Belépés
2019. április 22. hétfő | 17. hét | 112. nap | 10:24 | Csilla, Noémi
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A költészet napja - Versmaraton új helyszínen, kísérőrendezvényekkel
versmondás mellett a költészet napja alkalmából két pályázatot is hirdetnek a kortárs magyar költészet népszerűsítésére.

Ismét kiírják a HangHordozók című pályázatot, amelyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers megzenésítésével lehet jelentkezni március 30-ig. A Versmaraton kísérőrendezvényeként meghirdetett versenyre egy pályázó maximum három művel nevezhet.



A zsűriben Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) értékeli a pályázókat. A döntő az A38 hajón lesz május 4-én, ahol a legjobb pályázókat a zsűri személyesen is meghallgatja. Az első helyezett 300, a második 150, a harmadik 100 ezer forintos díjazásban részesül. A döntőt az MTVA is közvetíti.



A szervezők közleménye szerint a magyar költészet napja alkalmából egy új pályázatot is hirdetnek általános- és középiskolások számára. A Szaval a suli című versenyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers
velemenyezd, 2019. március 06. szerda, 11:42
Ismét David Bowie-emlékest az A38-on
voltak producerei Reed 1972-es Transformer című albumának. Bowie ötvenedik születésnapi koncertjén is egy színpadon játszottak - szerepel a szervezők ajánlójában.

Az esemény szervezője Poniklo Imre, az Amber Smith frontembere.

Az idei fellépők közül többen az előző három koncerten is ott voltak; Poniklo mellett Márton András, a KFT dobosa, a Bowie-estek megálmodója, továbbá Szekeres András (Junkies) és Kirschner Péter (Sziami and Friends, Bródy János). Színpadra lép még Ónodi Eszter színművész, Váczi Eszter, Seltsam János (Meztelen Diplomaták), Oleg "Tooff" Zubkov (Amber Smith), Bognár Zoltán (Hámori Gabriella), Lázár Ágoston (Esti Kornél), Vidákovich Izsák (Seven Seconds in the Future), Bakó Balázs (Bits), Tajti Szabolcs (Meztelen Diplomaták), Fauxie Bowie (Bowie Keeps Swinging), Iliás Adám (Turn SIgnals) és Pettenkoffer Zsófia (Herself).

David Bowie, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 11:11
Megnyílt a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok kiállítása
A Derkovits-ösztöndíjakat Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára és Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Nkft. ügyvezetője adta át.

Fekete Péter a megnyitón emlékeztetett, hogy az 1955-ben alapított Derkovits Gyula-ösztöndíjra a 35. életévüket be nem töltött művészek pályázhatnak minden évben. Az ösztöndíj összege 2019-ben havi bruttó 200 ezer forint, s 26 művész kaphatja meg egy esztendőre - fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy az ösztöndíj célja a megfelelő anyagi feltételek megteremtésével segíteni a tehetséges képzőművész fiatalok pályakezdését, művészi fejlődését, s ily módon támogatni a formanyelvében és tartalmában is korszerű és színvonalas művek létrejöttét. "Régi, jól működő hagyomány az is, hogy az ösztöndíjasok alkotásaiból minden évben kiállítást szerveznek a Műcsarnokban" - mutatott rá, hozzátéve: fontos gesztus és fontos megmutatkozási lehetőség ez.

Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Nkft. ügyvezetője arról szólt, hogy az immár
velemenyezd, 2019. február 15. péntek, 19:01
Ingyenes önvédelmi oktatást szerveztek a XII. kerületben
valamint a hívó által korábban beállított emberek számára. További információ található erről a www.hegyvidek.hu oldalon.

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: mindenkit sokkolt a tavaly októberi hír, miszerint egy magyar bajnok futónőt megtámadtak. Azt mondta, mind az önvédelmi oktatás, mind az applikáció óriási segítség lehet a magányosan sportolóknak. Reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés országos szintűvé fejlődik majd.

Váczi János (Fidesz-KDNP) alpolgármester azt mondta, a XII. kerület "sportos kerület", itt nagyon népszerű a futás, a Városmajorban, a Gesztenyéskertben és a Normafánál is van futókör. Hozzátette, biztonságos is a kerület, nagyon jó a kapcsolatuk a helyi rendőrséggel, van külön rendészetük, polgárőreik.

Közölte, az emberek még nagyobb biztonsága érdekében fejlesztették ki a mobiltelefonos alkalmazást, amelyet a XII. kerület területén bárki használhat vészhelyzet esetén.

Buranits Ildikó, a MoM
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 11:11
Újra Amadinda-Presser szilveszter, a vendég Falusi Mariann
társaságban összefutottunk Gáborral, és megkérdeztem tőle, komponálna-e nekünk. Aztán megszületett a Drum Street Blues, amelyet először 1989. július 2-án adtunk elő a Zeneakadémián, ennek jövőre lesz harminc éve. A dal felkerült az 1992-ben megjelent Zörr című lemezre" - idézte fel Rácz Zoltán, az Amadinda vezetője az együttműködés origóját az MTI-nek.

Az Amadinda 1984-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult ütőhangszeresekből, négy tagja: Rácz Zoltán, Bojtos Károly, Holló Aurél és Váczi Zoltán.

A Presser Gáborral, az LGT alapítójával közös szilveszteri széria közvetlen előzménye az volt, hogy az ütőegyüttest 1998-ban felkérték egy évnyitó koncerten történő részvételre, amit két est követett 1999. és 2000. január 1-jén a Zeneakadémián a Kocsis Zoltán által vezényelt Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és a Budapesti Vonósokkal. "A siker ellenére úgy éreztem, a dolog még jobb lenne, ha egy nappal korábban, szilveszterkor lenne koncert. Szóltam Pressernek, és belevágtunk".

Az első
velemenyezd, 2018. december 16. vasárnap, 12:18
Féláron fagyizhatsz a következő fagyizókban május 8 án
Harmos Fagyizó
3300 EGER, Dobó tér 1. Dolomiti Fagylaltozó Kft
3300 EGER, Szent János u. 6-8. fsz 3. Dolomiti Fagylaltozó Kft
3300 EGER, Tinódi tér 8. (régi Dózsa György tér) Várkapu fagyizó
2030 ÉRD, Balatoni u. 71. Korona cukrászda
2030 ÉRD, Riminyáki út 64. Kati Mami Pékség
2151 FÓT, Igazmondó u. 6. Kaméleon Kávézó
4471 GÁVAVENCSELLŐ, Petőfi út 1. Lilla Fagyizó
8981 GELLÉNHÁZA, Széchenyi u. 1/A. Gyöngyvirág Fagyizó és Látványpékség
2132 GÖD, Pesti út 155. Váczi Sütemény Kuckó
2360 GYÁL, Rákóczi utca 4. Szamovár fagyizó
2230 GYÖMRŐ, Szent István u. 40. Cukrászda Bafia Ilona
2230 GYÖMRŐ, Szent István út 28. Hisztéria cukrászda - kávézó
2230 GYÖMRŐ, Táncsics Mihály 37. Szarvas cukrászda
9025 GYŐR, Híd u. 1. Édes Sziget
4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Kálvin tér 2. Kiskerekes Cukrászda
4242 HAJDÚHADHÁZ, Béke utca 39. Mádi Fagyizó, Cukrászda és Büfé
4080 HAJDÚNÁNÁS, Hunyadi u. 13. Hotel Medián*** Fagylaltozó
3360 HEVES,
tinka1951, 2018. május 04. péntek, 21:31
Csapó János: Nyári reggel.
Csapó János:

Nyári reggel.

Kél a hajnal. Bíboros palástját
Kiteríti messze a vidékre.
Szelíd csókkal ébreszgeti, kelti
Az álmodó földet a nap lénye.

Néma csendet zaj váltja az erdőn,
Szárnyra kel a kis dalnokok ezre,
S bokrok alján, fák hegyében vigan
Zendül a dal, csattog a dal egyre.

Harmat csillog minden kis fűszálon,
Szűz kelyhét a kis virág megnyitja,
S könnyű szárnyán a reggeli szellő
Csábos, édes illatát széthordja.

Csacska csermely játszva fut a réten.
Megtörik a nap sugára tükrén;
Kristálytiszta hulláimban itt-ott
Picziny halak játszadoznak fürgén.

Csermely habja eltűnik a tóban,
Gyors futását nyugalommal váltja
S körülfogja élőkoszorúval
Partjait a nefelejts virága.

A derült ég, mint egy kaczér asszony
A magasból mosolyogva néz le,
Nézi magát hosszasan a tónak
Ezüst szinü sima tükörében.

Ez a
marcyt, 2018. április 19. csütörtök, 07:49
Csapó János: Óhajom.
Csapó János:

Óhajom.


Majd ha ez a szenvedő szív megrepedt,
S fájó lelkem elhagyja a tetemet:
Vigyetek ki a temető földébe,
Rég vágyom már nyugodni az ölébe'.

Síromra ne állítsatok emléket,
Föld színével egyenlővé tegyétek,
Ne tudja meg, ne gyanítsa senki sem,
Hogy én nyugszom, pihenek ott csöndesen.

Mert tudom, hogy nyughelyem ha meglelnék :
Békével még síromban sem pihennék.
Eljönnének keresztemhez könnyezni,
S ez lesz amit nem tudok elviselni.

Főiébredek, otthagyom a síromat,
S elátkozom aki engem megsirat ;
Színlelésből hullnak úgy is könnyei,
Minden cseppje árulással van teli

Elég volt a tettetésből mig éltem,
Körülfogtak, hízelegtek, én hittem,
Hízelegve lopták el a hitemet,
S ez lesz ami előbb-utóbb eltemet.

He ha egyszer rám hullottak a hantok,
Lenn a sírban nyugodalmat óhajtok,
Csendes békém ne zavarja ott semmi,
marcyt, 2018. február 06. kedd, 08:47
Csapó János: Az ibolyához.
Csapó János:

Az ibolyához.

Illatozzál csak szerényen,
Cserjék, bokrok rejtekében
Szende kis virág.
Ne zavarja boldogságod,
Ne riaszsza fel magányod
Semmi dőre vágy.

Ne bántson az, ha csak ritkán
Keres fel a bokrok alján
Egy-egy napsugár.
Nap sugára hervaszt, éget,
Nem kíméli a szépséget,
Nincs előtte kár.

És ne vágyj fel a magasba,
Hol a rózsa illatozva
Büszkén kérkedik.
Nem soká tart kérkedése,
Mert vihartól összetépve
Sár közé esik.

Jobb neked magányod enyhén
llarrriat-árban megfürödvén
Kéjjel érzened,
Hogy e csendes békét soha
Semmi inger meg nem adja,
Semmi élvezet.

És ha eljő hervadásod.
Vég mosolylyal földre hajtod
Gyönge kis fejed,
S a jövő feltámadásig
Enyhe tavasz megnyíltáig
Álmodsz szépeket.

Váczi Hirlap, 1888. ápr. 8.
marcyt, 2018. január 27. szombat, 08:49
Csapó János: Borzadva nézi . . .
Csapó János:

Borzadva nézi . . .

Borzadva nézi lelkem ezt a kort
Mint gyújt Molochnak áklozat-tüzet,
Mig kéjben úszó arczain kigyul
A szenvedély vétkes őrület,

A bűn, a csáb, az inger az, miért
E romlott század legjobban hévül,
A pillanatnyi kéj után rohan,
S őrülve lejti bálványát körül.

Szeméből élv-sovár lángot lövel,
Pokol tüzében égnek arczai,
Tiltott gyönyör érdekli már csupán,
Ettől sorvadnak lankadt tagjai.

Oh istenverte korszak, ébredezz' !
Vesd el magadtól bűnöd mámorát !
Vagy nem bánod, ha kárhozat lesz is
Méltó dijad egy örökléten át ? -

Váczi Hirlap, 1888. jan. 29.
marcyt, 2018. január 25. csütörtök, 07:53
Hallgatható...
Pilinszky János - TILOS CSILLAGON





Kosztolányi Dezső - MÚLT ESTE ÉN IS JÁRTAM OTTAN





Tóth Árpád - LÉLEKTŐL LÉLEKIG





Wass Albert - A SZÍVPALOTA TITKA
cuppika59, 2017. szeptember 17. vasárnap, 20:26
Szeptemberben rendezik az Érdi Jazz Fesztivált
Gábor gitárművész és Lackfi János író, költő lép színpadra, a Jazz és Irodalom című műsorban irodalmi alkotások hangoznak el zenei kísérettel a Szepes Gyula Művelődési Központban. Másnap a Malko Teatro előadása várja a közönséget, a színházi performance autentikus bolgár daloknak ad otthont Weisz Gábor (szaxofon), Kovács Tamás (ütőhangszerek) és Hadzsikosztova Gabriella (ének) jazz-zenészek előadásában, színházi elemekkel színesítve.

Szeptember 7-én Bögöthy Ádám (nagybőgő), Kovács Linda (ének) és Váczi Dániel (szaxofon) ad koncertet. A három muzsikus a tradíciók tisztelete mellett új hangzásvilággal kísérletezik, a kortárs zenében próbálnak maradandót alkotni, az érdi fesztiválon pedig leginkább saját szerzeményeiket mutatják be - közölték a szervezők az MTI-vel.

A város főterén lép színpadra a Sárik Péter Trió (Sárik Péter - zongora, Fonay Tibor - bőgő, Gálfi Attila - dob), valamint vendégei, Urbán Orsi énekes és a jazz élet meghatározó gitárosa, Gyárfás István Gyafi.

A magyar jazz napján,
velemenyezd, 2017. június 24. szombat, 15:42
1/8
Képek, videók
Bonyhd.jpg
epitesz13
2011. február 15. kedd, 08:55
BONYHÁD KÉPESLAP.jpg
csilla663
2011. január 06. csütörtök, 14:42
Bonyhád2010 008.jpg
kiefaberimi
2010. szeptember 05. vasárnap, 06:28
Bonyhád2010 068a.jpg
kiefaberimi
2010. szeptember 05. vasárnap, 06:27
Bonyhád, Rozé éterem
anyuka10
2009. december 03. csütörtök, 11:24
Bőnyben jó
sikersiker
2009. október 21. szerda, 21:50
Kis pihenő Bonyhád határá
magdaseppa
2007. június 25. hétfő, 10:07
Móni, én, Bonyek
kikybaby06
2006. október 11. szerda, 15:46
Bonyhád 2006/2
moltam05
2006. szeptember 15. péntek, 19:32
Bonyhád 2006
moltam05
2006. szeptember 15. péntek, 19:30
Bonyhád 2005
moltam05
2006. szeptember 15. péntek, 19:30
Bony_vom_Wiehbachtal.j pg
trisha16
2006. július 15. szombat, 18:30
jánospál pápa.jpg
maroka
2019. április 21. vasárnap, 20:12
2_jános pál pápa0417.jpg
maroka
2019. április 17. szerda, 08:37
székely jános0414_2.jpg
maroka
2019. április 14. vasárnap, 16:56
Címkék
város főterén, szenvedő szív, színházi performance, Gyöngyvirág Fagyizó, applikáció óriási, 1955-ben alapított, Kocsis Zoltán, Váczi Sütemény Kuckó, magyar jazz, Édes Sziget, megfelelő anyagi, tehetséges képzőművész, suli című, kortárs magyar, Szent János, Tajti Szabolcs,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.