Belépés
2019. június 27. csütörtök | 26. hét | 178. nap | 02:19 | László
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Boris Johnson és Jeremy Hunt maradt versenyben a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért
ütemterv alapján a július 22-én kezdődő héten veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.

A csütörtök esti utolsó fordulóban hárman mérkőztek a versenyben maradásért, és ötödszörre is a legesélyesebb jelöltnek tartott Johnson végzett az élen, ezúttal 160 frakciószavazattal.

A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság csütörtök esti bejelentése szerint a 313 fős tory frakcióból Jeremy Huntra 77-en, Michael Gove környezetvédelmi miniszterre 75-en voksoltak.

Egy szavazat érvénytelen volt.

A versengésben eredetileg tíz jelölt indult.

A múlt csütörtöki első frakciószavazási fordulóban hárman estek ki, múlt pénteken egy jelölt visszalépett.

A keddi és a szerdai fordulókban egy-egy újabb jelölt esett ki, így a csütörtök délelőtti szavazási fordulóra négyen maradtak versenyben: Boris Johnson, Jeremy Hunt, Michael Gove és Sajid Javid belügyminiszter.

Szerdán és csütörtökön - az első
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 22:05
Michael Joyce lett Babos Tímea edzője
A 46 éves Joyce 2004 és 2011 között Marija Sarapova trénere volt, az orosz játékos az ő irányításával vált világelsővé, és három Grand Slam-tornát nyert. Az amerikai edző idén áprilisig a kanadai Eugenie Bouchard szakmai stábját vezette.

Babos a Nemzeti Sport érdeklődésére csütörtökön elmondta, a wimbledoni torna végéig biztosan együtt dolgoznak, de a hosszabb távú együttműködést sem zárják ki.

"Tetszenek Michael edzései, eddig minden jól alakul. Hatalmas tapasztalata van, tisztelem az eddig elért eredményeit" - nyilatkozta a párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes Babos, aki a szezon elején bontott szerződést Nikola Horvattal, azóta pedig édesapja, Babos Csaba segítette a munkáját.

Joyce eleinte az utazások miatt nem akarta elvállalni a feladatot, de elemezte a legeredményesebb magyar női teniszező játékát, és végül igent mondott. A Roland Garros második felében már követte Babos mérkőzéseit, a múlt héten Manchesterben pedig már az edzőjeként tevékenykedett.

A világranglista 139.
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 22:02
Rory Stewart esett ki a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának harmadik fordulójában, ismét Johnsoné a legtö
jelölteknek már nem kellett begyűjteniük egy meghatározott minimális szavazatszámot a bennmaradáshoz, az a jelölt esett ki, aki a legkevesebb voksot kapta.

A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság kedd esti bejelentése szerint ez Rory Stewart volt, aki 27 szavazatot szerzett.

Boris Johnson immár harmadszor végzett az élen, ezúttal 143-an szavaztak rá a 313 fős frakcióból.

A második helyre Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter került 54 frakcióvokssal.

Michael Gove környezetvédelmi miniszter 51, Sajid Javid belügyminiszter 38 szavazatot szerzett a szerdai harmadik fordulóban.

Csütörtökön - ha addig a most versenyben maradt négy jelölt közül senki nem lép vissza - az alsóházi konzervatív frakció két szavazással két főre szűkíti a létszámot. Közülük a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással a párt következő vezetőjét, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke lesz.

A megválasztott utód a jelenlegi ütemterv
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 20:06
Megnyílt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
versenyen kívül.

Az animációt ünneplő programsorozat idén is népszerűsít egy földrészt, ezúttal az afrikai filmtermésből látható válogatás, de a kontinens motívumai elevenednek meg fényfestés keretében is a Katona József Könyvtár homlokzatán június 21-én. Emellett külön blokkot szentelnek a kortárs japán animációnak a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából.

A fesztiválon előadást tart a most készülő Toldi-sorozatról Jankovics Marcell, munkásságába vezet be Michael Dudok de Wit, amerikai animációs tapasztalatairól beszél Csupó Gábor, Orosz István pedig az animációs filmkészítésig vezető útját mutatja be.

A fesztiválon kiállítás látható Ishu Pathel, Csáki László, Haui József, Bognár Éva Katinka, valamint Horkay István munkáiból. A rendezvényen bemutatják Varga Zoltán legújabb könyvét, amely a kecskeméti rajzfilmstúdió történetét dolgozza fel, valamint Kollarik Tamás és Fülöp József Magyar Animációs Alkotók I. című riportkötetét, amelyben magyar animációs
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:34
Salvini: Róma legyen Washington első számú partnere az EU-ban
küzdelmet, az adóreformokat, a helyi gazdaság megerősítését, a nemzeti ipar védelmét és támogatását emelte ki.

Salvini megjegyezte, hogy a jelenlegi olasz kormány nem elégszik meg többé "morzsákkal", amelyeket eddig Brüsszelben kapott. "Másképpen látjuk Európát, mint a Berlin-Párizs-Brüsszel-tengely, amelynek eddigi politikája soha nem látott munkanélküliséghez (..) , és precedens és ellenőrzés nélküli migrációhoz vezetett" - mondta az olasz politikus.

Salvinit magyar idő szerinti délután Michael Pompeo külügyminiszter fogadja, majd az olasz miniszterelnök-helyettes az amerikai adóreformok egyik kezdeményezőjeként ismert, a Trump-kormányzathoz közeli Grover Norquisttal találkozik. Este Salvinit a Fehér Házban Mike Pence alelnök várja.

Washingtoni látogatását Salvini eredetileg februárra tervezte, de az EP-választások kampánya miatt csak most került rá sor. Salvini miniszterelnök-helyettesként, de elsősorban az EP-választások olaszországi győzteseként, az európai szuverenista pártok
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 13:22
Boris Johnson nélkül vitáztak a brit Konzervatív Párt vezetőjelöltjei
A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben tíz jelölt indult. Közülük a csütörtökön tartott első frakciószavazáson - amelyben a 313 fős alsóházi tory frakciólétszám minimum 5 százalékának megfelelő számú voksra volt szükség a bennmaradáshoz - hárman kiestek, egy további induló pedig pénteken visszalépett.

A versenyben maradt hat jelölt közül öt - Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter, Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter és Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter - vett részt a Channel 4 kereskedelmi televízió vasárnap esti vitaműsorában, meghívott közönség előtt.

Johnson távollétét egy üres pódium jelezte.

Boris Johnson a BBC rádiónak nyilatkozva vasárnap azzal indokolta távolmaradását, hogy a Brexitről döntő 2016-os népszavazás óta a brit választók már így is túl sok vitát hallhattak a Konzervatív Párton belül.

Megerősítette ugyanakkor, hogy a BBC televízió által
velemenyezd, 2019. június 16. vasárnap, 22:42
A belső háború
A belső háború film

A film egy olyan világról szól, amelyet csak Isten lát igazán, az ember belső lényéről.
Michael életét egy tragikus esemény teljesen felborította. Ennek eredményeképpen a lelkében háború dúl, ahol az elme, azt akarat, az indulat, az emlékezet, a szív és a lelkiismeret küzd. Feleségével, Amy-vel való kapcsolata nagyban függ attól, mi történik ott, legbelül. Michael hite a tragédia után megrendült Istenben. Vajon képes győzelemre jutni félelmei felett, és képes lesz a győzelemre? Ez a megrendítő dráma:
lilagondolatok, 2019. június 15. szombat, 15:55
Hárman estek ki a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának első fordulójában, Johnsoné a legtöbb voks
egyikük sem érte el a továbblépéshez minimálisan előírt 5 százalékos szavazatarányt.

Az első forduló eredménye azt is jelenti, hogy nem maradt női jelölt a Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázók között.

Boris Johnson mögött a második helyen Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter végzett 43 frakciószavazattal, vagyis Johnson - akit a londoni fogadóirodák a verseny kezdete óta a legesélyesebb jelöltnek tartanak - 71 szavazattal többet szerzett, mint a második helyezett Hunt.

Utánuk Michael Gove környezetvédelmi miniszter (37), Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter (27), Sajid Javid belügyminiszter (23), Matt Hancock egészségügyi miniszter (20) és Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter (19) következik.

A jövő keddi második fordulóban már a frakciólétszám 10 százalékának megfelelő számú szavazatot kell szerezni a továbbjutáshoz, vagyis jelentős az esélye annak, hogy kedden ismét több jelölt kiesik.

A menetrend szerint jövő csütörtökre már csak két jelölt marad
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:03
Ferenc pápa tízparancsolatot adott a nunciusoknak
Legyetek a néphez közel. Június 12-től 15-ig tartják a Vatikánban a szentszéki külképviseletek vezetőinek háromévenként esedékes találkozóját. A szerdán kezdődött rendezvényt Pietro Parolin bíboros államtitkár nyitotta meg szentmisével, június 13-án pedig Ferenc pápa fogadta a 103 szentszéki képviselőt, köztük Pintér Gábort, a Belarusz Köztársaság és Michael August Blume-ot, Magyarország nunciusát.
Bővebben
maroka, 2019. június 13. csütörtök, 22:28
MLS - Zlatan Ibrahimovic megdöntötte a kereseti rekordot
Az MLS-ben szereplő játékosok szövetsége szerdán tette közzé a ligában játszó összes futballista fizetését. Ennek alapján a 37 éves svéd csatár 7,2 millió dollárt keres a mostani idényben. A csúcsot eddig Sebastian Giovinco tartotta, aki a Toronto FC támadójaként 7,1 millió dollárt kapott egy szezonra.

Ibrahimovic az előző idényben, első észak-amerikai évében még csak 1,5 millió dollár keresett.

A második helyen 6,5 millió dollárral Ibrahimovic korábbi csapattársa, a mexikói Giovani dos Santos áll, aki márciusban távozott a Galaxytól, a harmadik pedig a Toronto középpályása, Michael Bradley 6,4 millióval.

A liga magyar futballistái közül a Chicago Fire csatára, Nikolics Nemanja keres a legjobban 1,9 millió dollárral. A Sporting Kansas City légiósai közül Németh Krisztián 1 millió, Baráth Botond 297 ezer, Sallói Dániel pedig 144 ezer dollárt kap, míg Stieber Zoltán, a DC United támadójátékosa 787,5 ezer dollárt keres.

A játékosok szövetsége szerint az átlagbér ebben az évben 417,5
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 18:59
Brexit - Szakértő: ígérgetési kampány folyik Nagy-Britanniában a miniszterelnöki címért
A miniszterelnöki posztra is esélyes Boris Johnson volt külügyminiszter például az ígérte, hogy kedvezőbb feltételeket harcol ki Nagy-Britanniának Brüsszelben. Egy másik jelölt, Michael Gove mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter pedig az áfa eltörlését garantálta választóinak - közölte.

Hangsúlyozta: a jelöltek többsége a konzervatív kormány minisztere, és részesülnek abban a népszerűtlenségben, amely Theresa May kormányát kísérte az utóbbi hónapokban.
velemenyezd, 2019. június 10. hétfő, 10:44
Roland Garros - Babosék a bajnokok
Mladenovic hétfőtől az első, Babos pedig a második lesz a páros WTA-világranglistán.

Eredmény:

női páros, döntő:

-----------------Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) - Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:2, 6:3



Babos Tímea tornagyőzelmei párosban:

-------------------------------------2012 Birmingham (partner: Hszie Szu-vej, tajvani)2013 Bogota (Mandy Minella, luxemburgi)2013 Monterrey (Date-Krumm Kimiko, japán)2013 Marrákes (Mandy Minella)2013 Szucsou (Michaella Krajicek, holland)2013 Taskent (Jaroszlava Svedova, kazah)2014 Sydney (Lucie Safarova, cseh)2014 Kuala Lumpur (Hao Csing-csan, tajvani)2015 Dubaj (Kristina Mladenovic, francia)2015 Marrákes (Kristina Mladenovic)2015 Róma (Kristina Mladenovic)2017 Sydney (Anasztaszija Pavljucsenkova)2017 Rabat (Andrea Hlavackova, cseh)2017 Quebec (Andrea Hlavackova)2017 Taskent (Andrea Hlavackova)2017 Moszkva (Andrea Hlavackova)2017 Szingapúr, világbajnokság (Andrea Hlavackova)2018 Australian Open (Kristina
velemenyezd, 2019. június 09. vasárnap, 13:11
1/635
Képek, videók
johnson-floor-tile-500 x50
kathyvp
2018. június 24. vasárnap, 11:50
dakota_johnsonArt Of The
charlotteani
2017. május 27. szombat, 00:25
Dakota-Johnson-Movies. jpg
charlotteani
2017. május 09. kedd, 20:30
Dakota-Johnson-dakota- joh
charlotteani
2017. május 09. kedd, 20:24
Dakota-Johnson-Io-Donn a-d
charlotteani
2017. május 09. kedd, 20:22
Dakota_Johnson____Fift y_S
charlotteani
2017. április 30. vasárnap, 20:14
Dakota_Johnson__Fifty_ Sha
charlotteani
2017. március 27. hétfő, 21:00
jeremy1000ft.JPG
hollyka
2015. június 09. kedd, 00:17
Mise Jeremy Driscoll
sacimama
2014. november 09. vasárnap, 17:48
Bolygófalók jeremy taylor
hollyka
2014. március 22. szombat, 21:11
Aiso Jeremy Irons 2005.jp
agica2004
2014. március 06. csütörtök, 14:01
Youre Beutiful - Jeremy 0
mely8
2013. december 21. szombat, 11:02
AISO-Jeremy I..jpg
agica2004
2012. október 28. vasárnap, 16:49
Jeremy Irons 63.jpg
farkas1945
2011. március 08. kedd, 11:10
Jeremy-akkordok
ryncaise
2010. november 20. szombat, 08:32
Címkék
legesélyesebb jelöltnek, legeredményesebb magyar, olasz politikus, olyan világról, legtöbb voks, Nagy-Britanniának Brüsszelben, üres pódium, kontinens motívumai, Bognár Éva Katinka, Fülöp József Magyar Animációs Alkotók, megrendítő dráma, második helyre, Grover Norquisttal, konzervatív kormány, szerdai harmadik, eddig elért,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.