Belépés
2019. június 16. vasárnap | 24. hét | 167. nap | 10:51 | Jusztin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Harangot avatnak a Füleki Várjátékokon
Mint írják, a várjátékok különleges nyitóeseménye lesz az egykori füleki várkápolna harangjának átadása. A harangot Slíz Róbert harangöntő készíti el pénteken, az öntőformát a szombati rendezvényen nyitják fel, majd a harang a letisztítást követően az egykori várkápolna helyére kerül.

A középkori erődítményben szombaton fegyver- és harcmodor-bemutatókat, verbuválást, solymászbemutatót, párbajokat és történelmi táncokat láthatnak az ideérkezők, de középkori zene, ételkóstoló is színesíti a rendezvényt. A legkisebbeket óriásbábos előadás, gyermekcsata és mutatványosok is szórakoztatják.

A rendezvényt kézműves vásár kíséri, a várjátékok szervezői idén a történelmi mesterségek bemutatására fókuszálnak.

Vasárnap zajlik a Füleki Farkasok szervezésében a XIII. Nemzetközi Történelmi Íjászverseny a "Nógrád Íjásza" címért és a "Füleki Vár Védője" rangért. A versenyben különböző kategóriákban mérhetik össze tudásukat a jelentkezők.

A rendezvényt aKisebbségi Kulturális Alap és a Besztercebányai
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 16:01
Az idén három naposra bővül a Floralia virágünnep az Aquincumban
törzsek mindennapjaiba. A csapatok két napon keresztül tábori látogatásokkal, fegyverbemutatókkal, váratlan összecsapásokkal és barbár-római ütközettel szórakoztatják a közönséget.

A Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói római stílusú virágkompozícióikkal díszítik fel a teljes romterületet és a múzeumépületet is. Az egykori piac területén korabeli portékát áruló kereskedők jelennek meg, akiknél kézzel készült római sarut, ékszereket vagy kerámiaedényeket lehet vásárolni, a kézműves sátraknál pedig ezek készítését is el lehet sajátítani.

Különböző korszakok római legionáriusaival is lehet majd találkozni a rendezvényen, akik az ismeretterjesztés és alakzati bemutatók mellett akár teljes felszerelésüket is segítenek felpróbálni a vállalkozó kedvűeknek.

Idén külföldi csapatokat is vendégül lát a múzeum. Mivel az idei év egyik kiállítása kelta leleteket mutat be, ezért először építik fel a kelta falut, ahol a magyarokon kívül olasz és osztrák hagyományőrzők is
velemenyezd, 2019. május 04. szombat, 11:21
Göcseji dombérozó - Hagyományokra épülő, új rendezvénysorozatra készülnek a göcseji falvakban
A tíznapos "dombérozó" keretében a vidék sokszínűségét, a tájegység hagyományait, értékeit szeretetnék bemutatni - mondta Magai Ágota ötletgazda és a rendezvény főszervezője a csütörtöki programismertető sajtótájékoztatón.

A programsorozatot 2015-ben a Göcsej Civil Társaság indította el, idén pedig megalakult a szervezéshez hátteret biztosító Göcseji Dombérozó Egyesület - fűzte hozzá.

Az idei programban többek közt templomi koncertek, színjátszó előadások, kézműves bemutatók, nyitott porták és gyalogtúrák is szerepelnek. A tájházakban hagyományokhoz kapcsolódó programokat szerveznek, Csonkahegyhát a parasztolimpia helyszíne lesz. Gellénházán az olajipar történetét, míg Milejszegen az olajsajtoló üzem működését ismerhetik meg látogatók. Boncodföldén az erdők-mezők kincseire, a gyógyfüvekből készült természetes anyagokra hívják fel a figyelmet.

Káváson Szényi Zoltán festőművész, Szentkozmadombján pedig Nemes László festőművész alkotóházában szerveznek interaktív programokat - sorolta a
velemenyezd, 2019. február 28. csütörtök, 13:31
Fővárosi Közgyűlés - Makovecz Imre utca lesz a III. kerületben
Makovecz Imre (1935-2011) a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke az akadémia Kecske utca 25. szám alatti irodaházában elnökként tevékenykedett.

Szintén a kerület kezdeményezése alapján ismét lesz Óbudán Zichy utca egy névtelen közterület elnevezésével azon a részen, ahol korábban területrendezés miatt megszűnt az egykori Zichy utca. Óbuda történelmében nagy szerepet játszott a Zichy család, a közelben található a Zichy-kastély.

Továbbá névtelen területeket neveznek el a kerültben két óbudai kötődésű polgárról: lesz Till Ottó tér és Dr. Örlős Endre park.

A jövőben Kaszap István térként őrzi Kaszap István (1916-1935) magyar jezsuita novícius emlékét egy most még névtelen közterület, továbbá lesz Csíkszereda park és Varsó-Bemowo park a kerületben. Gyarmati Dezső (1927-2013) olimpiai bajnok vízilabdázó, a nemzet sportolója emlékének tiszteleg a kerület egy jelenleg névtelen park elnevezésével.

Batthyány-Strattmann László (1836-1897) magyar főnemesről, a
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 17:42
Hamarosan megépülhet a bajai hajómalom kikötője
létesítményt 2011-ben adták át.

Az elnök kiemelte, tíz éve október első szombatja hagyományosan hajómalomünnep Baján, így idén is, október 6-án benépesül a Türr-kilátó melletti mini skanzen a Dunát szerető emberekkel.

A kulturális műsorok között szerepel az érsekcsanádi Összhang Kórus vízzel és Dunával kapcsolatos dalcsokra, majd a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportja a Bácska Banda zenéjére moldvai táncokkal köszönti a közönséget.

A családokat népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják. Bárki kipróbálhatja a halásztanyák paticsfalának építési technológiáját, a rekesztőfal-építést, de a résztvevők gyakorolhatják a dunai halászok evezési technikáját is.

Az érdeklődők megnézhetik a mini skanzen tárlatát, valamint megismerhetik a sárközi falvak különleges tésztáját, hiszen a programok idejére begyújtanak a kemencékbe is, hogy mindenkit megvendégelhessenek egy-egy kacsazsíros lepénnyel.

Az ünnepre érkezők körbejárhatják a jelenleg még telelőhelyén,
velemenyezd, 2018. október 05. péntek, 07:05
Különlegességek, meglepetések a Nemzeti Színház nyílt napján
"A nyílt próbán a két következő bemutató, a Viktor Rizsakov rendezésében készülő Álomgyár, valamint a Vidnyánszky Attila által színpadra állított Az ember tragédiája jeleneteibe lehet bepillantani" - mondta Flament Krisztina főszervező az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Bakos-Kiss Gábor színművész, a nyílt nap házigazdája kitért arra, hogy Az ember tragédiája Luciferét alakító öt fiatal kollégájával egy "villámrandin" is találkozni lehet, és mód nyílik faggatni őket szakmai kérdésekről.

Mint elhangzott, az előző évekhez hasonlóan az idei programnak is része a plakátfotózás. Az új évad bemutatóihoz készülő plakátokon, amelyek az egész városban láthatóak lesznek, a színház nyolc művésze, köztük Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Hobo és Rátóti Zoltán fog szerepelni kedvenc szerepeibe öltözve. A különböző jelmezeket fel is lehet próbálni és fotózkodni velük az Öltözzön színésznek! program keretében.

"A nyílt napok nagyon népszerű programja a kulisszajárás, amelynek keretében a
velemenyezd, 2018. szeptember 19. szerda, 10:11
Kulturális örökség napjai - Korabeli zászlós tűzjelzést mutatnak be a veszprémi tűztoronyban
látogatókat, valamint Tombor Balázs tusrajzaiból nyílik kiállítás a palota magtárában szombaton délután.

A Goldilocks Zone című kiállítás a Várgalériában látható és nyitott a látogatók előtt a Tegulárium téglagyűjtmény is, ahol vasárnap délután tárlatvezetés várja az érdeklődőket.

A Halimbai esperes nyomában című dokumentumfilmet vetítik, majd gyógynövénytúrára várják az érdeklődőket a Szaléziánum Érseki Turisztikai Központ gyógynövényes kiállításában, ezt követően gyógynövényeket felhasználó kézműves foglalkozáson vehetnek részt a látogatók szombaton és vasárnap délelőtt - közölte az intézmény igazgatója.

A Veszprémi Petőfi Színház is megnyitja kapuit a látogatók előtt, akik a kulisszák mögé is betekinthetnek szombaton - mondta az intézmény igazgatója.

Oberfrank Pál közölte: a résztvevők megismerkedhetnek a színházi szakmákkal, izgalmas feladatokat oldhatnak meg, nyereményük pedig akár éves bérlet is lehet.

Az érdeklődők felszállhatnak a Petőfi-vonatra, amelyen a színház
velemenyezd, 2018. szeptember 11. kedd, 17:23
A Heidelbergi várkastély
kastély ismét tűz martaléka lett, ezt a fejedelem rossz jelnek tekintette és elállt terveitől. A következő évtizedekben végrehajtottak ugyan néhány szükséges felújítási munkát az épületeken, de a kastély nagy része romos állapotban maradt.

1777-ben IV. Károly Teodor Mannheimből Münchenbe helyezte át székhelyét, így a heidelbergi kastély még inkább háttérbe szorult. A fedett termekben kézművesek dolgoztak, a déli fal kockaköveit pedig elhordták és építőanyagként a schwetzingeni kastély építéséhez használták fel.

A kastély megmentője a francia Charles de Graimberg gróf volt. 1822-ben Graimberg gróf önként vállalta a kastélyőri tisztséget és egy ideig az egyik épületben lakott, ahonnan jól átlátta a kastély udvarát. Ő volt az első, aki törődött a kastély konzerválásával és
schuro, 2018. augusztus 20. hétfő, 10:30
Ken Hensley is fellép a Váci Világi Vigalomban
A rendezvényt szervező Madách Imre Művelődési Központ közleménye szerint a négy színpadon zajló koncerteken kívül számos kísérőprogram, templomi hangverseny, színházi előadás, képzőművészeti kiállítás, gyerekműsorok, kézműves és játszóházi foglalkozások is szerepelnek idén is a rendezvény kínálatában.

A Duna-parti nagyszínpadon szombaton ad koncertet a rendezvény kiemelt vendégeként Ken Hensley a Cry Free kíséretében, akiket a P. Mobil egykori tagjaiból alakult Mobilmánia követ Vikidál Gyulával, a főtéren pedig Varga Miklós és a Band lép színpadra.

A három nap programkínálatában szerepel még többek között az Amigod, a Wellhello, a Kaláka, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Stardust, valamint az Irigy Hónaljmirigy is.

Vasárnap a dzsessz kedvelőit várja a Pannónia Házként ismert múzeum udvarán a Rák Béla Combo nevű formáció, amelyet a DAS Trió követ, valamint fellép még a Trió Áfium is.

A Váci Világi Vigalom műsorkínálatát számos kísérőprogram is színesíti, amelyek között látványos
velemenyezd, 2018. június 24. vasárnap, 13:11
Múzeumok éjszakája - Történeti kiállítás, kalandúra, táncház Szekszárdon
egy eddig kevéssé bemutatott időszakáról, a két világháború közti korról nyílik időszaki kiállítás - mondta Ódor János Gábor, a múzeum igazgatója az MTI-nek. A közgyűjteményben idén sem marad el a zseblámpás kalandtúra, amellyel az épület padlását, restaurátor műhelyét fedezhetik fel az érdeklődők - tette hozzá.

A Vármegyeházán többek között a sárközi és koszovói szerb hímzésről rendezett kiállítást mutatja be tárlatvezetéssel az intézmény, a sárközi tájegység hímzésről az őcsényi Szűcs Sándorné kézműves foglalkozást tart, a medinai Dukátok Szerb Néptánccsoport pedig táncházat rendez.

A Babits Mihály Emlékházban Baka István egykori szekszárdi barátai emlékeznek a költőre, az Irodalom Házában pedig Bakáról, illetve Mészöly Miklósról készült portréfilmeket vetítenek.

A programokba idén bekapcsolódik a Tolna Megyei Levéltár; Várady Zoltán igazgató elmondta: tragikus sorsú árpád házi uralkodókról, illetve Szekszárd múltjából származó, kevéssé ismert tervrajzokról tartanak előadást a közgyűjtemény
velemenyezd, 2018. június 09. szombat, 08:31
Március 15. - Több családi program is várja az érdeklődőket
Az egész napos programsorozaton az idén több családi program is szerepel. A budai Várba látogatókat a Dísz téren magyar termelők és vendéglátósok portékái várják. A magyaros ételek mellett az érdeklődők mézes- és kürtöskalácsot, kézműves söröket, pálinkákat is kóstolhatnak, valamint válogathatnak a fajátékok, ékszerek és bőrdíszműves termékek között.

A Szentháromság téren koncerteken és gyermekprogramokon vehetnek részt az érdeklődők, a Táncsics-börtönben különféle vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat szerveznek. A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a Forradalmi forgatag című rendezvény keretében az épület előtt 1848-as huszárok várják a gyerekeket, akik a játékos toborzás mellett fémkatona-öntésen, játékkatona-festésen és ékszerkészítésen is részt vehetnek.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a kétszáz éve született Görgei (Görgey) Artúr egykori honvédtábornok és hadügyminiszter életét, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét ismerhetik meg a látogatók eredeti
velemenyezd, 2018. március 15. csütörtök, 13:01
Március 15. - Számos programra várják a családokat
ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos információk, köztük a közlekedési információk megtalálhatóak a marcius15.kormany.hu oldalon.

A budai Várban jellemzően 9 órakor kezdődnek a programok. A Dísz téren 9 órától 18 óráig magyar termelők és vendéglátósok várják a hazai finomságok vásárával az érdeklődőket. Ugyanott lesz térzene is: fellép a Budapest Helyőrség Zenekara, a Készenléti Rendőrség Zenekara, valamint a Pénzügyőr Zenekar is.

A Várkert Bazárban egész nap tartanak a rendezvények: lesznek kézműves foglalkozások, zenés és táncos programok, s irodalmi est is.

Hunyadi János lovasszobránál lósimogatóval, a Szent István-szobornál közlekedésbiztonsági játékokkal, míg Hadik András szobránál népzenével és néptánccal várják az érdeklődőket. A kalotaszegi táncot, székelyföldi táncot és a palotástáncot nemcsak nézni lehet, hanem meg is lehet tanulni a nemzeti ünnepen.

A Szentháromság téren 10 órától koncertek és gyermekprogramok lesznek, a Táncsics-börtönben különböző vetélkedőkön, kézműves
velemenyezd, 2018. március 15. csütörtök, 07:04
1/23
Képek, videók
Várjátékok, Végvári Vitéz
irmus
2009. augusztus 14. péntek, 19:08
Egykori Augusztus 23 feld
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:33
Egykori tanítványom emlék
chillik
2017. október 06. péntek, 03:25
ceausescu-csalad-egyko ri-
agica2004
2017. május 29. hétfő, 20:30
Illés,kék szemű egykori I
katalinkohut
2017. március 14. kedd, 18:47
Üzenet egykori iskolámba
chillik
2016. szeptember 04. vasárnap, 08:21
Ada Kaleh egykori sziget
irmus
2016. augusztus 27. szombat, 17:08
A Városháza az egykori Vá
farkas1945
2014. január 10. péntek, 12:53
egykori Bazár épület.jpg
maria_kadar_148
2013. november 26. kedd, 11:13
Az egykori szovjet manőve
vargaspace
2012. november 11. vasárnap, 15:43
egykori elválasztó patak
ircsi61
2011. október 07. péntek, 22:48
Harangot Adanónak1000.jpg
hollygergo
2009. február 15. vasárnap, 17:43
rendezvényen
orban47
2013. május 20. hétfő, 11:41
Egy Dézsi rendezvényen.-1
wob
2012. május 01. kedd, 19:26
Tag Heuer Rendezvényen
kimimatiasraikkonen
2009. október 29. csütörtök, 15:17
Címkék
nemzet sportolója, kézműves sátraknál, budai Várba, Pénzügyőr Zenekar, Tombor Balázs, Göcsej Civil Társaság, ember tragédiája, közelben található, bajai hajómalom, Irigy Hónaljmirigy, programokba idén, várjátékok különleges, Rátóti Zoltán, várjátékok szervezői, sárközi falvak, budai Várban,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.