Belépés
2018. november 19. hétfő | 47. hét | 323. nap | 06:16 | Erzsébet
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ratko Mladic élő adásban jelentkezett be telefonon egy szerb tévében, ezért ezentúl felvételt készítenek a besz
üldözés, túszejtés - mellett a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.

A szerb sajtó szombati beszámolói szerint a kormányhoz közeli Happy TV péntek reggeli műsorának vendégei között volt Vojislav Seselj, az ultranacionalista Szerb Radikális Párt elnöke - akit háborús bűnökért szintén felelősnek talált a Nemzetközi Törvényszék -, Darko Mladic, az elítélt fia, valamint Pavel Dorohin, az orosz duma képviselője is. A beszélgetés egy pontján Darko Mladic telefonon felhívta az apját, aki ezt követően a televízió nézőihez is intézett néhány mondatot.

"Csókol benneteket Ratko tata" - kezdte a bejelentkezést a hágai elítélt, majd arra kérte Vojislav Seseljt, hogy látogassa meg, hogy újra sakkozhassanak, korábban ugyanis állítása szerint csúnyán megverte a játékban a radikális politikust. Hozzátette: Seseljnek nem ártana kicsit lefogynia. Vojislav Seselj fiának azt üzente, hogy jobb ember és politikus lesz, mint az apja,
velemenyezd, 2018. november 17. szombat, 22:45
Hogyan kezeljük Jézushoz hasonlóan a stresszt
leginkább.
Elmélkedés: Jézus hallgatott Istenre.
Együttműködés: Jézusnak volt egy kis csapata.
Pihenés: Jézus szánt időt a feltöltődésre.
Azt hiszem, hogy ez a hét jellemző tulajdonság meghatározza a mi életünket is. Az elkövetkezendő hét napban sorra vesszük ezeket és megnézzük, hogy hogyan illeszthetjük be a saját életünkbe.

Ha ezeket a tulajdonságokat az életed részévé teszed, nem leszel annyira stresszes. Ne hagyd ki ezeket az áhítatokat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Mit tanultál a szüleidtől a stresszkezelésről? Ezek egészséges, vagy inkább egészségtelen leckék voltak?
Az életed melyik területe, területei azok, amelyek miatt leginkább feszült vagy?
A fent említett hét Jézusi tulajdonságok közül, melyek azok, amelyek rámutatnak az életedben arra, vagy azokra a területekre, amikben a legtöbbet kell növekedned?


Napi remény *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.06.)
dandej, 2018. november 13. kedd, 18:09
Bemutatják a Waclaw Felczakról szóló dokumentumfilmet halála 25. évfordulóján
Waclaw Felczak életpályáját és eszmei hagyatékát elevenítik fel lengyel és magyar barátai és tanítványai, köztük Kovács István történész, író, diplomata és Petneki Áron történész.

Netz kiemelte azt a formáló hatást, amelyet Felczak a rendszerváltás előtti magyar és lengyel értelmiségre kifejtett. Megemlítette Kovács Istvánnak a filmben felidézett emlékeit arról, hogy egy budapesti baráti összejövetelen Felczak megszakította a kommunista rendszert bíráló, egyúttal kilátástalanságra panaszkodó beszélgetést. "Elég volt a hamletizálásból!" - idézi Kovács Felczakot, aki szerinte a rendszer bukásának reményét ébresztette, emellett azonban a közelebbi elérendő célok kitűzésére biztatta az embereket, arra, hogy "őrizzék meg az erkölcsi gerincet, mert minden nemzetnek erős személyiségekre van szükség".

Waclaw Felczak a közép-európai történelem szakértőjeként azt próbálta megértetni tanítványaival: amennyiben térségünk nemzetei nem akarják "a nagyhatalmi játéktér" szerepét betölteni, politikai
velemenyezd, 2018. október 23. kedd, 13:25
Pásztorok legyetek, ne klerikusok!
Ferenc pápa számára ,,a legnagyobb botrány, ha egy pap evilági, aki soha nem ül a tabernákulum elé, és nem látogatja a betegeket"
Ferenc pápa az északolasz szeminaristákhoz: Pásztorok legyetek, ne klerikusok!
2018. október 17. szerda 10:30
Ferenc pápa október 13-án fogadta a Kelemen teremben a lombardiai szeminaristák négyszáz fős csoportját.
Az északolasz Lombardia tartomány szemináriumainak növendékei püspökeik és elöljáróik kíséretében találkoztak a Szentatyával, aki válaszolt kérdéseikre. A kötetlen beszélgetés során Ferenc pápa arra is buzdított, hogy ,,a pap legyen normális és emberi, álljon a helyén, és soha senkit meg ne botránkoztasson".

Bővebben
maroka, 2018. október 17. szerda, 17:18
Feloldhatják a volt kolozsvári magyar alpolgármester nemzetbiztonsági megfigyelésének a titkosságát
legfelsőbb bíróság szerda este közölte honlapján döntéseit azokkal a kérésekkel kapcsolatban, amelyeket a vádlottak a másodfokú eljárás elindításakor fogalmaztak meg. A bíróság részben jóváhagyta, részben elutasította ezeket a kéréseket.

A bírák egyhangú döntésével a bíróság elfogadta, hogy kezdeményezze a Horváth Anna ellen 2016 februárjában elrendelt nemzetbiztonsági megfigyelés titkosságának a teljes feloldását. Elfogadta ugyanakkor, hogy szakértővel vizsgáltassák meg annak a lehallgatott beszélgetésnek a hangfelvételét, melyre a vád épül, valamint azt is, hogy készüljön új román fordítás a beszélgetésről. A legfelsőbb bíróság a védelem egy tanújának és Horváth Annának az újbóli meghallgatását is jóváhagyta.

Elutasították viszont a bírák a vád alapját képező hangfelvétel újbóli nyilvános meghallgatását, a vádhatóság által használt fordítás készítőjének és további tanúknak a meghallgatását, valamint annak a megvizsgálását, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) beavatkozott-e az eljárásba a
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 19:42
A cukorbetegség és az alvászavar
folyamatos odafigyelés, szorongás alvászavarhoz vezethet, amely tovább fokozza az idegességet, a stresszes állapotot és jelentősen rontja a cukorbetegséget. A stressz az élet velejárója, a túl sok stressz viszont felborítja a vércukorszintet, állandó idegességhez, depresszióhoz és egyéb egészségügyi problémákhoz vezet.

A stresszkezelés módjai:

Egészséges étkezés és rendszeres testmozgás
Elegendő alvás
Rendszeres és élvezetes kikapcsolódás
Rendszeres beszélgetés barátokkal, családtagokkal

Az egészség és a jó életminőség nélkülözhetetlen része a megfelelő alvás. A legtöbb ember számára 7-9 órányi alvásra van szüksége minden éjszaka. Az alábbiak segítségével magunk is elősegíthetjük a nyugodt alvást:

Minden nap - még szabadnapon és ünnepnapokon is - keljünk fel ugyanabban az időben. A túl sokáig történő alvás megváltoztathatja a belső óránkat és megnehezítheti az elalvást.
Ne használjuk már a számítógépet,
vorosrozsa66, 2018. szeptember 25. kedd, 20:16
Rákóczi Szövetség: egyre népszerűbb a magyar iskola Kárpátalján
Csáky Csongor hangsúlyozta: nemcsak a magyar, hanem az ukrán anyanyelvű szülők körében is egyre népszerűbb a magyar nyelvű oktatás.

Felidézte: az ungvári Dajka Gábor iskolában tett látogatásuk során, amikor gratuláltak a szülőknek, hogy magyar iskolába íratták a gyermeküket, sokan szemmel láthatóan nem értették a magyar nyelvű köszöntést.

Az ezt követő beszélgetések során az ukrán szülők elmondták, hogy azért választották a magyar oktatást, mert magyar felmenőkkel rendelkeznek, továbbá a magyar nyelv kaput jelent számukra Európa felé - mondta Csáky Csongor.
velemenyezd, 2018. szeptember 25. kedd, 08:21
Szíria - Putyin: a szíriai légvédelem megerősítése az orosz katonák biztonságát szolgálja
Az izraeli részről kezdeményezett beszélgetés során Putyin azt mondta, hogy az intézkedés megfelel a kialakult helyzetnek. A két vezető folytatta a múlt hétfőn a szíriai légvédelem által lelőtt orosz Il-20-as felderítő repülőgép pusztulása körülményeinek megvitatását, "tekintettel arra, hogy az izraeli hadsereg által a légiereje műveletéről adott információ eltér az Oroszország védelmi minisztériuma által levont következtetésektől". Az incidensben 15 orosz katona vesztette életét.

"Az orosz fél abból indul ki, hogy éppen az izraeli légierő tevékenysége volt a tragédia fő oka" - áll az orosz elnöki hivatal közleményében.

Az izraeli miniszterelnök ismételten együttérzését fejezte ki az orosz katonák halála miatt.

A nap folyamán korábban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közölte, hogy Oroszország két héten belül Szíriának Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállít, amely több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes. Megjegyezte, hogy a
velemenyezd, 2018. szeptember 24. hétfő, 18:34
Debrecenben tartja idei nagygyűlését a Magyar Gyermekorvosok Társasága
Velkey György, a társaság elnöke megnyitójában utalt a 150 éves magyar gyermekgyógyászat hagyományaira, s a legnagyobb értéknek azt nevezte, hogy a magyar gyermekorvosok tudományosan megalapozott, gyakorlati gyermekgyógyászatot végeznek. A hazai gyermekgyógyászat további értékének nevezte, hogy a családokra figyelnek, ami szerinte "nem mindenütt evidens a mai világban".

Kiemelte azt az együttműködést, amely az évek során a gyermekgyógyász szakma és más szakmák képviselői - szociális szféra, pszichológusok, dietetikusok - között kialakult, és hozzájárul az eredményes gyógyításhoz.

A megnyitón elhangzott: az alapellátás, a szakellátás és a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó társszakmák képviselői évente egyszer, ezen a kongresszuson találkoznak. A szervezők ezt az egységet szeretnék tovább erősíteni azáltal is, hogy a gyakorlati, konkrét betegellátással kapcsolatos előadásokat kombinálják a legújabb kutatási eredményekkel.

A tanácskozáson szó lesz a koraszülött-ellátásban elindult
velemenyezd, 2018. szeptember 20. csütörtök, 12:22
Isten népe más
,,Ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel Móáb és Széír így szólt: ,,Íme, Júda háza is olyan, mint a többi nép", ezért íme megnyitom Móáb hegyoldalát a városok felől..." (Ez 25,8-9)

Isten gyermekeire rá lehet mondani, hogy tele vannak nyomorúságokkal, megbotránkozhatnak rajtuk, sok mindent méltán a szemükre vethetnek ellenségeik, azonban egyet nem mondhatnak: azt, hogy ,,olyanok, mint a többi nép". Ezt Isten nem tűri el, ezért büntetés jár.
Isten népe azért más, mert köztük van az Úr. Isten gyermekének a szeme felcsillan, amikor Jézusról beszél. Ajkán ének zendül, tekintete sóvárogva fordul igazi hazája felé, ahol örök lesz a fény, és az aranyutcák valamelyikében, Jézushoz közel, neki is lesz háza.
Isten maszatos gyermekei között nincs olyan, akire azt lehetne mondani, hogy ,,olyan, mint a többi". Nem olyan! A világ éppen azért gyűlöl bennünket, mert nem vagyunk olyanok. A világ szereti azt, ami az övé, és mivelhogy Jézus kiválasztott minket, ezért
kalmanpiroska, 2018. szeptember 12. szerda, 07:28
Nagy László: bajnoki cím és BL négyes döntő a cél Veszprémben
játékosok, így a felkészülés eddigi szakaszában és ezután is az a legfontosabb, hogy sokat gyakoroljanak az összhang megteremtéséért.

A Veszprém két magabiztos győzelemmel kezdte a bajnokságot, melyben a szegediek elleni első rangadó október 21-én lesz.

"Van miért visszavágni nekik, de nem szabad ennyire előreszaladni, addig minden meccsünket illik megnyerni. Két magabiztos győzelemmel indultunk, ez önbizalmat adott, de tisztában vagyunk vele, hogy még fejlődni kell" - tette hozzá.

A beszélgetés során külön is szóba került az érkezők közül Sterbik Árpád és René Toft Hansen. Nagy László Sterbikre utalva kiemelte, nagyon fontos, hogy a védelem hathatós támogatást nyújtson a kapusoknak, Toft Hansent és a többi új játékost illetően pedig hangsúlyozta, minél hamarabb össze kell szokni, hogy a mozgásokban meglegyen az összhang.

"Mindenkiben óriási elszántság van, célunk, hogy visszajussunk a BL Final Fourba" - szögezte le a csapatkapitány, hozzátéve, hogy ehhez a szezon elejétől kezdve nagyon
velemenyezd, 2018. szeptember 11. kedd, 09:21
Ötödször is a főtitkári székben
Beszélgetés Nagy Györggyel, a Magyar Judo Szövetség főtitkárával

Nagy György mosonmagyaróvári judo szakedző, testnevelő tanár, sportiskola igazgató, tizennégy éve a Magyar Judo Szövetség főtitkára. Idén májusban ötödik alkalommal választották meg a 2022-ig tartó vezetői ciklusra.

Milyen múltra tekint vissza a sportág Magyarországon?

1906-ban Szemere Miklós kultuszminiszter meghívására érkezett Sasaki Kichisaburo judomester Magyarországra. A judo először a birkózás égisze alatt 1952-ban alakul szövetséggé.1953-ban rendezték az első Országos Bajnokságot. Ekkora terjedt el országosan is a judo. 1954-ben már elindult az edzőképzés is a Testnevelési Főiskolán. Azóta töretlenül fejlődött, bővült a sportág, érkeztek a sikerek, napjainkra világversenyeket, világbajnokságokat rendezünk.

Milyen feladatokat lát el az országos szervezetben?

Elsődlegesen a mintegy tizenötezer sportolót tömörítő egyesületekkel kapcsolatos szakmai és gazdasági irányító, ellenőrző
zoldkaszino, 2018. augusztus 30. csütörtök, 03:26
1/228
Képek, videók
Ratko Mladic.jpg
agica2004
2011. május 27. péntek, 14:23
Jelentkezett
csalogany13
2017. április 16. vasárnap, 20:07
Klaudia is jelentkezett
csalogany13
2014. november 29. szombat, 09:48
Kati megint jelentkezett
csalogany13
2014. november 23. vasárnap, 09:38
Kati ismét jelentkezett
csalogany13
2014. november 23. vasárnap, 09:32
Böbe jelentkezett
csalogany13
2014. szeptember 16. kedd, 09:09
Ildikó jelentkezett
csalogany13
2014. február 15. szombat, 08:54
Magdolna jelentkezett
csalogany13
2014. január 12. vasárnap, 10:15
Edit jelentkezett
csalogany13
2013. november 26. kedd, 09:29
Ildikó is jelentkezett
csalogany13
2013. október 03. csütörtök, 09:46
Edit is jelentkezett
csalogany13
2013. október 03. csütörtök, 09:27
Ági is jelentkezett
csalogany13
2013. szeptember 16. hétfő, 15:24
tevebenen.jpg
jaksika
2009. augusztus 22. szombat, 15:40
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.