Belépés
2019. június 16. vasárnap | 24. hét | 167. nap | 11:16 | Jusztin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
BÉT - Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten
A részvénypiac heti forgalma 39,21 milliárd forint volt a múlt heti 39,41 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében közölte: hétfőn és kedden kedvező hangulatban zajlott a kereskedés a BÉT-en, azonban kedden napon belül már negatív fordulat indult, és a csökkenés folytatódott a hét további részében. A magyar piacon az esés pénteken állt meg, amikor a BUX végül 0,29 százalékos pluszban zárt.

A vezető részvényekről megjegyezték, pénteken forgott utoljára a Mol osztalékszelvénnyel. Felidézték, hogy az áprilisi 11-én tartott közgyűlésen a részvényesek 107,3 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Részvényenként 142,44 forint osztalékot fizettek, ami 4,4 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

Az OTP pénteken tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására. Az Apollo amerikai befektetési alap is benyújtott egy ajánlatot. Mindkét ajánlat 400 millió euró
velemenyezd, 2019. június 16. vasárnap, 07:04
Hőség - Jelentősen megnőtt az üdítők, sörök és jégkrémek forgalma
viszont a déli időszakban visszaesik a forgalom az üzletekben - jelezte Fodor Attila.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt MTI-t arról tájékoztatta, hogy a tavalyi trendeket is figyelembe véve készültek az idei szezonra, így már a meglehetősen esős májusra nagyobb készleteket halmoztak fel az érintett termékekből.

A Tesco áruházaiban is azt tapasztalják, hogy az időjárás erősen befolyásolja a forgalom alakulását. Az extrém meleg miatt az ásványvizek és az üdítők forgalma több mint negyedével nőtt az előző hetihez képest, fagylaltokból és jégkrémekből kétszer annyi fogyott, mint a múlt héten. A hűtött tejitalok forgalma 80, a grillsajtoké 50, a szezonális sertés és baromfihúsoké 60, a virsliké pedig 50 százalékkal haladta meg az előző hetit.

Az Auchan Magyarország Kft. tájékoztatása szerint a hét nagyon meleg napjaiban az ásványvizek, üdítők, sörök, fagylaltok, jégkockák, valamint a medencék, kültéri nyári játékok és a kerti bútorok forgalma ugrott meg kiemelkedően. Ezekből a termékekből az előző
velemenyezd, 2019. június 15. szombat, 23:22
Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele
A szabadidő parkokban, erdőkben vagy strandokon való eltöltésének fizikai és mentális hatásai jól ismertek, de ez az első olyan nagy kutatás, amely kiderítette, mennyi idő szükséges ezen hatások eléréséhez - olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Az Exeteri Egyetem orvostudományi karának kutatói húszezer embert kérdeztek ki Angliában előző heti tevékenységükről. Rossz egészségi állapotra panaszkodott azoknak az egynegyede, akik csekély vagy semennyi időt nem töltöttek el a természetben, és mintegy fele elégedetlen is volt az életével. Azoknak viszont, akik legkevesebb két órát eltöltöttek a természetben, csupán egyhetedük panaszkodott rossz egészségi állapotra és egyharmada volt elégedetlen életével.

"Igazán az lepett meg minket, hogy ez minden csoportra fennáll, fiatalra és idősre, gazdagra és szegényre, városi és vidéki emberre egyaránt" - mondta Mathew White, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány vezetőszerzője.

Azokra is
velemenyezd, 2019. június 15. szombat, 23:18
Tőzsde - Pozitív kezdés várható Európában
A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index szerény 0,1 százalék emelkedéssel kezdheti a szerdai kereskedést, a frankfurti DAX index 0,6 százalékkal, a frankfurti CAC-40 pedig 0,3 százalékkal erősödhet nyitáskor. Az euróövezeti EuroStoxx50 index várhatóan 0,5 százalékkal emelkedik a szerdai kereskedés kezdetén.

A keddi kereskedést 0,66 és 0,69 százalék erősödéssel fejezték be az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,64 százalék nyereséggel zárt.

Londonban 0,29 százalék nyereséggel zárt kedden az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,93 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,48 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,63 százalék volt az indexemelkedés kedden, a madridi tőzsde viszont a kevés európai veszteséges piac egyikeként 0,15 százalék indexcsökkenést könyvelt el.

Az olajár a keddi erősödés után szerdán másfél százalékot veszített az amerikai készletek váratlan mértékű növekedése és az EIA (Energy Information Administration,
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 12:33
BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten
A részvénypiac heti forgalma 39,41 milliárd forint volt az előző heti 77,94 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte: biztosítókon keresztül növelné az Esmya eladásait a Richter. Tizenhárom németországi egészségbiztosítóval kötött szerződést a gyógyszercég, ennek értelmében diszkontált áron értékesíti számukra az Esmya nevű gyógyszerét. A vállalat így próbálja támogatni a készítmény értékesítését, ami amájkárososdás gyanújával végzett tavalyi vizsgálatok óta jelentősen alulmúlja a várakozásokat. Az Esmya idei évre vonatkozó értékesítési prognózisát a menedzsment a korábbi 35 millió euróról 25 millió euróra csökkentette az első negyedéves gyenge számok alapján.

Az elemzés szerint a Mol további növekedési lehetőségeket lát. A társaság bővítené műanyaghulladék-feldolgozó kapacitását, amivel a régió vezető petrolkémiai vállalatává kíván válni. Tovább növelné a Mol jelenlegi 110 ezer hordós
velemenyezd, 2019. június 09. vasárnap, 07:04
Heti makronaptár - Idegenforgalmi, ipari és építőipari adatok várhatók a jövő héten
Szerdán közli a KSH a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának áprilisi alakulását. Márciusban a "húsvéthatás" határozta meg az idegenforgalmi statisztikát, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,1, a belföldi vendégek által eltöltötteké 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakának magas bázisához képest. A szezonális és naptárhatás figyelembevételével a külföldi vendégforgalom 1,7, a belföldi vendégforgalom 3,7 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 3,2 százalékkal emelkedett, 34,8 milliárd forintot ért el.

Csütörtökön az ipari termelés áprilisi végleges teljesítményét teszi közzé a statisztikai hivatal. A június 6-án megjelent első becslés szerint áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 6,0 százalékos volt a növekedés. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari
velemenyezd, 2019. június 09. vasárnap, 07:04
Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Az elsődleges forgalmazók 40,53 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 20 milliárd forintot fogadott el, az előző aukción kialakultnál 1 bázisponttal alacsonyabb, 0,05 százalékos aukciós átlaghozammal.

Az előző kereskedési napon, hétfőn a 3 hónapos lejáratra a másodpiacon szintén 0,05 százalékos referenciahozam alakult ki.

A 3 hónapos diszkont kincstárjegy az évet 0,03 százalékos aukciós átlaghozammal kezdte. Az aukciós átlaghozam 2018 elején 0,02 százalék volt, 2017 elején 0,15 százalék, 2016 elején 1,13 százalék.
velemenyezd, 2019. június 04. kedd, 13:31
Brexit - A Liberális Demokraták a legnépszerűbb brit párt
elvégzett friss vizsgálatában kimutatta, hogy a Liberális Demokraták a voksok 24 százalékára számíthatnának parlamenti választások esetén.

A párt egy hét alatt 8 százalékponttal növelte támogatottságát, és csaknem tíz éve most fordul elő első ízben, hogy a népszerűségi lista élén áll.

A YouGov új felmérésében - amely az első országos vizsgálat a múlt csütörtökön tartott brit EP-választások óta - a Brexit Párt a második helyre került 22 százalékos támogatottsággal; ez 4 százalékpontos emelkedés az előző kutatás óta.

A brit EP-választásokat a Brexit Párt nyerte a voksok 31,6 százalékával, és ezzel a 73 brit EP-mandátumból 29-et megszerzett.

A második helyen a Liberális Demokraták végeztek 20,3 százalékos szavazataránnyal, és 16 képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe.

A brit hazai parlamenti választásokon hagyományosan harmadik helyen befutó liberális párt előretörése szinte példátlan: az előző, 2014-es brit EP-választásokon 6,9 százalékot és egyetlen EP-képviselői mandátumot
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 18:06
Tőzsde - Emelkedtek az indexek New Yorkban
hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború elhúzódása visszavetheti a világgazdasági növekedést. Javított a hangulaton Trump elnök csütörtöki megjegyzése arról, hogy a tárgyalások haladnak, és Kína megállapodásra akar jutni, miután egy magas rangú kínai diplomata azt mondta, hogy a kereskedelmi viták kiprovokálása "színtiszta gazdasági terrorizmus".

Csütörtökön tovább csökkentek az amerikai állampapírok hozamai, és húsz havi mélypontjuk körül mozogtak. A tízéves amerikai államkötvények hozama az előző naphoz hasonlóan, csütörtökön is alacsonyabb volt a három hónapos kincstárjegyénél, és a pénzpiacok már két kamatcsökkentést áraztak be a jövő évre.

A kamatok alakulására érzékenyen reagáló bankszektor alindexe 0,55 százalékkal csökkent, míg a technológiai szektor 0,60 százalékkal emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára lejtmenetre váltott, miután az amerikai
velemenyezd, 2019. május 30. csütörtök, 20:57
Menczer Tamás: remélhetőleg az új ukrán elnökkel sikerül rendezni a magyar közösséget érintő vitás kérdéseket
gyermekeinek magyarországi táboroztatása volt a fő téma.

Az államtitkár szerint "óvatos bizakodásra" adhatnak okot az új ukrán elnök első nyilatkozatai.

Menczer Tamás hangsúlyozta: hazánk mindig is jószomszédi viszonyra törekedett Ukrajnával, amit bizonyít, hogy Magyarország a korábbi években támogatta az ukránok euroatlanti és vízumliberalizációs törekvéseit, illetve oltóanyagokkal és ivóvízhez szükséges klórral is támogatta a nehéz helyzetben lévő államot. "Éppen ezért hátba szúrás volt az előző ukrán elnök idejében elfogadott oktatási, majd a nyelvtörvény, amelyek célja a nemzeti nyelvek visszaszorítása az élet minden területén" - fogalmazott, hozzátéve: itt nem kétoldalú, hanem nemzetközi ügyről van szó.

A 2015 óta zajló táborral kapcsolatban közölte: idén 242 gyerek táborozik a Velencei-tó partján és ehhez a KKM 25 millió forinttal járul hozzá.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy vélte, az eddig rossz ukrán döntések
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 12:55
EU-csúcs - Merkel: Manfred Weber vegye át az Európai Bizottság elnöki posztját
miniszterelnök véleménye szerint a munkavacsorának főként a tartalomról, a feladatokról, nem pedig konkrét személyekről kell szólnia.

Nyilatkozatában hozzátette, hogy az uniós tagországok vezetőinek elsőként az elkövetkező évekre vonatkozó politikai prioritásokat kell meghatározniuk, beleértve az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a gazdaság fellendítését és a migrációt.

A brüsszeli csúcstalálkozó egyetlen napirendi pontjaként a tagországok állam-, illetve kormányfői egyeztetést folytatnak az előző napokban lezajlott európai parlamenti (EP-) választások eredményéről, illetve a küszöbönálló tisztújításról. A munkavacsorán a tervek szerint megkezdik az EU-intézmények vezetőinek jelöléséhez és kinevezéséhez vezető eljárást, noha döntések egyelőre nem várhatók, csak a soron következő, június 20-21-i csúcsértekezleten.

Az EP-választáson legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. A hivatalos joganyagban mindazonáltal a csúcsjelölti rendszer sehol nem szerepel, és
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 06:51
EU-csúcs - Tusk: az Európai Tanács nem nevekről, hanem a kiválasztás folyamatáról tárgyalt
választani.

A francia elnök elismerte, hogy "vannak nevek", és "talán mások is megjelennek a következő napokban és hetekben", de elsődleges céljának mondta, hogy a legképzettebb embereket válasszák.

Hartwig Löger ideiglenes osztrák kancellár kijelentette, Ausztria támogatja a csúcsjelölti rendszert, és Manfred Weber jelölése mellett áll az uniós bizottság elnöki posztjára.

A brüsszeli csúcstalálkozó egyetlen napirendi pontjaként a tagországok állam-, illetve kormányfői egyeztetést folytattak az előző napokban lezajlott európai parlamenti (EP-) választások eredményéről, illetve a küszöbönálló európai uniós tisztújításról.

Az EP-választáson legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. A hivatalos joganyagban mindazonáltal a csúcsjelölti rendszer sehol nem szerepel, és ezért több vezető már korábban jelezte, hogy nem ért egyet az alkalmazásával.

Az Elnökök Értekezlete kedden megerősítette a csúcsjelölti rendszer támogatását, hangsúlyozva, mindenképp
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 06:45
1/169
Képek, videók
Forgalomban.jpg
tirfer
2006. december 24. vasárnap, 21:42
sztárjk a telekomnál
borlopok
2007. május 15. kedd, 14:04
Befektetési Tanácsadó
sanci81
2015. június 22. hétfő, 20:06
1 unciás befektetési aran
tvnati
2012. november 15. csütörtök, 07:52
Szeged Marx tér heti piac
agica2004
2018. március 23. péntek, 16:38
51.heti pipacs.png
zsokica45
2017. január 11. szerda, 16:29
11.23.HETI.jpg
gabriella49
2016. február 04. csütörtök, 16:58
Heti medi
sanci81
2015. december 21. hétfő, 16:13
heti-turisztikai-ajanl o-s
menusgabor
2015. szeptember 01. kedd, 22:50
E heti képek
wob
2015. július 10. péntek, 19:05
Heti-__szi-leveles.jpg
jucinenadov
2014. december 27. szombat, 22:07
Heti-őszi-leveles
anna4459
2014. október 25. szombat, 22:55
0 Heti-__szi-leveles.jpg
lovaszmarika
2014. október 20. hétfő, 17:03
Piski ,heti vásár (1903).
farkas1945
2014. szeptember 28. vasárnap, 17:44
Heti Holdnaptár - 2014.05
cipello
2014. június 01. vasárnap, 15:45
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.