Belépés
2019. február 23. szombat | 8. hét | 54. nap | 20:10 | Alfréd, Jávorka
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A háromszoros világbajnok Niklas Edin oktatta a magyar curlingeseket
vegyespárosokkal. Nem vártam, hogy ilyen magas színvonalat képviselnek" - jelentette ki a 33 éves játékos, aki kifejtette, ebben a sportágban nem olyan nagyok a különbségek a számok között, mint például a röplabda és a strandröplabda esetében, elsősorban a kommunikáció más a vegyespáros és a rendes férfi vagy női csapatok versenyzésében.

Edin az MTI érdeklődésére elárulta, 14 évesen kezdte űzni a sportágat, majd mivel tehetségesnek látták, két évvel később már curlingakadémián pallérozódott. Egyik legfontosabb diadalának a 2004-es junior világbajnokság megnyerését tartja, mivel bevallása szerint ott fogta fel igazán, hogy a legmagasabb szintre emelkedhet csapatával.

"Egyértelműen az amerikaiak elleni, tavaly elvesztett olimpiai döntő a legfájóbb kudarcom. A finálé nem az 5-0-ra elbukott nyolcadik endben ment el, hanem már a harmadik játékrészben elkezdődtek a problémák" - mondta Edin, akinek vezetésével a svédek Szocsiban és Phjongcshangban is megnyerték az alapszakaszt, de előbbi esetben
velemenyezd, 2019. február 21. csütörtök, 12:22
Kövér: közös európai rendezésre van szükség az őshonos kisebbségek ügyében
Kövér László a Szlovén Nemzetgyűlés elnökével, Dejan Zidannal és a muravidéki magyar kisebbség képviselőivel folytatott délelőtti találkozója után, sajtótájékoztatón beszélt az általa felvetett kezdeményezésről.

Miután Európa lakosságának mintegy 10 százaléka őshonos nemzeti kisebbségként él, az ezzel kapcsolatos európai sztenderdek kialakítása nemcsak magyar kérdés, de Európának is az egyik legfontosabb kérdése - mondta a házelnök.

A magyar politikus kiemelte: a rendszerváltozás után először szerveztek olyan látogatást, amelynek során egy napon keresik fel a szlovéniai magyar és a magyarországi szlovén kisebbségi közösséget.

Magyarország szomszédságpolitikájában "hangsúlyos, ha nem a legfontosabb a határon túli magyar közösséggel való bánásmód, amit az adott ország tanúsít", és hasonlóképpen nagy jelentőséget tulajdonít Magyarország a területén élő 13 nemzetiségnek, amelyek összekötő kapcsok az államok között - hangsúlyozta Kövér László.

Hozzátette: ezért is vetette fel, hogy ha
velemenyezd, 2019. február 21. csütörtök, 12:11
Angelika gyógyhatásai
Európa magasabb hegyvidékein, az északi országokban őshonos: Izlandon, Szibériában, Magyarországon viszont termesztik. Kétéves gyógynövény, melynek minden része felhasználható.

Mit tartalmaz?

Illóolajokat, kumarinokat, keserű- és cserzőanyagokat, valamint flavonoidokat. Az angyalfű gyökere serkenti a gyomor-, epe- és hasnyálmirigynedvek termelését és kiválasztását, amik együtt kiváló étvágyjavító hatást biztosítanak neki, ezért svédkeserűk egyik legfontosabb összetevőjeként is ismert gyógynövény.

Az angelika gyógyhatásai belsőleg alkalmazva:

- Vizelethajtó, szélhajtó hatású

- Elősegíti az emésztést, illatos keserüanyag-tartalma miatt étvágyjavító

- Oldja a simaizomgörcsöket, javítja a vastagbél perisztaltikáját, így elősegíti a kiürülést is

- Gyomorhurut, bélhurut, epebántalom esetén alkalmazott teák
pacsakute, 2019. február 21. csütörtök, 11:35
Az enzimekről - érdemes tudni !
létfontosságú funkciók nem indulnak be nélküle.

1. Miért szükségesek az enzimek az életünkben?
Az enzimek nélkülözhetetlen szerepet játszanak minden egyes biokémiai reakcióban. Limitált mennyiségben vannak jelen a szervezetben, mivel többször felhasználódnak. Nyers zöldség -és gyümölcsfogyasztással, valamint táplálék-kiegészítők formájában történő utánpótlásuk nagyon is fontos az egészségünk helyreállításához.

Ahhoz, hogy az emésztés megfelelő módon történjen meg, a négy legfontosabb enzim közül háromnak mindenképpen jelen kell lennie a folyamatnál.

Az amylázoknak nevezett enzimek segítik a szénhidrátok és a keményítők (növények, zöldségfélék, tészták és kenyér) megemésztését. A rosszul megemésztett szénhidrátodk/keményítők erjedésnek indulnak a szervezetben, gázokat termelnek, és számos kellemetlen tünetet okoznak.

A proteáz enzimek a proteinek (vörös húsok, fehér húsok, hal és csonthéjasok) megemésztésében játszanak szerepet. A rosszul megemésztett proteinek
pacsakute, 2019. február 21. csütörtök, 11:31
MSN - hasznos hatásai
felírt gyógyszerek mennyiségét. A végeredmény, fájdalommentesség kevesebb, vagy egyáltalán nem fellépő mellékhatással, ami pedig gyakran előfordul fájdalomcsökkentő gyógyszereknél. Fontos még megjegyezni, hogy az MSM a testben is természetesen előforduló kén vegyület, nem hasonló a szervetlen szulfidokhoz, szulfitokhoz és szulfátokhoz, amikre sokan allergiásak.

Másik nagyon fontos tulajdonsága a természetes egészség megőrzésében az MSM-nek, hogy kitűnő allergia megelőző. Sokak szerint a legfontosabb szer az allergia megelőzésében az antihisztamin hatóanyag megjelenése óta, ami 40 évvel ezelőtt volt. Azok az emberek, akik szájon át szedik az MSM-et, vagy orrcseppet egészítenek ki vele nem szenvednek a szokásos szemégéstől, orrfolyástól, rekedtségtől, ami a pollen, por allergia állandó velejárója.

Az MSM-nek van anti parazita hatása is. A két leggyakoribb, béltraktusban előforduló parazitát vizsgáltuk. A Giardia egy parazita fertőzés a vékonybélben, ami a tápanyagok elégtelen
pacsakute, 2019. február 21. csütörtök, 10:35
Nincs Cím
szükséges mennyiséget 60 mg-ban határozza meg. Az ésszerű alternatív tudomány egyébként 3-5 g-ot javasol naponta az embereknek, tehát 3000 - 5000mg szükséges ahhoz, hogy szervezetünk ellenálló legyen a betegségekkel szemben.

A C-vitamin feladata:

- Antioxidáns, a sejteket védi a szabad gyökök ártalmas hatásától.

- Részt vesz a hajszálerek, a csontok, a porcok és inak felépítésének folyamatában. Fentartja a fogak, az iny, a véredények épségét.

- Egyik legfontosabb szerepe a fertőzésekkel szembeni ellenállás növelése.

- Segíti a sebgyógyulást, szerepe van a vírusos fertőzések elleni védekezésben és hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

- Segiti a vas, a réz, a kálcium és a magnézium felszívódását és egyes hormonok termelődését.

- A stressz, a láz, műtétek utáni állapot, fizikai munka, dohányzás és a fogamzásgátlók szedése megemeli a C-vitamin szükségletet.

- Hiányában vérzések, foginygyulladás, csont és
pacsakute, 2019. február 20. szerda, 22:50
A zöldtea gyógyhatásairól
10%-át, a magnézium 5%-át, a kálium 25%-át, a mangán 45%-át. Igen számottevő a természetes fluorid tartalma is.

Élettani hatások:
Kínában a több ezer éves tapasztalatok alapján a zöld tea fogyasztásának az alábbi kedvező élettani hatásokat tulajdonítják:

- A zöld tea gazdag jótékony hatású flavonoidokban, többek között ún. katekinekben és azok származékaiban. Ezek a vegyületek a C-vitaminhoz és az E-vitaminhoz hasonló antioxidánsok.

- A zöld teában található legfontosabb katekin az epigallokatekin-3-gallát (EGCG), amely kulcsfontosságú szerepet tölt be a zöld tea rákellenes, antioxidáns szerepében.

- Vizsgálatok bizonyítják, hogy a zöld tea védelmet nyújt a különböző rákos megbetegedésekkel, többek között a petefészekrákkal szemben, a tüdőrákkal és a prosztatarákkal szemben

- Kiválóan elősegíti az emésztést,

- Kedvezően befolyásolja a koleszterinszintet, ezáltal megelőzi a szívbántalmak kialakulását,

- A zöld tea rendszeres
pacsakute, 2019. február 20. szerda, 22:41
Áder János Bécsben: dinamikusan erősödnek a két ország gazdasági kapcsolatai
Áder János az osztrák köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése után felidézte: hét évvel ezelőtti kinevezésekor első útja Ausztriába vezetett, és vannak területek, amelyek azóta is dinamikusan fejlődnek, mint például a két ország közötti gazdasági kapcsolat.

Ausztria még mindig Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere, a harmadik legnagyobb külföldi munkaadó és befektető Magyarországon. A két ország közötti áruforgalom pedig tavaly 11 milliárd euró körül volt.

Az államfő elmondta: a megbeszélésen szó volt arról, hogy Magyarország továbbra is Ausztria szövetségese lesz a klímaváltozás elleni küzdelemben. Áder János szólt van der Bellen tavalyi leveléről, amelyben az osztrák államfő a katowicei ENSZ klímacsúcs előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy ha meg akarják valósítani a párizsi klímaegyezményben foglalt célkitűzéseket, akkor ambíciózusabbnak kell lenniük, és növelniük kell a korábbi vállalásokat.

Megjegyezte, idén két olyan fórum is lesz, amelyeken erről fognak
velemenyezd, 2019. február 20. szerda, 17:02
EP-szakbizottság: nyugtalanító a sajtószabadság helyzetére Magyarországon
Hangsúlyozta, hogy az uniós intézmények rendkívül nyugtalanító jeleket kapnak a Magyarországról, ezért fontos összegezni, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy az uniós bizottság az európai jogot érvényesítse.

Giuseppe Abbamonte, az Európai Bizottság médiapluralizmust vizsgáló, készülő éves jelentését ismertetve aggályosnak nevezte, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke és az elnökség tagjai a kormánypárthoz kötődnek.

A jelentés szerint az alapítvány létrehozása a magyar médiára gyakorolt hatásában - egyebek mellett a médiapluralizmus vagy a tulajdonkoncentráció, kereskedelmi és tulajdonosi befolyás, valamint az erőforrások állami kezelésének vonatkozásában - kockázatot jelent. A politikai függetlenség szempontjából közepes kockázatot állapított meg, ami azt jelenti, hogy politikusok vagy politikai pártok közvetett vagy közvetlen befolyással bírnak a médiában.

Abbamonte kijelentette: a Kesma létrehozása "valószínűleg további romlást fog
velemenyezd, 2019. február 20. szerda, 14:41
Krónika 10. rész (nemzetközi egyezmények)
részletezik a biztonsági együttműködést, a minősített adatok továbbadását érintő szabályokat,és kijelöli a hatáskörrel rendelkező hatóságokat.

Varga-Damm Andrea (Jobbik) a két egyezmény közötti különbségre hívta fel a figyelmet, mint mondta, Romániával csak az adatok védelméről, míg Luxemburggal adatcseréről állapodik meg Magyarország.

Gurmai Zita (MSZP) hasznosnak nevezte a javaslatokat és elmondta: pártja támogatja azokat.

Arató Gergely (DK) a terrorizmus elleni védelem egyik legfontosabb elemének nevezte az együttműködést a partnerekkel. Üdvözölte a megállapodásokat.

Magyar-szerb határellenőrzés

A következő napirendi pontként a Magyarország és Szerbia közötti, határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodás módosításával kapcsolatos törvényjavaslatot tárgyalták. Kontrát Károly államtitkár elmondása szerint a módosítás kihirdetésével két új határátkelő létesülhet, az egyik Kübekházánál, a másik Bácsnál. Emellett kiemelte, hogy a határellenőrzés hatékonysága kiemelten fontos a
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 18:02
Krónika 9. rész (nemzetközi egyezmények)
megállapodást 2018 nyarán írták alá. Kitért arra is, hogy Japán és az unió 2019. február 1-től ideiglenesen alkalmazhatja az egyezmény azon elemeit, amelyekről együttesen megállapodtak. A megállapodás számos területen megalapozza az együttműködés területét, ezek között említette a migrációt, a terrorizmus elleni küzdelmet, az igazságügyi együttműködést, a mezőgazdaságot, az energiapolitikát, a foglalkoztatást és szociális ügyeket.

Kiemelte, hogy Magyarország Japánnal való együttműködésének legfontosabb területe a gazdaság. A távol-keleti ország Magyarország 22. legfontosabb kereskedelmi partnere, Japán az egyik legfontosabb ázsiai beruházó hazánkban - mutatott rá az államtitkár.

Tessely Zoltán, Fidesz vezérszónoka szerint nemcsak az unió egészének, hanem a magyar vállalkozásoknak, munkavállalóknak és fogyasztóknak is előnyére válik a megállapodás. Megítélése szerint nem lehet kérdéses a megállapodás támogatása.

Lukács László György, a Jobbik vezérszónoka kiemelte, hogy támogatható a javaslat.
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 16:21
A Dal 2019 - Petruskát kizárták, Oláh Gergő szerepel a döntőben
tartalmazza a közlemény.

Az összegzés felidézi: A Dal második elődöntőjének végén bejelentették, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú. "Amint a műsor készítőinek tudomására jutott a vád, azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, de az adás végéig az idő rövidsége miatt nem érkezett meg a hivatalos szakmai és jogi állásfoglalás" - tartalmazza a közlemény.

A közlemény hangsúlyozza: mivel a készítők számára a verseny tisztasága és a szabályok betartása a legfontosabb, "ezért csak reménykedni lehetett abban, hogy a plágiummal kapcsolatos megkeresés nem más, mint egy rosszindulatú, sértett ember zavarkeltési szándékú manipulációja". Hozzátették, hogy az elmúlt években felmerült már A Dalban egyes produkciók kapcsán, hogy plagizáltak, de eddig egy olyan eset sem volt, amely során egyértelműen bebizonyosodott volna a gyanú. A versenyzők minden évben aláírnak egy nyilatkozatot, amelynek az egyik pontja kifejezetten erre az esetre súlyos pénzügyi büntetést helyez
velemenyezd, 2019. február 18. hétfő, 11:11
1/1378
Képek, videók
niklas.jpg
konoksag
2008. szeptember 20. szombat, 07:54
Gyurta Dániel Világbajnok
agica2004
2014. március 12. szerda, 16:20
világbajnok
jegesmedve21
2012. július 11. szerda, 06:52
Jimmy világbajnok.jpg
agica2004
2012. május 09. szerda, 17:21
Erdei Világbajnok:))))
agica2004
2009. december 04. péntek, 11:19
2008-as idény VILÁGBAJNOK
nkerzs
2009. január 20. kedd, 10:59
Bátyó és világbajnok bráj
attilavp
2008. szeptember 14. vasárnap, 20:15
Bátyó világbajnok gépe.jp
attilavp
2008. szeptember 14. vasárnap, 20:15
2007 125cc Világbajnok.jp
zwickl53
2008. március 08. szombat, 18:46
Panni világbajnok !
bajnakick-box
2007. december 06. csütörtök, 00:04
Az Angyal - A Világbajnok
rambobby
2007. március 17. szombat, 06:27
Háromszoros élvezet
jolika66
2015. május 26. kedd, 11:46
HÁROMSZOROS ÉLVZET.jpg
feviroza
2015. február 20. péntek, 09:04
haromszoros_elvezet_1. jpg
bubszi
2010. december 01. szerda, 04:25
háromszoros élvezet.jpg
bubszi
2010. július 30. péntek, 05:27
Címkék
olyan eset, készítők számára, magnézium 5%-át, véredények épségét, plágiummal kapcsolatos, kormánypárthoz kötődnek, terrorizmus elleni, strandröplabda esetében, egyik döntőbe, több ezer, módosítás kihirdetésével, Gurmai Zita, adatok védelméről, vastagbél perisztaltikáját, különböző rákos, rosszul megemésztett,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.