Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:25 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
EP-választás - EP-választás - Kövér: a voksolás értékrendválasztás is lesz
Az Országgyűlés elnöke a megyenapi ünnepség alkalmából a görögkatolikus kegytemplomban tartott beszédében hangsúlyozta, az államalapítás millenniuma óta eltelt két évtized újra megmutatta, hogy rombolni nagyon könnyű, így gyorsan tönkre lehet tenni az elmúlt időszak alkotó munkájának eredményét.

"A migráció kapcsán is csak egyszer hibázhatunk, az a választás, amely előtt most állunk, erről dönt. Dönthetünk a kereszténységből kinőtt kultúránk és életformánk, szabadságunk és függetlenségünk mellett" - fogalmazott a házelnök, megjegyezve, az a szabadság, ha a saját értékeink szerint és érdekeinket követve élhetünk.

Kövér László beszédében kifejtette, a magyarok azt akarják, hogy saját maguk dönthessenek sorsuk felől, mert "most ez így van és azt akarjuk, hogy maradjon is így".

Emellett érdekeltek vagyunk Európa sikerében is, erre válaszként pedig azt szeretnék, hogy mindenki legyen érdekelt a magyarok sikerében is - fűzte hozzá.

"Nem akarjuk mások hibás döntéseinek következményeit
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 18:39
Buda Ferenc költő kapta az idei Ratkó-díjat
A méltatás szerint a költő a "nemzeti identitást 1956-tól máig fenntartó és alakító, a történelem folyamatait, a magyar vidék sorsát érzékenyen értelmező, s a magyarság költészeti hagyományait korszerűen magába építő lírai világ megalkotásáért" vehette át a Ratkó József szellemi és művészi teljesítménye emlékére alapított díjat Karádi Zsolttól, az alapítvány megbízott elnökétől és Seszták Oszkártól, a megyei közgyűlés elnökétől.

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben, egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv- és irodalom szakán végezte. Az 1956-os forradalom után írt versei közül három a hatóság kezébe került, emiatt egy év börtönre ítélték. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak, 1970-1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt. 1986-tól a Forrás főmunkatársa, a Digitális Irodalmi Akadémia 2013-ban választotta tagjai közé.

Gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra
velemenyezd, 2018. november 26. hétfő, 23:42
Esélyegyenlőségi program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
A konferencia előtt megtartott sajtótájékoztatón Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, a kezdeményezés célja, hogy esélyt nyújtsanak a hátrányos helyzetű emberek számára az ebből a helyzetből való kitörésre.

Czibere Károly kiemelte, nem volt hiábavaló a felzárkózáspolitikára történő eddigi állami ráfordítás, ezen túl azonban a társadalomnak is fontos megismernie az ebben elért eredményeket.

Hangsúlyozta, a tanuláson és a munkán keresztül lehet kiutat és esélyt kínálni, ezek eléréséhez azonban meg kell erősíteni és ki kell terjeszteni a jó módszereket és technikákat, valamint meg kell erősíteni a helyi szintű együttműködéseket is.

Ennek erősítésére a kormány egy 1,2 milliárd forint értékű, három évig tartó, uniós finanszírozású programot indított, amelynek keretösszegét tizennyolc megye használhatja fel. A megyék átlagosan 50-70 millió forintot nyerhetnek el erre a célra.

Seszták
velemenyezd, 2018. március 06. kedd, 15:24
Kósa: a jövő érdekében meg kell védeni az országot és a nemzetet!
A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter az eseményen hangsúlyozta, a történelem arra tanította a magyarokat, hogy ki kell állniuk magukért és az igazukért, mert senki sem teszi meg ezt helyettük.

"Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor előbb-utóbb Európa is felébred, de ehhez hinni kell az igazságunk erejében" - fogalmazott a miniszter.

Kósa Lajos megjegyezte, az ország megvédésének ügyében hárommilliónál több magyar már a kormány mellé állt és egyre több európai nemzet ismeri fel a kereszténység védelmének fontosságát is.

A máriapócsi görögkatolikus zarándokközpont nagytermében megtartott eseményen országos és megyei politikusok, tisztségviselők és polgármesterek előtt a miniszter beszédében kiemelte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az országot fenyegető demográfiai katasztrófa folyamata megálljon, valamint lehetővé kell tenni azt, hogy a közösségekben mindenki dolgozzon. Ha ezt nem tesszük meg, akkor csak kisebb lépésekkel lehet fejlődni -
velemenyezd, 2018. február 04. vasárnap, 07:09
Csaknem hárommilliárd forintból újulnak meg a közutak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Seszták Oszkár, a testület elnöke elmondta: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közgyűlés jóváhagyásával támogatási igényt nyújtott be az útfelújításokra, az első ütem során 23,3, a másodikban pedig mintegy 42 kilométernyi útszakasz újul meg a megyében.

A beruházások első részében például Dombrád, Nyírtura, Nyírbátor, Sonkád és Kisvárda környékén kezdik meg a munkálatokat. A kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárás várhatóan október végén zárul le, ezt követően november elején adhatják át a munkaterületeket a kivitelezőknek.

Simon Miklós, a kormánypárt térségi országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a Nyírbátor és az M3-as autópálya közötti 10,3 kilométer hosszú út rekonstrukciójára 1 milliárd forintot fordítanak, aminek a városlakók mellett az ipari parkban működő hazai és külföldi vállalkozások örülhetnek a leginkább.

Ez lesz a felújítási rangsorban az első, a beruházás szükségességét a forgalmi adatok és vállalkozások kifejezett kérései is alátámasztják - fogalmazott a
velemenyezd, 2017. szeptember 12. kedd, 14:43
A TOP-források negyven százalékát fizették ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Lipők Sándor elmondta, az augusztus végi adatok szerint a fejlesztési források 66 százalékára, mintegy 58,8 milliárd forintra hirdettek nyerteseket, a rendelkezésre álló forrás 51 százalékára, 45,8 milliárd forintra vannak megkötött szerződések a pályázókkal, az összes forrás 40 százalékát, azaz 36 milliárd forintot pedig már ki is fizettek a nyertes pályázóknak.

Eddig 633 pályázat érkezett, ezek közül 346 kap kisebb-nagyobb összegű támogatást - tette hozzá a miniszteri biztos.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke elmondta, a pályázati felhívás előző, harmadik körében mintegy 30 milliárd, a nemrég kihirdetett negyedik körében pedig 13,1 milliárd forint értékű fejlesztési csomagról döntött az irányító hatóság.

A nyertes önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek, társulások ipari park, óvoda- és bölcsődeépületek felújítására, belterületi utak építésére, közlekedés- és turizmusfejlesztésre, városrehabilitációra, valamint egészségügyi és más közösségi szolgáltatások
velemenyezd, 2017. szeptember 04. hétfő, 12:21
A huszárságra emlékeznek a jubileumi találkozón Nyíregyházán
Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere.

Hangsúlyozta, a katonaság és a huszárság állomáshelye komoly szerepet töltött be Nyíregyháza gazdasági és társadalmi életében. Az ipar és a kereskedelem fellendült, a huszártisztek a város közösségének megbecsült tagjai voltak, emléküket városrészek, utcák és közterek őrzik; a magyar huszár a települési értéktár és a hungarikumok részévé vált.

A huszárok Nyíregyházához, Szabolcs vármegyéhez és az egész országhoz hozzátartoztak - hangoztatta beszédében Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke.

Az ökumenikus hálaadást követően a honvédség, a város és a megye képviselői koszorúkat helyeztek el a a II. világháborúban harcoló magyar huszárok tiszteletére állított lovas szobornál. A jubileum alkalmából újra megjelenik az első huszárkönyv, amelynek új kiadását - a tizenöt éves huszártalálkozó előtt tisztelegve - 150 fotóval illusztráltak, valamint egy emlékérem is megörökíti az éppen két évtizede emelt szobrot.

Az eseményen külön
velemenyezd, 2017. augusztus 26. szombat, 13:31
Kárpátalja magyarsága a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájára emlékezett Tiszaújlakon
A kárpátaljai magyarság legnagyobb tömegrendezvényének számító ünnepségen mondott beszédében Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy a magyarországi megye számára nagy megtiszteltetés volt, amikor a rendszerváltozás után a neve kiegészült a történelmi Bereg vármegyére utaló Bereggel. Bereg vármegye alámerült a Szovjet Birodalom mindent egyneműsítő, embertelen rendszerében, de Rákóczi leghűségesebb népe, amelyet először szólított meg és amely mindvégig kitartott mellette, a mindent túlélő beregi, kárpátaljai magyarok ezen idő alatt is őrizték a magyarságukat, Bereg vármegye emlékét - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, az anyaországnak segítenie kell a kárpátaljai magyarok boldogulását, szülőföldön történő megmaradását, hiszen a kárpátaljai magyarság boldogulása, jobb léte garanciája és jele a mindenkori összmagyarság megmaradásának és jólétének. Utalva a 150 ezres kárpátaljai magyarságra kiemelte, "számunkra százötvenezer indoka van Ukrajna
velemenyezd, 2017. július 16. vasárnap, 15:22
Újratemették a Pócspetri-ügyben halálra ítélt Királyfalvi Miklós mártírt
kabinetfőnök.

Csallóközi Zoltán hozzátette, a rendszerváltozás után megindult egy folyamat, amelyben az értékek a helyükre kerültek, a rendszer áldozatait már igazi példaképként lehet tisztelni.

Tamás György (független), Pócspetri polgármestere elmondta, a rehabilitációs eljárás folytatásaként a tragikus események helyszínét, a polgármesteri hivatal épületét történelmi emlékhellyé szeretnék nyilvánítani, valamint elkezdik fejlesztését is. Az ünnepségen Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke és több megyei hivatalvezető is részt vett. A község templomában a pócspetri születésű Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrált ünnepi szentmisét.

A pócspetri eset előzményeként 1948. május 15-én Ortutay Gyula vallásügyi és közoktatási miniszter bejelentette az iskolák államosítását. Iskoláinak elvesztését a legtöbb egyház tudomásul vette, azonban a katolikus egyház - élén Mindszenty József
velemenyezd, 2017. július 08. szombat, 13:21
Együttműködési megállapodást írt alá Ungváron a Magyar Fejlesztési Központ és a Tisza ETT
köztük Magyarországgal folytatott együttműködés, amit az is jelez, hogy a mintegy 80 közös fejlesztési projekt nagyobb része magyar partnerekkel közösen valósult meg. Kifejtette, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja megye által 2015 októberében közösen megalakított Tisza ETT minőségi előrelépést jelent Kárpátalja stratégiai fejlesztését illetően, mert lehetővé teszi európai uniós források bevonását egyebek mellett a régió és a határinfrastruktúra fejlesztésébe magyarországi segítséggel.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta: a Tisza társulás igazi sikertörténet, különleges és jelentőségteljes kezdeményezés. "Különleges, mert az első olyan területi társulás Európában, amelyet egy EU-tagállam és egy EU-n kívüli állam hozott létre. Jelentőségteljes, mert új és innovatív szervezet, aktív reformfolyamatokat indít be, gazdasági, befektetési, környezetvédelmi, infrastrukturális, kulturális és oktatási projekteket valósít meg, az uniós támogatások hatékony
velemenyezd, 2017. május 27. szombat, 12:56
NGM: több mint 118 milliárd forint uniós forráshoz jut Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Oláh Gábor a megyeházán megtartott partnerségi napon hangsúlyozta, ebből az összegből a megyeszékhelyen kívüli megyei települések a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) 89,3 milliárd, Nyíregyháza - mint megyei jogú város - pedig 29,6 milliárd forintot használhatnak fel.

A megyei Top-források mintegy harmadára, 34,6 milliárd forintra már nyerteseket is hirdettek. A támogatási szerződéseket június közepéig köti meg az NGM a pályázó önkormányzatokkal és szervezetekkel, akik ezután kaphatják meg a támogatási előlegeket - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Közölte, a második körös felhívásra már beadhatók a pályázatok, ezen az első körben nem nyertes pályázók ismét elindulhatnak. A tervek szerint ez a pályázati kör a nyár végéig lezárulhat, a döntések és a kifizetések még ebben az évben megvalósulhatnak. Év végéig a kétharmados készültséget el kell érniük a nyertes projekteknek, ennek folyamatát az NGM rendszeresen ellenőrizni fogja - tette hozzá.

Oláh Gábor
velemenyezd, 2017. május 22. hétfő, 12:00
Seszták Miklós: Szent László életműve az elhivatott ember életműve
Seszták Miklós hangsúlyozta, a lovagkirály 18 esztendeig tartó uralkodása Magyarország mint önálló keresztény ország megerősítését célozta, uralkodói munkájával megszilárdította a belső békét, megerősítette a határokat, a jogrendet és a keresztény vallás helyzetét.

A miniszter szólt arról is, hogy a megyei közgyűlés 2005-ben nyilvánította május 20-át Szabolcs-Szatmár-Bereg megye napjává arra emlékezve, hogy Szent László király részvételével 1092-ben ezen a napon tartották meg a magyar egyházi és politikai törvényhozás szempontjából jelentős eseménynek számító szabolcsi zsinatot és törvényhozó országgyűlést Szabolcs községben.

Szent László hitt abban, hogy jól cselekszik, helyesen dönt mint király és mint ember - fogalmazott Seszták Miklós. Hozzátette, Szent Lászlót az uralkodása mellett bátorsága és merészsége határozta meg, ezek a tulajdonságok pedig azóta is fontosak a magyarok számára.

"Ezt a népet bátor és erős nemzetnek ismeri a világ, mert hiszünk az értékeinkben, hűek maradunk
velemenyezd, 2017. május 19. péntek, 15:33
1/10
Képek, videók
EP.választás után...
caris11935
2009. december 11. péntek, 13:27
EP.választás itt...Gyulán
caris11935
2009. október 30. péntek, 09:21
Kövér László.jpg
agica2004
2017. január 16. hétfő, 18:26
kover_laszlo_kothencz_ jan
agica2004
2014. december 16. kedd, 13:09
kövér lászló.jpg
dnemethk
2012. december 27. csütörtök, 08:28
kövér lászló
lovaszmarika
2012. január 28. szombat, 19:18
Kövér László
agica2004
2011. március 24. csütörtök, 12:21
Megyen magától!
korosigaborne
2010. december 03. péntek, 20:27
A tüzijáték már megyen!
korosigaborne
2010. augusztus 26. csütörtök, 22:01
Megyénk szépei ,,,
caris11935
2009. május 26. kedd, 07:04
Télapó megyen.gif
katimamiii
2009. január 31. szombat, 19:41
Ez az út megyen a Bükk fe
bcsab21
2006. május 25. csütörtök, 11:19
Görögkatolikus templom Cs
pacsakute
2012. október 16. kedd, 18:48
A Bob görögkatolikus-temp
farkas1945
2011. október 22. szombat, 11:38
Görögkatolikus templom
janna53
2010. december 28. kedd, 22:11
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.