Belépés
2020. május 29. péntek | 22. hét | 150. nap | 08:24 | Magdolna
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Emmi: nemzeti összefogás az orvostudományi kutatásokban és klinikai vizsgálatokban a Covid-19 leg
reménységgel várjuk a kutatások eredményeit" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Kásler Miklós kiemelte, hogy az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek döntő szerepük volt abban, hogy Magyarországon sikerült alacsony szinten tartani fertőzést, és a kormány a Covid-19 járvány kezdetétől kiemelt figyelmet szentelt a vírussal és az általa okozott megbetegedésekkel kapcsolatos orvostudományi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak.

A tájékoztatás szerint a konferencián elhangzott, hogy a magyar egészségügyi intézmények egységes rendszert alkotnak, melyek között az országos intézetek a saját területükön kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és kutatási módszertani ismerettel rendelkeznek.

Az ellátásban szerzett nagyszámú tapasztalat kiváló lehetőségnek látszott arra, hogy összefogásukkal komplex kutatási kérdéseket is gyorsan megválaszoljanak. Mi több, az elért eredményeket rövid idő alatt a klinikum szolgálatába tudják állítani.

Kásler Miklós ennek érdekében már márciusban felkérte az
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 20:11
Allergiás reakciókat válthatnak ki a hamis fogyókúrás készítmények
HENT elnökhelyettesét, aki elmondta: bizonyos fogyást támogató készítmények megfelelő diétával és mozgással kombinálva megoldást jelenthetnek a testsúlyproblémákkal küzdők számára. A megbízható fogyókúrás termékek megkülönböztetését azonban nehezíti, hogy a túlnyomó többségük étrend-kiegészítőnek minősül, így a jelenlegi uniós gyakorlatnak megfelelően forgalmazás előtt nem esik át bevizsgálási folyamaton, a gyártónak csupán bejelentési kötelezettsége van az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) felé.

A közlemény a 2018-ban létrehozott Biztonságos Étrend-kiegészítő Programot ajánlja a fogyasztók figyelmébe. A kezdeményezést a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ), a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége (GYNSZ) és a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (MÉKISZ) hívta életre. A programhoz már több mint 1600 patika csatlakozott. A náluk kapható
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 09:21
Koronavírus - Az orosz kormányfő óva intette honfitársait a külföldi nyaralástól
"Igen, a koronavírus-fertőzés terjedése elleni küzdelemben értünk el sikereket, de emlékszünk rá, hogy a fertőzést külföldről hurcolták be, ezért célszerűnek tartjuk a külföldi turistautaktól való tartózkodást" - mondta Misusztyin a járványellenes koordinációs tanács elnökségi ülésén.

Az orosz kormányfő rámutatott, hogy miközben több, az idegenforgalmi bevételektől függő ország a karanténelőírások lazítása mellett döntött, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még nem tett erre javaslatot. Arra figyelmeztette honfitársait, hogy túl nagy árat fizethetnek néhány napos nyaralásért.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet szerint az oroszok 31 százaléka tervezi, hogy szabadságot vegyen ki nyáron. Közülük 61 százalék belföldi nyaralásra készül, és csak 4 százalék gondolkodik azon, hogy külföldre utazzon. Tavaly az oroszok 13 százaléka fordult meg más országban a szabadság alatt.

Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes hétfőn bejelentette, hogy Oroszország június 1-jétől elkezdi
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 17:52
Otthoni gyógymódok csontritkulásra (oszteoporózisra)
előrehaladtával egyre súlyosbodik, a csontszövet újratermelődése lelassul, és a csontszövet sűrűsége lecsökken vagy azért, mert túl sok csontszövet rész pusztul el, vagy azért mert kevés új keletkezik, vagy a kettő együtt.

A csontritkulás a férfiakat és a nőket egyaránt érinti, azonban a menopauza után lévő nők körében a leggyakoribb a szervezet ösztrogénszint csökkenésének következtében. Emellett az ázsiai és a kaukázusi ember a leghajlamosabb erre a betegségre.

Az (Amerikai) Nemzeti Egészségügyi Intézet adatai szerint több mint 40 millió ember szenved csontritkulásban vagy az alacsony csonttömeggel kapcsolatos betegségekben. Nincs okunk feltételezni, hogy nálunk jobb lenne ez az arány.

Fontos kockázatot növelő tényező még a nem megfelelő étkezés, a mozgáshiány, a dohányzás, bizonyos orvosságok, az alacsony testtömeg, a vékony csontozat és az örökletes faktorok. A pajzsmirigy a mellékpajzsmirigy, illetve az adrenalin mirigyek túlműködése is köthető a csontritkuláshoz. Sőt a
pacsakute, 2020. május 21. csütörtök, 23:03
Koronavírus - Kásler: a járvány első szakaszát rendkívül sikeresen zártuk
Kásler Miklós az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett látogatása után újságírók előtt azt mondta, a járvány során sok tapasztalatot szereztünk, azonban "át kell gondolnunk viszonyunkat a különböző betegségekhez, át kell gondolni a magyar egészségügyi struktúráját, az országos intézetek, egyetemek és a megyei kórházak szerepét".

A miniszter hozzátette: a kormány új egészségkultúrát hirdetett, ahol az öt nemzeti program új szemléletet ad, amit a struktúrának is követnie kell.

Felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását.

Hozzátette, a többi európai országot megelőzve január 31-én megalakult a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és a védekezés időben meghozott intézkedései hatékonynak bizonyultak. Magyarország a többi európai országhoz
velemenyezd, 2020. május 20. szerda, 13:17
Nézőpont: 95 százalékban teljesültek a polgári kormányzás tíz éve alatt a 2010-es vállalások
szerezték meg. Választási programjuk a két héttel később miniszterelnökké választott Orbán Viktor kormányának is a hivatalos programja lett - írták.

Az elemzés kiemelte, hogy a polgári kormányzás egy évtizede alatt a 2010-es célok és vállalások 95 százalékban teljesültek.

Ezzel összefüggésben felidézték: a 2010-es kormányváltáskor Magyarországot "gazdasági és morális válság sújtotta". A "nemzeti ügyek politikáját" meghirdető kormányprogram 2010 Magyarországának gazdasági, közbiztonsági, egészségügyi, szociálpolitikai és jogállamisági kihívásaira akart választ adni - olvasható az elemzésben.

A Nézőpont Intézet a gazdaságban elért legfontosabb eredménynek nevezte, hogy 800 ezer új munkahely jött létre. A bürokráciacsökkentéstől a vállalati és önkormányzati források biztosításán át a gazdaság keleti nyitásáig minden megvalósuló intézkedés "a magyar gazdaságot ellenállóképesebbé, a magyar családokat öngondoskodóbbá tette" - folytatták.

Hozzátették: 2010 után helyreállt a rendőrség megítélése
velemenyezd, 2020. május 14. csütörtök, 07:04
Koronavírus - Országos tisztifőorvos: köszönjük az ápolók áldozatos munkáját!
történt.

Az intézmények egyharmadánál - 345-ben - már befejezték az ellenőrzéseket a szakemberek. Ezek közül csak két intézményben nem volt biztosítva az állandó orvosi ellátás, itt intézkedtek erről is. Ezen intézmények közül 193 alkalmazott egyéb szakorvost, például ortopédust, pszichiátert is - jelezte.

A munkatársak elrendelt oktatása az ellenőrzött intézmények 95 százalékában megtörtént, három esetben pedig intézkedtek arról, hogy nem állhatnak úgy munkába az ott dolgozók, hogy nem történik meg egészségügyi ellenőrzésük.

A tárgyi feltételek - veszélyeshulladék-kezelés, egyéni védőfelszerelések, az ápoláshoz, gondozáshoz szükséges eszközök megléte, a fertőtlenítés és a mosogatás szabályai - a vizsgált intézmények döntő többségénél biztosítottak voltak, csak néhány esetben tártak fel hiányosságot.

Az eddig vizsgált 345 intézmény közül 273-ban nem kellett semmilyen intézkedést hozni - emelte ki Müller Cecília, hozzátéve: rendszeressé fogják tenni ezeket az ellenőrzéseket, és nem
velemenyezd, 2020. május 12. kedd, 13:41
Jövő októberre halasztják a varsói Chopin Nemzetközi Zongoraversenyt
A döntést Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter hozta a Nemzeti Frédéric Chopin Intézet igazgatójával, valamint az egészségügyi tárcával egyeztetve.

A 18. alkalommal tartandó versenyt 2021. október 2. és 23. között tartják meg a varsói Nemzeti Filharmóniában - olvasható a rendezvény honlapján.

A lengyel kulturális tárca szintén hétfőn kiadott közleménye Piotr Glinskit idézi, aki szerint a világjárvány miatt nem lehet garantálni, hogy idén októberben tömegrendezvényeket lehet majd tartani közönség részvételével. Technikailag más megoldás is lehetséges volna, de a közönség nélküli Chopin-versenynek nem lenne sok értelme. Emellett a világszerte érvényes korlátozások megnehezítik a résztvevők előkészületeit az elődöntőre - tette hozzá.

További információkat a versenyről május 14-én közölnek. A világ egyik legnépszerűbb zongoraversenyének tartott Chopin-versenyt 1927 óta ötévente rendezik meg Varsóban. A zsűri tagjainak többsége olyan világhírű
velemenyezd, 2020. május 04. hétfő, 18:12
Koronavírus - Csaknem 2,8 millióan fertőződtek meg a vírussal szerte a világon
a Covid-19-ből. Bár a napi halálozási adat továbbra sem csökkent 400 alá, a kormány úgy döntött, hogy április 27-től fokozatosan, négy fázisban feloldja a koronavírus miatt bevezetett óvintézkedéseket.

Franciaországban 159 495 fertőzöttről, 22 278 halálos áldozatról és 44 197 gyógyultról tudni. A kórházi kihasználtság visszatért a megszokott üzemmódba azáltal, hogy 16 nap folyamatos csökkenést követően ötezer alá süllyedt az intenzív ápolásra szoruló súlyos betegek száma - mondta a francia egészségügyi tárca járványügyi igazgatója.

Németországban 154 545 a fertőzöttek, 5723 a halálos áldozatok és 106 800 a gyógyultak száma. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint túl magas a napi új igazolt fertőzések száma a korlátozások további lazításához. Az intézet elnökhelyettese, Lars Schaade elmondta, hogy a 2000 feletti szintről néhány százra kell csökkenteni az igazolt új fertőzések napi számát ahhoz, hogy a helyi egészségügyi hatóságok lépést tudjanak tartani a járvánnyal.

Az
velemenyezd, 2020. április 25. szombat, 07:31
Koronavírus - Franciaországban nem lesz kötelező az iskolába járás a karantén után
tanulók visszatérése az iskolákba.

Elsőbbséget élveznek "a legkisebbek, akik még nem önállóak" és a "hátrányos helyzetű gyerekek", de senkinek nem lesz kötelező az iskolába járás, arról a szülök dönthetnek önkéntes alapon - hívta fel a figyelmet az Elysée-palota. Azaz azokban a családokban, ahol megoldható, folytathatják a diákok az otthonról tanulást.

A tömegközlekedésben "valószínűleg kötelező lesz a maszkviselés" az elnökség szerint. Az FFP2 típusú és a sebészi maszkokat továbbra is az egészségügyi dolgozóknak tartják fent a hatóságok, és a kormány továbbra is csak javasolja a lakosság számára a maszkviselést, valamint minden egyéb egészségbiztonsági intézkedést, egyebek mellett a rendszeres kézfertőtlenítést és a társadalmi távolságtartást.

Emmanuel Macron az egyeztetésen arra ösztönözte a polgármestereket, hogy tömegesen vásároljanak lakossági felhasználására maszkokat, de ne tegyék kötelezővé, hanem ajánlásként osszák szét a lakosságnak.

A nemzeti orvosi akadémia szerdán azt
velemenyezd, 2020. április 23. csütörtök, 20:23
Koronavírus - A moszkvai főpolgármester a digitális forgalomellenőrzési rendszer országos kiterjesztését javaso
fennakadást. Bérletükhöz 1,7 millióan, autójukhoz pedig több mint 3 millióan igényeltek előzetesen kódot.

Az önizoláció szabályainak megsértése miatt a nap folyamán a moszkvai rendőrök az elmúlt nap alatt csaknem 1400, a fokozott készültség bevezetése óta pedig több mint 20 ezer jegyzőkönyvet vettek fel a fővárosban. Az arcfelismerő rendszerrel összekötött térfigyelő kamerák egy nap alatt 48 Covid-beteget vagy velük egy háztartásban élő embert azonosított a fővárosban, akiket megbírságoltak és egészségügyi megfigyelő központokba szállítottak.

Az előírások betartását 13 ezer rendőr, 3 ezer nemzeti gárdista és ezer önkéntes járőr felügyeli.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a Covid-19-fertőzés jelentős nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, mert a világ befolyási központjai között kiéleződött a küzdelem jövőbeni vezető szerepért.

"Sajnos, a koronavírus nemcsak hogy nem simította el, hanem inkább felerősítette és
velemenyezd, 2020. április 22. szerda, 20:28
Koronavírus - A vesztegzár feloldása óta Vuhanból Pekingbe utazók között eddig nem volt fertőzött
feloldották a január 23. óta bevezetett vesztegzárat. A bizottság szerint a negatív teszteredmények azt jelzik, hogy Vuhan mára már biztonságossá vált.

A hivatalos adatok szerint a 11 milliós Vuhanban 50 008 embernél alakult ki az új koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 nevű megbetegedés, közülük 2579-en haltak meg, és 218-an állnak még kezelés alatt.

A kínai szárazföldön hétfőn 89 újabb beteget diagnosztizáltak Covid-19-cel, közülük 86-an külföldről utaztak be - derült ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság keddi közléséből. Mivel ugyanaznap csupán 75 Covid 19-cel kezelt páciens hagyhatta el a kórházat, az aktív esetek száma az előző naphoz képest immár harmadik egymást követő napon tovább emelkedett. Jelenleg 1170 aktív esetet - vagyis kezelés alatt álló beteget- tartanak számon országszerte, közülük 116 páciens állapota súlyos. Ugyancsak hétfőn 54 panaszmentes vírushordozót is azonosítottak. Az új koronavírussal összefüggő újabb halálozásról nem számoltak be - ez a járvány kitörése óta a
velemenyezd, 2020. április 14. kedd, 13:31
1/38
Képek, videók
Vizsgálatok
furaila
2013. január 14. hétfő, 23:07
Új orvostudomány.png
sarkadykati
2011. március 23. szerda, 07:39
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
7kAcdVb7GDnfQYkyt34v1K asL
kisgin
2013. szeptember 13. péntek, 14:17
katinka eredményei a V-B
maroka
2018. december 15. szombat, 14:22
Az ásatások eredményei.jp
wob
2015. július 24. péntek, 18:16
Eredményeink
kissb_8a
2007. július 21. szombat, 21:39
Meghozta a sikertFiftySha
charlotteani
2016. augusztus 25. csütörtök, 20:07
Jó reggelt, meghoztam a f
margoboszi
2014. január 08. szerda, 19:45
Meghoztam az uzsonnát.jpg
margoboszi
2013. december 17. kedd, 16:56
Meghoztam a kávéd, szép r
margoboszi
2013. szeptember 23. hétfő, 22:16
Jó reggelt, meghoztam a r
margoboszi
2013. szeptember 10. kedd, 17:01
Meghoztuk a tízórait.jpg
basikele
2012. október 05. péntek, 01:45
Meghoztam a reggelit !.jp
marcsip49
2012. január 13. péntek, 10:27
meghoztam a kávét....
szupermami
2011. június 11. szombat, 17:37
Címkék
munkatársak elrendelt, tárgyi feltételek, járványellenes koordinációs, koronavírus miatt, előző naphoz, Szergej Rjabkov, járvány első, egészségügyi tárcával, elért eredményeket, csontszövet sűrűsége, Nemzeti Filharmóniában, védekezés időben, világ befolyási, lakosság számára, túlnyomó többségük, tájékoztatás szerint,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.