Belépés
2020. július 15. szerda | 29. hét | 197. nap | 09:16 | Henrik, Roland
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Várhelyi: a srebrenicai mészárlás nyitott seb Európa szívében
tömeggyilkosságot.

"Srebrenica arra emlékeztet, hogy közös felelősségünk annak megakadályozása, hogy ilyen újra megtörténhessen. Kötelességünk, hogy örökre emlékezzünk Srebrenicára és az, hogy elszámoltassuk azokat, akik felelősek ezért a háborús bűnért" - fogalmazott.

Aláhúzta: a politikai vezetőknek az igazságot és az igazságszolgáltatást kell választaniuk. Nem engedhető meg, hogy a konfliktusban részes szembenálló felek bármelyike másként vélekedjen a történtekről.

Kijelentette, huszonöt évvel ezelőtt az alapértékeket, az emberi élet, a méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség tiszteletben tartását sértették meg. Az unió továbbra is ezeket az értékeket képviseli a Nyugat-Balkánon. A nemzetközi bíróságok döntésének végrehajtása rendkívül fontos a megbékélés érdekében, és fontos az uniós csatlakozás és integráció szempontjából is. Az unió támogatja Nyugat-Balkán országait az európai úton, hogy békés jövőt építhessenek, amelyhez a múlt elismerése segítséget jelent. Megbékélés
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 11:52
Merkel: Németország célja, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon
előtt álló problémák megoldásához. Meg kell változtatnunk Európát, ha meg akarjuk védeni és őrizni" - fogalmazott.

Aláhúzta, hogy semmifajta világjárvány nem lehet ürügy a demokratikus jogok csorbítására, az emberi jogokat nagyon rövid ideig és nagyon indokolt esetben szabad csak korlátozni. Illetve leszögezte, hogy nem nevezhető demokráciának az a rendszer, ahol az ellenzéki hangok vagy a sokszínűség nem kívánatos.

"Most minden korábbinál inkább szükség van arra, hogy az alapvető jogokat és értékeket megvédjük, hogy támogassuk egymást és összetartsunk" - hangsúlyozta.

A járvány okozta kihívások kezelése akkor lehetséges, Európa akkor kerülhet ki erősebben a válságból, ha a tagországok összefognak, segítenek egymásnak. Egyedül egyetlen ország sem képes kilábalni a krízisből. A szolidaritás nem csak gesztus, hanem hosszú távú befektetés. Gyűlölettel és ellenségeskedéssel nem lehet megküzdeni a vírussal - mondta.

Rámutatott, hogy a német uniós elnökség célkitűzései között szerepel az
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 16:32
Európa-konferencia - Szlovén miniszterelnök: a Brexit felborította az európai erőegyensúlyt
digitális alkalmazást, amely képes követni a járvány útját. Így a turizmus legalább részben kilábalhat a válságból - jegyezte meg.

A szlovén miniszterelnök szerint ezekben a nehéz időkben éppen a mostanihoz hasonló, cenzúrázatlan beszélgetésekre van szükség. Európának ügyesebben kell meghatároznia, hogy mely intézkedések működnek, és melyek nem - tette hozzá.

A legfontosabb belső stratégiai kérdésnek Janez Jansa a demográfiát nevezte. Ha nincsen népesség, amely osztja az európai kulturális értékeket, akkor minden elveszett - jelentette ki.

Megjegyezte, hogy egyes politikai erők kritizálják a családot, a nemzetet. Ezzel a támadással szemben egységesebb fellépésre van szükség, hiszen több forog kockán, mint az európai intézmények vagy az EU jövője - mondta a szlovén miniszterelnök.

Aleksandar Vucic szerb elnök kiemelte, hogy a mostani egészségügyi válság megmutatta, mennyire sérülékenyek vagyunk.

Ő is említette a migrációt, amelyre - mint mondta - mindig nagyon kell figyelni.
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 12:31
Gulyás: az elmúlt időszak építkezéseinek legszebb szimbóluma a Ludovika
milliárd forintot fordítottak - közölte a miniszter, hozzátéve, hogy a mindenkinek nyitott Orczy park 100 ezer négyzetméterrel bővült.

Ahogy halad előre az építkezés - folytatta -, úgy formálódik az NKE, és úgy lesz képes egyre összetettebb, bonyolultabb feladatok ellátására a campus. Az egyetem közössége pedig egyre inkább kihasználhatja a kínálkozó lehetőségeket a tisztképzéstől kezdve egészen a diplomáciai akadémiáig.

"Aki a múltat végképp el akarja törölni, az egyszerre akarja eltörölni az értékeket és a múlt tapasztalatait" - mondta Gulyás Gergely, kiemelve: meg kell őrizni és használatba kell venni mindazt, amit a múltból megőrizni érdemes. A Ludovika pedig ennek a múltnak egy olyan hősi fejezete, amelyet mind szellemiségében, mind épített valóságában helyreállítani helyes és indokolt döntés volt - jelentette ki.

A politikus úgy fogalmazott: a Ludovika története küzdelem annak megteremtéséért, hogy legyen önálló, felelős magyar közszolgálat.

A közszolgálati egyetem küldetésének azt
velemenyezd, 2020. július 07. kedd, 13:01
Interjú Székely János püspökkel
Ne száműzzük a sekrestyébe a minőség világáról álmodókat!
................
A teremtett világ védelméről szóló enciklikája közzétételének ötödik évfordulója alkalmából Ferenc pápa a Laudato si'-hét megünneplésére buzdítja a világ katolikus közösségeit május 16. és 24. között. A teremtésvédelmi hét alkalmából kérdeztük Székely János szombathelyi megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökét.
hirdetés
- Püspök atya, mit tud a magyar egyház ezzel a tematikus héttel kezdeni, amikor a járványveszély miatt nincs lehetőség például közösségi szemétszedésre vagy más, figyelemfelhívó programok megtartására?
- A járvány nehézzé teszi az ilyesfajta megemlékezéseket, ugyanakkor egy nagyon erős felhívás arra, hogy a világunk beteg, hogy másképpen kellene élnünk.
Ferenc pápa mondta a járvány legelején tartott esti imádság során a Szent Péter téren:
maroka, 2020. május 21. csütörtök, 09:53
Koronavírus és a légszennyezettség
magyarázta Yarob Ogen, az egyetem Geotudományi és Földrajzi Intézetének munkatársa.

A kutatók elemezték az Európai Űrügynökség - ESA - Sentinel 5P műholdja által mért regionális nitrogén-dioxid-szennyezés szintjét, a műhold folyamatosan figyeli ugyanis a légszennyezést a Földön. Ezen adat alapján azonosították azokat a térségeket, ahol magas és tartós a nitrogén-dioxid-szennyezés.A belélegzett szennyező anyagok káros hatása- Még a koronavírus-járvány európai kitörése előtti, januári és a februári értékeket néztem meg - mondta Ogen, aki ezeket az adatokat összevetette az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal légáramlási adataival.

Ha van légmozgás, a földközeli szennyező anyagok szétoszlanak, ha nincs, a szennyező anyagok a föld közelében maradnak, és az emberek belélegzik nagy mennyiségben, ami egészségi problémákhoz vezethet - olvasható az egyetem közleményében.Ezeket az adatokat felhasználva azonosították a kutatók azokat a helyeket világszerte, ahol a legnagyobb a
pacsakute, 2020. május 08. péntek, 10:10
Százhuszonnégyen részesültek támogatásban a Nép Építészeti Program keretében
kifejlesztett különféle építési technikákat is.

Bár a gazdag épületállomány és a hozzá kapcsolódó kézműves tudás az utóbbi évtizedekben rohamos pusztulásnak indult, még mindig bőven van mit megmenteni. A megmentendő, kiemelt értékek közé tartoznak a tájházak is: a Magyarország területén lévő majd 600 tájház mind népi építészeti emlék, ám egy részük forráshiány miatt rossz állapotú. A Népi Építészeti Program egyik célkitűzése a rendkívül értékes tájházállomány felújítása is.

A program amellett, hogy értékeket ment, munkahelyet is teremt: az előkészítő szakaszban akár több száz szakember vehet részt az ingatlanok állapotértékelésében, a felújítások tervezésében, az építési tevékenységgel is járó folyamatok pedig várhatóan közel ennyi építési vállalkozás mesterembereinek adhatnak további munkát az elkövetkező másfél évben országszerte.

A kormány 2018-ban hozta létre a Népi Építészeti Programot népi építészeti értékek megmentésére. Az évi 1,5 milliárd forintból működő programot 2019 óta a
velemenyezd, 2020. május 04. hétfő, 16:22
Ujhelyi István közös ellenzéki fellépést sürget az uniós költségvetés vitájában
A politikus a tervezett online egyeztetésről azt mondta: szeretné, ha az ellenzéki, "EU-párti" magyar európai parlamenti képviselőknek közös véleményük és "akciócsoportjuk" lenne a következő hetekben az Európai Parlamentben. Ezt azzal indokolta, hogy az Európai Bizottság elnöke várhatóan szerdán hozza nyilvánosságra a 2021-27 közötti időszakra vonatkozó módosított költségvetési javaslatot, ami után nagy vita és érdekcsata kezdődik a pénzek elosztásáért.

Hangsúlyozta: minden magyarnak érdeke, hogy az EU következő hétéves keretköltségvetéséből Magyarország "a lehető legnagyobb tortaszeletet" szerezhesse meg. Ezért olyan megoldást szorgalmaz, amely alapján Brüsszel nem a magyar polgárokat bünteti, hanem a magyar kormány "kezéből veszi ki az eszközöket".

Javasolta, hogy a következő hétéves költségvetés elosztásánál szempont legyen a csatlakozás az Európai Ügyészséghez. Ha pedig egy tagállami kormány megsérti a közös értékeket és szabályokat, vagy bizonyítható módon nem arra fordítja az európai
velemenyezd, 2020. május 03. vasárnap, 17:36
Koronavírus - Uniós biztos: aggodalomra ad okot, hogy a magyar jogszabály nem szab határidőt az intézkedések ha
esetben a jogszabály hatályának határideje nem egyértelmű. Aggodalomra ad okot, hogy annak meghatározása a magyar kormány kezében van - jelentette ki.

Aggodalomra okot adónak nevezte azt is, hogy a magyar szabályozás meghatározatlanul széles hatásköröket biztosít alkalmazójának. Továbbá nem határozz egyértelműen a járvánnyal összefüggő álhírek terjesztőinek büntethetőségét, és a szigorú szankciókat illetően.

Kijelentette, a meghozott intézkedéseknek nem szabad sérteniük az alapvető jogokat és értékeket, köztük a véleménynyilvánítás szabadságát. Akkor sem, ha az álhírek terjedésének szabnának gátat. Minden körülmények között biztosítani kell a média szabadságát és függetlenségét, valamint elegendő teret kell hagyni a civil szervezetek számára a társadalom tájékoztatása, valamint a kormány tevékenységének ellenőrzése érdekében.

Aláhúzta, az Európai Bizottság nem csak a jogszabályok uniós joghoz való viszonyát vizsgálja, hanem azt is, hogy azok alkalmazása milyen rövid és hosszútávú hatásokkal
velemenyezd, 2020. április 23. csütörtök, 21:13
Koronavírus - Szijjártó: a V4-ek támogatják a járvány elleni küzdelmet Líbiában
már több mint 80 millió maszk érkezett az országba, a Kína és Magyarország közötti légihíd továbbra is üzemel.

Megjegyezte: Magyarország kellő időben meghozta a szükséges intézkedéseket, amivel a járvány terjedésének lassításában az egyik legjobb eredményt tudta elérni Európában.

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy tárgyaltak Ukrajnáról. Magyarország továbbra is elvárja, hogy amennyiben Ukrajna komolyan gondolja a szoros együttműködést az EU-val, el kell fogadnia a legfontosabb európai értékeket, köztük a nemzeti kisebbségek védelmét és jogainak tiszteletben tartását - mondta.

Közölte: ebben a tekintetben biztató tárgyalásokat folytattak az ukrán partnerekkel, és most azt várják, hogy "a szavakat tettek is kövessék".

Megjegyezte: Ukrajnának is nyújtottak segítséget, az ország keleti részén támogatták egy egészségügyi intézmény felújítását, Kárpátaljára pedig 100 ezer maszkot és más védőfelszereléseket küldtek.

A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a keleti partnerség program
velemenyezd, 2020. április 22. szerda, 18:18
Koronavírus - Varga Judit: Magyarország a szolidaritásban hisz
van szó, nagyon fontos, hogy ezt a vitát jogi, ténybeli alapokra tereljék, hiszen elég sok politikustól hangzottak el megengedhetetlen állítások. Még a bizottság sem jött elő a saját elemzésével, de már megelőlegezve az eredményt, egyesek "hangos politikai vádaskodásba kezdtek". Különösen méltatlan volt, hogy a német szociáldemokrata Michael Roth megengedhetetlen hangnemben beszélt a német sajtóban korábban - idézte fel.

A miniszter elmondta: mindezt Magyarország visszautasítja, hiszen a közös értékeket nem lehet megosztásra használni. Minden tagállamnak egyaránt fontosak ezek az értékek, ezeket nem lehet megosztásra, a tagállamok közötti feszültség keltésére használni - vélekedett.

Kiemelte: ehelyett főleg a válság idején "az EU szolidaritásában hiszünk" az európai határokon belül és kívül is. Ezért Magyarország is erőfeszítéseket tett, és nemcsak uniós szomszédainak, hanem a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országoknak is lehetőségeihez mérten vitt védőeszközöket. "Mi nem a politikai
velemenyezd, 2020. április 22. szerda, 13:57
Koronavírus - A levegő magas nitrogén-dioxid-szintje összefügghet a Covid-19 magas halálozási rátájával
arány között" - magyarázta Yarob Ogen, az egyetem Geotudományi és Földrajzi Intézetének munkatársa.

A kutatók három adathalmazt használtak: az Európai Űrügynökség (ESA) Sentinel 5P műholdja által mért regionális nitrogén-dioxid-szennyezés szintjét, a műhold folyamatosan figyeli ugyanis a légszennyezést a Földön. Ezen adat alapján azonosították azokat a térségeket, ahol magas és tartós a nitrogén-dioxid-szennyezés.

"Még a koronavírus-járvány európai kitörése előtti, januári és a februári értékeket néztem meg" - mondta Ogen, aki ezeket az adatokat összevetette az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal légáramlási adataival. Ha van légmozgás, a föld közeli szennyező anyagok szétoszlanak, ha nincs, a szennyező anyagok a föld közelében maradnak, és az emberek belélegzik nagy mennyiségben, ami egészségi problémákhoz vezethet - olvasható az egyetem közleményében.

Ezeket az adatokat felhasználva azonosították a kutatók azokat a helyeket világszerte, ahol a legnagyobb a légszennyezettség
velemenyezd, 2020. április 20. hétfő, 19:52
1/105
Képek, videók
Móri mészárlás gyanusítot
1vargaildyko
2008. december 18. csütörtök, 12:01
meszarlas04.jpg
tapi65
2008. február 23. szombat, 12:33
meszarlas03.jpg
tapi65
2008. február 23. szombat, 12:32
meszarlas02.jpg
tapi65
2008. február 23. szombat, 12:32
meszarlas01.jpg
tapi65
2008. február 23. szombat, 12:32
biharpuspoki-haborus-e mle
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:38
Háborús fohász az aggokho
chillik
2018. június 24. vasárnap, 05:50
Szeged Híd u-v.háborús id
agica2004
2017. június 06. kedd, 20:29
Háborús anthológiák 01.jp
chillik
2017. március 08. szerda, 18:56
Háborús anthológiák 02.jp
chillik
2017. március 08. szerda, 18:55
Háborús anthológiák 03.jp
chillik
2017. március 08. szerda, 18:55
Egy háborús virágének 01.
chillik
2016. október 23. vasárnap, 05:23
Egy háborús virágének 02.
chillik
2016. október 23. vasárnap, 05:22
Egy háborús virágének 03.
chillik
2016. október 23. vasárnap, 05:22
Egy háborús virágének 04.
chillik
2016. október 23. vasárnap, 05:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.