Belépés
2019. január 21. hétfő | 4. hét | 21. nap | 07:18 | Ágnes
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ismét Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjátadó
kit jutalmazzanak az 50 ezer dollár értékű filmes kameracsomaggal, a Magyar Filmlabor egymillió forint értékű laborszolgáltatásával a diák kategóriában.

Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül. Vagyóczky Tibor Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár, az IMAGO elnöke volt. Ő fényképezte többek között 1962-ben az Esős vasárnapot, valamint 1967-ben az Ezek a fiatalok és a Fiúk a térről című alkotásokat. Gyurikó László legismertebb filmjei a Running, Danielle Steele's Zoya, Draw, Circle of Two és a Park is Mine, Pap Ferenc pedig többek között az 1974-es Családi tűzfészek és az 1977-ben készült Kilencedik emelet című dokumentumfilm operatőre volt.

Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapja.

A közlemény kitér arra, hogy Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált tavaly nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról
velemenyezd, 2019. január 14. hétfő, 10:31
Megtámadták az AfD brémai tartományi vezetőjét
A Frank Magnitz elleni támadás ügyében politikai bűncselekmény gyanújával indult nyomozás, az eljárást a tartományi rendőrség államvédelmi osztálya és a brémai ügyészség folytatja.

A rendőrség közleménye szerint a szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőt közterületen, a brémai belvárosban támadták meg hétfő késő délután. A politikusra több ember rontott rá, a támadásban megsebesült. További részleteket nem közöltek.

Az AfD tájékoztatása szerint a tartományi pártvezetőt hárman támadták meg, a maszkot viselő férfiak súlyos sebesüléseket okoztak neki, kórházi ápolásra szorul. Jörg Meuthen, a párt társelnöke a Twiterren azt írta, hogy Frank Magnitzot félholtra verték.

A Bundestag több pártja elítélte a bűncselekményt. A szintén ellenzéki Zöldek részéről például Cem Özdemir, a párt egyik legismertebb politikusa kiemelte, hogy az erőszak a széles körben szélsőjobboldalinak tartott AfD-vel szemben sem megengedett, és csak az erőszak győzelméhez járul hozzá az, aki "gyűlölettel száll szembe
velemenyezd, 2019. január 08. kedd, 11:21
Brexit - Tüntetők élő interjú közben nácinak neveztek egy EU-párti brit képviselőt
Anna Soubry a BBC közszolgálati brit médiatársaság hírtelevíziójának adott interjút hétfő este, a londoni parlament épületével szemközti parkban felállított, fedett, de nyitott oldalú kihelyezett stúdióban. Éppen arról beszélt, hogy a kormánynak milyen lehetőségei lennének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást az alsóház a jövő héten esedékes szavazáson elvetné, amikor a tüntetők csoportja "Soubry is a Nazi" skandálásba kezdett a stúdióemelvény közelében.

Az élő közvetítésben jól hallható kiabálást a képviselő egy ideig figyelmen kívül hagyta, majd mondat közben, visszafogottan, mosolyogva közölte: kifogásai vannak az ellen, hogy nácinak nevezzék.

Hozzátette: elképesztőnek tartja a történteket. "Ez lett az országunkból" - mondta.

A riporter elnézést kért, és az interjú ezután folytatódott, de amikor Anna Soubry vissza akart térni a parlamentbe, a tüntetők körbevették, a törvényhozási épület bejáratáig kísérték és közvetlen közelről kiabáltak felé
velemenyezd, 2019. január 08. kedd, 07:04
Mága Zoltán XI. Budapesti Újévi Koncert – Ünnepi gálae
Zoltán hegedűművész kíséretében. Mága Zoltán az egyedi produkcióval is azt kívánta jelképezni, hogy a magyar identitásukért, szülőföldjükért 100 éve küzdő honfitársaink, a határainkon kívül élő magyarok nélkül nem lehet egységes nemzetünk.
A magyar zeneművészet egyik legnagyobb zongoravirtuózának, Liszt Ferencnek a művét, az Erdőzsongást a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanára, Bonnyai Apolka zongoraművész adta elő. A gálaesten nagy sikert aratott Magyarország egyik legismertebb előadóművésze, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész, Balázs Fecó, a Máté Péter- és Fonogram-díjas énekes, Molnár Ferenc Caramel és a fiatal énekesnő, Mága Jennifer is. A kiforrott hangú énekenső Máté Péter Hazám című dalát és Donna Summer Last Dance című slágerét adta elő.
Vendégművészként az Erdőfű zenekar Bartók Béla Román tánc című darabját adta el egy igazán egyedi feldolgozásban, autentikus népi zenekarként közreműködve Mága Zoltán mellett. A gálaesten Beethoven, Bach,
maroka, 2019. január 04. péntek, 12:03
Menyhárt Jenő: Peter Ogi figyelemre méltó életművet hagyott maga után
Menyhárt Jenő elmondta, hogy Peter Ogi (Hegedűs Péter) halálhírét a zenész lánya közölte vele szerdán, a halál pontos időpontja egyelőre ismeretlen. Sajtóhírek szerint Peter Ogi holttestére lakásában találtak rá.

Az Európa Kiadó frontembere a 63 éves korában elhunyt Peter Ogit a magyar alternatív zene egyik legismertebb egyéniségének, az első magyar punkzenekar alapítójának nevezte, majd kiemelte: "nagy hatással volt a hazai underground színtérre, mindig figyelemmel kísértük sokrétű munkásságát". Emlékeztetett, hogy Peter Ogi az Európa Kiadó két kiadványának is a producere volt.

Felidézte: Peter Ogi 1977-ben alapította az egykori legendás magyar neoavantgárd/underground/punk zenekart, a Spionst. Később az együttes másik meghatározó tagjával, Molnár Gergely énekessel együtt disszidáltak, és Nyugat-Európában, majd Amerikában próbáltak szerencsét. Ogi dolgozott együtt Malcolm McLarennel, a Sex Pistols egykori menedzserével, Peter Gabriellel, Boy George-dzsal, Kate Bush-sal. New Yorkban két
velemenyezd, 2019. január 03. csütörtök, 14:55
196 éve született Petőfi Sándor
196 ÉVE SZÜLETETT PETŐFI SÁNDOR

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. - Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja, a nemzet költője.

Valamennyi írónk közül Petőfi életrajza a leginkább ismert. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848-49-es szabadságküzdelem mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi alakja lett; a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát. Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én. Apja Petrovics István
menusgabor, 2019. január 01. kedd, 17:30
Megváltó született! Istené a dicsőség, miénk a békesség
Megváltó született! Istené a dicsőség, miénk a békesség

Az alábbi mondatok a karácsony legismertebb és legboldogabb mondatai közé tartoznak:

,,Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." (Lukács 2,11-14)

Ujjongjunk együtt a szövegben rejlő csodákat olvasva! Csodáknak lehetünk tanúi a 14. versben említett dicsőség és békesség felé vezető utunkon. ,,...született ma nektek..." Ez egy bizonyos napon történt. A történelem egyik napján. Nem egy mitológiai, képzeletbeli történet egyik napján, hanem egy napon, abban az időben, amikor Augusztusz volt a római birodalom császára és Kviriniusz Szíria helytartója (2. vers).
Ezt a napot az
kalmanpiroska, 2018. december 29. szombat, 14:54
Dorombkonferenciával és világzenei fesztivállal kezdődik a Leskowsky 40 programsorozat
világon", mégis magyar nyelvterületen egyedül a moldvai csángóknál számít autentikusnak. A találkozón éppen ezért a csángó gyermekek bemutatóján túl a moldvai dorombos hagyományokról is szó lesz.

Mint mondta, érdemes kiemelni Cätlin Mägi koncertjét is. A művésznő az észt népzene egyik legfontosabb alakja, a zeneakadémia tanára, de programja mégis modern, újszerű köntösbe bújtatja a hagyományos észt dallamokat. Looper pedált és effekteket használva mutatja be legújabb lemezét. Jakutföld egyik legismertebb világzenei duója, Klavdia és German Klavtyaevsk a legősibb észak-kelet szibériai hangszereket szólaltatják majd meg virtuóz módon. A koncertre egy gyógyító emberrel, egy sámánnal érkeznek, hogy a koncertet követően szertartást is bemutassanak az érdeklődőknek. Szilágyi Áron hangsúlyozta, hogy jövőre témahetekhez kapcsolódva szorosabb partnerséget alakítanának ki az iskolákkal. A hangszergyűjtemény vezetője szerint a hangszerek világa az ének-zene oktatáshoz áll a legközelebb, de az instrumentumok
velemenyezd, 2018. december 17. hétfő, 14:32
Megszűnik a The Weekly Standard, az amerikai neokonzervatívok hetilapja
Twitter-bejegyzésében Trump.

A hetilapot 1995-ben alapította William Kristol és Fred Barnes, és George W. Bush elnöksége idején vált viszonylag befolyásos médiummá. Akkor harcias publicisztikában üdvözölte Irak amerikai lerohanását, Donald Trump elnöksége idején azonban - ahogyan a Politico című lap fogalmazott - "nem volt szinkronban a konzervatív mozgalommal". Kristol a 2016-os elnökválasztási folyamat idején Soha Trumpot néven ismertté vált, majd meg is szűnt Trump-ellenes mozgalom egyik legismertebb arcává vált.

Öt évvel ezelőtt a lap még több mint 100 ezer példányban kelt el, 2016-ól - Donald Trump elnökké választásának idejétől - kezdve azonban folyamatosan csökkent a lapszám.

A főszerkesztő, Stephen Hayes próbált új tulajdonost keresni a lapnak, a kiadó azonban a múlt héten közölte: nem eladni, hanem bezárni akarja a lapot. A kiadó tulajdonosa Philip Anschutz milliárdos.



A Washington Examiner című lapot is kiadó Clarity médiacsoport elnök-vezérigazgatója, Ryan McKibben
velemenyezd, 2018. december 16. vasárnap, 20:46
Átadták az Adam Mickiewiczről elnevezett parkot a fővárosban
A főpolgármester kiemelte: Budapest az eddig névtelen park elnevezésével ismét tanúbizonyságát adta a közös történelmi sorsból eredő magyar-lengyel barátságnak.

A magyar főváros a névadással is azt kívánja kifejezni, hogy elkötelezett a két ország kapcsolatának további ápolásában - tette hozzá.

A névadásra a világirodalom talán legismertebb lengyel költője születésének 220. és a lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóján kerül sor - közölte Tarlós István, aki beszédében hosszan méltatta Adam Mickiewiczet.

Elmondta, hogy a forradalmi szabadságvágyát versekbe foglaló művész Lengyelország széttagoltsága miatt - néhány hónaptól eltekintve - egész életében kénytelen volt hazájától távol élni és alkotni. A lengyel nemzet azonban győztesen került ki az évszázados próbából, az ezt lehetővé tévő hősies harc pedig nem csak a csatatéren folyt - húzta alá a főpolgármester.

Jerzy Snopek köszönetet mondott a főpolgármesternek és a Fővárosi Közgyűlésnek, amiért a tavaly, év végén
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 13:52
Magyar László Afrika-kutatóra emlékeztek születésének 200. évfordulóján Szombathelyen
Magyar László kalandos életű, kíváncsi természetű ember volt, akit afrikai kutatásairól szóló útleírásai, naplója, majd 1859-ben megjelentetett könyve miatt, távollétében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választott - mondta a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Gulyás András nyugalmazott nagykövet, a Magyar László Emlékbizottság titkára.

Hozzáfűzte: Magyar László tengerésztisztnek tanult, Fiumében kadétiskolát végzett, több hajón szolgálva bejárta a világtengereket, az Atlanti-óceántól az Indiai-óceánig is eljutott, életének meghatározó élménye volt, amikor Afrikában a Kongó folyó forrásvidékéig felhajózott, később pedig a kontinens belső részeire is eljutott, expedíciókat szervezett.

"Itt megismerkedett egy afrikai királlyal, aki felajánlotta neki egyik lánya kezét és kétszáz elefántvadászt, akikkel azután az expedícióit megvalósította" - sorolta Gulyás András.

Szólt arról is, hogy Magyar László legfőbb jellemvonása a kíváncsiság volt, ez hajtotta néprajzi,
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 13:23
Guadalupei Boldogságos Szűz Mária 12.12
közbenjárására hallgasd meg kéréseinket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

*

- Magyar kurír oldalon
János Pál pápa a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária ünnepét 2002-ben az egész egyház számára elrendelte. Amerika védőszentje - Guadalupei Boldogságos Szűz Mária
December 12-e a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária ünnepnapja. A Guadalupei Miasszonyunk (mexikói nevén: Lupita) a guadalupei bazilikában őrzött 16. századi Mária-ikon, Mexikó legismertebb vallási, kulturális és nemzeti szimbóluma.
..........................
A Szűzanya 1531. december 9-én jelent meg egy egyszerű indiánnak, Cuauhtlatoatzinnak (Beszélő Sas), aki a keresztségben a Juan Diego nevet kapta. A jelenés a Mexikóvárostól északnyugatra fekvő Tepeyac-dombon történt.
A ragyogó, aranyködbe burkolózó nőalak Isten Anyjaként mutatkozott be, és arra szólította föl az indiánt, hogy menjen a
maroka, 2018. december 12. szerda, 10:35
1/368
Képek, videók
Kovács László -ujasszonyt
agica2004
2015. október 03. szombat, 20:20
Kovács Lászlóné Babi.jpg
szakcsi56
2011. október 05. szerda, 17:33
Kovács László.jpg
agica2004
2011. február 22. kedd, 15:48
Kovács László alez.Rak.o
joskaba45
2009. augusztus 22. szombat, 14:00
Rak.o.Kovács László alez.
joskaba45
2009. augusztus 22. szombat, 13:50
zsigmond névv.jpg
zsokica45
2018. május 24. csütörtök, 12:45
zsigmond névg.jpg
zsokica45
2018. május 24. csütörtök, 12:45
Báró Kemény Zsigmondhoz 0
chillik
2018. január 30. kedd, 06:20
Móricz Zsigmond idézet: A
cuppika59
2018. január 23. kedd, 15:43
móricz zsigmond.png
chillik
2017. november 12. vasárnap, 15:17
Móricz Zsigmond
egrilany51
2017. június 29. csütörtök, 19:52
zsigmond balassa0617.jpg
maroka
2017. június 17. szombat, 22:02
v5_kategoria_kep_unnep i-k
menusgabor
2015. december 04. péntek, 19:13
kategoria_etelek_1_28. gif
judasfa
2011. szeptember 06. kedd, 17:41
kategoria_erdo_426Slic e.g
koszegimarika
2011. augusztus 22. hétfő, 08:24
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.