Belépés
2020. május 27. szerda | 22. hét | 148. nap | 00:52 | Hella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Gyuri bácsi tanácsaiból
szívritmust, pedig szabályozza.

VISSZÉR

Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva.

Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.

POLIP, MIÓMA, CISZTA

Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, amit a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20
pacsakute, 2020. április 30. csütörtök, 23:55
Izer Norbert: egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt
utalt ki az adóhivatal.

Az idén évi 96 600 forint adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

Tavaly számos női- és férfibetegséggel bővült a kedvezményre jogosító betegségek listája - részletezte a szabályokat az államtitkár, felidézve, hogy a jogszabályba 2019. január 1-jétől kerültek be az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben - hangsúlyozta Izer Norbert.Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybevevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer
velemenyezd, 2020. január 19. vasárnap, 07:10
Nőgyógyászati és onkológiai napot tartanak a Semmelweis Egyetemen
A Semmelweis Egyetem ingyenes, de regisztrációhoz kötött programja keretében az érdeklődők előadásokat hallhatnak a meddőségi és onkológiai vizsgálatokról, a kezelési lehetőségekről, a nőgyógyászati szűrésekről, a minden harmadik felnőttet érintő pajzsmirigygöbről és a szövettani lelet értelmezéséről. Szó lesz továbbá az endometriózis tüneteiről, kivizsgálásáról és az ellátási lehetőségekről, a résztvevők emellett kérdezhetnek a szakemberektől és megtanulhatják az emlő önvizsgálatát is.

Ács Nándor professzor, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója a rendezvény előtt az MTI-nek elmondta, hogy az érdeklődőket 27 program várja, kis- és nagycsoportos előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt. A havonta megrendezendő Semmelweis-egészségnapokat az egyetem 250 születésnapja alkalmából indították.

A szombati előadások témáját ismertetve az egyetem a honlapján azt írta: Magyarországon jelenleg 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal, vagyis ennyien
velemenyezd, 2020. január 04. szombat, 11:11
Szabó Gyuri bácsi- füvesmester receptjeiből
rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

VISSZÉR: Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva.
Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.

POLIP, MIÓMA, CISZTA: Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, amit a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20
pacsakute, 2019. szeptember 29. vasárnap, 12:52
Az endometriózisról
Az endometriózis tüneteinek csökkentése gyulladáscsökkentő táplálékokkal :

Az endometriózis az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma a nők körében és a meddőség egyik vezető oka. A jó hír az, hogy léteznek természetes megoldások az endometriózis ellen.

Az endometriózis tüneteinek enyhítésére irányuló kísérletek során a gyulladást okozó ételeket szükséges először elhagyni. Ez magába foglalja a tejtermékeket, a feldolgozott élelmiszereket, a finomított cukrot, a koffeint és a szénhidrátokat. Az alkoholt, a szóját és más ösztrogéntartalmú élelmiszereket szintén el kell távolítani az étrendből az ösztrogénhatásaik miatt.

Egy tanulmány arról számolt be, hogy az endometriózisban szenvedő nők csak kevés zöldséget és omega-3 zsírsavat fogyasztanak, az étrendjükben pedig gyakran szerepel a hús, a kávé és a transzzsírban gazdag ételek. Az allergiavizsgálat azért is nagyon hasznos lehet, mivel ezzel meg lehet állapítani, hogy milyen ételek okoznak gyulladást és ezeket aztán ki is kell
pacsakute, 2019. április 03. szerda, 22:10
A borágó gyógyhatásairól
vérnyomást.

Hangulatjavító hatása van, segit megszabadulni a depressziótol.

Külsőleg kelések érlelésére használják borogatóként, illetve toroköblítőként.

Tudományosan igazolt, hogy jótékony hatást fejt ki neurodermatitis (allergiás vagy idegi alapú bőrbetegségek) esetén.

Szilícium tartalma miatt pedig szerepe van a hajszálak, körmök, kötőszövetek felépítésében.

Enyhíti a menstruációs panaszokat, a PMS-t, az endometriózist és a klimaxszal járó kellemetlenségeket.

Sújcsökkentő hatással bír. A borágó ólajban található GLA fokozza a prosztaglandin (PGE1) szintézist, amely aktiválja a barna zsírszövetet ami serkenti a termogenézist. A termogenézis serkentésével pedig a test sújt veszít.

A borágóban lelhető linolsav hidratálja és feszesen tartja a bőr struktúráját, lelassítja a bőr öregedését, és helyreállítja az ultraibolyasugárzás okozta bőrkárosodásokat
pacsakute, 2019. március 06. szerda, 21:12
Horváth Ildikó: a kormány kiterjesztené a HPV elleni védőoltást a fiúkra
méhnyakrák és egyéb népbetegségek megelőzésében, sajnálatos, hogy ebben a ma már megelőzhető és korai stádiumban gyógyítható betegségben ötszáz nő hal meg évente Magyarországon.

Horváth Ildikó fontosnak nevezte az egyén felelősségét a szűrésen való részvételben, mert - mint mondta - még mindig kevesen élnek az ingyenes szűrés lehetőségével a 25 és 65 év közötti nők körében.

Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta azt is, hogy 2019-tőladókedvezményben részesülnek azok a nők, akiket az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák vagy a petefészekrák betegség érint.

Koiss Róbert, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa is a szűrés és az oltás fontosságát emelte ki, hiszen e kettő kombinációjával megelőzhető a méhnyakrák kialakulása.

A méhnyakrákot korai stádiumban igen nehéz észrevenni, mert nem jár különösebb tünetekkel, csak akkor, ha a daganat már továbbterjedt. A rendszeres szűrésnek éppen ezért hatalmas szerepe van, hiszen minél korábbi stádiumban
velemenyezd, 2019. január 19. szombat, 13:07
A propoliszról
élesztőgombák nem tudnak elszaporodni. Viszont ha a szervezet védelmi vonala meggyengül, akkor kialakulhat gombás fertőzés, ami sok kellemetlen tünetet okozhat. Mivel a propolisz gombaellenes hatással is rendelkezik, így mindenképpen érdemes kipróbálnia annak, aki például a Candida albicans nevű gombával küzd.

A propolisz lerövidítheti a megfázás időtartamát és a köhögés ellen is rendkívül hatásos. A propolisz hathatósan képes lecsökkenteni a megfázás akut és krónikus tüneteit.

Az endometriózis egy komoly betegség, amely akár még meddőséget is okozhat. Egy vizsgálatba endometriózisban szenvedő nőket vontak be. Azoknál a nőknél, akik naponta két alkalommal propoliszt fogyasztottak hat hónapon keresztül, a terhességi arány hatvan százalékos volt, míg a kontrollcsoportban ez az arány mindössze húsz százalékra csökkent.

A propolisz kedvező hatással van a csontszövetre. Elnyomja a gyulladásos reakciót és megakadályozza a csontszövet leépülését.

A propolisz
pacsakute, 2018. november 03. szombat, 20:38
Szabó Gyuri bácsi tanácsai
rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

VISSZÉR:
Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva. Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.
POLIP, MIÓMA, CISZTA:
Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap
diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20
sz719eszter, 2018. május 15. kedd, 09:30
Órákig hagytak haldokolni egy férfit a Honvédkórház sürgőssé
Gyermekei súlyos hasi fájdalmakkal vitték be a kórházba édesapjukat, akit többszöri kérésre sem láttak el. Fél napi várakozás után vitték be a műtőbe, de már késő volt. Az 58 éves férfi másnap délelőtt meghalt - tudta meg a 24.hu.
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:
Magyar egészségügy: a kivándorlóknál is többen vannak a pályaelhagyók
Egészségügyi államtitkár az endometriózisról: ,,a várólista nem szégyenlista"
Fotókiállítást rendez a Momentum az egészségügy állapotáról
Garai Ivett édesapjánál 2017 augusztusában diagnosztizáltak hasnyálmirigy-daganatot, az orvosok kemoterápiára küldték. Az 58 éves férfi négy kezelésen volt túl, amikor október 23-án súlyos hasi fájdalmakra ébredt. A család kihívta az ügyeleti orvost, aki azt tanácsolta, menjenek be vele a kórházba, mert a mentő kiérkezéséig akár két órát is várhatnak.

Garai Ivett egyeztetett édesapja onkológusával, a megbeszélést követően pedig beutalták a beteget a Honvédkórház sürgősségi osztályára. Az onkológus azt
tinka1951, 2018. január 28. vasárnap, 05:40
1/6
Képek, videók
Maria Montessori tanácsai
irmus
2018. május 28. hétfő, 16:00
Egy fa tanácsai.jpg
pacsakute
2017. március 02. csütörtök, 13:50
Egy Fa tanácsai
irmus
2016. május 20. péntek, 20:00
nagyi tanácsai-1000_vegy_
gaby73
2014. október 05. vasárnap, 23:46
Bálint gazda tanácsai
ezer_mester
2010. április 04. vasárnap, 18:39
Vekerdi Tamás tanácsai
ezer_mester
2010. április 04. vasárnap, 18:29
erdei szederlevél.jpg
sarkadykati
2013. március 10. vasárnap, 04:01
szederlevél
bajzateva
2008. november 18. kedd, 12:39
Erdei málnalevél
pacsakute
2012. augusztus 02. csütörtök, 10:33
orvosi zsálya.bmp
kerzsi58
2011. március 06. vasárnap, 15:26
orvosi zsálya
durcimarcika
2009. április 19. vasárnap, 23:22
Vadgesztenye.jpg
pacsakute
2017. március 25. szombat, 10:03
Vadgesztenye-külsőleg. jpg
pacsakute
2016. augusztus 26. péntek, 21:31
1910vadgesztenye.jpg
m-irene
2015. november 09. hétfő, 18:12
vadgesztenye.jpg
zsokica45
2015. november 03. kedd, 18:46
Címkék
gyulladásos reakciót, kórházba édesapjukat, kezelési lehetőségekről, transzzsírban gazdag, test sújt, egészségügyért felelős, lakosság sokkal, havonta megrendezendő, Nőgyógyászati Klinikájának, propolisz kedvező, menstruációs panaszokat, ingyenes szűrés, jobb petefészken, szüredéket félretenni, Szabó Gyuri, rendszeres szűrésnek,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.