Belépés
2020. július 03. péntek | 27. hét | 185. nap | 14:31 | Kornél, Soma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A kutyák tudatában vannak cselekvéseiknek egy új kutatás szerint
helyzetekben is, amikor nem kaptak semmilyen előzetes parancsszót, így nem várták az ismétlésre való utasítást sem.

Egy hasonló, szintén a kutyák számára váratlan helyzetben néhány új tárgyat mutattak be nekik (egy plüss játékot, egy állatszobrocskát, egy ládát és egy játékbabát), amíg a gazdájukkal sétáltak. "Arra számítottunk, hogy a kutyák megvizsgálják, és valamilyen cselekvést végeznek a tárgyakkal, amire később emlékeznek majd, mikor arra kérik őket, hogy ismételjék azt meg" - magyarázta Pongrácz Péter, etológus, a tanulmány egyik társszerzője.

A tesztek során a kutyák 70 százalékos sikerrel emlékeztek és ismételték meg sikeresen az előző cselekvésüket, amikor az "Ismét!" parancsszó azonnal elhangzott a spontán akció után. Amikor a parancsszó késleltetéssel érkezett, a kutyák sikeressége fokozatosan csökkent, de még egy óra elteltével is 30-40 százalék között maradt. "Mivel a kutyák nem várták a parancsszó elhangzását, így nem volt lehetőségük előzetesen kialakított és megerősített válaszra.
velemenyezd, 2020. június 26. péntek, 17:32
Komlói Amatőr Színházi Találkozó - Kilenc produkció szerepel a versenyprogramban
A koronavírus-járvány miatt elhalasztott, eredetileg júniusra tervezett rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a kulturális kormányzat az esemény minőségét elismerve biztosítja az eredetileg tervezett tízmillió forintos támogatást, így a pályázati forrás segítségével összesen 18 millió forintból zavartalanul valósulhat meg a programsorozat bő két hónapos csúszással.

A politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is egyben, úgy vélekedett: a kulturális alapellátás mintaprogramjának is tekinthető a KASZT, hiszen az elmúlt időszakban a Kárpát-medencei amatőr színjátszás első számú seregszemléjévé vált. Kiemelte, hogy a rendezvényt töretlenül jellemzi a magas szakmai színvonal, a nagy népszerűség, a befogadó közönség.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója kiemelte: a rendezvény versenyprogramjának összeállításához magyarországi és határon túli magyar nyelvű, felnőtt,
velemenyezd, 2020. június 23. kedd, 22:10
Az imádság oázisa a Belváros forgatagában
A pesti ferences templom
.................
A Ferences Rendtartomány kisfilmjének első része a Budapest szívében, a Ferenciek terén található Alkantarai Szent Péter-templomba - belvárosi (pesti) ferences templomba - kalauzolja az érdeklődőket.
A barokk stílusban újjáépült templom évszázadokon keresztül a ferences szerzetesek Szűz Máriáról elnevezett rendtartományának központja volt. Napjainkban a Belváros közepén Assisi Szent Ferenc lelkiségével az elcsöndesedés és az Istennel való találkozás oázisát jelenti az ide betérőknek.
A templom védőszentje az imádságos elmélyülés különleges képességével és aszkéta életmódjával kitűnő ferences szerzetes, Alkantarai Szent Péter, aki a 16. században élt Spanyolországban.
A szentmisék közös imádságát az ország egyik legnagyobb mechanikus orgonája kíséri.
Az itt szolgáló ferences atyák hétköznapokon öt, vasárnaponként tíz szentmisét tartanak, és szinte
maroka, 2020. június 10. szerda, 21:45
Száztizenhárom új posztumusz taggal bővülhet a DIA digitális könyvtár
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett DIA posztumusz tagjelöltjeit a mindenkori PIM-főigazgató javaslatára az akadémiai tagok választják. A mostani tagjelöltek örököseivel a PIM ütemezetten, a következő három év során köti meg a tagságról szóló szerződést - közölte a múzeum pénteken az MTI-vel.

Az 1998-ban alakult DIA a tagok teljes szépirodalmi életművét digitalizálja, és új szövegkiadásként, ingyenesen közzéteszi a honlapján. Az élő, elhunyt és posztumusz tagok száma jelenleg 100 fő.

A Nemzeti Összetartozás Napján bejelentett 113 új tagjelölt névsora széles körű szakmai egyeztetés után, a Demeter Szilárd főigazgató által felkért, öttagú zsűri döntésével alakult ki - tájékoztatott a PIM.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a listán olyan, 1949 után elhunyt magyarországi, határon túli és emigráns alkotók szerepelnek, akiknek életműve jelentős és ma is érvényes hatást gyakorolt az elmúlt évtizedek kultúrájára.

A DIA tagjelöltjeinek névsora: Albert Gábor, Bajor Andor, Balázs
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 12:52
Trianon 100 - Online emlékezés a nemzeti összetartozás napjára
Mint írta, az összetartozás napjának előestéjén, szerdán 20.00 órakor a Facebookon klippremier lesz: a Hazám, hazám - az összetartozás dala hangzik el Bocskor Bíborka, Csík János, Dancs Annamari, Dér Heni, Ferenczi György, Földes Eszter, Majorosi Marianna, Makó Péter, Mező Misi, Miklósa Erika, Molnár Ferenc "Caramel", Molnár Levente, Novák Péter, Nyerges Attila, Pál István "Szalonna", Serbán Attila, Szarka Tamás, Szvorák Katalin, Takács Nikolas és Tátrai Tibor előadásában (https://www.facebook.com/nemzetiunnepek).

Június 4-én, csütörtökön a youtube csatornán (https://www.youtube.com/channel/UCIyc7meXLgW_WIhOMZ8aHKA) 8 és 10 óra között az alábbi programok tekinthetők meg: Dokumentumfilm a trianoni békediktátum aláírásáról a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködésben; Dokumentumfilm a Trianonnal kapcsolatos Új világ születik időszaki kiállításról a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködésben; Koltay
velemenyezd, 2020. június 03. szerda, 07:05
ITM: a közlekedés zöldítése elengedhetetlen a magyar klímacélok eléréséhez
Veronika, a NEUM projektvezetője, és Erb Szilvia, a KTI Közlekedéstudományi Intézet ügyvezetője.

Az egyeztetés során a résztvevők áttekintették, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni a fenntartható városi közlekedés szervezése során. Az alacsony kibocsátású vagy kibocsátásmentes közlekedési módok támogatása, a tömegközlekedés fejlesztése, a közlekedési igények ésszerű kiszolgálása egyformán meghatározó szerepet töltenek be a fenntartható és környezetbarát városok kialakításában.

Kaderják Péter kiemelte, hogy a közlekedés zöldítése a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv sarkalatos pontja, és a Magyarország által 2050-re vállalt karbonsemlegesség elengedhetetlen feltétele, hiszen a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel.

Éppen ezért a kormány a következő tíz évben a Zöld Busz Program keretében 36 milliárd forinttal támogatja az alacsony és nulla kibocsátású járművek forgalomba állítását a nagyvárosok
velemenyezd, 2020. május 12. kedd, 18:52
Koronavírus - Ezer táblagéppel segítik az innovatív gyógyszergyártók az egészségügyi szakdolgozók gyermekeinek
Az egyesület MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye idézi Holchacker Pétert, AIPM igazgatóját, aki elmondta, a fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatokat tömörítő szervezetként az AIPM elismeri és köszöni az egészségügyi szakdolgozók megfeszített munkáját, akik a lakosság biztonsága érdekében, sok kockázatot vállalva látják el feladataikat. Ezért az AIPM ezer prémium táblagéppel, valamint 80 perc lebeszélhetőséget és 10 GB adatforgalmat tartalmazó SIM kártyákkal járul hozzá ezer egészségügyi szakdolgozó gyermekének korszerű és kényelmes online tanulásához.

Mint írták, az innovatív gyógyszergyártók "teljes mellszélességgel" támogatják a járványügyi helyzet hatékony, sikeres és egységes kezelése érdekében bevezetett kormányzati intézkedéseket, és a szakterület felügyeletéért felelős hatóságok járványügyi tevékenységét. Kutatásvezérelt gyógyszergyártókként pedig minden rendelkezésre álló eszközzel, együtt dolgoznak a koronavírus (COVID-19) elleni küzdelemben.

Kókai-Nagy Ákos, az AIPM
velemenyezd, 2020. április 23. csütörtök, 11:01
Musicalpályázatot hirdet a Madách Színház
gazdagodik a magyar musicalirodalom.

A pályázaton kizárólag olyan művek vehetnek részt, amelyeket még nem mutattak be színpadon, továbbá a 2010-ben és 2012-ben meghirdetett pályázatra már benyújtott musicalekkel sem lehet újra pályázni.

A pályázaton egy pályázó egy művel vehet részt. A nyertes művet bemutatják a Madách Színház stúdiószínpadán.

A beérkező pályaműveket szakmai bizottság bírálja el, amelynek tagja Kocsák Tibor zeneszerző, a színház zenei vezetője; Szente Vajk rendező; Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a színház igazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus.

A pályázat több szakaszból áll. Az alkotók neveivel és a készülő művek címeivel július 13-ig várják a jelentkezéseket e-mailben, a musical_palyazat_2020@madachszinhaz.hu címre. A készülő művek öt dalának demofelvételét, egy jelenetét és szinopszisát október 12-ig várják. A beadást követően prezentációt tartanak, amelyen a szerzők bemutatják a darabrészletet. Ennek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó
velemenyezd, 2020. április 14. kedd, 11:21
OBH: Áder János kinevezte az OBH új elnökhelyetteseit
A két új elnökhelyettes kinevezése április 7-ével lép életbe. Az OBH két korábbi elnökhelyettese, Répássy Árpád és Vajas Sándor április 1-jétől ítélőtáblai tanácselnökként folytatja, Répássy Árpád Debrecenben, Vajas Sándor pedig a fővárosban.

A Kúria hétfőn közleményben tudatta, hogy miután Erőss Mónikát, a Kúria eddigi főtitkárát nevezte ki az államfő az OBH egyik elnökhelyettesévé, a legfőbb bírói fórum szakmai irányításában is változások történtek.

Darák Péter, a Kúria elnöke egyes igazgatási feladatokkal új vezetőket bízott meg. Ennek megfelelően Sperka Kálmán tanácselnök a Kúria főtitkári titkárságának működéséhez kapcsolódó egyes igazgatási feladatokat látja el, Suba Ildikó pedig főtitkárhelyettes, akinek vezetői megbízása a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodott.

A Kúria büntető kollégiumának irányításához kapcsolódó egyes igazgatási feladatok ellátásával Székely Ákos tanácselnököt, míg a Kúria polgári kollégiumának irányításával összefüggő egyes igazgatási feladatok
velemenyezd, 2020. április 06. hétfő, 20:03
Koronavírus - Pozitív lett a koronavírustesztje Győr egyik alpolgármesterének és önkormányzati képviselőjének i
Radnóti Ákosnak és Hajtó Péternek a polgármesterhez hasonlóan nincsenek tüneteik és a következő két hétben házi karanténban dolgoznak tovább.

Mindhárman azután készíttették el a tesztet önköltségen egy magánlaborban, hogy kiderült, a város jegyzőjének, Lipovits Szilárdnak pozitív eredményt mutatott a koronavírustesztje, a jegyzőnek előző hét elején lázzal és felső légúti huruttal kísért tünetei is voltak.

A polgármester előző napi közleményében azt írta, hogy az első teszt, amelyet március 27-én, pénteken végeztek el, negatív lett. A második tesztet kedden készítették el, az eredményt szerda este kapta meg.
velemenyezd, 2020. április 02. csütörtök, 09:41
Koronavírus - Bővülő virtuális kiállítások, kulturális programok Debrecenben
első vetítésre, az Életem legrosszabb napja című film online premierjére négyszázan voltak kíváncsiak, amely több mint kétszerese a mozi Kertész Mihály-terme befogadóképességének, a film után pedig rögtön élő beszélgetést közvetítettek a rendezővel, Pólik Józseffel. Legközelebb április 2-án a Fehér tenyér című filmet láthatja a közönség, ami után hajdú Szabolcs rendezővel Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere és Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője beszélget.

A Debreceni Méliusz Juhász Péter könyvtár eközben virtuális helytörténeti kiállításokra várja az érdeklődőket. A kiállítások anyagát a helytörténeti gyűjtemény dokumentumtárából és a lakosok által felajánlott fotókból válogatták, céljuk, hogy a közösségi gyűjtéssel egyre több lakost aktivizáljanak és vonjanak be a saját városrészének közösségi életébe.

A 2020-ra tervezett 15 kiállításból januárban és februárban négy helytörténeti kiállítást szerveztek fiókkönyvtárakban, ahol már a lakosok által felajánlott fotókat is láthatták a
velemenyezd, 2020. március 29. vasárnap, 13:42
Koronavírus - Elindult a Maradj otthon! kampány
nyilvánuljanak meg posztokkal, filmekkel, amelyekben megmutatják, mivel töltik napjaikat odahaza.

Lobenwein Norbert, az akció elindítója - a közleményben - úgy fogalmazott, "kötelességünknek érezzük, hogy a klubok, fesztiválok milliós létszámú közönségét - fiatalokat és idősebbeket - ráébresszük arra, hogy ezekben a nehéz hetekben-hónapokban be kell tartaniuk a szabályokat és otthon kell maradniuk".

Az akció szombaton Rúzsa Magdi, erre az alkalomra rögzített feldolgozásával, a Most élsz! című Máté Péter dallal indult.

Ákos - szombat esti - első karanténkoncertjét követően vasárnap este 8-kor Járai Márk élő koncerttel jelentkezik az otthonából, amit a Maradj otthon! Fesztivál oldalán követhetnek a rajongók - írták.

A közlemény szerint a fesztiválok közül mások mellett a Sziget, az EFOTT, a Campus, a Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazz Piknik, a VeszpémFest, a VOLT, a STRAND, az Etyeki Piknik, a Balaton Sound, a SZIN, a Kolorádó, a Bánkitó, a MOL Nagyon Balaton, klubok és
velemenyezd, 2020. március 21. szombat, 19:52
1/125
Képek, videók
Pongrácz tető...Erdély.jp
bbbarbara
2016. január 29. péntek, 13:52
Pongrácz tető.jpg
maria_kadar_148
2016. január 26. kedd, 21:28
A Pongrácz-tetö.jpg
farkas1945
2014. január 09. csütörtök, 12:04
Pongrácz Ildikó.bmp
mezixy
2007. szeptember 15. szombat, 19:07
pongrácz tető.bmp
grimilda
2007. július 11. szerda, 08:01
légy tudatában.png
menusgabor
2018. július 09. hétfő, 21:07
Légy tudatában.jpg
suzymama43
2014. június 12. csütörtök, 16:12
Mindig légy tudatában....
pacsakute
2013. március 06. szerda, 20:01
Tatiosz Légy tudatában.jp
pacsakute
2012. szeptember 21. péntek, 19:35
mindig légy tudatában ann
jakabgasparne
2009. február 16. hétfő, 06:21
szépségének tudatában.jpg
barkaszjudit
2007. október 16. kedd, 06:56
Rétisas fészek Ismétlés
margoboszi
2014. december 02. kedd, 17:33
Rétisas fészek Ismétlés
cipello
2014. november 26. szerda, 12:00
Ismétlés dolmányos varjak
margoboszi
2014. november 15. szombat, 13:03
Ismétlés Őrmező cserép fé
margoboszi
2014. szeptember 05. péntek, 19:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.