Belépés
2019. augusztus 24. szombat | 34. hét | 236. nap | 00:17 | Bertalan
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Mélyen megosztott a török kormánypárt Erdogan elnök korábbi bizalmasa szerint
kihívást jelentettek a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő és a Nyugattal feszült kapcsolatban lévő elnök számára - jegyezte meg a Financial Times. Erdogan a napokban ingerülten reagált a pártszakadás lehetőségére, és figyelmeztette azokat, akik erre az útra lépnek: nagy árat fognak fizetni árulásukért.

Ahmet Davutoglu, aki még mindig tagja a pártnak, az interjúban azt mondta, úgy érezte, meg kell próbálnia belülről megreformálni a mozgalmat, de nincsenek nagy reményei.

Az őt érő ellenzéki bírálatok szerint az AKP külpolitikájának legfőbb alakítójaként ő okolható Törökország regionális elszigetelődéséért az arab tavasz után. Kritikusai azt is hangsúlyozzák, hogy a szólásszabadság és az emberi jogok már súlyosan csorbultak, mire 2016-ban - az államfővel vívott hatalmi harc után - lemondott a miniszterelnökségről.

Davutoglu védelmébe vette munkásságát, és hangoztatta, hogy többször is szóvá tette a tekintélyelvűség kialakulását. "Sok újságírót védelmembe vettem. Kijelentettem, hogy a
velemenyezd, 2019. július 31. szerda, 16:41
Valaki mondjon egy jó dolgot amit a fityisz csinált 12 év alatt?
szotyis válogass!!Olvasd és szörnyülködj és ez csak pár darab..
1. A Fidesz vezetők főleg csak saját zsebükre dolgoznak
2. Orbán Viktor megosztja saját népét
3. a Fidesz hagyta, hogy országunkat minden szempontból leelőzzék szomszédjai
4. a Fidesz hagyta, hogy hazánk mélyebbre süllyedjen a gazdasági válságba
5. Matolcsy és Varga tönkreteszik a magyar pénzvilágot
6. Orbánék igazságtalan és kiszámíthatatlan adópolitikát folytatnak
7. a Fidesz vezetők között nincsenek igazi gazdasági szakemberek
8. a Fidesz meghamisítja a munkanélküliségi adatokat
9. a Fidesz meghamisítja vagy csúsztatva publikálja a fontosabb gazdasági mutatókat
10. a Fidesz nem törődik az egyszerű emberekkel és a szegényekkel
11. a Fidesz uralma alatt csökkentek a reálkeresetek
12. a Fidesz uralma alatt nőtt a mélyszegénységben élők száma
13. a Fidesz uralma alatt nőtt a létminimum alatt élők száma
14. a Fidesz uralma alatt nőtt az éhező gyermekek száma
15. a Fidesz
pikasso, 2018. január 17. szerda, 01:06
Garantiqa: portfóliógaranciával gyorsabban juthatnak hitelhez a hazai kkv-k
akár 1 milliárd forint összegű hitelek is garantálhatóak, ami elsősorban a fejlesztési hiteleknek kedvezhet.

Jelezték: a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. folyamatos fejlesztésekkel, a digitalizáció mind szélesebb körű alkalmazásával az elmúlt években egyszerűsítette és felgyorsította termékeinek elérhetőségét, így a kezességvállalási kérelmek elektronikus úton érkeznek a társasághoz. Az elektronikus dokumentumkezelés, valamint a folyamatfejlesztés eredményeképp mára jelentősen csökkentek mind az egyedi bírálatú, mind pedig a sztenderd termékekhez kapcsolódó átfutási idők. Ez azt jelenti, hogy akár napon belül kap visszajelzést a hitelező bank a vállalkozások kérelmének pozitív bírálatáról - mutat rá a közlemény.

A közlemény idézi Búza Évát, a Garantiqa vezérigazgatóját, aki elmondta: a portfóliógarancia esetében egyáltalán nincs átfutási idő, ennek keretében a bankok saját maguk dönthetnek a társaság kezességvállalásának bevonásáról, amelyről csak egy egyszerű adatszolgáltatást kell küldeniük. A
velemenyezd, 2018. január 14. vasárnap, 21:15
G20 - Merkel: a német soros elnökség kompromisszumra törekszik a húszak hamburgi csúcstalálkozóján
migrációról, és ezzel összefüggésben arról is, hogy miként segíthetik Afrika fejlődését a migrációra, menekülésre késztető okok megszüntetése érdekében.

A napirenden szerepel a többi között, hogy miként lehet méltányosabbá, igazságosabbá tenni az úgynevezett globális értékláncokat. Ez a kifejezés arra vonatkozik, hogy a multinacionális vállalatok az érdekeiknek leginkább megfelelő módon telepítik szét különböző országokba a termékek előállításával és értékesítésével kapcsolatos tevékenységeiket, ami a bírálatok szerint munkavállalók kizsákmányolásához, lefelé tartó bér- és adóversenyhez vezethet.

A G20 csoport informális egyeztető fórum, 1999 óta működik, első csúcstalálkozóját 2008-ban tartotta, az akkor elmélyült pénzügyi világválság hatására. Közös állásfoglalásai irányadóak a nemzetközi közösség egészének.

Avilág népességének csaknem kétharmadát kitevő csoportnak tulajdonítható a globális gazdasági teljesítmény és a klímaváltozást fokozó gázok kibocsátásának több mint 80
velemenyezd, 2017. július 06. csütörtök, 18:42
Guernicában a 80 éve történt bombázás áldozataira emlékeztek
kolumbiai békefolyamatért Juan Manuel Santos, kolumbiai elnök és Rodrigo Londono a FARC gerillaszervezet vezetőjének ítéltek oda. Rajtuk kívül kitüntették még Gervasio Sánchez fotóriporter, háborús tudósítót is. A díjazottak közül egyedül ő jelent meg személyesen az eseményen.

Madridban a spanyol parlament bejárata előtt a képviselők egyperces néma főhajtással emlékeztek a tragédia áldozataira délután négy órakor, pontban akkor, amikor a bombázás elkezdődött 80 évvel ezelőtt.

Egy baszk szenátor bírálatot fogalmazott meg a spanyol kormánnyal szemben, amiért az állam nem tartott hivatalos megemlékezést az évfordulón.

Guernica bombázása volt az első alkalom a történelem során, amikor a levegőből pusztítottak el egy várost. A bombázásban 1654-en vesztették életüket, és 889-en megsebesültek.

A Condor-légió akciójával a hitleri Németország támogatta a jobboldali francoistákat az 1936-ban kitört spanyol polgárháborúban.

Ennek állít emléket Pablo Picasso híres Guernica című festménye,
velemenyezd, 2017. április 26. szerda, 21:35
Borbély Zsolt Attila csörtéje a Jobbikkal
egyik abból indul ki, hogy ezeket az orgánumokat bojkottálni kell morális alapon, a másik pedig abból, hogy épp ezeken keresztül lehet elérni azokat, akik még nem tartoznak a táborunkba.) Magyar médiaorgánumokról beszéltem, mert román megkereséseket volt már szerencsém visszautasítani, mivel nem kívánok magyar ellentéteket a román médiában exponálni.

A Fideszes média felkap, miként írod, ez igaz, számítottam is erre. De miután átléptétek a Rubicont, ne csodálkozzál, ha nem bánom, hogy jogos bírálatom (amivel a pozitív reakciók tömegének tanúsága szerint sokak fájdalmának adtam hangot) minél több emberhez eljut. Az pedig számomra nem kérdés, hogy számításból (egyébként helytelen, önsorsrontó számításból), attól az ábrándtól vezérelve, hogy esélyetek van a baloldalról annyi szavazatot elcsábítani, hogy kormányra jussatok ismételten a nemzeti érdek ellen cselekedtetek. Ha úgy tetszik elárultátok a nemzeti ügyet. Nyilván kellemetlen, hogy ezt valaki kimondja, ráadásul olyan valaki, aki elég messze
menusgabor, 2017. április 19. szerda, 19:30
Jószay Magdolna versei
szerelmes
érzéseket.


NÉHA A JÓT IS...

Engedd, hogy ne féljek
a neved hallatán,
tedd meg, hogy néha
jót is mondasz rám.
Lesz-e olyan egyszer,
édes istenem,
hogy gyomorgörcs nélkül
olvasom leveled?

Tudom, hogy szerinted
mindig csak jót akarsz,
de hidd el, ettől nem leszek
ügyesebb, okosabb,
ha mindig csak bírálat,
elvétve dicséret...
szárnyaszegetté teszi
a kedvemet.

Ha jóról is szólsz, hidd el,
nem leszel kevesebb,
a te renoméd attól még
tökéletes lehet.
Nem fogja tőled
számon kérni senki,
és néha örömet is
tudnál szerezni.


NÉHA SZAKAD...

Néha szakad a
menusgabor, 2016. augusztus 27. szombat, 21:00
Könyvhét - Esterházy Péter nyitotta meg a budapesti rendezvényt
arról írt könyveire - köztük a most megjelent Hasnyálmirigynaplóra - beszéde elején is utalt.

"Végre egy szöveg, amit nem a hasnyálmirigy szóval kezdek. Bár attól tartok, én magam vagyok az, akkor is, ha egy szót sem szólok, csak itt álldogálnék, aki mindenre, arra emlékeztet. De hát ezen nem lehet változtatni. Borítsunk hát fátylat rá" - kezdte Dés László szaxofonjátékával dialógust folytató megnyitó beszédét Esterházy Péter.

Kitért a könyvhét helyszínét övező korábbi bizonytalanságra, és bírálattal illette a Magyar Művészeti Akadémiát is. "Az egyik lebegtet, a másik parkolódzik, a harmadik bizottságol, a negyedik hátrál, az ötödik megoldja, az icipici meg mind megette. Igenis a Magyar Művészeti Akadémia teljes erővel 'ememázik'. 'Ememázni', honfoglalás kori tősgyökeres ősi szavunk, mondhatni egyidős a magyarsággal, jelentése. van neki jelentése, de most nem jut az eszembe" - folytatta Esterházy Péter, hozzáfűzve: "mindenesetre tény, nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak, és nem autók. Ki a
velemenyezd, 2016. június 09. csütörtök, 18:32
Félmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft.
munkát.

Daka Zsolt ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint a brüsszeli minősítés segíti, hogy a nyugat-európai exportpiacokon is több terméket adjon el a kft. A vállalat évente mintegy négyezer tonna terméket gyárt, a magyar piac mellett főként Szlovákiába, Csehországba és Angliába exportál.

Daka Zsolt közölte: az ITQI bírái a 15 legnevesebb, legmagasabb presztízsű európai kulináris és sommelier szervezetből kerülnek ki, ez az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, amely a bírálathoz vaktesztet használ. A tesztelésen több mint 120 kis- és nagyvállalat mérette meg magát, öt magyar cég hat termékkel érdemelt ki aranycsillagot az 1290 díjazott termék közül. A gyulai szalámi a maximális 100 pontból 80 és 90 pont között teljesített, így került a kétcsillagos kategóriába. Hetven és nyolcvan pont között egy-, kilencven pont fölött három csillagot adnak egy terméknek.

A minősítéssel járó logót a vállalat három évig használhatja. A díjat csütörtökön, Brüsszelben veszik át a
velemenyezd, 2016. május 31. kedd, 15:40
Az EKB vezető közgazdásza szerint nincs szükség további kamatcsökkentésre
vállalatok euróban denominált befektetésre ajánlott besorolású kötvényeire.

Praet, aki az EKB igazgatótanácsának is tagja, védelmébe vette a Mario Draghi bankelnök nevével fémjelzett ultralaza monetáris politikát, amelyet elsősorban német részről ér kemény kritika. Praet szerint egy kamatemelés most kétségtelenül megfojtaná a gazdasági fellendülést, amúgy pedig a bírálók semmilyen hiteles alternatívát sem kínáltak. Átgondolatlan az az állítás, hogy a bankok szenvednek a negatív kamatok miatt, mert ez a bírálat nem veszi figyelembe, hogy a laza pénzpolitika összességében élénkíti a hitelkeresletet és ezáltal támogatja a banküzletet - mondta.

Meglepetésre Draghi védelmében lépett fel pénteken Jens Weidmann, a német központi bank elnöke, az EKB politikájának egyik leghevesebb bírálója.

Egy jegybanknak nem a megtakarítások jövedelmezőségének a garantálása, hanem az inflációs cél elérése a feladata - jelentette ki a Bundesbank elnöke egy müncheni konferencián.

Németországban betétesek, bankok
velemenyezd, 2016. április 29. péntek, 17:17
Illegális bevándorlás - Visszautasította Ausztria menekültpolitikájának bírálatát a belügyminiszter
A német vezetés a hétvégén kritikával illette az ausztriai döntést, miszerint meghatározták a menekültek befogadásának korlátját. Naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztria területére, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Egy korábbi döntés szerint idén maximálisan 37 500, 2019-ig összesen mintegy 130 ezer migránst engednek be az országba.

Johanna Mikl-Leitner a német bírálatra reagálva utalt rá, hogy Németország decemberben maga is napi kvótát vezetett be, amely 18 ezer ember feltorlódását eredményezte. A miniszter emlékeztetett arra, hogy Ausztriának ekkor rövid időn belül napokon keresztül el kellett látnia olyanokat, akik valójában Németországba akartak menni.

Látszólag néhány ország számára az európai megoldás abból áll, hogy minden menekült Ausztriában gyűlik össze - mondta a tárcavezető és hozzátette: Bécs meg fogja állítani a menekültáradatot és mindezt Németországért is teszi.

Elismerte, hogy most Görögországon is nagy a nyomás, emiatt pénzügyi
velemenyezd, 2016. február 29. hétfő, 13:21
Németországban történelmi csúcsra emelkedett a bevándorlók száma
gondolattól.

A bajor konzervatívok szerint "szó sem lehet egy még nagyobb bevándorláshoz vezető törvényről" - mondta egy vasárnapi televíziós interjúban Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.

Az eddig felmerült javaslatok megvalósítása tovább erősítené a bevándorlást, "tetézve mindazt, amivel már most is küszködünk" - utalt Seehofer a menedékkérők számának robbanásszerű emelkedésére.

A CDU-s kancelláriaminiszter, Peter Altmeier azonban egy hétfői lapinterjúban elhárította a testvérpárt bírálatát, és rámutatott, hogy a menedékkérők és a bevándorlók két különböző csoportot alkotnak. "Az biztos, hogy a menekültjogi rendszer révén nem lehet megszüntetni a képzett munkaerő hiányát, hiszen két teljesen különböző dologról van szó, ezt pedig a CSU is tudja" - mondta Altmeier a Bild című lapnak.

Ugyanakkor egyelőre nyitott kérdés, hogy miként zárul majd a bevándorlási törvény megalkotásáról zajló vita, a kormány pedig jelenleg "egyértelműen a menekültügyi rendszerre összpontosít" -
velemenyezd, 2015. augusztus 03. hétfő, 17:22
1/3
Képek, videók
kormánypárti.jpg
agica2004
2010. december 17. péntek, 11:28
The_financial_crisis_W all
orsi1
2013. január 15. kedd, 05:30
A nagy gazdasági válság
makrancosholgy
2016. február 07. vasárnap, 19:17
gazdasági érettségi tétel
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:28
gazdasági tankönyvek.jpg
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:27
gazdasági tankönyvek (1).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:26
gazdasági tankönyvek (2).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:26
gazdasági tankönyvek (3).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:25
gazdasági tankönyvek (4).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:25
gazdasági tankönyvek (5).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:25
gazdasági tankönyvek (6).
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:25
A gazdasági válság.jpg
farkas1945
2013. február 03. vasárnap, 10:28
A gazdasági
lacika5
2012. augusztus 15. szerda, 10:41
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.