Belépés
2019. július 20. szombat | 29. hét | 201. nap | 03:58 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Soltész Miklós: a táborozások megerősítik a fiatalokat közösségükben
a táboroztatásukat. Bár a felvidéki magyarság a többi külhoni magyarsághoz képest nagyon jó anyagi helyzetben van - mondta -, a nyelvvesztés, a közösségvesztés szempontjából sok veszély fenyegeti őket. Ezért fontos - emelte ki -, hogy a 16-35 év közötti korosztály minél több olyan lehetőséggel találkozzon, amikor saját magukat is megerősítik a közösségben, illetve nyelvüket és magyarságukat, s mindebben erősíti őket a kereszténységük is.

A tábor 400 ezer forint támogatást kapott - tájékoztatott Soltész Miklós, hozzátéve, hogy ezen a nyáron 200, külhoni és magyarországi egyházi tábor több mint 70 millió forint támogatásban részesült. Az államtitkár kiemelte, hogy "ezek a táborok megerősítik keresztény közösségeinket, külhoniakat, magyarországiakat egyaránt".

A július 17. és 21. között zajló táborba elsősorban felvidéki magyar fiatalok érkeztek, de az anyaországból is jelentkeztek - mondta el az MTI-nek Kádek László táborvezető, aki felidézte, hogy 2015-ben szervezték meg először a tábort református
velemenyezd, 2019. július 18. csütörtök, 18:12
Krónika 1. rész (napirend előtt: szennyvíziszap, szociális ágazat, önkormányzati választás)
helytartók ülnek, akik a kormány érdekeit képviselik jó hűbérúrként. Azt javasolta, az őszi önkormányzati választáson helyi lokálpatriótákat válasszanak, akik kiharcolják azt, ami a településnek jár. Hozzátette: a Jobbik a tisztességes embereknek szövetséget, a tisztességtelennek pedig börtön kínál. "Mi jobbikosok a tisztesség csendőrei leszünk minden egyes magyar önkormányzatban. Mi leszünk a garancia arra, hogy többé ezt az országot következmények nélkül kifosztani ne lehessen" - fogalmazott.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint az a 6 százalék, amelyet a Jobbik az európai parlamenti választáson elért mutatja, hogy a párt mennyire hiteltelen politikát folytat. Úgy értékelte, a frakcióvezető megtartotta a Jobbik őszödi beszédét, bemutatta azt, hogy fognak összeállni azokkal, akik eddig ádáz ellenségeik voltak. Hiteltelen a politikájuk, összefognak a nemzetellenes, a magyarellenes, a családellenes, a bevándorláspárti erőkkel, azokkal,
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 11:46
Soltész îi încurajează pe luteranii transilvăneni să îşi păstreze limba maternă şi credinţa
analizează în baza învăţămintelor lui Hristos, în ce mod este prezentă iubirea faţă de familie, biserică şi patrie în viaţa tinerilor.

Secretarul de stat a declarat, joi, corespondentului agenţiei ungare de presă MTI: a fost rugat să vorbească despre iubirea faţă de patrie. Acesta a remarcat: maghiarii sunt într-o situaţie unică în Europa, prin faptul că limba maghiară defineşte naţiunea maghiară. Din acest motiv acestuia i se pare că cea mai importantă sarcină a tinerilor este păstrarea limbii maghiare. Soltész a adăugat: şi în Ungaria a văzut că dăinuie acele naţionalităţi, în a căror viaţă este prezentă şi credinţa.

"Sarcina acestor tineri şi a liderilor lor este să păstreze credinţa evanghelică pe care o primesc din mediul lor, să o întărească şi, după posibilităţi, să o dea mai departe. Dacă reuşesc, atunci îşi pot păstra limba, identitatea naţională şi patria", a spus politicianul.

Acesta consideră important că la tabăra luterană organizată la fiecare doi ani în Transilvania sosesc şi
velemenyezd, 2019. július 11. csütörtök, 16:00
Az anyanyelv és a hit megőrzésére biztatta Soltész Miklós egy erdélyi lutheránus tábor résztvevőit
ifjak megismerjék egymást, egymás helyzetét. Hozzátette: kilenc éve kiemelt terület a magyar kormány számára a nemzetpolitika. Ennek a lényegét abban látta, hogy segíteni kell a Magyarországtól elszakított nemzetrészeknek a magyarságban és a nemzetben való megmaradását. Úgy vélte: a lutheránus tábor és a hasonló táborok is ezt a célt szolgálják. Hozzátette: a Kárpát-medencében élő magyarok emellett jó állampolgárai lehetnek azoknak az országoknak, amelyekben élnek.

Az MTI-nek adott nyilatkozatában Soltész Miklós arra is kitért, hogy a magyarságban való megmaradás soha nem mások ellen irányul. Megjegyezte: amiként Magyarországon természetesnek tartják, hogy sokat köszönhetnek az ott élő nemzetiségeknek a kultúra, a művészet, a gazdaság területén,ezért támogatják ezeket a nemzetiségeket, jó lenne, ha a környező országok, így Románia sem félne a magyaroktól.

"Nem mi vagyunk azok, akik el akarjuk csábítani a román fiatalokat dolgozni, akiknek köszönhető, hogy négy-ötmillió román már nem Romániában él.
velemenyezd, 2019. július 11. csütörtök, 14:51
Soltész: din 2010 s-a înmulţit numărul şcolilor întreţinute de naţionalităţi
Miklós Soltész a spus că guvernul consideră importantă consolidarea predării limbii materne, semnalând că în 2010 naţionalităţile din Ungaria întreţineau 12 instituţii de învăţământ public, iar acum acest număr a atins 90, iar graţie acestui fapt şi sârbii, spre exemplu, "îşi pot aduce limba maternă şi cultura mai aproape de copii".

În această perioadă Guvernul Ungariei a acordat de patru ori mai multe fonduri minorităţilor, astfel că s-au găsit posibilităţi de a organiza tabere păstrătoare de tradiţii, iar pentru elevii mai mari excursii în ţara mamă, a informat secretarul de stat.

Vorbind despre Lórév, Miklós Soltész a afirmat: în ultimii doi ani comunitatea de aici a primit 280 de milioane de forinţi (aproape 868 de mii de euro) pentru renovarea completă a grădiniţelor şi şcolilor. Aceste lucruri pot consolida comunitatea sârbă în Ungaria.

Alexov Lyubomir, reprezentantul minorităţii sârbe în Parlamentul Ungariei, a anunţat cu privire la tabăra "Cunoaşterea vechilor meserii" că este
velemenyezd, 2019. július 04. csütörtök, 13:53
Soltész: megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta
Soltész Miklós azt mondta, a kormány fontosnak tartja a kisebbségek anyanyelvi képzésének megerősítését, jelezve, hogy 2010-ben tizenkét köznevelési intézményt tartottak fenn magyarországi nemzetiségek, most pedig ez a szám eléri a kilencvenet, és ennek köszönhetően például a szerbek is "közelebb tudják vinni anyanyelvüket, kultúrájukat a gyerekekhez".

A kormány ezen időszak alatt megnégyszerezte a magyarországi nemzetiségek támogatását, így lehetőségük nyílik hagyományőrző táborok megtartására, a nagyobb diákoknak pedig anyaországi kirándulásokra - ismertette az államtitkár.

Lórévről szólva Soltész Miklós elmondta: a település az elmúlt két évben 280 millió forintot kapott óvodája és iskolája teljes megújítására. Ez tovább erősítheti a szerb közösséget Magyarországon.

Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója a Régi szakmák megismerése elnevezésű táborral kapcsolatban közölte, hogy ötödik alkalommal szervezik meg Magyarország egyelten szerb többségű településén. Az
velemenyezd, 2019. július 04. csütörtök, 12:21
Krónika 3. rész (napirend, interpellációk)
ügyintézés lehetőségét. Ahol beavatkozásra van szükség, ott megteszik azokat - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy július 1-től újabb feladatok kerültek a kormányablakokhoz.

A képviselő nem fogadta el a választ, az Országgyűlés azonban igen: 115 igen szavazattal, 36 ellenvoks mellett.

DK: elveszik a néptől a Balatont

Gréczy Zsolt (DK) a Balaton egyre nagyobb beépítettségéről beszélt és kijelentette: annak nyertese Orbán Viktor és köre. Az embereket pedig a folyamat vesztesének ítélte.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára válaszában azt mondta: a baloldal politikusai akartak Sukorón kaszinót építeni, és vitték végbe az unió egyik legnagyobb korrupciós ügyét a 4-es metróval.

Szólt a Balatont védő törvényről, amely szerinte erősíti a part használhatóságát közterületként.

Gréczy Zsolt kijelentette: panaszt tesz az elfogult ülésvezetés miatt.

Kövér László házelnök erre azt felelte: az ülésvezetést nem lehet bírálni,
velemenyezd, 2019. július 01. hétfő, 16:11
Krónika 2. rész (napirend előtt: egészségügy, közfoglalkoztatás, Budapest, családok)
államtitkára úgy válaszolt, hogy az elmúlt időben Budapesten megújultak közterek és középületek, a hármas metró, továbbá nő a zöldfelületek nagysága. Döntöttek több budapesti centrumkórház létrehozásáról, ami jelentősen növeli az ellátás színvonalát - emlékeztetett.

Közölte: az ellenzék olyan jelöltet ajánl Budapest figyelmébe, aki menekül a felelősség elől, nem vezet, hanem sodródik az árral és a politikai érdekcsoportok akaratával.

KDNP: a párt továbbra is támogatja a kormány családpolitikáját

Soltész Miklós (KDNP) arról beszélt, hogy pártja továbbra is támogatja a kormány családpolitikáját, valamint azt, hogy a költségvetés a családok költségvetése legyen.

Felvetette, hogy Varju László (DK) azt állította: az Orbán-kormányok tehetnek a devizahitelesek problémájáról. "Mintha nem ők" hozták volna létre azt az élethelyzetet, amellyel az embereket belehajszolták a devizahitelek felvételébe, és nem tettek semmit, hagyták egyre nagyobb mértékben eladósodni a családokat -
velemenyezd, 2019. július 01. hétfő, 15:31
Soltész Miklós: ha őrizzük a hitet, a kereszténységet, megőrizzük a kultúrát is
Soltész Miklós Mecsekjánosi kormányzati források felhasználásával felújított szabadtéri kálváriájának átadásán példaértékűnek nevezte, hogy egy közösség összefogott, küzdött és kitartott, meg akarta valósítani azt, amit csaknem 150 éve az elődök létrehoztak.

Az egykor önálló németajkú, ma már a volt bányásztelepüléshez, Komlóhoz tartozó Mecsekjánosi temploma mögött 1873-ban épült kálvária azt mutatja meg, hogy "a szenvedés után ott a remény, a feltámadás" - fogalmazott.

Az államtitkár szerint Komló esetében ez különösen találó, hiszen a város és térsége sokat szenvedett. Komlónak voltak szép időszakai, azonban a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években, amikor a bányászok elveszítették munkájukat, "nyomor és nehézség zúdult a környékre, de az mégiscsak megmaradt". Ez azt mutatja, hogy mindig megvan a remény a feltámadásra - hangoztatta.

Soltész Miklós köszönetét fejezte ki azoknak, akik e küzdelmekben részt vettek, hiszen a térség az elmúlt évtizedben sokat fejlődött.

"Ha
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 20:27
Krónika 8. rész (kérdések, bizottsági jelentések vitája)
kormány tervezi-e a lakás- és albérletárak szabályozását, illetve mit akarnak tenni az Airbnb lakások ügyében.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára azt felelte, hogy az államnak csak minimális mozgástere van ezen a téren, mert nem sok beleszólása van abba, amikor magánszemélyek kötnek egymással szerződéseket.

Fidesz: milyenek a Magyar Falu program tapasztalatai?

Tilki Attila (Fidesz) azt kérdezte, hogy milyenek a Magyar Falu program pályázatának eddigi tapasztalatai.

Soltész Miklós államtitkár azt felelte, hogy tisztán magyar forrásokból 150 milliárd forintnyi támogatást tudtak nyújtani a kistelepüléseknek. Eddig 1216 önkormányzat és 949 egyházi közösség pályázott 18 milliárd forintra. - tette hozzá.

Bizottsági jelentések vitája

Az ügyintézési folyamatok egyszerűsítéséről szóló indítvány bizottsági javaslatának és összegző módosító javaslatának tárgyalásában Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár azt mondta: a javaslat célja a bürokráciacsökkentés, a módosító
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 18:53
Soltész: elengedhetetlen a felelős gondolkodás
pusztulásával.

Szavai szerint az orvostudománynak óriási eredményei vannak, ezzel szemben megdöbbentő, hogy évi 50 millió abortuszt végeznek el az orvosok, és egyre több országban bevezették az aktív eutanáziát.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az emberiség számára a felelős gondolkodás és cselekvés, valamint a józan iránymutatás jelenthet kiutat. Nagy kérdés, hogy képesek leszünk-e csökkenteni a szegények számát, kiállni minden életért, felvállalni hitünket, tenni az üldözöttekért - fűzte hozzá.

Soltész Miklós örvendetesnek nevezte, hogy 2010 óta 30 százalékkal csökkent az abortuszok száma, ugyanakkor sajnálatos - tette hozzá -, hogy így is 28 ezer műtétet végeznek el.

Soltész Miklós szólt az állam és az egyház formálódó kapcsolatáról is, jó példaként említve az egyházi iskolák számának növekedését.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte, hogy az 5. alkalommal megrendezett konferencia az emberek egymás iránti felelősségének kérdését feszegeti, ezen
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 16:49
Ismét Magyarországra jön Nick Vujicic motivációs tréner
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a Miniszterelnökség 40 millió forinttal támogatja a programsorozatot, amely kiemelten fontos mind a társadalmi szolidaritás, mind a keresztény hit, mind pedig a nemzetpolitika szempontjából.

Kifejtette: a társadalmi szolidaritást erősíti, hogy súlyos fogyatékossággal élő ember mutatja meg az élet szépségét, örömét és a küzdeni tudás fontosságát.

Nemzetpolitikai jelentőségű, hogy Nick Vujicic Kolozsvárra és Sepsiszentgyörgyre is el fog menni, és előadásain remélhetőleg nemcsak az ott élő magyarok, hanem a helyi románok is részt vesznek majd - mondta.

"Ez egyben üzenet", hogy ahol "mások kereszteket zúznak", oda "a kereszt jelét fogjuk elvinni" - fogalmazott Soltész Miklós az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben történtekre utalva.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt: az államtitkárság és a szervezők
velemenyezd, 2019. június 07. péntek, 11:12
1/94
Képek, videók
soltész-miklós-párvála szt
margoboszi
2013. december 17. kedd, 17:31
megerosites07.jpg
lenke1964
2015. június 22. hétfő, 11:36
Isten szeretete megerősít
sacimama
2014. december 09. kedd, 00:54
megerosit.jpg
lilagondolatok
2014. november 12. szerda, 00:18
Aki megerősít.png
pacsakute
2012. december 19. szerda, 18:53
átjáró híd megerősítése
peterimajoridozsahe
2009. december 11. péntek, 16:10
Krisztus megerősít!.jpg
szilvia108
2009. július 22. szerda, 11:25
őszi táborozás
eva6
2016. október 26. szerda, 17:25
Alkotó Kör Táborozás
bzsuzsanna
2016. július 23. szombat, 23:13
Nyári táborozás
bedmarika47
2014. augusztus 14. csütörtök, 07:52
táborozás kicsit másképp
hajnalka0327
2011. november 12. szombat, 18:05
Velencei táborozás2010-9.
tarsoly-galeria
2010. július 27. kedd, 06:28
Velencei táborozás2010-8.
tarsoly-galeria
2010. július 27. kedd, 06:28
Velencei táborozás2010-7.
tarsoly-galeria
2010. július 27. kedd, 06:28
Velencei táborozás2010-6.
tarsoly-galeria
2010. július 27. kedd, 06:28
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.