Belépés
2019. augusztus 18. vasárnap | 33. hét | 230. nap | 04:51 | Ilona
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
BÉT - Enyhe mínuszban zárt a BUX
A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, nem voltak érdemi elmozdulások.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek a BÉT zárása előtt elmondta: a nemzetközi piacon emelkedéssel próbálnak zárni a piacok a hektikus hét utolsó napján, az európai és az amerikai részvénypiacok is pozitív tartományban mozognak. A hazai tőzsde nap közben a nemzetközi folyamatokat követte. Az előző naphoz hasonlóan elég alacsony forgalom mellett kereskednek a magyar papírokkal, emiatt a blue chipeknél nem rajzolódik ki érdemi elmozdulás - tette hozzá.

A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal 2966 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 250 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forintot ért, forgalma 202,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal,
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 11:00
Közös gyártásról állapodott meg a Tungsram és az egyiptomi AOI szervezet
fenn.

A Tungsram-csoport 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek csaknem 93 százalékát exportálja. Leányvállalatot működtet 22 országban, 110 nemzetközi piacon van értékesítői hálózata. Magyarországon öt gyárat üzemeltet, 1600 beszállítóval dolgozik. A Tunsgram a világpiacon prémium kategóriájú, európai világítástechnikai márkaként van jelen, amely Magyarországon tervez, fejleszt és gyárt, és indítja el új üzletágait az okos megoldások, a beltéri növénytermesztés, alkatrész- és komponensgyártás területén.

Tavaly, működésének első, nem teljes évében a Tunsgram-csoport 65,25 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el. Az árbevétel 92,9 százalék exportból származott, adózott eredménye 4,7 milliárd forint veszteség lett, amely illeszkedik a Tunsgram menedzsment terveibe, miután a
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 20:13
Varga Mihály: a magyar gazdaságnak felzárkózási pályán kell maradnia
Varga Mihály a zöldség-gyümölcs feldolgozással és gyorsfagyasztásával foglalkozó AgroSprint Zrt. 2,2 milliárd forint beruházási értékű új gyáregységének avatásán elmondta, a kabinet célkitűzése szerint a növekedésnek legalább két százalékponttal magasabbnak kell lennie az európai átlagnál.

A tárcavezető szavai szerint számos hibás döntés okozza azt, hogy Európa nem tud élni az adottságaival annak ellenére, hogy ezek lehetővé tennék a mostaninál jobb gazdasági teljesítmény elérését.

"A magyar példa is azt igazolja, hogy ha jó helyre tesszük a hangsúlyt, vagyis a munkahelyekre, a családok erősítésére, az adócsökkentésre, a beruházások támogatására, valamint általánosságban véve a vállalati környezet javítására, akkor eredményt tudunk elérni" - fogalmazott Varga Mihály.

Kifejtette, mivel "kicsit borús" jeleket lehet látni az európai gazdaságban, ezért a magyar kormány elkészítette tizennégy pontos gazdaságvédelmi akciótervét, amely néhány eleme már hatályba is lépett. Varga Mihály ezek
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 19:54
A Vodafone lett a UPC tulajdonosa
Az Európai Bizottság július közepén hagyta jóvá, hogy a Vodafone-csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, köztük a UPC Magyarországot.

A tájékoztatás szerint a Vodafone-nál és a UPC-nél kötött szerződéseket a felvásárlás nem érinti: az ügyfelek a szolgáltatásokat változatlan feltételekkel vehetik igénybe és ügyeiket is változatlan módon intézhetik a megszokott ügyfélszolgálati csatornákon. A két cég integrációja több hónapig is eltarthat.

A tájékoztatás szerint a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország ezután közösen fejleszti majd gigabit-képes mobil és vezetékes hálózatát és szolgáltatásait. A Vodafone az egyesülést követően a vállalati és a lakossági szegmensben is képes lesz teljes körű konvergens szolgáltatások nyújtására és hozzájárul a digitális társadalom gyorsuló ütemű fejlődéséhez.

A közlemény idézi Amanda Nelsont, a Vodafone Magyarország vezérigazgatóját, aki ismertette: az a céljuk, hogy a két cég
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 10:01
Deloitte: tovább drágulhatnak a szén-dioxid-kvóták
átlagosan 5,84 euró volt, addig 2018-ban már 16,03 euró.

A közlemény idézi Lukács Ákost, a Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetőjét, aki elmondta: "a számok alapján egyértelmű, hogy egy átlagos hazai érintett vállalkozás pénzügyi kitettsége csaknem a háromszorosára nőtt 2017-hez képest a 2018. év végére. A teljes szabályozott iparágban pedig közel 80 millió euróról 212 millió euróra nőtt az összgazdasági költsége az emisszió-kereskedelmi megfelelésnek." Megjegyezte, hogy az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen által meghirdetett program az emisszió-kereskedelmi rendszer további szigorítását vetíti elő, ami fokozni fogja ezen pénzügyi kockázatokat a jövőben.

Az Európai Unióban a térítésmentesen kiosztható emisszió-kereskedelmi egységek kiosztását az Európai Bizottság határozza meg mind a 12 000 emisszió-kereskedelemre kötelezett létesítményre egyénileg. Bár már javarészt ismertek a IV. kereskedési időszak kiosztási szabályai, bizonyos tényezőkről még tárgyalások
velemenyezd, 2019. július 31. szerda, 14:31
Öt év alatt átlagosan 70 százalékkal drágult a gépjárművek kötelező biztosítása
Lambert Gábor emlékeztetett: 5 évvel ezelőtt az Európai Unióban a második legalacsonyabb volt a magyarországi kgfb-díj, átlagosan mintegy 1700 forintba került a kötelező biztosítás, ami mára 2600 forintra nőtt.

Az üzletág veszteséget termelt a biztosítóknál, amelyet a szűk esztendőkben más területek nyereségéből pótoltak. Kiélezett verseny alakult ki, megjelent a piacon a versenytársaknál alacsonyabb díjjal több biztosító is, ám 2-3 év után csődöt jelentettek.

2003 óta 6 évben volt csak nyereséges az üzletág, a gazdasági növekedéssel párhuzamosan ugyanakkor elindult a normalizálódási folyamat a piacon, ennek köszönhetően most már a társaságok a díjbevételből nem csak fedezni tudják a költségeket és a károkat, de szolid nyereséget is elérnek. Egyre több gépkocsi jár az utakon -5,3 milliót meghaladó gépjárműből 3,6 millió személygépkocsi -, ami növeli a díjbevételeket, a kgfb-vel fedezett évenkénti balesetek száma pedig mérséklődött. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor az egy balesetre jutó
velemenyezd, 2019. július 31. szerda, 12:41
Tőzsde - Jelentős csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
A londoni FTSE-100 mutató 0,52 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,18 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,61 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 1,99 százalékkal, Madridban pedig 2,48 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,47 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,40 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,72 százalékkal csökkent.

A nap vesztesei az autógyártó vállalatok és a pénzintézetek voltak, mindkét szektor almutatója több mint 2 százalékkal esett. A legrosszabbul teljesítő tőzsdeindexek között volt a frankfurti DAX amiatt, hogy egy sor német nagyvállalat, köztük a Bayer és a Lufthansa, a vártnál rosszabb eredményekről számolt be gyorsjelentésében.

Az angol font árfolyama 28 havi mélypontra esett a főbb devizákhoz képest az új brit kormányfő, Boris Johnson kijelentései miatt, miszerint az Egyesült Királyság európai uniós tagsága mindenképpen megszűnik október 31-én, akár létrejön megállapodás az EU-val, akár
velemenyezd, 2019. július 30. kedd, 19:05
BÉT - Mérsékelten esett a magyar piac
A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: mindenhol csökkenést lehetett látni. Az európai piacok végig estek, főleg a német börze, ahol elsősorban a rossz vállalati jelentések - Bayer, Lufthansa - rontották a hangulatot.

A magyar piac ehhez képest egészen stabil - tette hozzá. A vezető papírok közül kiemelte a Richtert, amely kedden a többi blue chiptől eltérően nem gyengült, hétfőn pedig még erősödött is. A pénteken jelentő, gyengén teljesítő Mollal kapcsolatban megjegyezte, nem számítanak túl fényes gyorsjelentésre az olajtársaságtól.

Az Egyesült Államokban kedvező makroadatokat publikáltak, ennek ellenére minimális korrekció volt. A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntésének szerda esti publikálására várnak. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Fed nem tud már olyat lépni, amit
velemenyezd, 2019. július 30. kedd, 18:35
Az ingatlanpiac túlhevülésére figyelmeztetnek az Európai Központi Bank rendszerkockázati szakértői
áprilisától 2019 márciusáig tartó időszakról szóló elemzés bevezetőjében Mario Draghi, az EKB elnöke kiemelte: "a lakó- és a kereskedelmi ingatlanok árának további emelkedése arra utal, hogy néhány piacon túlértékeltség alakult ki".

Az ERKT szakértői a jelentésben kifejtették: az alacsony hitelkamatok és az utóbbi években jellemző viszonylag kedvező gazdasági feltételek a lakáshitelek iránti kereslet "nagyon dinamikus" növekedéséhez és a "lakóingatlanok árának jelentős emelkedéséhez" vezettek az Európai Unió számos tagországában.

Ezek a folyamatok egyes nemzetgazdaságokban a háztartások fokozódó lakásvásárlási célú eladósodásához is vezettek, "a lakáspiac így érzékennyé válik a gazdasági környezet változásaira" - áll a jelentésben, amely szerint a lakások drágulása sok EU-tagországban "együtt jár a túlértékeltség jeleivel, ami veszteségeket okozhat a bankoknak és az ingatlanfinanszírozásban résztvevő pénzügyi közvetítőknek, ha komoly lejtmenet kezdődne az ingatlanpiacon".

A többi között azt is
velemenyezd, 2019. július 30. kedd, 10:49
Tőzsde - Emelkedéssel zártak a főbb európai piacok
A nem hivatalos adatok szerint a londoni FTSE100 index 0,80 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,47 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,57 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,41 százalékos emelkedéssel zárt.

A főbb európai piacokon mérsékelten optimista hangulat uralkodott pénteken, miután vezető amerikai vállalatok jó eredménybeszámolói segítettek némileg enyhíteni a befektetők csalódottságát, amiért az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön nem jelentett be azonnali hitelkönnyítő intézkedéseket. Kiemelkedően szerepelt a Vodafone, miután bejelentette, hogy tíz európai piacon új társaságba vonja össze adótornyait, és a vállalatot a későbbiekben a tőzsdére is bevezethetik.

A nagy dél-európai tőzsdék gyengén szerepeltek. A milánói FTSE MIB 0,3 százalékkal, a madridi IBEX 35 0,69 százalékkal süllyedt.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,13 százalékos, a részvények
velemenyezd, 2019. július 26. péntek, 18:42
Szív- és érrendszer gyógyítása
kimutatták, hogy ez az étrend kedvező hatással bír a szív- és érrendszer egészségére, segít megelőzni a szívbetegség és cukorbetegség kialakulását, csökkenti a már kialakult betegség súlyosságát. Kutatási eredmények szerint az omega-3-ban gazdag mediterrán étrend a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát 30%-kal, a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát 52%-kal csökkentheti, illetve a testsúlyra, vérnyomásra és koleszterinszintre is kedvezően hat.

A probléma, hogy míg az éves halfogyasztás európai átlaga fejenként 20 kg, addig Magyarországon ez csupán 6 kg-ot tesz ki. Ezzel a rangsor legutolsó helyén állunk! Emellett egy átlagos magyar nagyon sok, a szívre rendkívül veszélyes transzzsírt is fogyaszt, ami évente több ezer halálesethez járul hozzá. Természetesen fontos a halfogyasztás növelése, de ami még ennél is többet segíthet, az az omega-3 zsírsavak (EPA és DHA) napi szintű pótlása.
Ebben segít a nagy dózisú, természetes forrásból származó GreenStore Omega-3 koncentrátum.
Miért
lovaszmarika, 2019. július 19. péntek, 15:40
Szijjártó: Magyarország abban érdekelt, hogy a világgazdaság minél szabadabb és akadálymentes legyen
szankcióval vagy szigorító intézkedéssel találja magát szembe.

Budapestnek nincs félnivalója a nemzetközi versenytől, amit mutat az a tény, hogy a világon a lakosság száma alapján a 92. az ország, miközben hozzáköthető a 34. legnagyobb exportteljesítmény - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, az Egyesült Államoknak óriási szerepe van abban, hogy a világgazdaság a jövőben mennyire lesz szabad és akadálymentes. Hiszen a világ legnagyobb szereplői az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió, és közöttük kereskedelmi konfliktusok, kis túlzással kereskedelmi háborúk alakultak vagy alakulhatnak ki.

Szijjártó Péter kiemelte, arra hívta fel az amerikai kereskedelmi miniszter figyelmét, hogy minél szabadabb a világkereskedelem, a közép-európai országoknak annál könnyebb jó teljesítményt nyújtaniuk.

Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság teljesítményét tisztelik és elismerésre méltónak tartják az amerikai kormányban, amit nyilvánvalóan alátámaszt az a tény, hogy az amerikaiak
velemenyezd, 2019. július 18. csütörtök, 14:51
1/241
Képek, videók
SZKT-Kocsisné Kati.jpg
agica2004
2018. március 20. kedd, 21:44
SzKT-Kocsisné Kati.jpg
agica2004
2017. június 28. szerda, 20:36
Kocsisné Tóth Irke Jucik
jucinenadov
2017. január 11. szerda, 21:38
Kocsisné Tóth Irke.jpg
jucinenadov
2016. augusztus 23. kedd, 16:59
SzKT.H.Ilona- Kocsisné Ka
agica2004
2016. június 04. szombat, 17:20
fergezsuzsa_kocsis zoltan
megyerimihaly
2016. március 18. péntek, 22:38
Kocsisné Zsuzsótól
pommerevi54
2016. február 15. hétfő, 20:30
O.V. Értékpapír.jpg
agica2004
2014. május 09. péntek, 14:54
sztárjk a telekomnál
borlopok
2007. május 15. kedd, 14:04
forgalmas belváros
sgy_ro
2013. augusztus 13. kedd, 14:47
sirályok lesik a forgalma
anitszirk
2006. július 24. hétfő, 17:42
reszveny.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:49
Szegedi részvény.jpg
agica2004
2014. augusztus 12. kedd, 15:40
1920_Reszveny_szalami. jpg
szidnifox
2010. november 23. kedd, 10:24
részvény.jpg
agica2004
2010. március 19. péntek, 13:58
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.