)

Kedves agica2004 !

A Harmóniakártyád szava és a kép összefüggései határozzák meg a mai napodat. A szó és a háttér szimbólum együtt mutatják meg az Univerzum üzenetét.
A mai napodat Önfegyelem hatja át.

Tó - érzelmi életed, sérelmeid

A tó állóvíz, vagyis a mozdulatlanság jellemzi. Vagy mégsem? Felszínén bizonyára! A föld alatti vizek, vagyis a tudat alatti tartalmak táplálják. Kifelé állandónak tűnik, a mélyén azonban gazdag és változatos élet zajlik. A tó jelzi régi sérelmeid lakhelyét, a mély érzéseket, amik az ösztönös, ősi világból törnek elő. A képen hazánk legnagyobb tava, a Balaton látható, melyre ugyanaz a szélsőségesség jellemző, mint Magyarország egészére. Hirtelen jönnek a viharok, de a jellemző klímája nagyszerű minden vízzel kapcsolatos sporthoz és a borok termeléshez is.

A Magyarok kártyájaként a lap elsősorban olyan változásokat jelöl az országnak, mely eltitkolt dolgokat hoz felszínre. Ugyanígy
agica2004, 2018. december 08. szombat, 18:27
1/3525
Képek, videók
Vizsgálaton
sanci81
2015. december 08. kedd, 17:17
Vizsgálatok
furaila
2013. január 14. hétfő, 23:07
Vizsgálaton....
anci-ani
2011. június 27. hétfő, 08:46
gyanusítottak.jpg
maroka
2009. február 09. hétfő, 22:12
gyanusított2.bmp
maroka
2009. február 08. vasárnap, 21:10
gyanusított1.bmp
maroka
2009. február 08. vasárnap, 21:10
Az Ideális Gyanúsított.hu
finike
2007. augusztus 14. kedd, 11:56
Zéró Gyanúsított.hu.jpg
rambobby
2007. június 15. péntek, 10:26
Idealis Gyanusitott.hu.jp
finike
2007. március 18. vasárnap, 17:44
corina png saját.jpg
kerzsi58
2017. május 05. péntek, 16:13
Corina2.jpg
pommerevi54
2015. január 01. csütörtök, 22:53
Corina Chiriac.jpg
molnarjulia
2012. február 11. szombat, 17:24
corina.jpg
konoksag
2008. július 09. szerda, 13:52
Corina
barkaszjudit
2007. november 22. csütörtök, 08:57
Corina 4.jpg
tunderke82
2007. július 19. csütörtök, 13:50
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.