Belépés
2019. május 26. vasárnap | 21. hét | 146. nap | 11:25 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elkészült és januárban már a kormány elé kerülhet Magyarország Digitális Sport Stratégiája
feladatokat javasolnak a jobb eredmény eléréséhez.

A DJP szakmai vezetője megemlítette, hogy az e-sport külön téma volt a fórumon, és külön szegmensét képezi a stratégiának is. Mint mondta, az e-sporttal kapcsolatban sokféle véleményt lehet hallani, ám fontos foglalkozni vele, mert kimutatások szerint az országban 3,5 millióan vannak, akik rendszeresen űznek digitális játékokat.

Gál András Levente hozzátette, százoldalas munka készült el, amit véleményezésre küldenek a sportági szövetségekhez, egyesületekhez, emellett pedig már egy feladatkijelölő kormányhatározat tervezete is elkészült. Ennélfogva bízik benne, hogy január második felében dönthet róla a kormány.

"A stratégiák fontosak, de a kormány a határozatában határozza majd meg a cselekvése kereteit, jelöli ki a feladatok felelőseit és azok végrehajtásának határideit" - jegyezte meg a DJP szakmai vezetője, aki azt is hozzátette, hogy márciusig valamennyi sportági szövetséghez ellátogatnak, és egyeztetnek velük arról, hogy sportági
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 17:01
Kövér: valódi nemzeti konszenzus a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács működése
a Nemzeti Fenntarthatósági Keretstratégia elkészítését és elfogadását jobboldali parlamenti többség idején érte el.

A házelnök szerint mindez azért volt lehetséges, mert a tanács tíz éves történetében a közös alapok és a konszenzus megtalálására irányuló szándék soha nem halványult el. Ez köszönhető annak is - folytatta - hogy a tanácsban a parlament és a pártok képviselőit "számszerűleg is jelentékenyen meghaladó mértékben" vannak jelen a társadalom különböző szegmensének reprezentánsai, az egyesületektől az önkormányzatokon a felsőoktatási, kutatási szférán, a kamarákon és szakszervezeteken át egészen az egyházakig.

Megköszönte az ő támogatásukat, valamint köszönetet mondott a parlamenti frakciók képviselőinek is a konstruktív együttműködésért és a hosszú távú nemzeti sorskérdésekről való együttgondolkodásért. Megjegyezte: a tradíciók és az elődök döntéseinek tiszteletben tartása Szabad György elnöksége óta fontos és élő hagyománya az Országgyűlésnek, amit azóta is minden házelnök követett, így
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 12:11
Miniszterelnökségi államtitkár: az EU-ban közös döntéseket kell hozni
Varga Judit hangsúlyozta: a biztonsági, védelmi, fejlesztési politika ügyeit, az EU jövőjét érintő kérdéseket több aspektusból is meg kell vizsgálni. Erre a fórum is lehetőséget ad; a résztvevők tanulhatnak egymástól, és ez a jobb megértést is segíti - tette hozzá.

Maren Schoening, a fórumot megrendező Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke azt mondta: az 1992 februárjában aláírt német-magyar barátsági szerződés érvényesítéséhez ez a tanácskozás is hozzájárul.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az Európa jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, biztonságos, versenyképes és erős tagállamokra épülő Európai Unióra van szükség. A biztonság alapvető jog és érték, amely ha elvész, akkor minden más is értékét veszti, és nem normális, hogy néhány év alatt 30 terrortámadást követtek el migrációs hátterű emberek - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy a kormány szerint komoly biztonsági
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 21:15
NKA 25 - Félidejéhez érkezett a fesztivál
sorolta, a csütörtöki nap a könyvkiadásé volt, a jubileumra antológia jelent meg, amelyet a 25 év alatt támogatott költők és írók műveiből állítottak össze. Pénteken a könnyűzenét támogató Hangfoglaló Program jelenik meg a debreceni víztoronynál. Szombaton a szépirodalmi kollégium rendez Kaposváron irodalmi estet, majd vasárnap az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma szervezésében várják a közönséget programokkal.

Igyártó Gabriella, a Kulturális Fesztiválok Kollégiumának vezetője, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezetője elmondta: országszerte megrendezik a Fesztiválok fesztiválját, amelyre az előző évben támogatott fesztiválok jelentkezhettek. Húsz település huszonöt fesztivállal jelentkezett, a programsorozat központi helyszíne Pécs lesz, a Zsolnay Kulturális Negyed, ahol október 7-én ingyenes, több mint 40 programot felölelő egész napos fesztivált szerveznek. A rendezvényen bejelentkeznek a vidéki fesztiválok is, köztük Eger, Szolnok, Szeged, Őriszentpéter, Százhalombatta és a
velemenyezd, 2018. október 05. péntek, 12:41
Kurultaj - Az Országházban nyílt meg a hagyományőrző seregszemle
A rokontudatú népek háromnapos közös ünnepén a magyar, hun és türk tudatú nemzetek képviselői gyűlnek össze, és nem először bizonyítják: a több ezer kilométeres távolság legyőzhető - mondta el köszöntőjében Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, rendezvény fővédnöke.

Mint emlékeztetett, a "népi diplomácia" sajátos eszköztárához egyesületek, alapítványok, testvéri kapcsolatok, szövetségek tartoznak, a Kurultaj pedig valójában ennek a kapcsolatrendszernek az eredménye.

Lezsák Sándor méltatta Bíró András Zsolt főszervezőt, aki antropológusként mindig a tudomány eszköztárával közelíti meg a régmúltat, majd hangsúlyozta: azokat az értékeket, melyeket az ősök létrehoztak, úgy kell átörökíteni, hogy élők maradjanak.

Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a rendezvény célja méltósággal emlékezni a nagy közös és saját ősökre. Ez az ünnep nem mások ellen irányul, saját magunk felemeléséért és összefogásáért dolgozik -
velemenyezd, 2018. augusztus 10. péntek, 13:17
Érdekesség
törekszik a németországi Brémába működő ,,Időiroda" is, amely azt tűzte ki célul, hogy koordinálja a hétköznapi élet időrabló tevékenységeit. Az iroda egyik munkatársa, így nyilatkozott: ,,Csökkenteni kívánjuk az emberek által elszenvedett időveszteséget, időt, nyugalmat szeretnénk nyerni nekik, ahol csak lehet. Életünkből megpróbáljuk kiiktatni a stresszt és a rohanást." Az Időiroda egyebek mellett ,,mobilitási börzét" szervezett, ahol az állampolgárok, valamint az egyesületek és a közlekedési vállalatok képviselői közösen hangolhatják össze a vonat- és buszmenetrendeket.

Napjainkban a legtöbb közúton kényszerűen lelassul a közlekedés, a mindennapos dugók várakozásra kényszerítik az egyénként folyton rohanó társadalmat. A közlekedésben azonban a lassúság idegölő és terméketlen jelenség.
Nem mindig az a hatékony, amit gyorsabbnak vélünk; sokkal hatékonyabb az, ,,ami kíméli az embert és a természetet, valamint tehermentesít és elősegíti a társadalmi
kirscha, 2018. július 24. kedd, 21:44
Programokról és nemzetpolitikai célokról tartott előadás Potápi Árpád János Horvátországban
Az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta: a tanácskozáson Baranyából, Szlavóniából, a tengermellékről és néhány köztes megyéből is érkeztek magyar szervezetek képviselői. A cél az volt, hogy az egyesületek megismerjék egymást, egymás munkáját, valamint tájékoztatást kapjanak a magyar kormány pályázati lehetőségeiről és a határon túl futó aktuális programokról.

Kiemelte: előadásában beszélt a Szülőföldön magyarul, valamint a Kárpát-medencei óvoda- és iskolafejlesztési programról, továbbá a vállalkozásfejlesztési támogatásokról.

A Szülőföldön magyarul program keretében az utóbbi hét évben 38 milliárd forintnyi oktatási-nevelési támogatást nyújtott a magyar kormány mintegy 240 ezer külhoni magyar diáknak. A 38,65 milliárd forintnyi óvodafejlesztési támogatásból pedig 150 új óvoda és bölcsőde épül, valamint 410 intézmény újul meg a Kárpát-medencében - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: Horvátországban eddig közel 240 millió forintot költöttek az oktatással kapcsolatos
velemenyezd, 2018. június 17. vasárnap, 13:21
Március 15. - Megbírságolták Sepsiszentgyörgy polgármesterét a magyar nemzeti jelképek miatt
látogatásának napján, vagyis március 15-én fogják kitűzni Románia zászlaja mellé Magyarország zászlaját.

A román zászlótörvény szerint más államok lobogóit az ország területén csak Románia zászlajával együtt, kizárólag külföldi hivatalosságok látogatása, nemzetközi találkozók vagy ünnepségek alkalmából, hivatalos épületeken, vagy a helyhatóságok által kijelölt köztereken szabad kitűzni.

Romániában egy hét éve elfogadott kormányhatározat szerint az országos szervezetekbe, szövetségekbe vagy egyesületekbe tömörült etnikai kisebbségek is "használhatják sajátos megkülönböztető jelképeiket sajátos akcióikon".

A székelyföldi megyék prefektusai - a román kormány helyi képviselői - az utóbbi években perek tucatjait indították azon magyar többségű önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra vagy közterekre kitűzték a székely vagy a magyar zászlót. Bár a zászlótörvény csak állami jelképekről rendelkezik, és nem tiltja más zászlók használatát, az önkormányzatok mégis rendre elveszítették az ellenük
velemenyezd, 2018. március 14. szerda, 12:12
Illegális bevándorlás - Kevés migráns jelent meg az állam által biztosított első ételosztáson Calais-ban
Az elnök ugyanakkor ígéretet tett arra, hogyaz ételosztás feladatát átveszi a négy egyesülettől (az Auberge des migrants, az Utopia 56, az RCK (Refugee community kitchen) és a Salam), amelyek a migránsokkal foglalkoztak eddig.

"Az állam betartotta a szavát" - mondta Michel Tournaire, Calais alprefektusa, aki szerint az a legfőbb cél, hogy ne alakuljanak ki újabb sátorvárosok a környéken. A tisztviselő szerint az új helyzethez a migránsoknak és a hatóságoknak is alkalmazkodniuk kell.

Az egyesületek képviselői, akik hétfő este óta felfüggesztették az ételosztást, üdvözölték az új intézkedést.

"Az államnak kell ezt a feladatot ellátnia" - mondta Loan Torondel, az Auberge des Migrants részéről. Az Utopia 56 úgy véli, hogy "esélyt kell adni a kormánynak arra, hogy teljesen el tudja látni a feladatát".

Stéphane Duval, Calais város humanitárius felelőse elmondta: napi 350 fő részére készítenek ételt, de tudnak többet is.

A hatóságok szerint jelenleg 350, a civil szerveztek szerint 5-600
velemenyezd, 2018. március 06. kedd, 15:15
Terrorizmus - Az EP fokozott fellépést sürget a terrorizmus visszaszorítása érdekében
Az uniós parlament a brüsszeli, kétnapos plenáris ülésén 533 szavazattal 24 ellenében, 43 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásában azt szorgalmazta, hogy az Európai Bizottság a tagországokkal együttműködve hozzon létre a terrorista hálózatok pénzügyi támogatására vonatkozó információk megosztására összpontosító európai pénzügyi hírszerző platformot, amely az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezetén (Europol) belül működne.

Mint mondták, a terrorizmus finanszírozására fordított pénz egy részét Európában bizonyos szorosan együttműködő nonprofit szervezetek, alapítványok és hálózatok termelik és irányítják, amelyek fedőszervként működnek. A pénzforrások megszüntetése mellett a fegyverek, az olaj, a drogok, a cigaretták és a műkincsek illegális kereskedelmének visszaszorítása is alapvető fontosságú a terrorizmus elleni küzdelemben - tették hozzá.

Az elfogadott dokumentum szerint az EP képviselői olyan személyek és szervezetek jegyzékének összeállítást javasolták, akik
velemenyezd, 2018. március 01. csütörtök, 15:42
Megalakult a Budapesti Honvéd e-sport akadémiája
koncentrálniuk a játékosoknak, ehhez pedig tökéletes felkészültség szükséges.

Simicskó István honvédelmi miniszter, a BHSE elnöke kifejtette: az a céljuk, hogy az akadémiára jelentkezők az olykor egész napos gyakorlás mellett a Honvéd megújuló létesítményeiben színvonalasan sportolhassanak is.

"Szeretnénk a fiatalokat formálni, a jóra nevelni, ehhez pedig a jellemüket, a lelküket és a fizikumukat is pallérozni kell" - jelentette ki. A miniszter emlékeztetett arra, hogy nem a Honvéd az első a nagy egyesületek közül, amely létrehozza a maga e-sport részlegét, hiszen ezt megelőzően az MTK-nál és a DVTK-nál is alakult ilyen szakosztály.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőbeszédében hangsúlyozta, három gyermekén keresztül a saját környezetében látja, az e-sport mennyire beköltözött az otthonokba.

"Az egész világban rendkívül népszerű az e-sport, az egyes versenyeken stadionokat töltenek meg a nézők, éppen ezért örülök, hogy a Honvéd felismerte az ebben rejlő lehetőséget és
velemenyezd, 2018. január 30. kedd, 16:52
Civiltörvény - Az Ab kedden elkezdi az ügy tárgyalását
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt tavaly júniusban fogadta el az Országgyűlés.

A törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok kötelesek bejelenteni a bíróságon, ha a kapott tárgyévi támogatások összege eléri 7,2 millió forintot. Az érintett szervezeteknek fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott - a médiatörvény szerinti - sajtótermékekben és egyéb kiadványokban, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

A jogszabály nem vonatkozik többek között a sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületekre, valamint a vallási tevékenységet végző és a nemzetiségi szervezetekre.

A fideszes előterjesztők indoklása szerint a civil szervezetek és alapítványok az általuk ellátott tevékenységek, illetve az alapítóik által kitűzött célok megvalósításán keresztül a demokratikus ellenőrzésben és közvélemény-formálásban fontos szerephez jutnak. Ezért alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom számára egyértelmű legyen, milyen
velemenyezd, 2018. január 11. csütörtök, 16:07
1/15
Képek, videók
magyarország szeretlek012
maroka
2019. január 21. hétfő, 10:10
Magyarország
dandej
2019. január 09. szerda, 13:04
BUÉK Magyarország.jpg
menusgabor
2018. december 30. vasárnap, 19:22
magyarország-dunakanya r.j
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 21:03
Magyarország,
sanci81
2017. december 24. vasárnap, 16:48
Magyarország
sanci81
2017. december 24. vasárnap, 16:48
Magyarország határai
liliana01
2017. szeptember 24. vasárnap, 16:51
Magyarország - Hungary
sanci81
2017. július 30. vasárnap, 08:32
Magyarország.jpg
kicsoda57
2017. július 08. szombat, 00:49
mAGYARORSZÁG CÍMERÉT KÉT
furaila
2017. június 13. kedd, 00:03
20110228 mlsz stratégia.j
agica2004
2011. március 01. kedd, 10:35
Stratégiai játék
irmus
2011. február 20. vasárnap, 10:41
férfi kori váltó eredmény
maroka
2019. január 13. vasárnap, 17:00
katinka eredményei a V-B
maroka
2018. december 15. szombat, 14:22
eredmény_5.jpg
maroka
2018. február 25. vasárnap, 16:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.