Belépés
2020. július 11. szombat | 28. hét | 193. nap | 03:47 | Nóra, Lili
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kazincbarcikai edzőpáros irányítja a Vegyészt
A klub honlapjának pénteki közleményéből kiderült: az idén 41 éves Toronyai munkáját a városhoz és az egyesülethez hozzá hasonlóan kötődő Szabó Dávid segíti másodedzőként.

Kiemelték: Toronyai fiatalon játszott Nyíregyházán, majd tagja volt a VRCK első és második "aranykorszakának" is. A két időszak között pedig külföldön is tartalmas, sikeres éveket tudhatott maga mögött. Hozzátették: Toronyai még az előző szezonban is a Vegyész segítségére tudott lenni, miközben már a klub utánpótlásában edzősködött.

Az ugyancsak kazincbarcikai születésű, 30 éves Szabó nem hagyott még fel profi pályafutásával, azonban vállműtét, valamint azt követően hosszú regeneráció vár rá, így - amennyiben a kezelések sikeresek lesznek - leghamarabb a következő szezon második felében játszhat.

A kazincbarcikai csapat játékosai július eleje óta konditermi edzéseken vesznek részt, a jövő héttől alapozás vár rájuk, míg a gárda felkészülése hivatalosan július 21-én kezdődik.
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 19:42
Koronavírus - Orosz hadsereg: a tesztelt vakcina immunitást alakított ki
A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által folytatott klinikai teszt a befejező stádiumához érkezett. A szakemberek megállapították, hogy a vakcina bevitele az önkéntesek mindkét csoportjánál immunreakciót váltott ki. A kísérlet részvevőinek egészségi állapota jó, panaszmentes, nem kívánatos reakciók nem léptek fel náluk.

Az önkéntesek első csoportját szerdán írják ki a kórházból. A második csoport hétfőn kapja meg a vakcina második komponensét, amelynek feladata az immunitás megerősítése és időtartamának meghosszabbítása.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországban kifejlesztés alatt álló 17 vakcina közül 3-4 juthat el a gyártásig.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6635-tel 713 936-ra emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 10:52
Koronavírus - A belügyminiszter szerint erőszakos hatalomátvételi kísérlet zajlik Szerbiában
A szerda esti tiltakozások során a mentőszolgálat jelentése szerint 19 rendőr és 17 tüntető sérült meg Belgrádban.

A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget.

Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket.

Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Aleksandar Vuciccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat - amelyeken elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vucic pártja -, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát. Az ellenzék szerint emellett az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 09:51
Tovább csökkentek a termelői árak Kínában júniusban
A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a termelői árak éves bázison 3,0 százalékkal estek vissza júniusban. Ez mérsékeltebb az elemzők által várt 3,2 százalékos, valamint az áprilisi 3,7 százalékos árcsökkenésnél. Havi összevetésben a termelői árindex 0,4 százalékkal nőtt májusról júniusra, az év első hat hónapjában 1,9 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.

A legmarkánsabb - 39,1 százalékos - visszaesést a kőolaj és gáz árait illetően regisztrálták a múlt hónapban, ám ez javulásnak számít a májusi 57,6 százalékos árcsökkenéshez képest. A fogyasztói árucikkek termelői árindexe 0,6 százalékkal, köztük az élelmiszereké 3,2 százalékkal emelkedett júniusban, enyhén nagyobb ütemben a májusinál.

A fogyasztói árindex 2,5 százalékkal nőtt júniusban az előző év azonos időszakához képest, beváltva az elemzői előrejelzéseket. Májusban az elmúlt 14 hónap legalacsonyabb szintű - 2,4 százalékos - inflációját mérték, miután a fogyasztói árindex januárban 5,4
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 07:05
Kölcsönös tiszteletről és bizalomról nyilatkozott Donald Trump és a mexikói elnök
Az amerikai-mexikói elnöki találkozóra az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új kereskedelmi megállapodás (USMCA) életbe lépése alkalmából került sor. Trump és López Obrador ünnepélyesen kézjegyével látta el a háromoldalú megállapodást.



Az új egyezmény hivatalosan július elsején lépett életbe, és az Egyesült Államok és Mexikó mellett tagja Kanada is, ám Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen a washingtoni eseményen. Vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra - közölte Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen. A Fehér Ház még a látogatás kezdete előtt jelezte, hogy a mexikói elnök és kísérete minden tagja átesett a koronavírus-teszten.

Az aláírási ceremónián a mexikói elnök hosszasan dicsérte mind az új kereskedelmi megállapodást, mind a két ország általa történelminek minősített kapcsolatát. Üdvözölte Donald Trump szerinte közvetlen diplomáciai stílusát, kiemelve, hogy az
velemenyezd, 2020. július 09. csütörtök, 07:05
Koronavírus - Ismét erőszakos tiltakozás alakult ki Belgrádban
A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget. A törvényhozás épületéhez lovas és kutyás rendőröket is kirendeltek. Mivel a tiltakozók kedd este a parlament épületébe is megpróbáltak betörni, a belügyminisztérium az ország egész területéről Belgrádba rendelte a rendőröket, hogy a kiemelt kormányépületeket védjék.

Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket. Szerdán Sergej Trifunovic színészt, a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetőjét néhány száz méteren át üldözték, aki végül vérző fejjel távozott a helyszínről. Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetőjét pedig saját állítása szerint a rendőrök verték meg.

Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 22:53
Visszalépett Netanjahu jogi képviseletétől egyik ügyvédje
A csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt perbe fogott miniszterelnök egyik ügyvédje, Micha Fetman tizenegy nappal a második tárgyalási nap előtt jelentette be, hogy nem képviseli tovább védencét

Az ügyvéd visszalépésének előzménye, hogy az izraeli számvevőszék engedélyezési bizottsága elutasította Netanjahu azon kérését, hogy elfogadhasson tízmillió sékelt (közel egymilliárd forintot) Spencer Partrich amerikai mágnástól jogi képviseletének költségeire.



A bizottság Avicháj Mandelblit főügyész jogi szakvéleményére hivatkozott, amely szerint a pénz ajándék elfogadásának számítana, miközben az izraeli törvények tiltják a közhivatalok viselőitől ajándékok elfogadását. Ráadásul Partrich tanúként is szerepel az ajándékok elfogadását is taglaló vádiratokban.

A Háárec szerint Micha Fetman attól tartott, hogy nem kapja meg a munkájáért járó díjat, mivel a Netanjahu család több ügyvédnek is tartozik a korábbi büntetőügyek alatt keletkezett jelentős összegekkel.

Fetman csak
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 13:12
A szlovák élvonalban játszik tovább a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata
Egri István, a miskolci hokiklub elnöke az M1 aktuális csatornának megerősítette a szlovák sajtóban már korábban megjelent hírt, miszerint a 2020/21-es szezonban is a Tipsport Liga küzdelmeiben vesznek részt. A sportvezető kiemelte: a járványhelyzet miatt elhúzódtak ugyan a tárgyalások a következő idényről, de sokáig még azt sem lehetett biztosan tudni, hogy lesz-e egyáltalán szezon.

Tavasszal még az is a lehetőségek között szerepelt, hogy a DVTK ismét a magyar ligában játszik majd.

"Minden részletben sikerült megállapodni, adminisztratív ügyek vannak még, amiket le kell rendezni. Ezt alá kell írnia a két szövetségnek, a kluboknak, a ligának. Ennek a folyamata zajlik jelenleg, remélem, hamarosan minden érintett aláírja" - közölte.

Hangsúlyozta: számukra végig az volt a prioritás, hogy a szlovák ligában maradjanak. Részvételüket a magyar szövetség elnöksége is jóváhagyta, a papírmunka maradt hátra.

"Remélem, a jogászok rövid idő alatt végeznek, és amikor végre aláírhatjuk a
velemenyezd, 2020. július 07. kedd, 18:12
Koronavírus - Spanyolországban csaknem két és fél millióan eshettek át a fertőzésen egy tanulmány szerint
A spanyol egészségügyi minisztérium, a statisztikai hivatal (INE) és a III. Károly egészségügyi kutatóintézet közös, április végén kezdődött, három szakaszból álló vizsgálatában több mint 68 ezren, a kiválasztottak 77 százaléka vett részt.

"Nagyon nehéz elérni a közösségi immunitást, nagyon messze vagyunk ettől egy olyan országban is, mint Spanyolország, amelyet ennyire sújtott a járvány" - hangsúlyozta Marina Pollán, a nemzeti járványügyi központ (CNE) igazgatója.

A dél-európai országban több mint 250 ezer embernél igazolták a fertőzést az elmúlt hónapokban, a halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

A gyorstesztekkel és vérvizsgálatokkal járó kutatás jelentős területi eltéréseket állapított meg: míg a járvány által leginkább érintett madridi tartományban 11,7 százalékos az átfertőzöttség, addig például a Baleár-szigeteken 1,4, az északi Asztúriában 1,9 százalék. Továbbá az is kiderült, hogy az egészségügyi dolgozók körében nagyobb, 10 százalékos a fertőzésen átesettek
velemenyezd, 2020. július 06. hétfő, 17:03
A csók világnapja
Július 6 - A csók világnapja

Az egész világon július 6-án ünnepeljük a Csók Világnapját. Máig tisztázatlan, hogy ki kezdeményezte e jeles nap megünneplését, ahogy az is miért szeretünk csókolózni. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberek szeretik, ha hosszan összeforr az ajkuk. Az ajkakban számtalan idegvégződés található, ezáltal nagyon érzékenyek az érintésre, valamint a hőmérsékletet érzékelő receptorok miatt a hidegre és a melegre is. Ezek a receptorok felelnek azért a varázslatos érzésért, ami csók közben eluralkodik rajtunk.

Csókolózás közben ingerületátvivő anyagok és boldogságért felelős hormonok termelődnek, mint például endorfin, szerotonin és adrenalin, ezáltal kerülünk mámoros állapotba. Ezek a pozitív stressz hatások megemelik a pulzust és javul a szív teljesítménye is. Csókolózás közben az átlagos 20-ról 60-ra emelkedik a lélegzetvételek száma egy perc alatt. Ráadásul egy intenzív csókolózás közben 34 különböző arcizmot használunk, ez felér egy kimerítő edzéssel,
foldinefehereva, 2020. július 06. hétfő, 15:26
Horvátországi választások - Exit poll: a HDZ nyert a horvátországi választásokon, de nem tud önállóan kormányt
Az exit poll-adatokat a Nova tévécsatorna este hét óra után hozta nyilvánosságra.

A húszezer választó megkérdezésén alapuló felmérés szerint a HDZ 61, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) által alapított Restart Koalíció 44 mandátumot szerzett a 151 fős száborban. A harmadik helyen a januári elnökválasztáson harmadikként befutó Miroslav Skoro eszéki horvát üzletember, népszerű énekes által létrehozott Haza Mozgalom nevű párt áll 16 mandátummal. További 8-8 mandátuma van a Híd Függetlenek Listája (Most) és a Mozemo! (Képesek vagyunk rá!) nevű újbalos pártok és a zöldek szövetségének, valamint három mandátumot szerzett még a Párt névvel és vezetéknévvel (Stranka imenom i prezimenom) balközép pártok szövetsége.

A választásokat megelőző felmérések szoros küzdelmet jeleztek elő, a legtöbb közvélemény-kutatás a Restart Koalíciót hozta ki győztesnek.

Branko Bacic, a HDZ alelnöke kijelentette: nem lepődtek meg az eredményen. "Már az elején bejelentettük, hogy az a célunk, hogy megismételjük
velemenyezd, 2020. július 05. vasárnap, 22:29
Szerbiai választások - A hivatalos végeredmény is a Szerb Haladó Párt elsöprő győzelmét erősítette meg
Szerbiában június 21-én parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választást tartottak.

A végleges eredmények alapján az országos választásokon fölényesen győztes jobbközép SNS-nek 188 képviselője lesz a 250 fős belgrádi törvényhozásban. Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges.

A második helyen a balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 32 mandátummal. Az országgyűlésben rajtuk kívül egyetlen szerb szereplő jutott be, Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája 11 mandátumot szerzett.

A képviselőházba emellett négy nemzeti kisebbségi lista jutott be. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig szintén 3, illetve 4 politikusa ülhet be a parlamenti padsorokba. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik. A vajdasági magyarság majdnem három évtizede nem szerepelt ilyen jól az országos
velemenyezd, 2020. július 05. vasárnap, 22:28
1/1073
Képek, videók
Kazincbarcikai betlehem
filmzn
2009. január 02. péntek, 07:17
vegyeszzsa.png
tereza54
2009. augusztus 02. vasárnap, 07:48
Vegyész
butababa
2006. október 02. hétfő, 17:16
Szabó-Dávid-divat.png
zskadi
2016. augusztus 28. vasárnap, 10:11
Szabó Dávid.jpg
farkas1945
2011. március 18. péntek, 13:55
Szabó Dávid 26.jpg
farkas1945
2011. március 13. vasárnap, 12:12
Szabó Dávid
sancika07
2006. július 04. kedd, 08:29
Lys honlapjáról
rozsa123
2007. december 21. péntek, 18:22
Magamért Egyesület.jpg
agica2004
2014. december 16. kedd, 13:24
Az 56-os Egyesület az Ara
azenujsagom
2014. február 17. hétfő, 06:09
SZOLIDARITÁS EGYESÜLET al
szolidaritasgaleria
2012. augusztus 30. csütörtök, 17:36
Szezontól szezonig 01.jpg
chillik
2018. január 29. hétfő, 05:29
Szezontól szezonig 02.jpg
chillik
2018. január 29. hétfő, 05:28
Szezontól szezonig 03.jpg
chillik
2018. január 29. hétfő, 05:28
Szezontól szezonig 04.jpg
chillik
2018. január 29. hétfő, 05:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.