Belépés
2018. november 19. hétfő | 47. hét | 323. nap | 06:14 | Erzsébet
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nagy Szent Gertrúd szűz 11.17
félrehajtotta, és Gertrúd meglátta egészen közelről az Úr kezének sebeit, amelyek úgy ragyogtak, mint a drágakövek. És akkor az Úr kézen fogta őt.
Gertrúd írásaiból kirajzolódik előttünk a helftai kolostor élete. A kolostor a türingiai Eisleben közelében, egy völgyben állt, falai nagy területet öleltek körül. A rétek között patak futott végig, a gyümölcsöskert közepén, s mindezeket erdő övezte a falakon belül. Amikor Gertrúd a kolostorba került, a szerzetesi élet virágkorát élte. Az apácák Szent Benedek regulája szerint éltek, s anélkül, hogy Citeaux-hoz kifejezetten csatlakoztak volna, átvettek néhány ciszterci szokást is. Emellett, mint az akkoriban a női kolostoroknál általános volt, lelkiségük nyitott volt a ferences és domonkos hatás irányába is. Gertrúd lelki vezetője is egy domonkos páter volt egy ideig.
Az apátnő Hackeborni Gertrúd, Szent Mechtild nővére, maga is gazdag lelki világú, szent életű apáca, a 13. század második felében úgy fölvirágoztatta Helftát, hogy két másik kolostort
maroka, 2018. november 17. szombat, 11:31
Ferenc pápa felhívása: A békébe és ne a háborúba fektessünk
világháború befejezésének centenáriumáról.

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen

Ferenc pápa az Angelus elimádkozása után a következő szavakkal fordult a Szent Péter-téren összegyűlt zarándokokhoz:
,,Ma száz éve, hogy véget ért az első világháború, melyet elődöm, XVI. Benedek hasztalan mészárlásnak nevezett. Ezért ma helyi idő szerint 13.30-kor megszólalnak a harangok az egész világon, így a Szent Péter-bazilika harangjai is. Az első világháború szigorú figyelmeztetés mindenki számára a háború kultúrájának elutasítására és minden jogszerű eszköz igénybevételére a világ számos területén még ma is áldozatokat követelő konfliktusok beszüntetésére. Úgy tűnik, nem tanulunk a történelemből. Miközben imádkozunk annak a borzalmas tragédiának összes áldozatáért, mondjuk ki
maroka, 2018. november 12. hétfő, 10:15
Nyolc napon keresztül segíthetjük az elhunytakat
apostolok, a vértanúk és Krisztus hitvallói, a tökéletes igazak tiszteletére. A VIII. századtól már november 1-jén ünnepelték mindenszenteket, erről tanúskodik Tiszteletreméltó Béda és a yorki pontifikále. Bizonyos, hogy az angliai és ír kereszténység nem véletlenül helyezte november 1-jére az ünneplést, felváltva ezzel a pogány szokásokat. Végül az ünnep 835-ben nyerte el a hivatalos elismerését.
A clunyi bencés szerzetesek már a X. században ezen a napon emlékeztek meg az összes megholtról. XV. Benedek pápa 1915. augusztus 10-én adott engedélyt arra, hogy ezen a napon minden pap három szentmisét végezhessen az elhunytakért. Az egyiket a saját szándékára, a másodikat az összes megholtért, a harmadikat a Szentatya szándékára. Szent Ambrus püspök így vigasztal minket, amikor testvérének, Satyrusnak a haláláról ír: ,,Krisztus nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával. Így tehát az ő halála mindenki élete lett."
November
maroka, 2018. november 01. csütörtök, 12:01
Szent Mór püspök 10.25
evangélium igéi.
Mt 9,35-10,1

- Magyar kurír oldalon
Szent Mór püspök
2018. október 25. csütörtök 09:00
A 11. századi pécsi püspökről nem írtak legendát, vagy ha igen, az nem maradt ránk. Az egyéb irodalmi emlékekben szétszórva található adatokból mégis kirajzolódik előttünk alakja. Szent Mór életútját idézzük fel liturgikus emléknapján, október 25-én.
A hagyomány szerint Mór magyar szülőktől született 1000 körül. Saját megjegyzése szerint, ahogy az Szent András és Benedek legendájában olvasható, Szent István uralkodása elején iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. 1030 körül már a kolostor apátja volt, s ebben az időben történhetett a király és Szent Imre nevezetes látogatása, mely után 1036-ban István király akarata kiszólította őt a kolostor csendjéből, és a pécsi püspökség élére állította.
Képen: Székely Bertalan: Szent Imre köszönti Szent
maroka, 2018. október 25. csütörtök, 18:26
Magyar mise és magyar kiállítás a Vatikánban az üldözött keresztényekről
A magyar nyelvű misét a Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál mutatták be a Magyarok Nagyasszonya október 8-i ünnepe alkalmából, amely a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya magyar kápolna búcsúnapja is.

Palánki Ferenc homíliájában azt mondta, a vatikáni magyar kápolna üzenete az, hogy az anyaországban és külhonban élő magyarok Európa békéjén munkálkodnak, és a krisztusi értékeket képviselik Európa közepén. Hozzátette: mi magyarok "hallatjuk a hangunkat és imánkat egész Európában, hogy valóban a Szűzanya népe vagyunk".

A püspökkel, aki a fiatalokról szóló vatikáni szinódus miatt tartózkodik a Vatikánban, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája koncelebrált, valamint a Rómában szolgáló magyar papok. A mise megemlékezett Márton Áron püspöki kinevezésének 80. évfordulójáról is, akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban.

Márton Áron az erdélyi Csíkszentdomonkoson született. A bazilikában
velemenyezd, 2018. október 08. hétfő, 15:02
Dobszay Benedek: „Az Úristent imádjuk
Dobszay Benedek: ,,Az Úristent imádjuk, aki megteremtette őt, és elvezette az életszentségre"
Ünnepeljünk együtt a ferencesekkel - Assisi Szent Ferenc könyörögj érettünk!
.........
Dobszay Benedek, a rend magyarországi tartományfőnöke a Katolikus Rádióban elmélkedett az ünnepről.
Itt meghallgatható [link[http://www.ferencesek.hu/dobszay-benedek-provincialis-a-tran zitusrol/
,,A világ valamennyi ferences templomában október 3-án vagy 4-én a tranzitust ünneplik. A közösségben ezt Szent Ferenc boldog haláláról való megemlékezésnek is hívjuk, hiszen élete az ő halálában teljesedik be. A megemlékezés liturgikus keretek között zajlik, hiszen maga Ferenc számára is nagyon fontos volt a szertartások, liturgiák ünneplése. A zsolozsmaszerű szertartásrend legfontosabb része azon zsoltár elimádkozása, amelyet a szent halálakor mondott: »Nagy szóval az Úrhoz könyörgök, nagy szóval az
maroka, 2018. október 05. péntek, 11:29
Assisi Szent Ferenc 2. rész 10.04
2018. október 4. csütörtök 08:00
Október 4-e szentje: Assisi Szent Ferenc. Minden idők egyik legnépszerűbb szentje, már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az ,,életszentség óriásának" nevezte.
Ferenc az 1180-as évek elején született Assisiben. Posztókereskedő édesapja az észak-itáliai város leggazdagabb embere volt, Franciaország iránti szeretetéből becézte kisfiát, akit Jánosnak kereszteltek, Francescónak, vagyis kis franciának.
- A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült, s foglyul ejtették. Szabadulása után visszatért szülővárosába, és fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel. Megtérése meghatározó mozzanata volt találkozása egy leprással, valamint a San Damiano-templomban átélt misztikus élménye, amikor Krisztus háromszor így szólt hozzá a keresztről: ,,Ferenc, menj, és javítsd meg omladozó házamat!"
1208-ig remeteként élt, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Ő
maroka, 2018. október 04. csütörtök, 10:55
2018.10.02 Templomunk búcsújának harmadik napja.
Szent Őrzőangyalok napján, templomunk búcsú ünnepén
az ünnepi szentmisén amelyen Dr. Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát mutat be.
Ez egyúttal espereskerületünk következő búcsúja a kerületi atyák és hívek részvételével.
Dr. Fügedi Antal; Horváth Zoltán; Bese Gergő atyák
Budaörsi Szent Bedek gimnázium tanulói
- Várszegi Imre Asztrik (Sopron, 1946. január 26. -) bencés szerzetes, püspök, pannonhalmi főapát.
Érettségi után 1964-ben belépett Pannonhalmán a Szent Benedek Rendbe. Itt vette fel az Asztrik szerzetesi nevet, és itt tanult teológiát a Főapátság Szent Gellért Hittudományi Főiskoláján.
1991. január 5-én pannonhalmi főapáttá választották.
Bevonulás a templomba Dr. Fügedi Antal atya vezetésével.
........
Dr.Várszegi Asztrik
maroka, 2018. október 02. kedd, 18:32
Teréz egyike azoknak az evangéliumi ....
Teréz egyike azoknak az evangéliumi együgyűeknek akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére." (XVI. Benedek)
,,Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban." (Kis Szent Teréz)
Lisieux-i Kis Szent Teréz - A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz és egyháztanító
2018. október 1. hétfő 08:01
Lisieux-i Kis Szent Teréznek, a ,,kis út" szentjének élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, október 1-jén.
Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.
Bővebben
maroka, 2018. október 01. hétfő, 13:20
Negyven kiadó mutatja be legfrissebb köteteit a Margó Fesztiválon
magyar disszidens család történetét írta meg.

Az Irakból menekülő Abbas Khider Németországban telepedett le, A pofon című regényében egy bevándorló hiteles történetét meséli el, aki szembesül a német bürokrácia nehézségeivel.

A Bookline Szívünk rajta programja saját gyereksarokkal települ ki a fesztiválra és a hétvégén interaktív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

Ősszel negyedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat, amit a korábbi években Totth Benedek, Milbacher Róbert és Szöllősi Mátyás kapott meg. 2018-ban ötven feletti nevezés érkezett a pénzdíjjal, kereskedelmi és médiatámogatással és próbafordítással járó díjra, amit a Bookline, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programja és az Aegon támogat.

Az Aegon Művészeti Díj és a Margó együttműködésében új felolvasásokkal frissül a Margó.fm nevű mobilalkalmazás, amelyen a díjra jelölt legjobb tíz alkotásból olvasnak fel színészek. Így a munkák között hallhatók lesznek Csabai
velemenyezd, 2018. szeptember 24. hétfő, 10:32
Félmilliárdos beruházással új iskolai tornacsarnok épült Kiskunfélegyházán
A kiskunfélegyházi tagintézmény 2013 szeptemberétől működik a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság fenntartásában.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát a szerdai avatóünnepségen azt mondta: mai imádságuk azt közvetíti, hogy leljék örömüket a diákok a nekik épült új tornacsarnokban, az testük és lelkük javát szolgálja, személyiségük formálódjon, fejlődjön az ott töltött idő alatt.

Hardi Gábor Titusz, a Szent Benedek iskola főigazgatója kiemelte: ez volt az intézmény életében az elmúlt évtizedek legjelentősebb fejlesztése, amely nagyszerű példája annak, hogy összefogással mire képes egy közösség. A város, az iskola, a helyi vállalkozók és az ezer éve fenntartott Pannonhalmi Főapátság együttműködésének köszönhető, hogy elkészülhetett az új sportlétesítmény.

Csányi József (Nemzeti Fórum) polgármester, az iskola egykori tanulója kiemelte: Kiskunfélegyháza mindig is híres volt magas színvonalú oktatásáról, tanárai és diákjai messzire vitték a város és intézményei jó
velemenyezd, 2018. szeptember 19. szerda, 14:12
Szent Hildegárd 09.17
Halála után a nép azonnal egyedülálló tisztelettel vette körül: zarándoklatokat szerveztek sírjához, ahol csodás gyógyulások történtek. A 13. századtól a hagiográfiában szentként tartják számon. IX. Gergely pápa kezdeményezte boldoggá avatását, mely nem zárult le, így tisztelete csak a kolostorokra korlátozódott. Prosper Guéranger kezdeményezésére a bencés rend 1916-tól ünnepét szeptember 17.-én üli. 2012. május 10. -én XVI. Benedek pápa Hildegard von Bingen tiszteletét kiterjesztette az egész egyházra, majd 2012. október 7-én egyházdoktorrá avatta.
Zenéi
Kolostora gyülekezetének szervezésével szorosan összefüggésben keletkezett művei: 1 kyrie, 35 antifóna, 19 responzórium, 7 himnusz, 7 sequentia. Egyik leghíresebb műve az "Ordo virtutum" című egyházi színjáték, amit kb. 1151-ben komponálhatott, és témája az erények és a sátán harca egy lélekért. A nyolc női énekesre, és a Sátánt megszemélyesítő prózai szerepet játszó
maroka, 2018. szeptember 17. hétfő, 10:44
1/164
Képek, videók
gertrud névc.jpg
zsokica45
2018. március 29. csütörtök, 18:21
Március 17. Gertrúd
rushlilly
2018. január 27. szombat, 12:16
gertrud névv.jpg
zsokica45
2016. június 09. csütörtök, 17:59
GERTRUD SZELET.jpg
zsokica45
2016. április 29. péntek, 10:06
Gertrúdis nyughelye
sanci81
2015. október 25. vasárnap, 15:27
Gertrud Kolmar.jpg
maria_kadar_148
2015. augusztus 24. hétfő, 22:03
GERTRUD.gif
1951anna
2015. június 23. kedd, 07:28
gertrud névmm.png
zsokica45
2014. november 25. kedd, 18:36
0 Gertrudtól 04_n.jpg
lovaszmarika
2014. szeptember 12. péntek, 17:29
Gertrud.jpg
agica2004
2014. március 26. szerda, 21:21
Gertrude S.W. Citat
matolaterezia
2014. március 06. csütörtök, 15:53
gertrude-elnino.jpg
gizellalapu
2011. december 25. vasárnap, 01:59
domonkos kolostor_2.jpg
maroka
2018. január 18. csütörtök, 09:29
domonkos kolostor.jpg
maroka
2018. január 18. csütörtök, 09:29
kolostor 002.png
chillik
2017. szeptember 12. kedd, 11:48
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.