Belépés
2020. január 28. kedd | 5. hét | 28. nap | 18:55 | Károly, Karola
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tokió 2020 - Két arany és egy bronz a vasárnapi zárónapon
ez a forma" - tette hozzá Takács Kincső. Arról is beszélt a magyar szövetség honlapjának nyilatkozva, hogy a pályán a sok halhoz, a medúzákhoz és a környék nagy repülőgép-forgalmához is sikerült hamar hozzászokniuk.

Medveczky Erika éppen csak lemaradt a dobogóról női kajak egyes 500 méteren, negyedikként zárt, míg Kiss Balázs ötödik lett C-1 1000 méteren. Utóbbi számban Adolf Balázs harmadikként futott be a B döntőben, a férfi K-2 1000 méter B döntőjében pedig Nádas Bence és Kuli István - ők Tótka Sándorhoz és Birkás Balázshoz hasonlóan ebben az idényben az 500-as négyesben versenyeztek - a hatodik helyet szerezte meg.

A magyar válogatott 3 arany- és 2 bronzérmet szerzett az előolimpián - két nappal korábban Kopasz Bálint (K-1 1000 m) nyert, a Medveczky Erika, Gazsó Dóra duó (K-2 500 m) pedig harmadik lett -, de még ennél is fontosabb, hogy hasznos tapasztalatokat gyűjtött a tokiói körülményekről és a Sea Forest Waterway nevű versenypályáról.

A magyar parakenu szakág Suba Róbert pénteki
velemenyezd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 11:24
Tokió 2020 - Szombaton is jó magyar kezdés a kajak-kenu tesztversenyen
napok óta alig alszom a köhögéstől, annyira megfáztam a hét elején. Szintén gondot okoz, hogy nem tudok olyan formájú hajóban versenyezni, mint a sajátom." - mondta a magyar kajakos.

Az olimpia jellegű lebonyolítás miatt az előfutamok első két helyezettje jut egyenes ágon tovább, de csak a középdöntőbe, a többi versenyező pedig az elődöntőben (reményfutamban) folytathatja. A középdöntőket és a döntőket egy napon rendezik.

A K-1 200 méter másik előfutamában a szintén kétszeres vb-győztes Tótka Sándor is futamgyőztesként jutott tovább.

A nyolcszoros vb-győztes Medveczky Erika, aki pénteken bronzérmet szerzett párosban Gazsó Dórával, 500 méter egyesben negyedik lett előfutamában, a reményfutam megnyerésével azonban kvalifikálta magát a vasárnapi középfutamba.

"Nem fekszik nekem ez a típusú hajó, amit itt kaptam, otthon is próbáltam, de billegek benne. Ehhez képest annak is örülök, hogy bekerültem a középfutamba" - mondta Medveczky Erika.

A szám másik magyar indulója, Lucz Anna harmadik
velemenyezd, 2019. szeptember 14. szombat, 10:00
Lucz és Tótka dupla sikere a Vízisprinten
A női kenusoknál az az amerikai Nevin Harrison győzött két magyar, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső előtt, aki egy hete a szegedi világbajnokságon aranyérmes lett a 200 méteres sprintszámban. A férfiaknál a vb-bronzérmes georgiai Zazaz Nadiradze bizonyult a leggyorsabbnak.

A pénzdíjas versenyen 100 méteren mérték össze tudásukat a versenyzők.

Eredmények:

női kajak:1. Lucz Dóra2. Jessica Walker (brit)3. Biljana Relic (szerb)

női kenu: 1. Nevin Harrison (amerikai)2. Balla Virág3. Devecseriné Takács Kincső

férfi kajak:1. Tótka Sándor2. Csizmadia Kolos3. Marko Dragosavljevic SRB

férfi kenu:1. Zaza Nadiradze (georgiai)2. Alfonso Benavides (spanyol)3. Hajdu Jonatán

vegyespáros:1. Lucz Dóra, Tótka Sándor2. Lucz Anna, Maxime Beaumont (francia)3. Biljana Relic, Richard Maxime (szerb, belga)
velemenyezd, 2019. szeptember 01. vasárnap, 20:42
Sikeres teljesítmények kajak-kenu V.B.-én
és Fekete Ádám

BRONZÉREM
- Női kajak 2-es 200 m.
Lucz Anna, Kiss Blanka
- Női kajak 1-es 500 m.
Kozák Danuta 1:59.07 idővel
- Kajak 2-es 200 m
Balaska Márk és Apagyi Levente

Pontszerző helyek:
- 4. hely Kajak 4-es 1000 m. 2:52.20 idővel
Tagjai Kulifa Tamás; Tóth Dávid; Erdőssy Csaba; Koós Benedek
- 4. hely Kenu 1-es 5000 m. Lakatos Zsanett
- 5. hely Férfi kajak 4-es 500 m. 1:21.10 idővel
Tagjai: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István,
- 5. hely Kenu 4-es 500 m
- 5. hely Kenu 1-es Hajdú Jonatán
- 6. hely Kajak 1-es 200 m. Lucz Dóra
- 8. hely kajak 2-es 1000 m.
Tagjai: Kammerer Zoltán (41 évesen) és Gál Péter
- 9. hely 5000 m. Noé Bálint
*
- 6. hely Férfi gyors Váltó: úszás 4×200 m gyors 7:25.14 idővel
Tagjai: Zombori Gábor, Pap Bálint, Ulrich Botond, Szabados Bence


*
- Remekeltek a magyarok a szegedi olimpiai kvalifikációs
maroka, 2019. augusztus 25. vasárnap, 20:20
Kajak-kenu-vb - Csipes Tamara: a négyes sikere ismételten megmutatta a szakág erejét
összeállításban képes vb-aranyérmet nyerni" - mondta. Hozzátette: ez a siker további magabiztosságot, de ugyanakkor motivációt és lendületet is ad számukra az olimpiai évre való felkészülésre.

Gazsó Alida Dóra, a négyes vb-újonca kiemelte: a döntőben végre sikerült jól rajtolniuk, aminek köszönhetően már akkor azt érezte, hogy "megvan".

"Utána már csak mennünk kellett" - hangsúlyozta.

A férfi kajaknégyesnek nem sikerült érmet szereznie, de az ötödik helye négy olimpiai kvótát ért. Tótka Sándor örült az eredménynek, hiszen a kvótát megszerezték. "A délelőtti program utolsó versenyszámában evezhettünk a hazai közönség előtt, ez mindenért kárpótolt engem" - nyilatkozta.

Kuli István hozzátette: a dobogós német, szlovák, spanyol négyes évek óta együtt készülhet, ellentétben velük, és ez érződött is a futam során. Így viszont pontosan látják a célt maguk előtt.



Nádas Bence hangsúlyozta: a döntőben jó pályát tudtak menni, így jó érzésekkel szállhattak ki a hajóból.

"Megvolt a
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 14:51
Kajak-kenu-vb - Eredmények
Hoff, Jacob Schopf (Németország) 3:20.53 p2. Francisco Cubelos, Inigo Pena (Spanyolország) 3:21.793. Cyrille Carra, Etienne Hubert (Franciaország) 3:22.96...8. KAMMERER ZOLTÁN, GÁL PÉTER 3:25.62

K-4 500 m, világbajnok:

Németország (Tom Liebscher, Ronald Rauhe, Max Rendschmidt, Max Lemke) 1:19.26 p2. Spanyolország (Saul Craviotto, Carlos Arevalo, Rodrigo Germade, Marcus Walz) 1:19.77 3. Szovákia (Erik Vlcek, Adam Botek, Zalka Csaba, Samuel Balaz) 1:20.96...5. MAGYARORSZÁG (NÁDAS BENCE, TÓTKA SÁNDOR, BIRKÁS BALÁZS KULI ISTVÁN) 1:21.10

C-1 200 m, világbajnok: Henrikas Zustautas (Litvánia) 39.36 mp2. Artyom Kozir (Fehéroroszország) 40.08 3. Zaza Nadiradze

(Georgia) 40.24...5. HAJDU JONATÁN 41.18

C-1 1000 m, világbajnok: Isaquias Queiroz dos Santos (Brazília) 3:59.23 p2. Tomasz Kaczor (Lengyelország) 4:00.923. Adrien Bart (Franciaország) 4:01.55...11. (a B döntőben 2.) KISS TAMÁS

C-4 500 m, világbajnok: Oroszország (Ivan Stil, Pavel Petrov, Viktor Melantyev, Mihail Pavlov) 1:34.69
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 14:02
Kajak-kenu-vb - Aranyérem és nyolc tokiói kvóta a négyes döntőkben
begyűjtöttek a magyarok Szegeden.

A férfiaknál csak európai nemzetek kerültek a kilenc közé, így a magyaroknak mindenképpen a legjobb hét között kellett zárniuk az olimpiai kvóták megszerzéséhez - a kvartettek kvótaelosztásánál alapelv, hogy ha kevesebb mint négy kontinens versenyzői végeznek az 1-10. helyen, a tizedik, a kilencedik és ha szükséges, mint ezúttal is, még a nyolcadik helyezettek kvótáit is újraosztják, amíg meg nem lesz a négy részt vevő földrész.

Jól rajtolt Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István, de hamar leszakadt az élen lapátoló, címvédő németektől és a tavaly második spanyoloktól. Az aranyért ezúttal is ez a két hajó csatázott - német címvédés lett a vége -, mögöttük azonban óriási harc alakult ki a bronzért és a további kvótás helyekért. A magyarok jól tartották a pozíciójukat, végül szoros befutó után az ötödik helyen végeztek.

A női kajakhoz hasonlóan férfi kajakban is a megszerezhető hatból öt kvótát gyűjtöttek a vb-n a magyarok, akik így 12
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 14:01
Kajak-kenu-vb - Újabb magyar ezüst- és bronzérem
Szűk egy órával az 500-as döntő és második hely után - túl az eredményhirdetésen - a kenus Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső már a legrövidebb szám fináléjában volt érdekelt, ahol ugyancsak éremesélyesnek számított. A verseny forgatókönyve aztán ugyanúgy alakult, mint a hosszabb távon, annyi különbséggel, hogy most egy másik kínai duó - Lin Ven-csün és Csang Lu-csi - előzte meg a magyarokat végig vezetve. A győri kettős - amelynek tagjai egyformán 25 évesek - így két ezüsttel zárt Szegeden.

Az olimpiai programban ugyancsak nem szereplő férfi kenu egyes 200 méteren a 23 éves Hajdu Jonatán remek teljesítménnyel, középfutam-győzelemmel került be a legjobb kilenc közé, ott azonban nem sikerült a dobogó közelébe kerülnie. A táv első felében még tartotta magát, utána azonban lemaradt, s végül szoros befutó után ötödik lett.

Férfi kajak kettes 200 méteren Balaska Márk tavaly és tavalyelőtt is nyert Birkás Balázzsal, utóbbi azonban most a négyesben küzd a kvótaszerzésért. A Honvéd 22 éves
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 13:11
Kajak-kenu-vb - Balla és Takács ezüst-, Kozák bronzérmes, újabb három tokiói kvóta
A vasárnapi program rögtön magyar éremeséllyel indult, Balla Virág és győri klubtársa, a hozzá hasonlóan 25 éves Devecseriné Takács Kincső favoritnak számított az új olimpiai számban, kenu kettes 500 méteren. A kétszeres címvédő kanadai egység az egyik tagja, Laurence Vincent-Lapointe pozitív doppingtesztje miatt nem indulhatott el a Maty-éren, a magyarok pedig idén már megverték egyszer az észak-amerikai duót, nyertek világkupát, Európa Játékokat, így nem csak titokban beszéltek róluk aranyesélyesként.

A versenyt a kínaiak kezdték a legjobban, akik valósággal kilőttek a rajtból. Hamar kiderült, hogy az első helyért az ázsiai és a magyar hajó lesz harcban, féltávnál utóbbi követte előbbit. A hajrához közeledve aztán Balláék próbáltak közelebb zárkózni, de Hszü Si-hsziao és Szun Meng-ja nem akart elfáradni, s végül sikerült megtartania előnyét. A magyar duó így - hasonlóan a tavalyi évhez - másodikként zárt, s nem mellesleg szerzett két olimpiai kvótát.

Balla és Takács Szabó Tünde sportért
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 12:31
Kajak-kenu-vb - Újabb négy döntős magyar hajó, a férfi kenusok nem szereznek kvótát
olimpiai bronzérmes sportolója az élen haladó, továbbjutó hármas mögött messze lemaradva negyedik lett futamában, azaz a zárónapon a B döntőben száll majd vízre. Férfi kenuban mindössze két olimpiai szám van, és korábban 1000 méter párosban sem sikerült a fináléba kerülés és a kvótagyűjtés.

"Csalódott vagyok, szerettem volna bekerülni a döntőbe. Nem sikerült, pedig kiadtam magamból mindent. Rendesen égett a tüdőm" - kommentálta szereplését a 32 éves kenus.

Zárásként következett a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású férfi kajaknégyes, amely az új számban, 500-on próbál négy tokiói indulási jogot gyűjteni. Ehhez nekik is három között kellett zárniuk szombaton, ez pedig nem bizonyult könnyű feladatnak. Sokáig a hazai hajó orra volt az élen az utolsó középfutamban, a hajrában azonban minden vetélytárs rátett még egy lapáttal, a szlovákok el is mentek Nádasék mellett, a cseheket - és a többieket - azonban sikerült hajszállal megelőzni, így összejött az áhított döntő. A
velemenyezd, 2019. augusztus 24. szombat, 18:02
Kajak-kenu-vb - Kopasz és Csipes aranyérmes, megvan az első kvóta
A szombati döntők során a 22 éves Kopasz - többek között a címvédő portugál Fernando Pimentát is maga mögé utasítva - nagyszerű, taktikus versenyzést bemutatva lett első, ezzel Storcz Botond 1997-es, dartmouthi sikerét követően szerzett ismét vb-címet az országnak ebben a számban.

A legjobban Pimenta kezdett, az olimpiai ezüstérmes, vb-3. cseh Josef Dostal és a győriek idén Európa Játékok-győztes kajakosa tartott csak vele. Kétszázötven és ötszáz méternél is Pimenta, Dostal, Kopasz volt a sorrend, a mezőny többi tagja messze leszakadva követte az élbolyt.

Kopasz aztán - ahogy azt a pénteki középfutam után ígérte - 200 méterrel a cél előtt begyújtotta a rakétákat, s miközben a többezres közönség egy emberként ugrott talpra, elhúzott riválisai mellett. A finisben Dostal is megelőzte Pimentát, de ez a parton szinte senkit nem érdekelt, mindenki az új világbajnokot ünnepelte, aki pályafutása legnagyobb sikerét aratva, a többiekre közel egy hajóhosszt verve diadalmaskodott a "király
velemenyezd, 2019. augusztus 24. szombat, 13:01
Kajak-kenu-vb - Lucz Dóra hatodik lett 200-on, lemaradt a kvótáról
Az UTE 24 éves versenyzője jól kapta el a rajtot a szombati döntőben, a táv közepe és vége is jól sikerült neki, ezzel együtt végül néhány centivel - egészen pontosan 19 századmásodperccel - lemaradva az ötödikként beérő ukrán riválistól, hatodikként zárt.

"Jobb lenne, ha összejött volna a kvóta, de így is örülhetek a hatodik helynek. Sikerült a maximumot kihozni magamból, ez jó alap a pótkvalifikációra" - nyilatkozott a parton a tavalyi vb-n 14. Lucz Dóra, aki a jövő évi versenyeken még kiharcolhatja az országnak az ötkarikás indulási jogot.

A számot - ahogy a 2011-es szegedi vb óta minden világbajnokságot és olimpiát - az új-zélandi Lisa Carrington nyerte, a lengyel Marta Walczykiewicz lett a második, a dán Emma Aastrand Jörgensen pedig a harmadik.

A Lucz-család pénteken sikert ünnepelhetett, ugyanis Dóra testvére, Anna Kiss Blankával párosban újoncként bronzérmet szerzett 200 méteren.

(FOTÓ)

Később:

A döntők:férfi K-1 200 m - olimpiai számnői C-1 200 m - olimpiai
velemenyezd, 2019. augusztus 24. szombat, 12:11
1/18
Képek, videók
Takács Gyula :Füzfácska a
maria_kadar_148
2018. február 05. hétfő, 00:08
Takácsné Viola
irmus
2017. augusztus 07. hétfő, 08:50
Falusi takács
sanci81
2017. július 22. szombat, 17:20
TAKÁCS LÁSZLÓ- A CSEND S
cserhat3
2017. június 22. csütörtök, 12:49
szabómari_takácséva.jp g
tinka1951
2017. június 06. kedd, 12:48
Takács Dezsőné Nagyon bo
jucinenadov
2017. január 11. szerda, 21:29
TAKÁCSL.jpg
cserhat3
2016. november 26. szombat, 15:38
Takács Tibor hetvenkedésé
chillik
2016. november 06. vasárnap, 05:03
Takácsné Gittától
pommerevi54
2016. február 01. hétfő, 16:08
Medveczky Ilona,táncmüvés
farkas1945
2010. november 05. péntek, 14:01
medveczky06.jpg
kpista64
2009. október 22. csütörtök, 17:25
medveczky2.jpg
gumohuba
2009. január 31. szombat, 20:44
medveczky1.jpg
gumohuba
2009. január 31. szombat, 20:43
Címkék
Rodrigo Germade, többezres közönség, Jessica Walker, Hszü Si-hsziao, négyes vb-újonca, legjobban Pimenta, Ronald Rauhe, pénteki középfutam, kenus Balla, Tóth Dávid, négyes döntőkben, Csipes Tamara, Lucz Anna, Tagjai Kulifa Tamás, másik kínai, Koós Benedek,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.