Belépés
2020. február 16. vasárnap | 7. hét | 47. nap | 20:12 | Julianna, Lilla
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Főpolgármester-helyettes: az szmsz-módosítás az ellenzéki jogok helyreállításáról szól
Fővárosi Közgyűlés szervezeti és működési szabályzatának tervezett módosítását, mert az autoriter és szembemegy a demokratikus normákkal.

Kiss Ambrus erre reagálva újságíróknak azt mondta: a tervezett szmsz - amelyet szerdán várhatóan elfogadnak - a több párbeszédről, a több vélemény-bevonásról, a több ellenzéki jogkörről és a budapestiek véleményének figyelembevételéről szól.

Az szmsz semmi olyat nem tartalmaz, ami ne a Fidesz által elfogadott önkormányzati törvényből fakadna, vagy ami ne a Tarlós István-féle szmsz-ből származna, amit a Fidesz szintén megszavazott - jelentette ki.

Hozzátette: a Fidesz most kifogásolja, hogy a főpolgármestert illeti meg az előterjesztés joga a fővárosi cégek ügyében, de ez eddig is így volt. Az pedig, hogy a főpolgármester dönthet azokban az ügyekben, amelyek két alkalommal szerepeltek a napirenden, de nem született bennük döntés, a főpolgármester törvényből fakadó joga.

A főpolgármester-helyettes kiemelte: az új szervezeti és működési szabályzatban
velemenyezd, 2020. január 27. hétfő, 14:51
Budapest Fejlesztési Központ: a Lánchíd felújítására szánt hatmilliárd forint Karácsonynak is rendelkezésére ál
A Fürjes Balázs államtitkár irányításával működő Budapest Fejlesztési Központ azt írta: a Lánchíd a fővárosi önkormányzat tulajdonában van, felújítása az önkormányzat feladata. Tarlós István a kormánytól 6 milliárd forint támogatást kért a munkálatokra. "Álljuk a szavunkat, ez az összeg Karácsony Gergelynek is rendelkezésére áll" - szögezték le.

Hozzátették azt is, hogy a főváros a felújítást célzó közbeszerzésen túlárazott ajánlatokat kapott. "A városvezetés az elmúlt 100 napban számtalan intézkedést tehetett volna és tehetne még most is azért, hogy olcsóbb legyen a munka"- jelezték.

A Budapest Fejlesztési Központ felhívta a figyelmet arra is, hogyfőváros árfelülvizsgálatot rendelhet el, csökkentheti a műszaki tartalmat, tárgyalásokat kezdhet az ajánlattevőkkel, szigorú árlicitet tarthat vagy teljesen új közbeszerzést folytathat le szigorúbb feltételekkel.

"Azt javasoljuk a budapesti városvezetésnek, hogy éljen bátran a közbeszerzés lehetőségeivel, folytasson le egy új, szigorúbb
velemenyezd, 2020. január 21. kedd, 18:27
Gulyás Gergely: az embereket be kell vonni a döntésekbe
vezetőjének megbízatását, és jövőbeni fenyegetések is elhangzottak az Újszínház esetében a főpolgármestertől. Emellett elfogadhatatlannak minősítette azt, ami Katona József Színházban történt, mondta, utalva a zaklatási ügyre.

A Karácsony Gergely főpolgármesterrel való viszonyát "pillanatnyilag korrektnek" nevezte. Hozzátette: "személyekben rejlő akadálya nincs annak, hogy Budapest érdekében, ott ahol szükséges, a kormány és a főváros együtt tudjon működni".

Arról is beszélt: rendszeresen szokott Tarlós István korábbi főpolgármesterrel beszélni, és budapesti ügyek is szóba kerülnek.

Az elmúlt kilenc év fővárosi fejlesztéseiről elmondta: azok többsége nem ideológiai színezetű volt, hanem a főváros fejlődését, jövőjét, egy XXI. századi európai világváros mércéjét alapul véve szolgálta. Ennek szerinte része, hogy minél több sportesemény van Budapesten, hogy jó a tömegközlekedés, hogy van olyan múzeumi negyed, mint amilyen a Liget-projekt. Része az állatkert és a budai Vár fejlesztése, de az
velemenyezd, 2019. december 31. kedd, 17:21
A fogyatékossággal élők érdekében nyújt be javaslatokat a Párbeszéd
felülvizsgálati rendszert, hogy a sérült embereknek ne kelljen újra és újra azt bizonyítaniuk, hogy valóban nehéz helyzetben vannak.



Más témában a Párbeszéd társelnökét kérdezték a hétfői fővárosi hóhelyzetről. Szabó Tímea azt mondta, Karácsony Gergely azonnal reagált arra, a helyszínen mérte fel a gépparkot és a munkaerő-állományt. Az illetékesek azonnal döntést tudtak hozni arról, hogy más területekről csoportosítsanak át munkaerőt - tette hozzá. Megjegyezte, Karácsony Gergely megörökölt egy helyzetet Tarlós Istvántól, aki ezek szerint az elmúlt években nem készítette fel Budapestet egy ilyen esetre.

Szabó Tímeát kérdezték a dízelüzemű járművek korlátozásáról szóló elképzelésekről is. Azt felelte, hogy nem egyik napról a másikra történnének a változtatások, tízéves távlatban gondolkoznak. Fel kell készülni a következő évtizedekre, amikor a klímaváltozás és a légszennyezettség miatt tíz- és százezrével fognak megbetegedni az emberek - mondta, kijelentve: a dízelek részecskekibocsátása olyan
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 21:02
Fidelitas-kongresszus - Szijjártó: diplomáciai akadémia nyílik
gyorsan változik, hogy ma tanácsot adni arról, hogy pár év múlva mi lesz, nagyon nehéz, és szinte lehetetlen felkészülni a változásokra.A fejlemények a gazdaságban is gyökeresen megváltoztatnak mindent - tette hozzá.

Közölte: a fiatalok a világ legjobb lehetőségeihez mérik a hazai feltételeket, így nekik az a dolguk, hogy megteremtsék a körülményeket, hogy a nagyon gyorsan változó világhoz alkalmazkodni lehessen. A legfontosabb a gyorsaság, és a kormány is aktívan reagál a változásokra - vélte.

Tarlós István miniszterelnöki megbízott kiemelte: a Fidelitas tagjai konzervatívok, kereszténydemokraták és nemzetiek. A szervezet határon túli kapcsolatokat is sikerrel ápol - tette hozzá.

Úgy vélte, a legfontosabb sorskérdések vannak most napirenden, ilyen a nemzetállamiság, a családpolitika, a klímaváltozás, valamint a migráció, a népességcsere, amelynek következtében az azonosság- és identitástudat is sérülhet.

Tarlós István köszönetet mondott a Fidelitasnak, hogy tagjai "odatették magukat"
velemenyezd, 2019. november 30. szombat, 13:51
Krónika 16. rész (jogharmonizációs csomag, kutatás-fejlesztés)
Fidesz: jövőre több mint ezer kilométernyi közút újul meg

A Fidesz nevében Bányai Gábor emlékeztetett arra, hogy a Magyar falu programban több mint ezer kilométer út újul meg jövőre.

A kormánypárti politikus szólt arról is, nem a kormány felelőssége lesz, ha a főváros új vezetése nem tudja fenntartani a közösségi közlekedés színvonalát, hiszen erre korábban Tarlós István is képes volt.

Államtitkár: az ellenzék azon aggódik, hogy nem ér fel Tarlós István bokájáig

A vita végén Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára zárszavában úgy fogalmazott, az ellenzéki képviselők azon aggódnak, hogy Tarlós István bokájáig sem érnek fel, és kudarcot fognak vallani.

Kiemelte, a kormány nem tervez bosszút, a fővárosnak, ahogy eddig, úgy a jövőben is elő kell teremtenie a szükséges összeget a helyi közlekedés finanszírozására, ebben nincs változás, kizárólag pontosítják az ezzel kapcsolatos jogszabályokat.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kabinet
velemenyezd, 2019. november 21. csütörtök, 07:03
Krónika 15. rész (jogharmonizációs csomag)
önálló jogszabályban terjesztették be a fővárosi tömegközlekedés finanszírozásának módosítását, azt közölte, "egy ilyen kis módosításért nem érdemes egy önálló törvényt behozni a tisztelt országgyűlés elé".

Értetlenségének adott hangot, "miért lenne retorzió egy jogszabály módosítása", mondván, ez a feladat korábban is előírás volt a fővárosi önkormányzat számára.

A kormány bizodalmát fejezte ki, hogy Karácsony Gergelynek is sikerülnie fog finanszírozni azt a feladatot, amelyre hivatali elődje, Tarlós István előteremtette a forrásokat.

LMP: felelőtlen a kormány közlekedésfejlesztési politikája

Felelőtlennek nevezte a kormány közlekedési politikáját Keresztes László Lóránt (LMP), mivel 1000 milliárd forintot költenének a Budapest-Belgrád vasútvonalra, miközben a hálózat más részeinek fejlesztése nem szolgálja a leszakadó térségek felzárkóztatását.

A 300 új busz vásárlásával azt állította szembe, hogy a hazai közösségi közlekedés 8500 járművének átlagéletkora 15 év körüli, szakemberek
velemenyezd, 2019. november 20. szerda, 22:43
A DK javasolja a családi pótlék megduplázását
kórházbezárásokról tesz közzé dokumentumokat és aminek hivatali ideje alatt hiány van gyermekorvosokból - kérdezett vissza.

A Gyurcsány-kormány családtámogatási rendszerére vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy megemelték a családi pótlékot, óvodákat és bölcsődéket építettek, iskolákat újítottak fel. Akkor a felsőoktatási tandíj nem 250-500 ezer forint volt szemeszterenként és nem vándorolt ki több százezer ember - tette hozzá.

Amennyiben a választók nagyra értékelnék a kormány intézkedéseit, akkor most Tarlós István lenne a főpolgármester és a Fidesz nem vesztette volna el a fővárosi kerületek többségét - tette hozzá.

Kikérték a véleményét arról, hogy a jobbikos Varga-Damm Andrea vasárnap állítólag hiteltelennek nevezte Gyurcsány Ferencet, aki bohócot csinált magából azzal, hogy videós blogot készít. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a jobbikos képviselő a Facebook-bejegyzéseiben tagadja, hogy ilyet mondott volna.

Hangsúlyozta, az önkormányzati választáson sikeres volt az ellenzéki
velemenyezd, 2019. november 18. hétfő, 16:02
Elismeréseket adott át Karácsony Gergely a főváros napja alkalmából
megfontoláson és végképp nem önös hatalmi érdekeken. Ebből következik, hogy a város és az ország vezetésének szem előtt kell tartania, hogy Budapest nem az egyik, vagy a másik oldalé, valamint azt, hogy Budapestnek az embereket egyesíteni képes szabad, a köztársaságnak otthont adó várossá kell válnia.

Budapestnek olyan helynek, közösségnek kell lennie, amely minden magyar számára közös otthon - jelentette ki Karácsony Gergely.

Kitért arra is, hogy az elismeréseket még az előző főpolgármester, Tarlós István javaslatára szavazta meg a korábbi közgyűlés. Mint mondta, teljes szívéből gratulál a díjazottaknak, mert hite szerint "semmiféle politikai távolság nem írhatja felül a tiszteletet és a megbecsülést, amelyet a teljesítmény és az erőfeszítés megérdemel".

Pro Urbe Budapest Díjban részesült - a Budapest életében jelentős szerepet betöltő, a városnak dicsőséget szerző teljesítménye elismeréséért - Fazekas László olimpiai aranyérmes, 92-szeres válogatott, kilencszeres magyar bajnok labdarúgó,
velemenyezd, 2019. november 15. péntek, 14:22
Ünnepi megemlékezés és fotókiállítás Kocsis Sándorról
A tárlat megnyitása előtt ünnepi megemlékezést tartottak a világbajnoki ezüstérmes, vb-gólkirály, olimpiai bajnok futballistáról, sportolói pályafutásáról.

Tarlós István miniszterelnöki megbízott beszédében azt mondta, ötéves kora óta a Ferencvárosnak szurkol, és ő még látta élőben játszani Kocsist, aki a kedvenc játékosa volt.

"Csodálatos, akrobatikus futballt játszott, előbb a Ferencváros, majd az FC Barcelona volt az otthona, miután ezekben az egyesületekben saját akaratából szerepelt" - fogalmazott Tarlós István, majd felelevenített néhány jelentős pillanatot Kocsis pályafutásából, kiemelve, hogy az 1954-es világbajnokságon "szinte egyedül verte meg Uruguayt", a Barcelona színeiben pedig a Wolverhampton Wanderers elleni európai kupameccsen törött kulcscsonttal is négy gólt szerzett.

"Szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel és a legnagyobb elismeréssel adózom az emlékének" - jelentette ki Tarlós István.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy az idei évben már
velemenyezd, 2019. november 14. csütörtök, 22:35
Orbán: Törökország nélkül nem lehet megállítani a migránsáradatot
német EU-elnökség alatt születhet meg a következő uniós büdzsé.

Azzal összefüggésben, hogy az új főpolgármester, Karácsony Gergely szerdán részt vett a kormány ülésén, kifejtette: az önkormányzati választáson a kormánypártok - noha összességében megnyerték a választást - érzékeny veszteségeket szenvedtek, az ellenzék ennek ellenére továbbra is "diktatúrásdit" játszik. "Szerencsére a főpolgármester látogatásán nem történt ilyesmi" - fűzte hozzá.

A kormányfő szavai szerint az elmúlt kilenc év - Tarlós István főpolgármestersége - aranykornak tekinthető a főváros életében, Budapest és a kormány meg tudott egyezni a fejlesztésekről. "Budapest a nemzet szíve, a nemzet fővárosa is, olyan, mint a zsidóknak Jeruzsálem" - fogalmazott.

Most azonban kurzusváltás történt Budapesten, "visszajött a régi baloldali kormány összes embere lassacskán", akik egy más szemléletet képviselnek, mint amit Tarlós István vallott - mondta.

Kifejtette: a kormányülésen tizenöt-húsz fejlesztésről is megkérdezte az új
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 09:31
Gulyás: nem kell nyelvvizsga a felsőoktatási jelentkezéshez
kérdésekről a főpolgármesterrel, még ha azok nem is tartoznak a hatáskörébe.

Hozzátette: az egészségügy kerületi hatáskör és ma is több CT van, mint kerület. Közölte, a jövő évi költségvetésben csak az Egészséges Budapest programra 42 milliárd forint van.

A miniszter a fővárosi közgyűlésben született döntéseket kérdésre úgy kommentálta: a választás előtti ígéretek és a választást követő cselekedetek közötti különbség már az első közgyűlés után óriási. Megszűntek azok a gesztusok, amelyekkel Tarlós István is élt, például a fővárosi cégek felügyelőbizottságaiban az ellenzéknek nem biztosították a képviseletet.

Emellett "elképesztő és szégyenteljes kisstílűségnek" ítélte, hogy a két, a kormánypártok által támogatott független polgármestert a közgyűlés nem a fővárosi ellenzékhez számítja. Ugyanazok jöttek vissza, akik Demszky Gábor alatt a várost egyszer tönkretették - jegyezte meg.

Világos a törvényi szabályozás, egy új Budapest törvény így csak politikai termék lehet - indokolta, miért nem
velemenyezd, 2019. november 07. csütörtök, 16:32
1/249
Képek, videók
alaptörvény módosítás.jpg
agica2004
2013. március 14. csütörtök, 20:43
módosításka
lrjuditka
2011. május 11. szerda, 19:30
Egy kis módosítás
szeva953
2010. január 06. szerda, 18:32
modositas.jpg
jatekgyaros
2009. február 27. péntek, 10:20
módosítás
bocsortany
2008. szeptember 18. csütörtök, 19:16
módositás.jpg
agica2004
2007. február 14. szerda, 16:35
10261 fovarosi kozgyules.
maroka
2006. október 23. hétfő, 23:27
SzKT- Ambrus Zs-Kiss Árpá
agica2004
2016. április 24. vasárnap, 17:08
20111220-tarlos-istvan .jp
agica2004
2012. január 22. vasárnap, 16:49
20110512Tarlos István -Or
agica2004
2011. május 19. csütörtök, 15:34
20110303 tarlos istvan.jp
agica2004
2011. március 04. péntek, 10:20
Tarlós István.jpg
agica2004
2011. március 04. péntek, 10:19
Orbán V&Tarlós István
kicsoda57
2010. október 09. szombat, 22:42
Tarlós István Bpest polg.
kicsoda77
2010. október 05. kedd, 21:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.