Belépés
2018. december 11. kedd | 50. hét | 345. nap | 03:59 | Árpád
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Magyar Levente: sikeres volt a vajdasági gazdaságfejlesztési program
Kiemelte, az utóbbi három évben mintegy 70 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, illetve van folyamatban, ebből 23 üzem épült fel, és tízezer vajdasági magyar vállalkozót és családot tudtak támogatni, biztosították a gazdasága fejlesztését, illetve a lakás, valamint a vidéki gazdálkodás feltételeit.

Felidézte: száz évvel ezelőtt vesztette el Magyarország az első világháborút, de a visszaemlékezésre szükség van azért, hogy a mai helyzetet a helyén lehessen értékelni. Az elmúlt száz évben több olyan esemény is történt, amely után senki nem gondolta volna, hogy ezen a területen még lesz jövője, és lesz reménye arra, hogy nagyot alkosson, és "ne csak önmagában a megmaradást tűzze ki célul, hanem a soha nem látott megerősödést".

"A 2018-as év arról is szól, hogy megtaláltuk magunkat. Megtanultuk, hogy hogyan tudunk sikeresek lenni kisebbségi sorban is, és hogyan lehet a határok felett is közösen dolgozni a nemzet felemelésén" - húzta alá.

Hozzátette, hogy a legfontosabb hozadéka ennek
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 12:01
Szólólemezt készített Márton András, a KFT dobosa
"Már a KFT megalakulása, 1981 előtt énekeltem, egy éven keresztül vendéglátóztam, akkor Beatles-dalokat meg egy-két nemzetközi slágert adtam elő a dobolás mellett. De a kettőt egyszerre nem igazán szeretem, a KFT-ben sem gyakran volt olyan, hogy dobolás közben énekeltem, csak néhány koncerten, tévéműsorokban. Stúdióban, lemezre az más, a 2000-es évektől néhány alkalommal, egy-egy szám erejéig előfordult" - mondta Márton András az MTI-nek.

Mint megjegyezte, évtizedek óta készít házi demófelvételeket az ötleteiből, de azokat a közelmúltig nem nagyon mutatta meg másoknak. Hozzátette: volt benne ambíció saját számok megjelentetésére, de a fontosabbnak tűnő teendők, elsősorban a KFT ügyeinek intézése, a Sc.Art együttes megalapítása, a produceri munkák energiái jelentős részét lekötötték. Az elmúlt másfél évben azonban több ideje volt saját magával foglalkozni.

"Összegyűlt jó néhány dal, kialakult egy zenei és szövegvilágbeli koncepció. A számokhoz eredetileg angol nyelvű szövegek, szövegkezdemények
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 11:01
Tarlós: nem érte veszteség a fővárost az e-jegyrendszer felmondott szerződése miatt
az október közepén hatályba lépett közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezésről szólva elmondta: az ellenzék harsog arról, hogy milyen embertelen intézkedéseket hoz a kormány, és ezt támogatja az önkormányzat.

"Rendkívül álságosnak, tisztességtelennek, felelőtlennek, sőt egyenesen gonosznak tartom azt a propagandát, hogy ami most folyik az embertelenség" - fogalmazott.

Tarlós István hangsúlyozta: a hajléktalan embereknek méltó körülményeket biztosítanak meleg helyen, étellel, orvosi ellátással, és sokkal jobban gondoskodva a biztonságáról, mint korábban. Szerinte az az igazán embertelen, amikor azt mondják, hogy "mi vagyunk a demokraták, mi vagyunk a humánusak, mindenkié a város, tehát nyugodtan tengődjetek, vagy akár haljatok éhen, vagy fagyjatok meg, nagyon demokratikus módon biztosítjuk ezt számotokra, sorsotokra hagyunk benneteket".

A hajléktalanok kárára és kontójára folytatnak egy olcsó és rendkívül negatív propagandát rövidtávú politikai haszonszerzés
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 10:01
Női kézilabda Eb - Lakatos Rita visszakerült a magyar keretbe
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nyári, debreceni junior-világbajnokságon aranyérmes magyar válogatott csapatkapitánya Szalai Babett helyét foglalta el a keretben.

A Vác játékosa, Lakatos eddig két csoportmérkőzésen lépett pályára a kontinenstornán, mert a spanyolok elleni találkozó előtt lecserélte őt Kim Rasmussen szövetségi kapitány. A Dunaújváros irányítója, Szalai a horvátok és a spanyolok elleni meccsen kapott lehetőséget, gólt egyikük sem szerzett.

A magyar csapat múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn Horvátországot 24-18-ra, szerdán Spanyolországot 32-26-ra legyőzte, így a montbéliard-i C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban pénteken 21 órától a címvédő norvégokkal, vasárnap a németekkel, majd jövő szerdán a románokkal találkozik a válogatott, onnan az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik helyezett pedig az ötödik helyért játszhat.
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 09:51
Orbán: vérfrissítés kell az Európai Parlamentben
"Látom rajtuk a ciklus végi fáradtság jeleit", de a jövő évi EP-választás után lesznek új képviselők, és "szerintem javulni fog a demokrácia minősége" - fogalmazott a kormányfő.

Az úgynevezett migránsvízum kérdésében Orbán Viktor azt mondta: "elég vicces", hogy egy ügyben addig kell újra és újra szavazni, amíg a bürokraták szerint helyes eredmény meg nem születik.

Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy miért tűrik el ezt az EP-képviselők, akiktől az emberek azt várják, hogy álljanak ki az őket odaküldők érdekei mellett. "Próbálnék én itt, a magyar parlamentben ilyeneket csinálni, nem csak az ellenzék, de még a saját frakciótagjaim is fellázadnának" - tette hozzá.

Semmilyen demokrácia sem tökéletes, a magyar sem, de a brüsszeli még messzebb van ettől - fogalmazott.

A Guy Verhofstadttal, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége EP-frakciójának vezetőjével fennálló vitára úgy reagált: ez jól rátapint a nyugat-európai és közép-európai országok demokráciája közötti különbségre. "Nekik egy
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 09:31
Női kézilabda Eb - Planéta Szimonetta: ki kell zárnunk a külső tényezőket
A magyar csapat szerda este remek játékkal 32-26-ra legyőzte Spanyolországot a csoportkör utolsó fordulójában, éjfél előtt érkezett vissza a szállodába, majd csütörtökön délelőtt Montbéliard-ból a középdöntő II. csoportjának otthont adó, mintegy kétszáz kilométerre lévő Nancyba buszozott. Az utazást erőnléti edzés és videóelemzés követte, a sportcsarnokban csak pénteken délelőtt lesz edzéslehetőség. A norvégok elleni meccs 21 órakor kezdődik.

Planéta az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, a torna nehézsége a feszített program, de ki kell zárniuk a külső tényezőket.

A két csapat eddig 82 alkalommal játszott egymással, a mérleg magyar szempontból 49 győzelem, három döntetlen és 30 vereség. Legutóbb két héttel ezelőtt, az Oslo melletti Fornebuban rendezett Möbelringen Kupa felkészülési tornán találkoztak: az első félidőben a magyarok mindössze két akciógólt szereztek, és végül 25-19-re kikaptak.

"Már a Möbelringen Kupán is úgy éreztük, hogy nagyon együtt vagyunk, és a három vereség ellenére
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 20:37
Szijjártó: Az ENSZ ugyanazt a hibát követi el a migrációs csomaggal, mint az EU a kvótákkal
felbolygatja az egész világot. A miniszter kijelentette: az ENSZ hazug módon a migrációnak csakis a jó oldalát domborítja ki, míg a biztonsági kockázatokra nem tér ki, és ugyancsak hazug képzetet kelt azzal, hogy a migrációt alapvető emberi jognak nyilvánítja.

Szijjártó Péter felidézte, hogy Európát teljesen felkészületlenül érte 2015-ben a migrációs hullám, Magyarországon pedig 400 ezer illegális bevándorló ment keresztül, ami közvetlen tapasztalatokkal járt. A kötelezőn levonandó tanulságok közül első helyen említette, hogy a tömeges illegális migrációs folyamatok veszélyesek. Másodikként kitért arra, hogy az ellenőrizetlen migráció lehetőséget ad a terrorszervezeteknek arra, hogy eljuttassák harcosaikat olyan területekre, amelyek korábban békések voltak. A miniszter hozzátette, hogy a migrációs folyamatok destabilizálják mind a kiindulási, mind a tranzit országokat, a célállamokban pedig nagyon komoly gondokat okoznak.

"Meg kellett tapasztalnunk, hogy a migránsok döntő többsége nem hajlandó
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 15:56
Női kézilabda Eb - Laurencz László büszke a magyar válogatottra
"Jár a gratuláció a játékosoknak és a szakmai stábnak, büszke vagyok rájuk. A csapat jóval többet nyújtott annál, amit eddig láthattunk. A győzelem teljesen egyértelmű volt és egy percig sem forgott kockán" - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes tréner.

A magyarok a szünetben öt, a 46. percben pedig már 11 góllal vezettek, és egyetlen alkalommal sem voltak hátrányban a találkozón, amelyet végül 32-26-ra nyertek meg.

"Nem kritikának szánom, hanem észrevételnek: az utolsó tíz perc, amikor csökkent a gólkülönbség, másképp is megoldható lett volna" - vélekedett Laurencz. Meglátása szerint szerencsésebb lett volna előbb, a második félidő nyolcadik-tizedik perce után - amikor már látszott, hogy simán győzni fog a válogatott - hozzákezdeni a változtatásokhoz, nem pedig ilyen tömeges cserékkel pihenőidőt biztosítani a kezdőknek, illetve játékba hozni azokat, akik még nem szerepeltek.

"Nem a képességekkel volt gond. Régi tapasztalatom, hogy ennyi padon
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 10:31
Női kézilabda Eb - Még Rasmussent is meglepte a magyarok remek játéka
"Minden elismerésem a spanyoloknak, nagyon gyors, erős, fiatal csapatuk van, edzőkollégám remek munkát végez. Nagyon boldog és meglepett vagyok. A védekezésünk ezúttal is jól működött, támadásban pedig egyre jobbak vagyunk. Némi szerencsénk is volt, de megdolgoztunk érte" - nyilatkozta a dán edző a 32-26-os siker után.

Hozzátette, hogy együttese nagyon jól összpontosított, és ez is hozzájárult a győzelemhez.

A magyar csapat múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot, így a C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban pénteken a címvédő norvégokkal, vasárnap a németekkel, majd jövő szerdán a románokkal találkozik a válogatott, onnan az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik helyezett pedig az ötödik helyért játszhat.

Rasmussen elárulta, még nem sokat gondolkozott a középdöntőn, hiszen nagyon fontos volt a mai találkozó, és egyébként is mérkőzésről mérkőzésre tervez. Hozzátette, az újabb
velemenyezd, 2018. december 05. szerda, 23:52
Női kézilabda Eb - Fontos magyar győzelem a spanyolok ellen
A Montbéliard-ban rendezett mérkőzésen a mezőny legeredményesebb játékosa Planéta Szimonetta volt nyolc góllal.

A magyar együttes múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot, így a C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban a németekkel, a románokkal, valamint a címvédő norvégokkal találkozik majd a válogatott, onnan az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, C csoport Magyarország-Spanyolország 32-26 (19-14)----------------------------------------Montbéliard, 2500 néző, v.: Mosorinski, Pandzic (szerbek)

lövések/gólok: 47/32, illetve 44/26

gólok hétméteresből: 7/6, illetve 8/4

kiállítások: 8, illetve 4 perc

Magyarország:

-------------Kiss É. - Lukács 4, Kovács A. 3, Planéta 8, Mészáros 1, Kovacsics 3, Schatzl 5, cserék: Háfra 5, Tóvizi, Tóth G. 2, Pálos-Bognár 1, Kazai, Orbán, Bíró, Szabó
velemenyezd, 2018. december 05. szerda, 23:42
Nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele 2017-ben
A Bács-Kiskun megyei vállalkozások 2017-ben együttesen 4032 milliárd forint nettó árbevételt értek el, ennek 63,8 százalékát a 100 legnagyobb vállalkozás adta, 10,1 százalékos árbevétel-növekedést realizálva. A többi cég árbevétele 2,7 százalékkal bővült.

A száz legnagyobb cég között az első helyen a kecskeméti székhelyű Mercedes-Benz Manufactoring Hungary Kft. áll, amely az előző évi 1058milliárd forintról 2017-ben 1102 milliárd forintra növelte árbevételét. A második helyen álló vállalkozás nem járult hozzá adatai nyilvánossá tételéhez. A megye harmadik legnagyobb cégének, a tiszakécskei Duna Aszfalt Kft.-nek 32,5 milliárdról 75,6 milliárd forintra, a negyedik helyen szereplő bajai Axiál Kft.-nek pedig 65,3 milliárdról 74 milliárd forintra nőtt az árbevétele.

Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kiadvány bemutatóján kiemelte: a nettó árbevétel több mint felét a feldolgozóipar adja, de jelentős a kereskedelem, a gépjárműjavítás, valamint az építőipar
velemenyezd, 2018. december 05. szerda, 17:21
Elfogták a macedón titkosszolgálat egykori vezetőjét
jobboldali tüntetőket az háborította fel, hogy albán házelnököt választott meg a parlament, amit elfogadhatatlannak neveztek. Az albán kisebbségi pártokkal történő kiegyezés viszont az első lépés volt az új kormány megalakítása felé. A 2016 decemberében tartott előrehozott parlamenti választást hiába nyerte meg a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE), az albán kisebbségi képviselők támogatása nélkül nem tudott kormányt alakítani, a második helyen végző Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) viszont megegyezett az albán kisebbségiekkel, és megszerezte támogatásukat a sikeres kormányalakításhoz. A szociáldemokrata Zoran Zaev tavaly május óta vezeti a macedón kormányt.

Az idei év márciusában 30 olyan ember ellen emeltek vádat terrorizmusért, aki részt vett a parlament elleni támadásban, a VMRO-DPMNE több képviselője is a vádlottak között van. Júliusban pedig gyilkossági kísérlet vádjával összesen 81 év letöltendő börtönbüntetésre
velemenyezd, 2018. december 05. szerda, 16:02
2/1758
Képek, videók
szorenyi-levente.jpg
agica2004
2015. május 19. kedd, 18:09
szorenyi levente.jpg
agica2004
2015. május 19. kedd, 18:08
Szörényi Levente.jpg
agica2004
2015. április 18. szombat, 16:48
leventee.jpg
zsokica45
2014. december 17. szerda, 17:32
levente6hetes.jpg
zsokica45
2014. december 09. kedd, 17:52
velkei leventer.jpg
zsokica45
2014. november 21. péntek, 21:07
Csortán Levente
kicsoda57
2014. szeptember 11. csütörtök, 14:23
Levente 1.jpg
terezia1951
2013. december 05. csütörtök, 14:04
Levente.png
terezia1951
2013. december 05. csütörtök, 14:04
Levente.jpg
terezia1951
2013. december 05. csütörtök, 14:03
levente née.jpg
zsokica45
2013. augusztus 16. péntek, 12:25
Levente
kicsimaszat
2012. december 03. hétfő, 21:49
Utobbi
marta49
2008. június 15. vasárnap, 10:05
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.