Belépés
2019. május 23. csütörtök | 21. hét | 143. nap | 17:33 | Dezső
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
EYOF - Biztonsági okok miatt nem utazik magyar sportoló Törökországba
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közleménye szerint, mivel az EYOF-on kiskorú, 14-18 esztendős sportolók versenyeznek, részvételükhöz törvényes képviselőik beleegyezése, írásos nyilatkozata szükséges. Az érintett szövetségek ennek megfelelően bekérték a sportolók törvényes képviselőinek (szüleinek) írásbeli nyilatkozatát, akik azonban a gyerekek biztonsága érdekében nem járultak hozzá gyermekeik törökországi versenyzéséhez.

A szövetségek ezt követően elnökségi határozatba foglalt döntésükkel visszavonták részvételi és nevezési kérelmüket. Erről tájékoztatták a MOB-ot, amely a szövetségekkel egyeztetve teljes körűen értékelte az előállt helyzetet, s ennek eredményeképpen az 1991. óta megrendezett EYOF-versenyek történetében először nem tud sportolót nevezni a játékokra - áll a közleményben.

A 2017-es fesztivált eredetileg Szarajevó rendezte volna meg, de visszalépett, így a rendezés jogát a 2011-es Universiadénak is otthont adó török város kapta meg. A téli EYOF programjában kilenc
velemenyezd, 2017. január 18. szerda, 15:03
Szabó Tünde: 2017 a magyar sport kiemelten fontos éve lesz (2. rész)
sportban az olimpiai bizottság, de feladatai átalakulnak, ami a szakmai munka kiemelését jelenti, és remélem, nemcsak nálam, hanem mindenkinél. Ha az olimpiai és élsportot nézem, akkor a MOB így sokkal jobban fókuszálhat az Olimpiai Chartában ténylegesen megfogalmazott feladataira. S ne feledjük: 2024-ben olimpiát szeretnénk rendezni, márpedig a pályázati feladatok ellátása is óriási munka. Feladatai közé tartozik még a 2017. évi győri rendezésű EYOF lebonyolítása, valamint a magyar csapatok felkészítése a téli olimpiai játékokra, az ifjúsági illetve az európai olimpiára is."

Az államtitkár a változások sorában megemlítette az edzőképzést is.

"Hozzánk kerülnek a kiemelt edzői státuszok és az utánpótlás-nevelésben is elindítunk egy újabb edzői programot, amellyel még több utánpótlásedzőt tudunk segíteni. A cél az, odaérkezzen a támogatás, ahol a legnagyobb szükség van rá, hogy ne kallódhassanak el tehetséges gyermekek. Nagyon fontos számomra az edzőképzés szakmai háttere, a szakmai képzésbe és a
velemenyezd, 2016. december 29. csütörtök, 07:04
MOB - Bartha Csaba társadalmi munkában marad a győri kézilabdaklub élén
A sportvezető erről szerdán reggel, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában beszélt.

"Nem lenne szerencsés, ha egy jó formában csapatnál olyan vezetőváltás történne, amely esetleg megzavarná a lányokat, illetve a szakmai stábot, ezért Borkai Zsolttal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy folytatom a munkát a győri kézilabdaklub élén, de ezentúl kizárólag társadalmi munkában" - jelentette ki Bartha Csaba, aki kiemelte: fizetést mostantól nem vesz fel győri elnökként.

Az új főtitkár úgy fogalmazott: nem tudja, miért váltak el közös megegyezéssel elődjétől, Szabó Bencétől, mindössze annyit mondott, hogy a MOB elnöksége Borkai Zsolt elnök felterjesztésére keddi zárt ülésén tíz igen és egy nem szavazat mellett döntött a közös megegyezéses szerződésbontásról.

Bartha Csaba kitért arra is, hogy a januárban hatályba lépő új sporttörvény szerint egyértelmű, hogy a MOB feladata ezentúl egyrészt a magyar sportot szolgálva a sportszakmai javaslattétel, másrészt a nemzetközi eseményekre, a pjongcsangi téli
velemenyezd, 2016. november 23. szerda, 08:42
MOB - Mészáros János az új alelnök, módosított doppingszabályzat
A poszt a korábbi alelnök, Leyrer Richárd év eleji halálával üresedett meg.

A tanácskozáson a küldöttek egyhangúlag elfogadták a szervezet 2014-es működéséről készített beszámolókat. Ezek szerint a MOBteljes tavalyi bevétele 11,7 milliárd forint volt, vagyis közel 23 százalékkal több mint 2013-ban. Az összeg döntő részét az olimpiai bizottság továbbutalta a sportágai szakszövetségeknek.

A közgyűlés jóváhagyta a 2016-os, Lillehammerben sorra kerülő II. téli ifjúsági olimpiai játékokon, az idén július 25. és augusztus 1. között Tbilisziben megrendezendő EYOF-on, valamint a június 12. és 28. között lebonyolítandó bakui Európa Játékokon részt vevő magyar csapat és küldöttség összetételét. Ennek alapján az első ízben kiírt Európa Játékokon 300 fős csapat, benne 200 sportoló képviseli majd a magyar színeket.

Módosították a MOB doppingszabályzatát. Amint Nagy Zsigmond, a szervezet nemzetközi igazgatója az MTI-nek elmondta, erre a jogharmonizáció miatt volt szükség. A Nemzetközi Doppingellenes
velemenyezd, 2015. május 12. kedd, 12:12
Téli EYOF - Fogadalmat tettek a magyar sportolók
A fogadalomtétel szövegét Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, korábbi négyszeres téli olimpikon mondta el a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában megtartott ünnepi rendezvényen.

Szabó Bence főtitkár köszöntőjében azt mondta, a MOB a téli sportokra is odafigyel.

"Az elvárásaink most nem ugyanolyanok, mint a nyári olimpiai fesztiválok esetében, így mi már akkor elégedettek leszünk, ha mindenki a legjobbját éri el" - tette hozzá a főtitkár, aki sportszerű magatartást, doppingmentes versenyzést kért a sportolóktól.

Simicskó István sportért felelős államtitkár sikeres szereplést kívánt a magyar fiataloknak.

A január 25. és 30. között sorra kerülő eseménynek az ausztriai Vorarlberg tartomány, valamint Liechtenstein ad otthont. Az 1991-ben Jacques Rogge korábbi NOB-elnök által életre hívott verseny történetében most először fordul elő, hogy két ország kapta meg a rendezés jogát.

A 12. téli EYOF-on 45 nemzet 950 versenyzője vesz részt, a 15-18 éves fiatalok nyolc
velemenyezd, 2015. január 21. szerda, 15:37
MASZ: a magyar atlétika legsikeresebb éve volt 2013
Gyulai Miklós MASZ-elnök az eredményeket sorolva kiemelte, különösen büszke arra, hogy az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) legeredményesebb magyar sportága az atlétika lett. Minden korosztályt figyelembe véve az atléták 12 arany-, 13 ezüst- és 8 bronzérmet szereztek a kiemelt nemzetközi versenyeken.

Az idei események közül az elnök sikeres szereplést vár a jövő hétvégén sorra kerülő téli dobó Európa Kupán, ahol 13 magyar indul, köztük az olimpiai bajnok Pars Krisztián. A hazai versenyek sorában különlegességnek ígérkezik a 6. veterán fedettpályás világbajnokság. A március 25. és 30. között rendezendő vb-n 70 országból közel 4000 atléta vesz részt a "mini olimpiai központban", azaz a Syma Csarnokban, a Puskás Ferenc Stadion déli edzőpályáján és a Városligetben.

A MASZ az idei évre új versenyrendszert alakított ki, ennek része az ismét életre hívott felnőtt és utánpótlás csapatbajnokság, a magyar liga és a szuper liga, melyek mind pénzdíjasok.

A kölyökatlétikai programban tavaly a
velemenyezd, 2014. március 04. kedd, 13:43
Borkai: minden szempontból sikeres volt a 2013-as év
szánt 4,9 milliárd forint szerepel a jövő évi költségvetésben, ahogy további 3 milliárd is az uszoda megépítésére.

"Remélem, a későbbiekben ez a csarnok sok rangos világverseny otthona lehet majd, mert Győr ebben mindenképpen aktívabb akar lenni a jövőben" - tette hozzá.

A MOB-elnök a februári szocsi olimpiával kapcsolatban azt mondta, 16-21 fős magyar csapat indulása várható, amelytől elsősorban tisztes helytállásra számít, s úgy vélte, pontszerzésre rövidpályás gyorskorcsolyában lehet esély. A téli sportok eredményességével kapcsolatban megjegyezte, hogy "hegyet nem tudnak építeni", de a jégkorong mint látványsportág jelentős pénzhez jut a társaságiadó-kedvezmény (TAO) révén, míg a korcsolyasport bekerült a 16 kiemelt, kormány által támogatott sportág közé, s reményei szerint ezek a többletforrások a későbbiekben eredményességben is megnyilvánulnak.

"A magyar sport soha ekkora támogatást nem kapott az államtól, mint most. Ez fantasztikus dolog, ugyanakkor egy nagy felelősség is a szövetségek
velemenyezd, 2013. december 30. hétfő, 07:10
Az OTP a MOB új gyémánt fokozatú támogatója
támogatókra is, amelyek által versenyzőink még eredményesebbek tudnak lenni a világversenyeken és az olimpiákon" - jegyezte meg az elnök, aki hozzátette, hogy a kapcsolat nem kizárólag üzleti alapon jött létre, a bank ezentúl a kommunikációban használhatja a MOB olyan szimbólumait is, amelyek egyébként védettek, s a sikeres magyar sportolók is megjelennek majd a bank rendezvényein.

Az összeg a MOB célkitűzéseinek elérését, valamint a magyar csapat minőségi felkészülését hivatott szolgálni a jövő évi szocsi téli, a 2016-os riói nyári játékokra, a 2014-es nyári és a 2016-os téli ifjúsági olimpiára, valamint a 2015-ös nyári és téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválra (EYOF).

Csányi Sándor megjegyezte, hogy a megállapodással egy nagyon hosszú kapcsolat éled újjá a két fél között. A szerződéssel az OTP a MOB kizárólagos bankja lett, s ezentúl az állami támogatások is a pénzintézeten keresztül jutnak el az olimpiai bizottsághoz. Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a jövőben szeretnék még
velemenyezd, 2013. szeptember 02. hétfő, 11:32
Téli EYOF - A rövidpályás gyorskorcsolyázóké a legjobb magyar eredmény
A 14-18 éves korosztály ötkarikás eseményén a vegyesváltó és 500 méteren Kis Virág egyformán negyedik lett, Tóth Tímea pedig 1500 méteren hetedikként végzett.

A magyarok - összesen 14 sportoló - a nyolcból hat sportágban, műkorcsolyában, rövidpályás gyorskorcsolyában, alpesi síben, sílövészetben, sífutásban és hódeszkában álltak rajthoz Brassóban.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki beszámolója szerint a téli EYOF-on mintegy 45 ország közel másfélezer versenyzője vett részt.

A magyar küldöttség még részt vesz a péntek este sorra kerülő záróünnepségen, s várhatóan szombat este 18 óra körül érkezik a KSI zuglói, Istvánmezei úti parkolójába.
velemenyezd, 2013. február 22. péntek, 15:21
Téli EYOF - Egyeztetés a MOB és a sportszövetségek képviselői között
rövidpályás gyorskorcsolyázók, Kovács Barna az alpesi sízők, Bekényi Ádám pedig a hódeszkások képviseletében vett részt. Az egyeztetésen a MOB utánpótlás-nevelő programjainak vezetői, Tóth József (Héraklész) és Pignitzky Dorottya (Sport XXI.) is jelen voltak.

A szakemberek a Brassóban látottak mellett az eddigi tapasztalatokat, a felmerült problémákat, illetve a jövőt érintő kérdéseket és tennivalókat beszélték meg. A szakági vezetők és a szövetségi kapitányok elmondták, milyen gondokkal küzdenek az adott téli sportágak, továbbá, hogy miben kérnek segítséget rövid és hosszú távon a MOB-tól. A négyórás egyeztetés résztvevői leszögezték, hogy a jövőbeni eredményesség szempontjából kiemelkedő jelentőségű a tárgyilagos és reális célok meghatározása, a rendelkezésre álló eszközök felmérése és a források hatékony felhasználása, valamint a szakember- és létesítményhiány megoldása. A MOB képviselői azt a javaslatot tették, hogy a szövetségek építsenek be saját munkájukba nemzetközi szövetségek által kidolgozott
velemenyezd, 2013. február 21. csütörtök, 09:58
EYOF 2017 - Nyáron kezdődik a sportcentrum építése
Bolla Péter győri kabinetfőnök, akit Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, a város polgármestere bízott meg az EYOF előkészületeinek megszervezésével, a Kisalföld című újságnak azt mondta, a Bercsényi ligetben, a volt Dózsa-pálya helyén már az idén bontanak és építkeznek, a munkálatokat pedig a száz százalékban önkormányzati tulajdonnal létrehozott Győr Projekt Kft. végzi el.

A fesztivál megrendezéséhez szükséges létesítmények építéséhez az államtól tízmilliárd forintot kap a város, mely úgy számolt, hogy az EYOF-fal kapcsolatos költségek összesen 30 milliárd forintot tesznek majd ki. Az állami támogatásból idén másfél milliárd áll majd Győr rendelkezésére.

"Az állami tízmilliárd mellé nagyjából ugyanennyit kell hozzátenni Győrnek is az évek során az út- és a közműhálózat fejlesztésére" - mondta Bolla Péter, hozzátéve, hogy az idegenforgalmi, turisztikai beruházásokban számítanak a magántőkére is, szintén mintegy tízmilliárd forintos értékben.

A tervezett nemzetközi
velemenyezd, 2013. február 20. szerda, 12:22
Téli EYOF - Negyedik a rövidpályás gyorskorcsolyázó vegyesváltó
A Magyar Olimpiai Bizottság keddi közleménye szerint a küldöttség érmet remélt a Kis Virág, Tóth Tímea, Cakó Dávid, Farkas Tamás összeállítású kvartettől, amely végül a négyes döntőben egyetlen riválisát sem tudta megelőzni.

A 14-18 esztendős korosztály ötkarikás eseménye péntekig tart.
velemenyezd, 2013. február 19. kedd, 18:53
2/3
Képek, videók
Egy_delfin_Törökország ban
grimilda
2007. július 19. csütörtök, 17:40
Mini Disco Törökországban
siposneerika
2006. október 05. csütörtök, 23:39
Törökországban
siposneerika
2006. október 05. csütörtök, 23:35
Farkasok szövetsége
kondorimreandras
2006. december 29. péntek, 13:12
A szövetséges
melcsikexxx
2006. november 10. péntek, 11:38
A gyűrű szövetsége
konyvek
2006. szeptember 13. szerda, 09:50
sportolók adománya.jpg
agica2004
2014. június 15. vasárnap, 14:03
Sportolók.gif
pacsakute
2012. szeptember 01. szombat, 09:01
dobbanószív sportolók2.jp
maroka
2012. július 27. péntek, 17:31
dobbanószív sportolók.jpg
maroka
2012. július 27. péntek, 17:29
Ványais sportolóknak
bobci
2011. május 01. vasárnap, 18:02
kemény sportolók.jpg
agica2004
2011. január 04. kedd, 15:11
és keményen sportolok XD
moomoo
2008. február 20. szerda, 09:26
Címkék
jövő hétvégén, felmerült problémákat, idei évre, Sebestyén Júlia Európa-bajnok, hazai versenyek, Borkai Zsolttal, Borkai Zsolt, magyar sport, Syma Csarnokban, bank ezentúl, magyar színeket, jövőt érintő, újabb edzői, pénzintézeten keresztül, Szabó Bence, későbbiekben eredményességben,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.