Belépés
2019. június 17. hétfő | 25. hét | 168. nap | 00:52 | Laura, Alida
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Úzvölgyi katonatemető - A román védelmi tárca elkezdte a sírkert átvételének az előkészítését
Les.

A miniszter szerint a tárca képes arra, hogy megvédje és karbantartsa a sírokat, felújítsa a "nemzetközi temetőben" található emlékműveket összhangban a nemzetközi egyezményekkel és a kétoldalú megállapodásokkal, melyeket Románia azokkal az országokkal kötött, amelyek hősei az Úzvölgyi temetőben nyugszanak.

A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért vele.

A temető állami tulajdonba vételének a lehetőségét Viorica Dancila miniszterelnök is megemlítette szombaton.

A Romániában januártól újraindított Szabad Európa Rádió pénteken azt közölte honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel. A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként
velemenyezd, 2019. június 10. hétfő, 10:34
Úzvölgyi katonatemető - A román kormányfő a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adná a sírkertet
mindazok emléke előtt, akik életüket adták a román nép szabadságának, méltóságának és területi egységének védelmében.

A lehetséges forgatókönyvekre példaként említette, hogy a védelmi minisztérium vegye át az úzvölgyi temető kezelését, kidomborítandó annak nemzetközi jellegét, tekintettel arra, hogy ott több nemzet katonái nyugszanak, akik az első és második világháborúban estek el. A közlemény hozzáteszi: bármilyen döntést csak az összes érintett féllel történő egyeztetést követően hoznak meg.

Viorica Dancila felszólította az illetékes hatóságokat a közrend és valamennyi román állampolgár jogainak védelmére.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. A székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok
velemenyezd, 2019. június 08. szombat, 13:41
Iohannis nemzeti paktumot javasol Románia európai útjának megerősítéséről
és a jobbközép ellenzék között. A választójog szabad gyakorlásának biztosítása azért került bele a paktum témái közé, mert május 26-án ismét hatalmas sorok alakultak ki a román külképviseleteken és a torlódás miatt sok külföldön élő román választópolgár nem tudta leadni voksát.

A konzultációsorozat második napján a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) azt javasolta a jobboldali elnöknek: bízzák egy parlamenti különbizottságra a referendum miatt szükségessé vált alkotmánymódosítás előkészítését. Viorica Dancila kormányfő, a PSD ideiglenes elnöke és Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke is ellenezte Iohannis azon tervét, hogy az alkotmánymódosító népszavazást újból rászervezzék valamelyik soron következő választásra, ahogyan a mostani referendumot is az EP-választás napján rendezték.

"Egyszer bejött neki ez a csel, de ez nem jelenti azt, hogy még egyszer elnéznénk neki. Nem akarjuk, hogy a referendum ismét eltorzítsa a választások eredményét" - mondta Tariceanu
velemenyezd, 2019. június 05. szerda, 16:52
A megyei tanácsok elnökeinek közvetlen választásáról döntött a román kormány
Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök szerint kormánya megértette a választók üzenetét, miszerint nagyobb szerepet akarnak kapni az életüket befolyásoló döntéseket hozó tisztségviselők megválasztásába. A kormányfő kifejtette: a megyei tanácselnökök közvetlen megválasztásához történő visszatérés növeli legitimitásukat, és a választói akaratot nem írhatja többé felül a pártok közti háttéralku.

Klaus Iohannis jobboldali államfő szerint a kormány semmit nem értett a múlt vasárnapi voksokból, ha továbbra is visszaél a sürgősségi kormányrendeletekkel, önös politikai érdekei szerint avatkozva be a választójogba. Az elnök úgy értékelte: a közvetlen választás a tisztségben lévő önkormányzati vezetők újraválasztását segíti, a kormány pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztségben lévő megyei "báróinak" újraválasztását próbálja megkönnyíteni, akik megijedtek a múlt heti választási kudarctól.

Iohannis szerint a megyéknek nincs olyan sajátos identitása, mint a településeknek, az alkotmány sem
velemenyezd, 2019. június 03. hétfő, 23:36
Pápalátogatás - Ferenc pápa: a csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége és a testvériség jele
érsek örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa látogatásával, húsz év múltán beteljesült a négy - gyulafehérvári, váradi, szatmári és temesvári - magyar és székely többségű erdélyi katolikus egyházmegyék híveinek a vágya.

A gyulafehérvári érsek Xantus Gézának az Ahol az ég és föld találkozik című festményével ajándékozta meg a pápát. A mise a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

A szentmisén részt vett Áder János magyar köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Viorica Dancila román miniszterelnök.

A pápai szentmisére több mint százezren regisztráltak, a zarándokok már a kora hajnali órákban elkezdtek gyülekezni a csíksomlyói hegynyeregben, ahol szakadó eső fogadta őket és több órán keresztül áztak a hűvös időben, egészen a mise kezdetéig. A pápa a liturgia helyszínére a romániai Dacia autógyár által külön erre az alkalomra kialakított pápamobillal érkezett, köszöntötte a zarándokokat, végighaladva a kijelölt útvonalon.

A katolikus egyházfő csíksomlyói
velemenyezd, 2019. június 01. szombat, 13:31
Pápalátogatás - Nyitottságra és örömre buzdított Ferenc pápa Bukarestben
A katolikus egyházfő felidézte Mária útra kelését, hogy meglátogassa a nála jóval idősebb Erzsébetet, aki szintén gyermeket várt, majd Mária és Erzsébet találkozását.

A pápa kifejtette, hogy Mária többször útra kelt élete során, ezeket az utakat a türelem és a bátorság jellemezte és annak az öröme, hogy Isten áldását, Jézust hordozta magában.

Ferenc pápa arra biztatta a híveket, hogy hagyjanak fel az önzéssel, legyenek nyitottak. Kijelentette, hogy amikor egy templomban különböző etnikumú és felekezetű emberek találkoznak egymással, csodálatos dolgok történnek.

A pápa felhívta a figyelmet az öröm fontosságára, ami nélkül - mint mondta - lebénulunk, szomorúságunk rabjai maradunk. Úgy vélte, hogy a hit nem mennyiségi kérdés, a hittel kapcsolatos problémák elsősorban az öröm hiányából fakadnak. Hozzátette: amikor az emberek bizalmatlanul és magukba zárkózva élnek, akkor éppen a hitnek mondanak ellent. Ferenc pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy maradjanak nyitottak Isten és embertársaik
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 18:46
Pápalátogatás - A társadalmi és politikai erők összefogására buzdított Ferenc pápa Bukarestben
beszédében kifejtette: az ortodox többségű Románia számára rendkívül fontos a vallásszabadság és a különböző hitű emberek közti kölcsönös tisztelet. A román elnök szerint Európának ma nagy szüksége van a békés együttélés, a többség és kisebbség közti párbeszéd, a tolerancia előremutató példáira, márpedig szerinte Románia példakép lehet a területén élő húsz őshonos nemzeti kisebbség jogainak tiszteletben tartásával.

Ferenc pápa a román elnöki hivatalban a jobboldali Klaus Iohannis államfővel, majd Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnökkel is rövid négyszemközti megbeszélést folytatott. Már az elnöki hivatalban testvéri szeretettel üdvözölte Daniel ortodox pátriárkát is, akivel a délután folyamán közösen megy az ortodox hívők közé, hogy megtekintse az épülő Nemzet Megváltása-katedrálist. Este a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban, amit környező utcákban és tereken kivetítőkön követhetnek figyelemmel a katolikus hívek.

Ferenc pápa háromnapos
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 15:25
A román államfő a belügyminiszter és a külügyminiszter leváltását követeli a választások miatt
meg kell oldani, hogy elkerüljék megismétlődésüket az őszi elnökválasztáson.

Mivel nem bízik abban, hogy a kormány megteszi a megfelelő lépéseket, Iohannis bejelentette: az elnöki hivatal keretében alakít szakértői bizottságot, amely az illetékes intézmények bevonásával dolgoz majd ki konkrét javaslatokat a kormány, a parlament és az érintett hatóságok számára a választások gördülékenyebbé tétele érdekében.

A bukaresti ellenzéki sajtó tudni véli, hogy a PSD ideiglenes elnöki tisztségét átvevő Viorica Dancila miniszterelnöknek is szándékában áll eltávolítani a kormányból Carmen Dan belügyminisztert, a hétfőn korrupcióért elítélt Liviu Dragnea volt PSD-elnök egyik legfőbb bizalmasát, akit az ellenzék főleg a diaszpóra tavaly augusztusi tüntetésén történt erőszakos tömegoszlatás miatt bírál.

A kormányfő egyelőre csak arra a három miniszteri tisztségre nevezett meg újabb jelölteket, amelyeket ideiglenes tárcavezetők töltenek be több mint egy hónapja. Dancila a stratégiai partnerségekért felelős
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 17:35
A szociáldemokraták jelöltjét választotta elnökévé a román képviselőház
engedélyezéséről a szenátus plénuma fog szavazni, ahol a PSD-nek koalíciós partnere nélkül is többsége van.

A titkos szavazáson Ciolacu 172, Raluca Turcan, a jobbközép ellenzék jelöltje 100, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke 20 voksot kapott. A PSD jelöltje már első körben megkapta a képviselők többségének (több mint 165 képviselőnek) a támogatását, így nem volt szükség arra, hogy a két legjobb eredményt elért jelölt közül a jelenlévők többségének voksával válasszanak házelnököt.

Ez az eredményt a Viorica Dancila ideiglenes PSD-elnök vezette kormány számára azt jelzi, hogy továbbra is többsége van a parlamentben, annak ellenére, hogy az RMDSZ múlt héten megvonta tőle támogatását.

Ciolacu megválasztása előtt igazat adott ellenjelöltjének, Kelemen Hunornak abban, hogy a házelnök nem a képviselők főnöke, hanem a politikai vitát moderáló egyensúlyi tényező. Magáról azt állította, hogy a politikában nincsenek ellenségei, csak ellenfelei. Ami az EP-választások eredményét illeti - utalva arra, hogy az
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 15:35
Közös házelnökjelöltet állít Romániában az EP-választást megnyerő jobbközép ellenzék
választásokat több mint 46 százalékos eredménnyel megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) vasárnap a voksok alig 23 százalékát kapta, második helyre szorulva a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló, ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) mögött. Koalíciós partnere, a liberális ALDE nem lépte át az ötszázalékos bejutási küszöböt.

Ludovic Orban, a PNL elnöke szerint a román választók vasárnap arra hatalmazták fel pártját, hogy "szabadítsa meg őket" a PSD-kormánytól. Orban ismételten lemondásra szólította fel Viorica Dancila miniszterelnököt, hozzátéve, hogy ha nem távozik önként, akkor újabb bizalmatlansági indítványt terjesztenek be a kormány ellen június folyamán.

A választások másik üzenete szerinte az volt, hogy a választók elutasítják a korrupciót, európai Romániát és korrekt, becsületes, törvénytisztelő vezetőket akarnak. A PNL Románia legnagyobb támogatottságot élvező pártjaként kész vállalni a kormányzás felelősségét - tette hozzá Ludovic Orban pártelnök.

A vasárnapi választásokon szintén
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 06:58
Az RMDSZ Kelemen Hunort jelöli a bukaresti képviselőház elnöki tisztségére
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi parlamenti frakciójának együttes ülése után Kelemen Hunor megerősítette: a magyar érdekképviselet beszüntette parlamenti együttműködését a szociálliberális koalícióval, mivel a kormányt tartja felelősnek az úzvölgyi katonatemető körüli feszültségek elmérgesedéséért.

Az MTI kérdésére, hogy támogatna-e az RMDSZ egy esetleges bizalmatlansági indítványt a Viorica Dancila vezette kormány ellen, az RMDSZ elnöke jelezte: egyelőre nincs egyetértés a folytatásról a jobbközép ellenzéki pártok között sem, például a Nemzeti Liberális Párt (PNL) át akarja venni a kormányzást, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) viszont elzárkózik ettől. Az RMDSZ azzal a feltétellel támogatná a kormány megbuktatását, ha prioritásait az ellenzéki pártok is felvállalják.

"Ha valamit támogatunk, hozzá is akarunk járulni. Ha megkeresnek, konkrét javaslatunk lesz, hogy a szövegnek (bizalmatlansági indítványnak) mit kell tartalmaznia ahhoz, hogy szóba jöhessen a támogatása" - mondta
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 06:54
Tanítási szünet lesz Bukarestben a pápalátogatás napján
A döntést a főpolgármesteri hivatal operatív törzse hozta meg pénteken a rendőrség javaslatára.

"A nagyszebeni EU-csúcson egész héten tanítási szünet volt a város összes iskolájában. Aki azt állítja, hogy most elegendő lenne az iskolák részleges lezárása, annak fogalma sincs, milyen horderejű eseményről van szó" - idézte Gabriela Firea bukaresti főpolgármestert a Mediafax hírügynökség.

A pápa látogatásának napján kétezer rendőr lesz szolgálatban Bukarestben - hangzott el az operatív törzs ülésén.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába. Előbb Bukarestben tölt egy napot, majd június 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szentmisét, ezt követően a moldvai Jászvásáron találkozik fiatalokkal és családokkal. Június 2-án a pápa az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá egy szentmise keretében hét román vértanú görögkatolikus püspököt.

Ferenc pápa bukaresti programja a Cotroceni palotában, a román elnöki hivatalban kezdődik, ahol Klaus Iohannis államfő fogadja. Az
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 14:10
1/10
Képek, videók
A föld előkészítése, tali
bartokiovi
2010. május 23. vasárnap, 18:41
A föld előkészítése talic
bartokiovi
2010. május 23. vasárnap, 18:40
A föld előkészítése gereb
bartokiovi
2010. május 23. vasárnap, 18:39
forma előkészítése
barbette
2010. január 10. vasárnap, 16:35
anyag előkészítése.bmp
csipkerozsi
2009. május 05. kedd, 12:57
Az anyag előkészítése
totyimotyi
2007. november 18. vasárnap, 11:55
articsóka előkészítése
limara
2007. május 26. szombat, 09:53
katonatemetö.png
chillik
2017. november 08. szerda, 13:03
Katonatemetö 01.jpg
chillik
2017. augusztus 10. csütörtök, 05:28
Katonatemetö 02.jpg
chillik
2017. augusztus 10. csütörtök, 05:27
Katonatemetö 03.jpg
chillik
2017. augusztus 10. csütörtök, 05:27
Katonatemetö 04.jpg
chillik
2017. augusztus 10. csütörtök, 05:26
Ukanc - katonatemető
spakimre
2011. február 06. vasárnap, 13:00
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.