Belépés
2018. december 19. szerda | 51. hét | 353. nap | 06:37 | Viola
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Megkezdte működését a Pest megyei neuropathia centrum
Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója a megnyitó alkalmából rendezett szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az intézmény a kardiológiai betegek komplex rehabilitációja mellett kiemelt figyelmet szentel a kardiovaszkuláris betegségekkel gyakran együtt jelentkező cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődményének kezelésére is.



Magyarországon a legnagyobb a végtagamputációk száma, és ezek rémisztő statisztikák, ezért a különböző szakterületeknek - diabetológia, kardiológia - össze kell dolgoznia.



Kempler Péter, a Magyar Diabétesz Társaság elnöke arról beszélt, hogy a cukorbetegség súlyos állapot, aminek szintén egyik súlyos szövődménye az idegkárosodás, aminek következtében a beteg nem érez végtagjában fájdalmat, így a láb sokkal sérülékenyebb. A neuropathia, ha későn diagnosztizálják, sokszor amputációhoz vezet - mondta a professzor.



Berkes Klára főorvos, a centrum vezetője arról beszélt, hogy a Szent Ferenc Kórházban kezelt betegek egyharmada
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 17:12
Mozgásprogrammal segíti a szívbetegek rehabilitációját a Szent Ferenc kórház
Magyarországon az egyik vezető halálokot jelentik a szív- és érrendszeri megbetegedések, amelyek Magyarországon az uniós átlagnál sokkal több embert érintenek és fiatalabb korban alakulnak ki - fűzte hozzá.

Toldy-Schedel Emil azt mondta, változtatni kellene azon, hogy Magyarországon elsősorban az idősebb betegeket küldik rehabilitációra, holott erre minden szív- és érrendszeri betegnek szüksége lenne.
velemenyezd, 2018. szeptember 30. vasárnap, 11:51
Kardióösvényt alakítottak ki a Normafán
Ferenc Kórház jóvoltából a kardióösvénnyel - közölte.

A jövőbeni tervekről szólva a polgármester beszámolt arról, hogy a Normafa Síháznál lévő parkoló várhatóan jövőre vagy az azt követő évben megszűnik, a helyén zöldfelület lesz. A parkolót áthelyezik a Konkoly-Thege Miklós úthoz.

Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy folyik az egykori Fácán vendéglő épületének felújítása, valamint ahhoz kapcsolódóan egy új szárny felépítésével bővíti az önkormányzat a Zugligeti Általános Iskolát.

Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója a prevenció elsődlegességét hangsúlyozta, és arról beszélt, hogy a statisztikák szerint ma minden negyedik ember meghal a szívinfarktusát követő első évben. Erre tekintettel dolgozták ki a mozgásprogramjukat - mondta.

Beer Miklós váci megyéspüspök, a Szent Ferenc Kórházért Alapítvány kuratóriumának elnöke a beszédeket követően megáldotta a kardióösvényt.

A kardióösvényen a rövid túraútvonal 3,5, a közepes 4, a hosszú pedig 5
velemenyezd, 2018. szeptember 18. kedd, 17:27
Egészségügyi megállapodást kötött az I. kerület és a Szent Ferenc Kórház
fontosnak nevezte az együttműködést, hiszen - mint mondta -, a kerületben nagy számban élnek idős emberek, és mivel a kerületben nincs kardiológiai ellátás, ezért is szükséges, hogy a kardiológiai rehabilitációs szakkórházzá alakítandó Szent Ferenc Kórházban megkapják ezt az ellátási formát is.

Utóbbival összefüggésben a kerület ötmillió forint pénzügyi támogatást is nyújt a kórháznak - tette hozzá a polgármester, amelyből három defibrillátort és egy EKG-készüléket vásárolt az intézmény.

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója arról beszélt, azzal, hogy 3 milliárd forintból egy 150 ágyas kardiológiai rehabilitációs szakkórházzá alakul a II. kerületi intézmény, megfelelő ápolási, ellátási hátteret tudnak nyújtani a budavári lakosoknak is.

Bodroghelyi László, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának vezetője a kerület egészségügyi fejlesztéséről szólva kifejtette: idén folytatódik a Maros utcai szakrendelő felújítása, megújítása. Ennek keretében új vérvételi helyiséget
velemenyezd, 2018. február 23. péntek, 13:32
Varga: páratlan egészségügyi fejlesztést enged a gazdasági teljesítmény
A miniszter, a II. és a III. kerület fideszes országgyűlési képviselője közölte, az eddigi vidéki kórházfejlesztések után most a fővárosra és környékére helyeződik a hangsúly, a kabinet Egészséges Budapest Programjának keretében ugyanis az ország központi régiójának 26 intézménye újulhat meg.

A kormány a következő három évben 70 milliárd forint forrást biztosít a fővárosban és agglomerációjában található kórházak fejlesztésére - mondta, hozzátéve, hogy a II. kerületi Budapesti Szent Ferenc Kórház ebben a programban több mint 3 milliárd forintos támogatással bővülhet 150 ágyas intézménnyé.

A támogatás legnagyobb részét, 2,7 milliárd forintot a kormány adja az intézménynek, míg további 500 millió forinttal az Európai Unió, 80 millió forinttal pedig a II. kerület önkormányzat egészíti ki a kórház 130 millió forintos saját forrását. A fejlesztésnek köszönhetően a kórház a jövőben az orvosi egyetem oktató intézményeként már kardiovaszkuláris rehabilitációt is folytathat.

Varga Mihály
velemenyezd, 2017. december 08. péntek, 14:12
Szív- és érrendszeri betegek rehabilitációját segítő túraösvényt avattak Budapesten
mindennapi ellátási feladatokat, többet kell nyújtaniuk. Civil, szociális, családi segítség és saját akarat nélkül nem képzelhető el a rehabilitáció, nem érhető el a teljes gyógyulás és a továbblépés - tette hozzá.

A tanösvény átadását levélben üdvözölte az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán azt írta, a tanösvény nem csak annak feltételeit teremti meg, hogy a prevenció és az utógondozás kiteljesítse a gyógyítást, hanem "kikíséri a kórház vagy a lakás falai közül is" a beteget.

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója elmondta, észrevették, hogy az infarktuson átesett betegek halálozási értéke az első egy héten ugyanolyan mint Nyugat-Európában, ám hat hónap, egy év után már sokkal rosszabb, mégpedig azért, mert az egészségtudatosság csekély a magyar lakosság körében. A betegek nem mozognak, saját bevallásuk szerint azért, mert nincs egy biztos háttér, ami segítene nekik az elindulásban. Ezt a hátteret szeretné megadni a kórház az Út az egészséghez programmal - emelte ki a
velemenyezd, 2016. július 05. kedd, 13:13
Mobil szűrőprogram indul Magyarország legszegényebb térségeiben
Kozma Imre elmondta, elsősorban a fiatalokra és a gyerekekre figyelnek majd, és a szűrővizsgálatokon túl fontos része lesz a programnak a testi-lelki nevelés. Szeretnék rávezetni őket az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, valamint cél a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorítása is.

A programban az orvosok és a két cég munkatársai is önkéntesként vesznek részt. A mobil szűrőállomást a Philips Magyarország Kft. biztosítja, az informatikai hátteret pedig a T-Systems Magyarország Zrt., amelynek segítségével a vizsgálat helyszínétől akár száz kilométerre is elemezhetik a mért vizsgálati eredményeket a szakemberek - közölte.

Kozma Imre úgy fogalmazott: "sajátos úton indulunk, hiszen ez az út a lábunk alatt, a lépteink nyomán épül. De ezen az úton mi nagyon messze szeretnénk eljutni,a legkiszolgáltatottabb térségekbe és a határainkon túlra is", az egészségesebb életért.

Blazsevácz Péter, a Philips Magyarország Kft. egészségügyi üzletágának igazgatója ismertette: a
velemenyezd, 2016. április 06. szerda, 17:42
Képek, videók
H Schedel - Buda 1470 kör
artcopy
2006. október 04. szerda, 09:03
Budapesti Szabadság híd.j
irmus
2018. március 04. vasárnap, 10:06
0 Budapesti látkép.png
lovaszmarika
2017. december 12. kedd, 17:54
budapesti tél.png
chillik
2017. november 17. péntek, 15:36
Családok Budapesti Világt
dandej
2017. május 27. szombat, 21:23
budapesti szanatórium.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:38
Budapesti-reggel-2016- 12-
lilagondolatok
2016. december 13. kedd, 10:38
A budapesti Állatkert
sanci81
2016. június 20. hétfő, 16:22
Budapesti béke.jpg
chillik
2016. február 20. szombat, 05:28
Budapesti tervek 2016
sanci81
2016. február 17. szerda, 17:24
Elefántház -Budapesti áll
pacsakute
2016. január 24. vasárnap, 17:40
budapesti_hajnal.jpg
lilagondolatok
2015. december 02. szerda, 05:44
Budapesti szmog.jpg
kicsoda57
2015. november 08. vasárnap, 15:43
Címkék
hátteret szeretné, uniós átlagnál, kardiológiai betegek, beszédeket követően, helyén zöldfelület, Magyar Diabétesz Társaság, Beer Miklós, egyik vezető, szívbetegek rehabilitációját, Európai Unió, Varga Mihály, kerület egészségügyi, lakás falai, idősebb betegeket, Philips Magyarország Kft, végtagamputációk száma,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.