Belépés
2019. március 19. kedd | 12. hét | 78. nap | 18:13 | József, Bánk
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Börzsönyi Erika
BÖRZSÖNYI ERIKA

Börzsönyi Erika

Pásztón született, 1954-ben. Pályáját Salgótarjánban kezdte, népművelőként. 1977 óta Budapesten él.
Volt szociális munkás, idősgondozó, könyvtárvezető, újságíró. 2004 óta iskolai könyvtárosként dolgozik.
2001 óta rendszeresen publikál. Első írásai a Párkapcsolat konfliktuskezelő magazinban jelentek meg, amelynek megszűnéséig munkatársa volt.
Különböző műfajú írásai az alábbi lapokban jelentek, illetve jelennek meg: Párkapcsolat, Szívtárs, Ezredvég, PR Herald, Napút, Börzsönyi Helikon, Hetedhéthatár, Litera-Túra.
2008 óta hat alkalommal nyert megjelenést a Napút haikupályázatán.
2003-ban jelent meg első verseskötete a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gondozásában, Tükörcserepek címmel.
Gyakran szerepel felolvasóesteken, szerkesztett műsorokban, könyvtári rendezvényeken. Harmadik éve szerkeszti a facebookon szerzői oldalát, Róza világa
menusgabor, 2019. január 22. kedd, 18:00
Foltok szeplők hegek ellen - házi recept
Egyszerűen, házilag készíthető krém, ami eltünteti a sötét foltokat, szeplőket, hegeket :

Érdemes kipróbálni!

Ez a krém hatásos az arcon lévő zavaró foltokkal és hegekkel szemben, de a pattanásoknak és mitesszerek, hegek, és elszíneződések ellen is.

Hozzávalók:

1 teáskanál méz (lehetőleg bioméz!)
1 evőkanál őrölt fahéj
1 kiskanál őrölt szerecsendió
1 teáskanál frissen facsart citromlé
Keverd el a hozzávalókat. Egy elég sűrű masszát fogsz kapni. Ha nagyon sűrű lenne, adj hozzá egy kevés vizet.

Vidd fel az arcra, de a szem és a száj környékét kerüld ki. Hagyd hatni 10 percig, majd mosd le meleg vízzel. Kend be az arcod a rendszerint használt hidratáló krémeddel. Ha enyhe bizsergést érzel, az természetes, azt mutatja, hogy a maszk hatott. Ez a bizsergés néhány percen belül elmúlik. Érdemes hetente megismételni. A többedik alkalom után a bizsergés érzés már nem jelentkezik.

Ellenjavallat: Rosaceás bőr esetén ne használd a
pacsakute, 2018. november 25. vasárnap, 22:38
Ágai Ágnes
színültighez.
A pohár ott maradt az asztalon.
Üres volt vagy tele?
Ki mondja meg?
Senki se látta.

Bújj, bújj, zöld ág,
nincs levelecske,
csengő szól a kapu alatt,
hiába is szólna,
ne bújjatok benne!




A SZERELEMRŐL

Nem gerjesztett vágyak, csiholt tüzek,
suta ügyeskedések, mímelt hevülés,
nem kamasz-bizsergés, nem erotechnika,
teljesítmény kényszer, önvizsgáztatás,
nem kései mentsvár, nem elsősegély.
A szerelem más. Sors. Vállalás.
Kitárulkozó végnélküliség,
fejezetekre bontott történés regény.
Spirituális testiség,
hús-vér köznapiságába rejtett
szentélytisztaság.

Egymáshoz sodort bárka ringás
a felcsapódó hullámok között.
A megízlelt másik, aki én vagyok,
ő, aki bennem tükröződik,
kettőzött énem, hiányzó felem,
többletével
menusgabor, 2018. október 13. szombat, 20:01
Cukorbetegen egészségesen - rajtunk (is) múlik!
Cukorbetegen egészségesen - rajtunk (is) múlik!

A cukorbetegséget okozó hasnyálmirigy és a rosszul működő inzulintermelő sejtek nagyon kis helyet foglalnak el a testünkben, mégis az általuk okozott problémák az egész szervezetünkre kihatnak. A szövődmények számos életfontosságú szervünket és testrészünket érinthetik, azonban az időben elvégzett szűrővizsgálatokkal korán kimutathatók a szervekben, szövetekben jelentkező eltérések, így a szövődmények megelőzhetők, megfelelő kezeléssel lassíthatók illetve megállíthatók.

Az alábbiakban érdemes átolvasni, hogy milyen szűrővizsgálatokra van mindehhez szükség, és következő lépésként nagyon fontos, hogy ezeket be is illesszük az életünkbe.

Szemek szemek

A magas vércukorszint a szemekben lévő kisereket és egyéb szöveteket is károsítja. Ennek az lehet a következménye, hogy folyadék szivárog a retinába és új, gyenge kiserek túlburjánzásához vezethet. Ezt nevezzük diabéteszes retinopátiának. A
vorosrozsa66, 2018. szeptember 25. kedd, 20:20
Honnan tudod, hogy egy Angyal a közeledben van...
jelenlétüket. Az angyalok tudják, hogy milyen módon kommunikáljanak velünk, s ha valamit közölni akarnak megtalálják a módját, hogy felfigyeljünk rájuk.

Nem kell hozzá vallásos meggyőződés, vagy hit, bárki érzékelheti egy angyal jelenlétét.

Általános jelei annak, ha egy Angyal nyomatékosítani akarja jelenlétét, illetve üzenni akar:

A helyiség hőmérsékletének megváltozása - Egyik pillanatról a másikra meleg levegőáramlat, vagy fény vesz körül. Libabőrös leszel, vagy bizsergést érzel a tarkódon, hátadon vagy a fejeden.
Egy különleges illat, vagy íz tűnik fel a semmiből - Ez lehet egy szokatlan illatú aroma, amilyet korábban még soha nem szagoltál, és képtelen vagy azonosítani, viszont feltűnően kellemes illat, vagy egy olyan íz, amit még nem éreztél.
Különböző színű fények jelennek meg szintén a semmiből - Fénynyalábok tűnnek fel a helyiségben, csak átsuhannak a szobán, vagy a szemed sarkával látod csak, s mire odanézel épp eltűnik, szétrobban, mint a
sz719eszter, 2018. június 05. kedd, 12:27
Facéról tallóztam
befejeztem!), szóval igen, nekik is üzennék:
Gratulálok! Ugye a kisebb csoport, a NER haszonélvezői, azok családjai, barátai, haverjai, wannabe ner gyerekek és mindenki ezen a vonalon - nekik csak annyi mondanivalóm van, hogy az érdemtelenül szerzett vagyonnak ugyanolyan az íze, mint a vásárolt nőnek. A látszat stimmel, de a lényeg nincs ott. A tehetséggel, munkával, ésszel megkeresett pénz, kocsi, lakás más helyet foglal az ember lelkében, arra a lopott lóvé sosem lesz jó. Arra a büszke, kellemes bizsergésre, amit az az ember tud érezni, akinek van kitartása dolgozni, van lelke, becsülete, lelkiismerete. Persze értem, hogy vásárolt nővel is el lehet játszani, hogy szereted, sőt, hogy a feleséged - van, akinek ez bejön, mint lopott jachton a páváskodás. Nem is tudjátok meg soha, milyen az a másik. Amikor úgy szeret a nő, ahogy vagy. Amikor egy 30 négyzetméteres nyaralócska terasza igazából tényleg jobb, mint Monte Carlo. A másik érzést sokkal többször érzitek. Amikor te nézed ki magad az étteremből,
aranyag, 2018. április 12. csütörtök, 20:28
Pigmentfoltok
Egyszerűen, házilag készíthető krém, ami eltünteti a sötét foltokat,
szeplőket, hegeket :

Érdemes kipróbálni!

Ez a krém hatásos az arcon lévő zavaró foltokkal és hegekkel szemben,
de a pattanásoknak és mitesszerek, hegek, és elszíneződések ellen is.

Hozzávalók:

1 teáskanál méz (lehetőleg bioméz!)
1 evőkanál őrölt fahéj
1 kiskanál őrölt szerecsendió
1 teáskanál frissen facsart citromlé
Keverd el a hozzávalókat. Egy elég sűrű masszát fogsz kapni.
Ha nagyon sűrű lenne, adj hozzá egy kevés vizet.

Vidd fel az arcra, de a szem és a száj környékét kerüld ki. Hagyd hatni
10 percig, majd mosd le meleg vízzel. Kend be az arcod a rendszerint
használt hidratáló krémeddel. Ha enyhe bizsergést érzel, az természetes,
azt mutatja, hogy a maszk hatott. Ez a bizsergés néhány percen belül elmúlik.
Érdemes hetente megismételni.
A sokadik alkalom után a bizsergés érzés már nem
klarika47, 2018. március 06. kedd, 07:49
Szép estét kívánok mindenkinek!
megfogalmazni. Költők foglalták érzelmeiket rímekbe, tudósok gyártottak róla racionális elméleteket. Azt gondolom, a szerelemről nem beszélni kell, hanem érezni. Attól lesz csodálatos érzés, mert mindenkinek más, mindenki másképp öntené szavakba, és addig igazán nagy a lángolás, míg szavakba nem önthető. Azért a lepkékre a gyomorban, az összefüggéstelen, dadogós mondatokra létezik racionális magyarázat. A varázsszó: feniletilamin. Ez termelődik ugyanis a szervezetben, ami kiváltja bennünk ezt a kellemes bizsergést. Ahogy azonban szokták mondani, minden csoda három napig tart...1-2 év után lecsökken ennek az anyagnak a szintje, és ha tényleg a másik felünket találtuk meg, akkor szeretetben, tiszteletben, megértésben kitartunk egymás mellett, és ez segít abban is, hogy megtartsuk az egymás utáni vágyat
kirscha, 2018. február 24. szombat, 17:48
B12 hiány és tünetei
hiányára utal!

1. Alig tudunk ébren maradni délután, úgy is, hogy teljesen, 8 órában átaludtunk az éjszakát. A fáradtság az első jele a B12-vitaminnak, ami hozzájárul a vörös vérsejtek termeléséhez, amelyek az oxigént szállítják a szervekhez.

2. Ha a szervezetünk nem jut elég oxigénhez, akkor az izmaink elgyengülnek, és azt vesszük észre, hogy egy pohár víz felemelése is rendkívül megerőltető lehet.

3. Különös dolgokat tapasztalunk a testünkben, sokszor fordul elő, hogy bizsergést érzünk, olyat, mintha ezer tűvel szurkálnának. Ez pedig azért van, mert az idegsejtek sem jutnak elég oxigénhez, így nem tudják megfelelően ellátni feladatukat.

4. Hirtelen megfeledkezünk alapvető dolgokról, vagy összekeverünk ezt-azt, például betesszük a hűtőbe a kulcsainkat, vagy ehhez hasonló, ,,butaságokat" követünk el. Ez nem azt jelenti, hogy felütötte a fejét a demencia, csupán B12-vitamin hiány alakult ki, amit véranalízissel könnyen meg lehet állapítani.

5.
pacsakute, 2018. február 23. péntek, 20:31
Az egészségedért....
óránként végezd el a következő gyakorlatot: hunyd be szemed, húzd szorosan össze tested, vegyél mély levegőt és maradj így pár másodpercig, majd hirtelen engedd ki a levegőt, miközben minden izmodat ellazítod. A nagy izmok szorítása és ellazítása becsapja az akaratlan beidegzésű izmokat - a szem izmait is - és azok is ellazulnak.



17. Zsibbaszd ki az elzsibbadt tagjaidat!

Ha karjaid érzéketlenül lógnak vezetés közben, ingasd meg a fejed. Egy percen belül el fog tűnni a bizsergés és hangyamászás, állítja Dr. DeStefano. A karban vagy kézben fellépő bizsergést az okozza, ha egy idegköteg komprimálódik a nyak szintjén; a nyak izmainak relaxálása pedig fellazítja ezt a nyomást. A lábaknál hasonló a helyzet, így ha elzsibbadt a lábunk, mozgassuk meg őket.



18. Javítsd fel víz alatti idődet 10 másodperccel

Mielőtt a medence aljára süllyedt fülbevalód után iramodnál, lélegezz egy párat gyorsan - vagyis hiperventillálj! A víz alatt nem az
gabfe, 2017. december 29. péntek, 13:35
20 fura trükk - az egészségért
előtt, néhány óránként végezd el a következő gyakorlatot: hunyd be szemed, húzd szorosan össze tested, vegyél mély levegőt és maradj így pár másodpercig, majd hirtelen engedd ki a levegőt, miközben minden izmodat ellazítod. A nagy izmok szorítása és ellazítása becsapja az akaratlan beidegzésű izmokat - a szem izmait is - és azok is ellazulnak.

17. Zsibbaszd ki az elzsibbadt tagjaidat!
Ha karjaid érzéketlenül lógnak vezetés közben, ingasd meg a fejed. Egy percen belül el fog tűnni a bizsergés és hangyamászás, állítja Dr. DeStefano. A karban vagy kézben fellépő bizsergést az okozza, ha egy idegköteg komprimálódik a nyak szintjén; a nyak izmainak relaxálása pedig fellazítja ezt a nyomást. A lábaknál hasonló a helyzet, így ha elzsibbadt a lábunk, mozgassuk meg őket.

18. Javítsd fel víz alatti idődet 10 másodperccel
Mielőtt a medence aljára süllyedt fülbevalód után iramodnál, lélegezz egy párat gyorsan - vagyis hiperventillálj! A víz alatt nem az oxigénhiány késztet
lovaszmarika, 2017. december 25. hétfő, 18:09
A B12 vitminhiány tünetei
hiányára utal!

1. Alig tudunk ébren maradni délután, úgy is, hogy teljesen, 8 órában átaludtunk az éjszakát. A fáradtság az első jele a B12-vitaminnak, ami hozzájárul a vörös vérsejtek termeléséhez, amelyek az oxigént szállítják a szervekhez.

2. Ha a szervezetünk nem jut elég oxigénhez, akkor az izmaink elgyengülnek, és azt vesszük észre, hogy egy pohár víz felemelése is rendkívül megerőltető lehet.

3. Különös dolgokat tapasztalunk a testünkben, sokszor fordul elő, hogy bizsergést érzünk, olyat, mintha ezer tűvel szurkálnának. Ez pedig azért van, mert az idegsejtek sem jutnak elég oxigénhez, így nem tudják megfelelően ellátni feladatukat.

4. Hirtelen megfeledkezünk alapvető dolgokról, vagy összekeverünk ezt-azt, például betesszük a hűtőbe a kulcsainkat, vagy ehhez hasonló, "butaságokat" követünk el. Ez nem azt jelenti, hogy felütötte a fejét a demencia, csupán B12-vitamin hiány alakult ki, amit véranalízissel könnyen meg lehet állapítani.

5.
pacsakute, 2017. október 15. vasárnap, 00:13
1/29
Képek, videók
börzsönyi erdei vasutak
lacipecsenye
2012. július 30. hétfő, 10:23
Börzsönyi ház
pirine
2009. május 20. szerda, 19:21
Börzsönyi barátok
pirine
2008. június 14. szombat, 12:44
Börzsönyi látkép
gimlin
2008. február 12. kedd, 17:20
Börzsönyi tekergés
gimlin
2007. június 05. kedd, 14:40
Beíratlan lapok.jpg
chillik
2017. december 10. vasárnap, 05:52
Pengeéles lapokkal
lilagondolatok
2015. szeptember 04. péntek, 13:54
Sablonos lapok
teaivo
2015. május 13. szerda, 13:21
Régi karácsonyi lapok-hát
margoboszi
2013. december 17. kedd, 19:51
csokirejtő lapok
stefania51
2013. április 24. szerda, 19:59
...a kiosztott lapok...jp
pacsakute
2013. március 24. vasárnap, 13:23
Lapok.jpg
birozoltanne
2013. március 15. péntek, 15:37
múzeumi lapok
lacipecsenye
2012. november 08. csütörtök, 18:22
Csodás Virág Lapok..jpg
mailona
2012. augusztus 09. csütörtök, 23:03
t_cica_halloween_lapok __2
andomanyi
2012. január 23. hétfő, 09:56
Címkék
vásárolt nőnek, magas vércukorszint, angyalok tudják, lopott lóvé, percen belül, időben elvégzett, szemed sarkával, első jele, angyal jelenlétét, másik érzést, másik felünket, bizsergés néhány, elzsibbadt tagjaidat, párat gyorsan, nagy izmok, szem izmait,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.