Belépés
2020. június 05. péntek | 23. hét | 157. nap | 05:42 | Fatime
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Gulyás: sikeresen védekeztünk, ezért szüntethető meg a rendkívüli jogrend (1. rész)
támogatják - sorolta.

Gulyás Gergely szerint a cél, hogy a nehézségek ellenére az embereknek és a munkahelyteremtő vállalatoknak több pénz jusson. Emellett a 13. havi nyugdíjat is visszavezetik, orvosolva a korábbi méltánytalanságot - emlékeztetett.

Kiemelte: a kormány az önkormányzatokra partnerként tekint, szeretnék, ha nem csökkennének a nekik jutó források, ezért szerepel a rájuk vonatkozó fejezetben 858 milliárd forint támogatás, ami 16 százalékkal több, mint 2020-ban.

Megjegyezte: a szolidaritási adó nem azt jelenti, hogy az állam elvesz forrásokat, hanem a gazdagabb önkormányzatok juttatják ezt az összeget a szegényebbeknek.

A Miniszterelnökség vezetője arról is szólt, hogy a veszélyhelyzet elmúltával látják majd, pontosan milyen források állnak az ország rendelkezésére, ezért remélik, ennek fényében még külön fejlesztésekről is tudnak majd dönteni. A gazdaságvédelmi alap lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatokat is pozitívan érintő fejlesztéseket támogasson a kormány - tette
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 13:32
Koronavírus - Kovács: az EU azokat büntetné, akik jól teljesítettek a járvány kezelésében
A műsorban arról beszéltek, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben az unió 2021 utáni hétéves pénzügyi keretéről (MFF), valamint az uniós bizottság koronavírus-járvány utáni gazdasági újjáépítési programjának ismertetésekor elmondta: Új generáció néven indítanák el a helyreállítási tervet, amely 500 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatásból és 250 milliárd euró kölcsönből állna.

Kovács István szerint a szolidaritási alap legnagyobb nyertesei Olaszország és Spanyolország lenne, akik egyébként a vírus kezelésében a legrosszabbul teljesítettek, ráadásul a gazdaságuk is rosszul áll.

"Az a legnagyobb baj, hogy ennek az egésznek a (...) vesztese a tervek szerint pont a mi régiónk lenne, ami pedig mind a víruskezelésben nagyon jól teljesített, mind pedig az elmúlt években a gazdaság is rendkívül jól teljesített" - hangsúlyozta, hozzátéve, bebizonyosodott egyébként, hogy a hozzánk érkező uniós források nagyon jó helyre jönnek, jó befektetésnek számítanak.
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 08:31
Költségvetés - Pénzügyminisztérium: a fővárosnak is hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz
Karácsony Gergely a kedden benyújtott költségvetési javaslatról azt mondta, két olyan változás is van a törvényjavaslatban, amelyek drámai mértékben lehetetlenítik el az önkormányzatokat. Az egyik a gépjárműadó átcsoportosítása, amelynek fele része eddig az önkormányzatok bevételét erősítette. A másik az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegének megemelése. Számításaik szerint az idei 10 milliárd forint helyett jövőre ennek közel négyszeresét kell majd a fővárosnak adó formájában befizetnie a központi költségvetésbe. Hozzátette: mindezt olyan helyzetben, amikor drámaian csökkentek a tömegközlekedés jegybevételei, és várhatóan drámaian csökkenni fog az önkormányzat legfontosabb bevételi forrása, a helyi iparűzési adóból (hipa) befolyó összeg is.

Banai Péter Benő kifejtette: valóban nő a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összege. A főváros azonban egy jó anyagi helyzetben lévő önkormányzat, iparűzésiadó-bevétele tavaly közel 164 milliárd forintot tett ki. A fővárosi
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 21:53
Koronavírus - A francia kormány további támogatásokat tervez, az államadósság 115 százalék felett lesz
Elmondása szerint a támogatások félmillió vállalkozást érintenek mintegy 3 milliárd eurós összegben, az idegenforgalomban, az előadóművészetekben és a kulturális szférában, a vendéglátó- és szállodaiparban, valamint a sportban.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezdete óta a kormány már több gazdaságvédelmi intézkedést is bejelentett, létrehozott egy államilag garantált szolidaritási alapot az egyéni vállalkozóknak, s a csökkentett munkaidőben dolgozók vagy a kényszerszabadságon lévők fizetését átvállalta, ami eddig 450 milliárd euróba került a költségvetésnek.

Az intézkedések egyik következménye, hogy az év végére a francia államadósság meg fogja haladni a módosított költségvetésben tervezett GDP-arányos 115 százalékot - figyelmeztetett a tárcavezető, de pontos számot nem tudott mondani. A járvány előtt a kormány 100 százalék alatti adóssággal számolt.

"Az biztos, hogy az eladósodást választottuk, ami aggodalomra adhat okot, de a csőddel szemben, ami viszont katasztrofális
velemenyezd, 2020. május 24. vasárnap, 21:02
Lengyel elnökválasztás - A szociális programok folytatását és a gazdaság védelmét ígéri Andrzej Duda
eddigi szociális támogatási programok - köztük a nagyvonalú családtámogatási program (az 500 plusz) és a 13. havi nyugdíj - valamint a nők esetében 60, a férfiak esetében 65 évre csökkentett nyugdíjkorhatár megőrzését. A koronavírus-járvány gazdasági következményeit enyhítendő, ígéretet tett a munkanélküli segély maximális összegének bruttó 1,3 ezer zlotyra (101 ezer forint) emelésére, valamint a járvány miatt munkanélkülivé váltaknak egy három hónapig járó, 1,2 ezer zlotyt (93 ezer forint) érő "szolidaritási" támogatásra.

Ígért továbbá megemelt forrásokat az onkológiai betegségek megelőzésére és gyógyítására, valamint a költséges terápiát megkövetelő, ritkán előforduló betegségek kezelésére szánt alap létesítését 3 milliárd zloty (233 milliárd forint) befektetésével. Hangsúlyozta: az új gazdasági körülmények mellett nem egyezik bele a közegészségügy privatizációjába.

Beszélt a részvételével létrejött, a parlamentben már nagyrészt megszavazott, több mint 400 milliárd zlotyra (31 ezer milliárd
velemenyezd, 2020. május 01. péntek, 14:31
PlayOn Fest - Háromnapos virtuális zenei fesztivált rendeznek a hétvégén
Most péntektől vasárnapig több mint 65 előadó műsorát közvetítik 72 órán át, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVID-19 Szolidaritási Felelősségi Alapja számára gyűjtsenek a Songkick YouTube oldalán - írta a www.billboard.com.

A PlayOn Festen látható és hallható lesz mások mellett Cardi B, Ed Sheeran, Bruno Mars, a Panic! At The Disco, a Green Day, a Coldplay, A Boogie Wit Da Hoodie, Roddy Ricch, Lil Uzi Vert, a Paramore, a Death Cab for Cutie, a Twenty One Pilots, a Weezer, David Guetta, Charlie Puth és Wiz Khalifa korábbi showja. A Warner közleménye kiemelte: ezek többsége korábban nem volt elérhető online és később sem lesz az.

A virtuális rendezvényt LL Cool J nyitja, a műsorfolyamban szereplő koncertek között szerepel a tavaly márciusban meggyilkolt rapper, Nipsey Hussle 2018-as lemezbemutató bulija, amely a Hollywood Palladiumban volt. A rajongók klikkeléssel adományozhatnak közvetlenül az ügy számára, illetve exkluzív PlayOn Fest-es kollekcióból vásárolhatnak.
velemenyezd, 2020. április 23. csütörtök, 12:01
Koronavírus - Az EP hárommilliárd euró felszabadítását hagyta jóvá az uniós egészségügyi ágazat számára
alap (FEAD) működését továbbra is biztosító rendkívüli intézkedéseket is.

Az EP állásfoglalást is elfogadott, amelyben a képviselők egyebek mellett a járvány utáni időszakra érvényes, gazdaságot támogató helyreállítási csomag létrehozást kérték, amelyben véleményük szerint az uniós költségvetés által garantált helyreállítási kötvényeknek is szerepelniük kell. A szöveg szerint a képviselők egy állandó európai munkanélküliségre vonatkozó biztosítási rendszert és egy legalább 50 milliárd eurós szolidaritási alap felállítását szorgalmazták. Ragaszkodtak ahhoz, hogy az unión belül a gyógyszerek és védelmi eszközök, az élelmiszer és az alapvető árucikkek szállítása céljából végig nyitva kell tartani a határokat. Hangsúlyozták azt is, hogy a kijárási korlátozások megszüntetését követően közös, összehangolt uniós lépésekre van szükség a vírus ismételt felbukkanásának megakadályozásához.

Az állásfoglalásban szerepel továbbá, hogy a parlament az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tartja a magyar
velemenyezd, 2020. április 17. péntek, 18:55
Koronavírus - LMP: társadalmi szolidaritásra van szükség
Az éhezés már sok családhoz megérkezett - jelentette ki a politikus, és felháborítónak nevezte, hogy a kormány még mindig azt hajtogatja: munka- és nem segélyalapú társadalmat akar.

"Az LMP azt üzeni Orbán Viktornak, hogy senki sem akar segélyalapú társadalmat, de ha az emberek bajban vannak, akkor társadalmi szolidaritásra van szükség, a bajba jutott embereket igenis segíteni kell" - hangsúlyozta. Ha nem így tesznek, annak nemcsak súlyos járványügyi következményei lesznek, de az éhezési bűnözés is megjelenhet - tette hozzá Schmuck Erzsébet.

Pártja ezért azt kezdeményezi, hogy minimum 60 százalékos és a teljes bér után járó kiegészítést kapjanak azok, akiknek még megvan az állásuk, de cégük bevétele jelentősen csökkent; a munkanélküli segély folyósításának idejét hosszabbítsák meg 9 hónapra, összegét pedig emeljék a garantált bérminimum szintjére.

Akiknek azonban ez sem járna, mert alkalmi munkából élnek, vagy már régen elvesztették állásukat, segélyt kell fizetni - véli az LMP. Ennek
velemenyezd, 2020. április 17. péntek, 11:31
Koronavírus - Franciaországban 17 ezer fölé emelkedett a halottak száma, de megkezdődött a kórházi betegek szám
Kórházba 514-en hunytak el a Covid-19 fertőzés következtében az elmúlt 24 órában, de a halálesetek száma azért emelkedett nagyon jelentősen, 1438-cal egy nap alatt, mert az idősotthonokból nem napi összesítésben, hanem több napos késéssel érkeznek az adatok. A legfrissebb összesítés szerint március 1. óta 6524 áldozatot szedett a koronavírus az idősotthonokban.

Az illetékes ugyanakkor kiemelte, hogy a kórházban ápolt betegek száma 513-mal kevesebb, mint kedden. Ez az első alkalom a járvány kezdete óta, hogy többen távoztak gyógyultan a francia kórházakból, mint ahány új beteg érkezett. Kórházban jelenleg 31 779 beteget ápolnak, szerdán 2190-en gyógyultan távoztak.

Ezzel 30 995-re emelkedett a kórházban március 1. óta meggyógyultak száma.

"Mindezt üdvözölni kell, de nagyon óvatosnak kell maradunk, és meg kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok" - hangsúlyozta az illetékes.

Egy másik biztató jel, hogy egy hete napról napra csökken az intenzív osztályon ápolt betegek száma, szerdán már
velemenyezd, 2020. április 15. szerda, 21:13
Koronavírus - Balatoni Szövetség: speciális helyzetben vannak a tó környékén élők
Lombár Gábor - aki Balatonfenyves polgármestere is - kifejtette: a Balaton sok településén a lakosság többszörösét teszi ki a nyaralótulajdonosok száma, és természetes, hogy aki csak teheti, az a járvány miatt kialakult helyzetben - főleg húsvétkor - kimenekül a városokból, például a balatoni ingatlanába a családjával együtt. Emiatt viszont nagyobb veszélynek vannak kitéve az állandó lakosok, akiknek az életkora bőven átlag feletti, ezért a térség több járását is a legveszélyeztetettebbek között tartják számon. Fontos és jó emiatt, hogy a kiemelt üdülőövezetben, főleg a partmenti településeken a polgármesterek az elsők között hozták meg rendkívüli döntéseiket, számos szigorú korlátozást vezetve be a csoportosulások, találkozások elkerüléséért - emelte ki.

Az üdülőrégióban sok helyen lezártak partszakaszokat, turisztikailag frekventált részeket, strandokat, parkolókat - ismertette. Hangsúlyozta, arra kéri a térség településeit, főként a nagyobb tömegeket befogadó vízpartiakat, hogy minél többen
velemenyezd, 2020. április 10. péntek, 15:01
Megkezdheti a kifizetéseket pénteken a Színházi Szolidaritási Alap
Mint írják, a Színházi Szolidaritási Alap a minimálbérrel nagyságrendileg megegyező adómentes támogatásban részesíti a kérelmezőket, amelyet kétszer 80 ezer forintos részletben folyósít két hónap alatt.

A jelenleg rendelkezésre álló forrásaiból, 20 millió forintból az alap egyelőre 118 olyan művészt tud támogatni, akinek nincs állandó szerződése kőszínházi vagy egyéb intézménnyel és az elmaradó előadások miatt minden várt bevételétől elesik.

Ahogy az alap további forrásokhoz jut, azt követően tudja a beérkező kérelmeket támogatni. Ezért a hozzájárulásokat továbbra is várják az alap bankszámlájára.

A Színházi Szolidaritási Alapot magánemberként Schell Judit, a Thália Színház művészeti vezetője és Kálomista Gábor, a színház ügyvezetője alapította, a beérkező kérelmeket héttagú kuratórium bírálja el.

A Színházi Szolidaritási Alapról további információ a www.szinhaziszolidaritasialap.hu oldalon érhető el.
velemenyezd, 2020. április 09. csütörtök, 16:22
Koronavírus - Szijjártó: a visegrádi együttműködés jól vizsgázik a mostani nehéz időszakban is
tárgyaláson napirenden volt a Keleti Partnerség kérdése is, amellyel kapcsolatban Szijjártó úgy vélekedett, a világjárvány "rendkívüli módon át fogja rajzolni a világgazdasági és világpolitikai térképet, és erre az Európai Uniónak is fel kell készülnie".

"Kelleni fognak a szövetségesek, a barátok, a partnerek az EU-n kívül is, s kézenfekvő, hogy az EU a keleti szomszédsággal is szorosabb együttműködést alakítson ki" - fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, megegyeztek abban, hogy 250 ezer eurós szolidaritási alapot hoznak létre a Nemzetközi Visegrádi Alapon belül a hat keleti partnerállam - Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország és Ukrajna - számára. Hozzátette, abban is egyetértettek, hogy az elmúlt időszakban nem nagyon haladt előre a Keleti Partnerség programja, ezért "látványos és drasztikus" lépésekre van szükség.

A tárcavezető ezért javaslatot tett a Fehéroroszországgal szembeni EU-s szankciók eltörlésére, a NATO és Georgia közötti együttműködés egy "dimenzióval
velemenyezd, 2020. április 08. szerda, 14:31
1/27
Képek, videók
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Gulyás Gergely.jpg
agica2004
2011. március 02. szerda, 10:53
Rendkivüli dolog az.....j
pacsakute
2014. június 30. hétfő, 11:03
népszabadság rendkivüli k
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:46
Rendkívüli december
taltos1
2012. december 11. kedd, 16:25
Rendkívüli szépségek.jpg
mailona
2012. szeptember 06. csütörtök, 22:35
rendkivüli játszma800ft.j
hollyka
2011. november 24. csütörtök, 17:21
Rendkívüli
erzsebet1969
2009. április 01. szerda, 23:32
rendkivuli0129%20(15). jpg
ezerjo
2009. február 13. péntek, 10:53
rendkivuli0129%20(1).j pg
ezerjo
2009. február 13. péntek, 10:53
rendkivuli0129%20(25). jpg
ezerjo
2009. február 13. péntek, 10:52
rendkivuli0129%20(17). jpg
ezerjo
2009. február 13. péntek, 10:51
rendkivuli0129%20(16). jpg
ezerjo
2009. február 13. péntek, 10:51
rendkivuli0129%20(14). jpg
ezerjo
2009. február 13. péntek, 10:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.