Belépés
2019. szeptember 16. hétfő | 38. hét | 259. nap | 22:42 | Edit
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Negyvennyolc alkotó munkáit mutatja be az idei Ötvösművészeti Biennálé
A szervezők közleménye szerint a XII. Ötvösművészeti Biennálé egyben tisztelgés Ady Endre munkássága előtt, témája pedig a szakralitás, a szakrális gondolatok megjelentetése az ötvösművészetben.

Mint írják, a kultúránkban több mint ezer éves múlttal rendelkező művészeti ág képviselői napjainkban széles területen alkotnak. Ezt a sokszínűséget tükrözi a kiállítás is, amelyen csaknem félszáz alkotó háromszáz műve látható október 11-ig.

A kiállítást Keppel Márton művészettörténész nyitja meg. A tárlat az Ars Sacra rendezvénysorozat eseménye.

Mint írják, a biennálét idén két rendezvény kíséri: Molnár Éva ötvösművész október 5-ig látható kamarakiállítása, valamint a Borsos Miklós életművéről szóló konferencia, amelyet október 3-án tartanak.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Ötvösművészeti Szakosztálya által szervezett biennálét hetedik alkalommal rendezik a Kultúrkúriában.
velemenyezd, 2019. szeptember 16. hétfő, 08:30
Pécsi Balett bemutatójával indul a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
Mint írták, a fesztivál nyitónapján este hét órától a Pécsi Balett bemutatója lesz látható a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán, Carl Orff Carmina Buranájához Vincze Balázs igazgató készített koreográfiát. Kitértek rá: az előadás a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A közleményben megjegyzik, hogy a Carmina Burana megkerülhetetlen téma, nagy feladat, mégis csodás kihívás egy koreográfusi pályán, az alkotó kompozíciója "magasabb régióba emeli a középkori diákdalokat, a zene magasztossága ihletet ad egy koreográfusi vallomásra".

A tájékoztatásban kiemelik, hogy a fesztiválon a hazai táncélet legkiválóbb képviselői hozzák el legújabb produkcióikat a pécsi közönségnek, a rendezvény pedig egyaránt szól a közönségnek és a szakmának.

A házigazda Pécsi Balett mellett fellép a Győri Balett, a Bozsik Yvette Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duda Éva Társulat, az M Studio Sepsiszentgyörgyről, az Inversedance -
velemenyezd, 2019. szeptember 13. péntek, 13:11
Huszonötödik évadát kezdi az önálló színházi társulat Székesfehérváron
Szikora János elmondta, hogy a jubileumi évadban "három lábon állnak": a nagyszínház repertoárját egyre markánsabban egészíti ki a Kozák András Stúdió, e játszóhelyekhez csatlakozik a Pelikán Terem, amely izgalmas színházi kísérletek helyszíne lesz az idei évtől.

A teátrum idén tizenegy bemutatót tervez, köztük Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját, Shakespeare Rómeó és Júliáját, Szabó Magda ritkán játszott darabját, a Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó, Az a szép fényes nap című történelmi drámát, valamint a Mágnás Miska nagyoperettet. A Kozák András Stúdióban lesz látható többek között Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című tragédiája és a Presnyakov testvérek Csónak, avagy az özönvíz előtt című műve, míg a Pelikánban játsszák Joel Pommerat Az én kis hűtőkamrám című színművét, Hadar Galron Megtisztulás - Mikve című darabját és Werner Schwab Népirtás, avagy nem funkcionál a májam című radikális komédiáját.

A teátrum ezek mellett két különleges koprodukcióval készül:
velemenyezd, 2019. szeptember 02. hétfő, 13:52
Erdő Péter bíboros vezette a Veni Sanctét az egri bazilikába
intézmények pedagógusai és lelkipásztorai Ternyák Csaba érsek hívására augusztus 28-án az egri bazilikában tanévnyitó szentmisére gyűltek össze, melynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt. A szentmise után az egri főpásztor átadta az idei Szent Gellért-díjakat, majd ünnepélyesen megnyitotta az egyházmegyében a 2019-2020-as tanévet.
- A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehette át Ágoston Zsolt, Bencsik Lajosné, Farkasné Besenyei Mária, Kalóné Kovács Mária, Menyhártné Kormos Klára, Molnár Csaba és Szekeres Istvánné. A díj arany fokozában részesült Barta Judit, Lanszkiné Donkó Márta, Putz József és Sándor Tóth Éva.
A székesegyházban jelen lévő közel kétezer pedagógust - akik húszezer gyermek oktatásáért felelősek - és a helyi közélet képviselőit Juhász Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke köszöntötte. A szentmise kezdetén a bazilikában összegyűlt hívek a Szentlelket hívták segítségül.
Erdő Péter szentmisén mondott homíliáját teljes
maroka, 2019. augusztus 29. csütörtök, 12:07
Táncművészet kortárs fotográfiákon a MANK Galéria kiállításán
Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint felhívásuknak köszönhetően született meg a TáncKépek című kiállítás, amely a ma táncművészetét mutatja be kortárs fotográfusok képein keresztül. A felhívásra 92 fotográfus ezernyi táncképet küldött, amelyből a zsűri (Eifert János fotóművész, a kiállítás kurátora; Lőrinc Katalin táncművész, egyetemi tanár; Borbély László, a MANK operatív igazgatója, az ArtPhoto Galéria vezetője; Cserhalmi Luca művészettörténész, a MANK munkatársa; Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója) 44 szerző 74 képét választott a kiállításra, 9 szerző 12 képét pedig vetítésre.

Mint írják a kiállítás alkotásainak legtöbbje élményszerűen jeleníti meg a kortárs táncművészet lényegét, olyan új stílusban és szemléletmóddal, magas színvonalú technikai- és esztétikai kivitelezésben, amely a jövőbe tekint, és a kortárs fotográfia friss szellemi áramlataiból merít felfrissülést. A mai fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodás művészete
velemenyezd, 2019. augusztus 28. szerda, 15:02
Kihirdették az Esterházy Art Award idei döntőseit
A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és a nemzetközi párbeszéd támogatása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar festőművésznek ítéli oda a független, nemzetközi szakmai zsűri - közölte az MTI-vel szerdán a díjat alapító Esterházy Privatstiftung.

Tájékoztatásuk szerint a hatodik alkalommal meghirdetett pályázatra 260 művész jelentkezett.

Idén először lehetett festészettel operáló nagyobb térinstallációs munkákkal vagy még csak papíron létező terveikkel is pályázni, amelyeket a jelölés esetén meg kell valósítani.

A második fordulóba jutó művészeket június 30-án választotta ki a szakmai zsűri, melynek tagjai Sandro Droschl, a gráci Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója; Fabényi Julia, a budapesti Ludwig Múzeum főigazgatója; Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Privatstiftung vezérigazgatója; Rieder Gábor, az ArtKartell főszerkesztője, a
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 14:51
Ügynöklista
Hivatásos lista 2.
4. Hivatásos lista 3.
5. Hivatásos lista 4.
6. Megyei osztályvezetők

BM III/III. [belső reakció elhárító] Csoportfőnökség
Dr. Horváth József vezérőrnagy, csoportfőnök
Kovács János százados
Eshvégh Miklós alezredes
Dr. Földvári László alezredes
Berecz Károly pártbizottsági titkár

BM III/III. Csoportfőnökség Titkárság
Dr. Szabó Éva főhadnagy
Bodnár Béla százados
— 3 —

Nákic Gyuláné hadnagy
Molnár Andrásné hadnagy
Zima Péter nyug. alezredes
Dr. Békési András nyug. alezredes
Dr. Balázs Tibor nyug. alezredes
Lunczer Ferenc nyug. alezredes

BM III/III-A Önálló Alosztály [a párt és a kormány vezetőinek operatív biztosítása]
Solti László alezredes
Tóth Kálmán százados
Kocsis András százados
Varga István százados
Bodnár Géza főhadnagy
Kovács Lajos főhadnagy
Pár Antal főhadnagy
Nagy Lajos hadnagy
Unatényi József
furaila, 2019. július 09. kedd, 00:35
Könyvhét - Programok Nógrád megyében
Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban csütörtökön Zsibói Gergely költő, író nyitja meg a 90. ünnepi könyvhét és 18. gyermekkönyvnapok városi rendezvénysorozatát. Köszöntőt mond Molnár Éva, a könyvtár igazgatója és Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, majd a Zenthe Ferenc Színház Versvándorok csoportja adja elő az Ady 100, Hunn, új legenda című zenés irodalmi műsort.

Pénteken a 65 éves Palócföld kerül középpontba. A folyóirat évtizedeit bemutató tárlatot Fekete Zsolt polgármester és Skuczi Nándor, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke nyitja meg a könyvtárban. Szerzők és szerkesztők részvételével a folyóirat múltjáról és jelenéről kerekasztal-beszélgetést tartanak.

Szombaton családi programokat és a "betűrengetegben" szervezett akadályversenyt szerveznek a Mikkamakka gyermekkönyvtárban. A Balassi Bálint Asztaltársaság irodalmi programjában verseket mutat be, azokét is, akik a felhívásra magukkal viszik saját költeményüket. A Libri Könyvesbolt standján Juhász Tibor Bezerédi-díjas
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 13:06
Molnár Endre: Nagyanyámnak
Nagymamámhoz menni

nagyon szeretek,

habos kávé vár ott

s torta szelet.

Kalács is van nála

benne mazsola,

Legédesebb mégis

az ő mosolya.

Nagymamánál lenni

mindig csodaszép

jó uzsonna után

vár a hintaszék.

Amíg ringatózva

beszélek vele,

megsimogat mindig

lágyan a keze.

Én a nagymamámat

nagyon szeretem,

mert csak szépet és jót

ad mindig nekem.

S úgy köszöntöm este,

ha megyek haza,

a viszontlátásra

drága nagymama.

édes, drága Nagymama!
eva6, 2019. május 05. vasárnap, 11:29
Tizenhárom bemutatót tervez a jövő évadban a Pécsi Nemzeti Színház
Mint írták, új prózai előadások készülnek a nagyszínház, a kamaraszínház és az N. Szabó Sándor-terem színpadán egyaránt. Májusban már előbemutatóként színre kerül Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabja, Friedrich Schillertől az Ármány és szerelem a nagyszínházban lesz látható, akárcsak Moliere vígjátéka, Az úrhatnám polgár, amely Rudolf Péter első pécsi rendezése.

A klasszikus jellegű darabok mellett több kortárs művel is várja a nézőket a kamaraszínház: elsőként a Panthera című "szabadulójáték" elevenedik meg Kertész Erzsi könyve alapján. Az elveszett Csontváry című, pécsi kötődésű darab bemutatóját a Mobil című produkció követi Funk Iván rendezésében. Ismét Pécsen rendez Anger Zsolt, ezúttal Vinnai András Fúrnitúrját.

Az N. Szabó Sándor-teremben Köles Ferenc előadásában készül monodráma Tar Sándor novellái alapján. Vendégjátékként a bérletes előadások között szerepel majd a műsorban az És Rómeó és Júlia című egyfelvonásos is, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter szereplésével.

A
velemenyezd, 2019. április 24. szerda, 20:42
Harminckét női borász tart kóstolót nőnapon
történetét. A kötetben szereplő borászok részvételével először a 2018-as nőnapon tartottak borkóstolót, majd ezt a hagyományt folytatva a rendezvényt idén is meghirdették, immár újabb borásznők csatlakozásával - közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint több új tételt ezen az estén mutatnak be a termelők: Tóth Katalin például ekkor kóstoltatja először az egri Tóth Ferenc Pincészet 2018-as kadarka sillerét, Gere Andrea megmutatja a forgalomba még nem került 2017-es fekete járdoványt és syrah-t, Molnár Júlia Dóra hozza a Csendes Dűlő 2017-es, fahordóban érlelt prémium kéknyelűjét, és Gálné Dignisz Éva is letekeri a kupakot friss gyöngyözőboráról.

A pezsgőkhöz illő friss osztrigáról, sonkákról, sajtokról és egyéb francia finomságokról Alain Losbar konyhafőnök és a Paris Budapest étterem csapata gondoskodik, az osztrigabár kínálatához pedig remekül illik majd az a huszonegy különböző buborékos ital, amelyet a standoknál kínálnak.

A sétálókóstolót ezúttal két mesterkurzus is kiegészíti.
velemenyezd, 2019. március 05. kedd, 16:36
Elhunyt Kautzky József színművész
érte a halál.

HIRDETÉS

Kautzky József 1927. január 15-én született Soroksáron, 1946 és 1948 között végezte el a Színművészeti Akadémiát. 1949-ben a debreceni Csokonai Színház, 1949-től a pécsi Nemzeti Színház, 1952-től a Magyar Néphadsereg Színháza, 1958 és 1996 között a Jókai Színház, a Petőfi, a Thália, az Arizona, a Művész, valamint a Thália Színház tagja volt.

Művészetének elismeréseként 1983-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.

Főbb szerepei: Ágh Miklós (Molnár: A hattyú); Szigligeti: Liliomfi; Vak jós (Euripidész: Bacchánsnők); Kacsóh Pongrácz (Kellér: Bal négyes páholy); Biberach (Katona: Bánk bán); Rozsos Henrik (Karinthy: Házszentelő); Arkagyij Afranius (Bulgakov: A Mester és Margarita); Omar Gaffney (Chase: Barátom, Harvey); Pap (Vian: Mindenkit megnyúzunk); Sir Colenso Ridgeon (Shaw: Segítség! Orvos!); Candy (Steinbeck: Egerek és emberek); Weller Martin (Coburn: Kopogós römi);

Számos filmben is játszott, szerepelt egyebek mellett az Egy pikoló
eva6, 2019. február 20. szerda, 19:34
1/66
Képek, videók
zászló negyvennyolcas.png
chillik
2016. november 07. hétfő, 13:41
Negyvennyolcas kérdések 0
chillik
2016. október 03. hétfő, 06:02
48.Negyvennyolc.jpg
baraber
2010. március 06. szombat, 16:23
Idei képek
wob
2019. augusztus 17. szombat, 14:28
Idei első hó 022.JPG
lilagondolatok
2018. január 14. vasárnap, 11:14
Idei első hó 017.JPG
lilagondolatok
2018. január 14. vasárnap, 11:13
Idei első hó 010.JPG
lilagondolatok
2018. január 14. vasárnap, 11:12
378091173254ideitl12.2 2..
vicus54
2017. január 09. hétfő, 16:09
ru-idei-gr-st.jpg
menusgabor
2016. január 06. szerda, 22:50
6-idei-gradina-st.jpg
menusgabor
2016. január 06. szerda, 22:50
art-idei-gr-st.jpg
menusgabor
2016. január 06. szerda, 22:49
idei tél.jpg
agica2004
2014. március 28. péntek, 13:50
pashalnye-idei-shema.p ng
kincsem04
2014. január 08. szerda, 11:07
pashalnye-idei-shema-1 .pn
kincsem04
2014. január 08. szerda, 11:07
0 Ráb ai kenyér az idei
lovaszmarika
2013. augusztus 22. csütörtök, 10:28
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.