Belépés
2019. október 20. vasárnap | 42. hét | 293. nap | 13:30 | Vendel
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Egyetemi hallgatók pályázhatnak klímavédelmi programokra
Csepreghy Nándor, a szervezet igazgatója csütörtökön Budapesten szándéknyilatkozatot írt alá a támogatásról Horváth Zitával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárával.

Az igazgató közölte, hogy a 153 millió forintos keretösszegből kutatási munkákat, gyakornoki programokat és külföldi ösztöndíjakat támogatnak. A Budapesti és Műszaki Egyetem környezetvédelmi, fenntarthatósági témával foglalkozó hallgatói már pályázhatnak, és tavasztól részesülhetnek ösztöndíjban.A gyakornoki programban részt vevőket pedig klímavédelemhez, fenntarthatósághoz kapcsolódó vállalkozások fogadják, költségeiket az alapítvány állja.

A program harmadik és negyedik pillérében nappali képzésből már kikerült, de a tutoriális pályán maradt, bel- és külföldi kutatói ösztöndíjakra jelentkező szakértők pályázatait várják.

Csepreghy Nándor szerint a klímaváltozás lehetséges hatásairól sokan beszélnek, de kevesen cselekszenek, noha mindenkinek lenne feladata. Az
velemenyezd, 2019. október 17. csütörtök, 17:42
A jövő évben rendezik a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét
A kiállításra 18 éven felüli képző- és iparművészek, művészeti egyetemek hallgatói jelentkezhetnek alkotásaikkal - közölte a Kecskeméti Katona József Múzeum csütörtökön az MTI-vel

A biennále tematikája ezúttal a 2020 szeptemberében zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz is kapcsolódik, de a biennále továbbra is ökumenikus.

A kiállítás műfaji és technikai megkötések nélküli, egyebek mellett animációs filmmel, ruhával, táblaképpel, plasztikával vagy videó installációval is lehet jelentkezni.

A szervezők a kiírt téma minél magasabb szintű, egyéni jegyeket is hordozó, a kortárs vizuális és ikonográfiai nyelvezet segítségével a ma embere számára is átélhető módon megfogalmazott művészi feldolgozását, értelmezését várják.
velemenyezd, 2019. október 17. csütörtök, 16:11
Városliget Zrt.: A Liget Budapest projektelemei végrehajtható építési engedéllyel rendelkeznek
arról, hogy a kormány vagy a Városliget Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a projekt vonatkozásában változtatást kezdeményezett volna.

A Liget Budapest projekt mára Európa legnagyobb, rangos nemzetközi díjakkal is elismert kulturális tartalmú városfejlesztési projektje. A beruházás Budapest millenniumi idők óta példátlan kulturális intézményfejlesztését valósítja meg, az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkájával egyetemben, melynek köszönhetően a park zöldje jelentősen bővül mennyiségében és minőségében - emelte ki a kommüniké.

Mint a Városliget Zrt. felidézte, a Liget Budapest projekt keretében már megújult a Szépművészeti Múzeum, a Komáromi Csillagerőd, a Millennium Háza (korábban Olof Palme Ház) és a Vakok kertje. Elkészült az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a városligeti Nagyjátszótér, a kutyás élménypark és az ifjúsági sportpályák.

Előrehaladott állapotban van továbbá a Magyar
velemenyezd, 2019. október 17. csütörtök, 14:51
Önkormányzat 2019 - Négy alpolgármester lesz az eddigi három helyett Debrecenben
Papp László (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: mind a 23 egyéni körzetben meggyőző fölénnyel a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték a választást, ennek köszönhetően magabiztos felhatalmazással kezdhetik az újabb öt évet. Hozzátette: a következő ciklusban nem három, hanem négy alpolgármester lesz. A városvezetés megerősítését azzal indokolta, hogy Debrecen súlya, jelentősége nagymértékben megváltozott az elmúlt öt évben.

Közölte: az eddig is alpolgármesterként dolgozó Széles Diána az egészségügyért, az ifjúságpolitikáért, a civil és társadalmi kapcsolatokért, a szociális területért és a turizmusért lesz felelős. Újabb öt évig Barcsa Lajoshoz tartozik majd a gazdaságfejlesztés és a költségvetés. Az előző közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője, Balázs Ákos a városvezetésben új területként megjelenő városüzemeltetés és környezetvédelem ügyeiért felel majd. A kulturális alpolgármester a leköszönő Komolay Szabolcs helyett január elsejétől Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója lesz - ismertette a
velemenyezd, 2019. október 17. csütörtök, 13:41
Átadta az évad művésze díjakat a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetősége
Énekkarának karigazgatója és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója adta át szerdán este, Vásáry Tamás Beethoven-koncertjének második része előtt, a Zeneakadémián - közölte az együttes az MTI-vel.

Az énekkari és zenekari tagok titkos szavazással választják ki azokat az előadókat, akiket előző évi művészi teljesítményük alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak.

Csikota Gergely 2008-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol az alap- és a mesterképzést is elvégezte. Egyetemi évei alatt számos alkalommal tagja volt az Európai Unió Ifjúsági Szimfonikus Zenekarának és a Gustav Mahler Jugendorchesternek. 2012-ben felvették a salzburgi Mozarteum mesterképzésére, és szintén 2012-ben próbajátékot nyert a Müncheni Filharmonikusok zenekari akadémiájára. A 2013/14-es évadban a Müncheni Szimfonikusok szólamvezetői posztjára nyert próbajátékot. A 2014/15-ös évadban a Royal Concertgebouw zenekarának állandó kisegítője lett.
velemenyezd, 2019. október 17. csütörtök, 08:11
Érdekes előadás - az egészségről
táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.

Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos
pacsakute, 2019. október 17. csütörtök, 00:56
Víz Világtalálkozó - Áder: a magyar vízipari tudástőke exportképes termék
megoldásokra, a magyar innovációkra, akkor tájékozódjanak a szakkiállításon. Úgy fogalmazott, ha azt a kérdést tesszük fel, "hogy látunk-e megoldást, magyar megoldást" arra, hogy például miként lehet megakadályozni a talajeróziót, csökkenteni a hálózati veszteséget, hatékonyan megtisztítatni a szennyvizet, akár emberi fogyasztásra, de öntözésre, ipari felhasználásra mindenképp alkalmassá tenni, akkor itt sokféle megoldást lehet találni.

A köztársasági elnök kiemelte: a kiállításon azt látni, hogy egyetemek, vízipari szereplők, valamint a szakigazgatás résztvevői hogyan kezdtek el közösen gondolkodni az elmúlt években, és hogy ez a munkakapcsolat hogyan válik egyre gyümölcsözőbbé.

Kitért rá: itt nemcsak magyarországi problémákra adnak megoldásokat, hanem a világ más tájain jelentkező gondokra is.

Áder János emellett hangsúlyozta a magyarországi vízügyi képzés jelentőségét is.

Közölte: a szakkiállítás minden alkalommal egyre színvonalasabb, informatívabb és a laikusoknak is egyre
velemenyezd, 2019. október 16. szerda, 18:21
Könyv jelenik meg 1956 zenetörténeti összefüggéseiről
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Kronosz Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára együttműködésében csütörtökön boltokba kerülő könyvben levéltári dokumentumokon, a zenei élet szereplőinek nyilvános és magánjellegű üzenetein, kottákon, hangokon, képeken és személyes emlékeken keresztül rajzolódnak ki az 1956 körüli zenei élet mozzanatai. A tizenhárom tanulmány egymással szélesebb összefüggésrendszert alkotva járul hozzá a forradalom ma is élő történetének továbbgondolásához és megértéséhez - közölte a Zeneakadémia szerdán az MTI-vel.

Kodály Zoltán alakja állambiztonsági jelentések tükrében bukkan fel, Ligeti György emigrációjáról újonnan feltárt, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen források mesélnek, a zeneszerző és zenekritikus Jemnitz Sándor vívódásait 1956-os naplójegyzetei érzékeltetik. Újságcikkek és levelek mutatják be, hogyan kísérte figyelemmel a forradalmi eseményeket Amerikából Dohnányi Ernő, valamint Lajtha László szimfonikus művei láttatják tágabb
velemenyezd, 2019. október 16. szerda, 18:20
Megnyílt a Budapesti Illusztrációs Fesztivál egyik fő kiállítása
A felhívásra mintegy kétszáz alkotó több mint 2500 pályaműve érkezett be, szabadon választott régi vagy kortárs, külföldi vagy magyar szerzők írásaihoz készült illusztrációk, vers, novella, regény, mese, publicisztika, gyermek- és ifjúsági irodalomhoz készült művek. Ebből választotta ki a zsűri azt a mintegy 220 művet, amelyek a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében október 30-ig megtekinthetők - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az illusztráció a legdemokratikusabb grafikai műfaj, amely minden életkorú néző számára hozzáférhetővé és élvezhetővé teszi a képzőművészetet - fogalmazott a kiállításról Révész Emese művészettörténész, a Fesztivál egyik főszervezője.

Mint a közlemény kiemelte, az illusztráció világszerte az egyik legprosperálóbb grafikai műfaj, amit pályázatok és fesztiválok sora bizonyít. Idén ősszel a Graphifest keretében első alkalommal rendezik meg a Budapesti Illusztrációs Fesztivált, amelynek célja, hogy reprezentálja és megújítsa a hazai illusztrációs
velemenyezd, 2019. október 11. péntek, 18:42
Együttműködik a Szegedi Szabadtéri Játékok és az SZTE Bartók Béla Művészeti Kara
az immár Bartók Béla nevét viselő kar a régió egyik legjelentősebb összművészeti felsőoktatási intézményévé váljon. Ezért a zeneművészeti képzés továbbfejlesztése mellett elkezdődik a vizuális szakok akkreditációja is.

Az olyan klasszikus képzések mellett, mint a festészet, a szobrászat vagy a grafika, nyitni kívánnak az előadóművészetek felé. A színházak és a kiállítások világában az elmúlt időszakban hatalmas technológiai fejlődés zajlott le, melyet az oktatásnak is követnie kell - közölte az egyetemi vezető.

A dékán kifejtette, hogy a kar képzési portfólióját ennél is szélesebbre nyitnák, más karokkal és intézményekkel együttműködve minden feltétel adott ahhoz, hogy zenei menedzserek vagy ipari formatervezők oktatása is elinduljon Szegeden.

Nátyi Róbert hangsúlyozta, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal való együttműködés lehetővé teszi, hogy a hallgatók ne csak modellezzék a feladatokat, hanem valóban részt vegyenek a munkában, közreműködjenek kiállításokon, koncerteken, színpadi
velemenyezd, 2019. október 11. péntek, 12:41
Palkovics: Magyarország már nem az összeszerelőüzemek országa
Palkovics László a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi gazdálkodási karán közel egymilliárd forintból kialakított Innovációs és Tudásközpont avatásán beszélt arról, hogy az IMF néhány hete értékelte a különböző országok gyártási rendszereit. A felmérés szerint Magyarország Németországgal azonos szinten áll, ami azt mutatja, hogy ma már nem csak idehozzuk és alkalmazzuk a fejlett technológiát, de képesek vagyunk a továbbfejlesztésre is.

Utalt arra: sokan nem gondolták volna azt sem, hogy Zalaegerszegen létrejöhet egy olyan járműipari tesztpálya, amely sok szempontból a világon is egyedülálló. Nemrég a Frankfurter Allgemeine Zeitung is azt jegyezte meg a beruházás kapcsán, hogy "orrhosszal vezet Magyarország Németország előtt" az autóipar jövőjét illetően.

Palkovics László rámutatott: az innovációhoz nemcsak megfelelő környezetre és mérnökökre van szükség, de a közgazdászokra és - a robotika erkölcsi kérdései miatt - bölcsészekre is.

A miniszter a BGE érdemei között említette,
velemenyezd, 2019. október 11. péntek, 11:31
Nobel-díj - A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért hárman kapják a kémiai Nobel-díjat
az életünket, amióta 1991-ben piacra kerültek. Lefektették a vezeték nélküli, fosszilis energiától mentes társadalom alapjait és nagy hasznára vannak az emberiségnek" - összegzett indoklásában a Nobel-bizottság.

A kitüntetettek összesen 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodnak. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

A 97 éves John B. Goodenough a németországi Jénában született. A Yale Egyetemen matematikusként végzett, a Chicagói Egyetemen fizikából diplomázott 1952-ben. Kutatott az MIT Lincoln Laboratóriumában, majd az 1970-80-as években az Oxfordi Egyetem Szervetlen Kémia Laboratóriumát vezette, ahol munkatársaival kifejlesztette a lítiumion-akkumulátor katódjának innovatív anyagát. 1986 óta a Texasi Egyetem austini intézményének gépipari és anyagtudományi professzora, csoportjával jelenleg is folytatja kutatásait. 550 tudományos cikk, 85 könyvfejezet és recenzió szerzője, öt könyvet
velemenyezd, 2019. október 09. szerda, 13:42
1/507
Képek, videók
Pünkösdi Programok Észak-
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 21:30
Programok
sanci81
2017. augusztus 19. szombat, 08:31
föld_napi_programok.jp g
lilagondolatok
2017. július 13. csütörtök, 07:58
olimpiai programok.jpg
maroka
2016. július 22. péntek, 19:32
Téli programok kisgyermek
zskadi
2016. február 07. vasárnap, 05:23
Programok! Mosonmagyaróvá
bzsuzsanna
2013. szeptember 29. vasárnap, 18:53
programok0616.jpg
maroka
2012. június 16. szombat, 09:35
orig-Programok.jpg
juliay
2010. július 28. szerda, 01:34
Programok
ludysi
2009. augusztus 24. hétfő, 18:57
csepregh.jpg
lizbet02
2009. február 28. szombat, 22:59
Horváth Gábor tudósítása
furaila
2018. október 31. szerda, 14:19
Horváthné Ildikó
irmus
2018. augusztus 06. hétfő, 15:54
horváth ünneplés.jpg
maroka
2018. július 13. péntek, 09:57
Horváth György - Suhog a
sanci81
2018. február 09. péntek, 17:32
Éva Horváth Szép estét ki
jucinenadov
2017. november 08. szerda, 00:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.