Belépés
2020. február 25. kedd | 9. hét | 56. nap | 00:26 | Géza
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
PM-helyettes államtitkár: a kormány folytatja a nagyvállalati beruházási támogatás befektetés-ösztönzési progra
olyan magyar vállalat van, amelyek az Európai Unió előírásai miatt méretükből adódóan elesnek az uniós pályázati forrásoktól. A költségvetés helyzete lehetővé teszi, hogy a kormány közvetlenül, költségvetési forrásból támogassa a magyar vállalatok fejlődését. Jelezte: 2015 óta a program keretében mintegy 80 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a kabinet a vállalkozásoknak, amelynek köszönhetően több mint 200 milliárd forint értékű fejlesztés és 2400 új munkahely jött létre.

Marczinkó Zoltán jelezte: a legutóbbi kormányzati döntéssel 32 milliárd forint támogatást ítéltek meg 36 magyar vállalkozásnak, amellyel 79 milliárd forint beruházás valósulhat meg a következő időszakban Magyarországon. Példaként a győri Rábát említette.

Jelezte: kiegyensúlyozott a támogatások területi megoszlása, az ország legtöbb megyéjében ezúttal is talált a kormány támogatható projektet.

Hozzátette, a program keretében azokat a beruházásokat támogatják, amelyek új technológiák bevezetését segítik,
velemenyezd, 2019. december 30. hétfő, 13:51
PM: Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram
Marczinkó Zoltán István a térség legnagyobb tíz munkaadójának tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az idén augusztus-szeptemberben tartósan 4 millió 521 ezer alkalmazott dolgozott Magyarországon, akiknek a fizetése átlagosan bruttó mintegy 360 ezer forint volt.

Kiemelte: a foglakoztatás alakulása a pezsgő gazdasági környezetnek köszönhető, hiszen a 2019. első felében megvalósult beruházások mértéke időarányosan 18 százalékkal haladja meg a 2018. évit. A növekvő beruházások pedig megnövelték a munkaerő-keresletet is - tette hozzá.

Mint mondta: Magyarország kedvező foglalkoztatáspolitikai helyzete ennek a két tényezőnek köszönhető, kiegészülve a kormányzati intézkedésekkel: a járulékcsökkentéssel és a bérminimum ajánlás megfogalmazásával.

A helyettes államtitkár szerint a gazdaság jó állapotára utal az is, hogy a bruttó hazai termék 2019 első félévében 5,2 százalékkal nőtt. Ezt összehasonlítva az Európai Unió 1,4 százalékos értékével megállapítható, hogy a magyar gazdaság
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 13:02
Varga Mihály: kapacitásbővítő beruházást támogat a kormány Jászberényben
Varga Mihály azt mondta: egy ország előrejutása, gazdasági teljesítménye és az emberek jólétének emelkedése a települések fejlődésének a következménye. Magyarország egy eladósodott, válságban lévő és munkanélküliséggel sújtott országból mára gyorsan növekvő, munkaalapú gazdasággá fejlődött - emelte ki, hozzátéve, hogy az országépítő munkát visszatükrözik a magyar gazdaság eredményei is.

Az év második negyedében 5,2 százalékkal erősödött a gazdaság, ami a második leggyorsabb az Európai Unióban, ezzel párhuzamosan a munkában állók száma és a keresetek is emelkedtek - számolt be. Ez utóbbiak az első nyolc hónapban 10,7 százalékkal növekedtek, ezzel már harmadik éve kétszámjegyű a béremelkedés - közölte a miniszter.

Varga Mihály kitért arra is, hogy a már elindított Gazdaságvédelmi akcióterv ezen eredmények megtartását segíti. Mint mondta: a célzott gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően az uniós átlag feletti növekedés fenntartására - még a gyengélkedő világgazdasági környezet ellenére is
velemenyezd, 2019. november 05. kedd, 14:09
PM: magántulajdonú cégek is pályázhatnak munkásszállások építésére
Hozzátette: eddig csak önkormányzatok, vagy önkormányzatok többségi tulajdonú társaságai vehettek igénybe munkásszállások építésére támogatást, de 2019. október 10-től 2020. május 15-ig már vállalkozók is benyújthatják kérelmeiket.

Megjegyezte: a nagy érdeklődés miatt valószínűleg jóval május előtt elfogynak a források, így nem kizárt, hogy a program 5 milliárd forintos keretösszege emelkedni fog.

Elmondta, a magántulajdonú cégek más feltételekkel pályázhatnak: az önkormányzatok, és az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő társaságok húsz százalék önrésszel, 80 százalékos támogatásra, míg a gazdasági társaságok a fejlett régiókban 25, illetve 35 százalékos, a kevésbé fejlett régiókban 50 százalékos támogatásra pályázhatnak. Ezen felül a kis- és közepes vállalkozások további 10, illetve 20 százalékos támogatásért folyamodhatnak. A programban építésre 3 millió 730 ezer forint, felújításra pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jár egy főre. Feltétel, hogy minimum nyolcvan férőhelyes
velemenyezd, 2019. október 10. csütörtök, 11:31
Tejkomplexum alapkövét tették le Szenttamáson
technnológia kerül oda, ami azt a nehéz fizikai munkát váltja ki, amelyből a legnagyobb hiány van.

Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy ne csak a nagy volumenű telepek, hanem a kisebbek is ráébredjenek arra, hogy akkor tudnak megmaradni, ha fejlesztenek.

Mint mondta, bízik abban, hogy az október 13-i önkormányzati választásokon bölcsen döntenek az emberek, és sikerül egy olyan együttműködést kialakítani Törökszentmiklóssal, hogy a fejlődés a városban is érezhető és látható legyen.

Marczinkó Zoltán, munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: fejlődik a magyar vidék, a cégek, egyre több embernek adnak munkát. Hozzátette: a fejlesztés által a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. alapanyaggyártóból késztermék gyártóvá válik, és a hazai tejipar meghatározó szereplője lesz.

A magyar gazdaság fejlődéséről elmondta: Európában a második negyedévben Magyarország produkálta a legnagyobb növekedést, a hazai össztermék 5,2 százalékkal nőtt. Hozzátette: 2010
velemenyezd, 2019. szeptember 30. hétfő, 17:42
PM-államtitkár: az új beruházásoknak is köszönhető a foglalkoztatás jelentős növekedése
Marczinkó Zoltán István hozzátette: 2019 első félévében közel 6500 milliárd forint értékben történtek beruházások, amelyek működtetéséhez új munkaerőre van szükség, ez pedig meglátszik a munkanélküliségi ráta csökkenésén is.

Emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint a munkanélküliségi ráta a nyári hónapokban 3,4 százalékra csökkent a tavalyi év azonos időszakában mért 4 százalékhoz képest.

A foglalkoztatás jelentős növekedése a közfoglalkoztatottak számának folyamatos csökkenése mellet valósult meg - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a foglalkoztatottsági ráta a 2010-es 54,6 százalékról 70,2 százalékra bővült és csak tavalyhoz képest 34 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon.
velemenyezd, 2019. szeptember 30. hétfő, 11:21
Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása Díjakat
Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott díjátadáson elmondta, hogy Magyarország az elmúlt időszakban rendkívüli megújuláson ment keresztül, ennek köszönhetően kialakult a munkaalapú gazdaság, az ország megerősödött és sikerült befektetésbarát környezetet teremteni.

Hozzátette, a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar emberek ugyanolyan színvonalon éljenek és dolgozzanak, mint az unió fejlettebb államainak polgárai, a magyar vállalatok pedig hasonló eséllyel vegyenek részt a világpiaci versenyben, mint ezeknek az országoknak a cégei.

Marczinkó Zoltán István kiemelte, a magyar gazdaság fejlődését segíti az egykulcsos társasági adó és az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, Európa egyik legrugalmasabb munkatörvénykönyvének a kialakítása, a felsőoktatás átszervezése, illetve a német típusú duális szakképzési rendszer megvalósítása.

Hozzátette, a kormány a
velemenyezd, 2019. szeptember 23. hétfő, 15:32
PM: sikeres a munkaerőpiaci reformprogram
Marczinkó Zoltán István a Somogy Megyei Kormányhivatal munkáltatóknak rendezett szakmai konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a cél az, hogy a jövő március végén záruló reformprogram összesen 50 ezer olyan embert juttasson munkához, akiket három hónapnál tovább foglalkoztatnak.

Karakó László, a PM munkaerőpiaci reform végrehajtásának előmozdításáért felelős miniszteri biztosa hozzátette, jó esély van arra, hogy a programba bevont álláskeresők száma 20-25 százalékkal több lesz a tervezettnél.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy a reformprogram lényege, hogy a munkaadókat "kiemelt ügyfélként" kezelik, vállalati kapcsolattartók révén olyan munkaerőt közvetítenek számukra, "amiben a számításukat megtalálják".

Ez azoknak az álláskeresőknek nyújt segítséget, akik a leghamarabb mobilizálhatók és helyezhetők el az elsődleges munkerőpiacon, másokat más módon támogatnak - mondta. Jelezte, a felnőttképzést érintően új programot készítenek elő, és úgy vélte, a felnőttképzést a
velemenyezd, 2019. szeptember 11. szerda, 12:43
PM: a kormányzati intézkedések hozzájárultak a bérek növekedéséhez
százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés. Az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke és 9,5 százalékos a közfoglalkoztatottakat nem számítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A helyettes államtitkár kiemelte, a vállalkozások éltek az adott lehetőséggel, beruháznak, növekednek, fejlesztenek, és ez maga után vonja a nagymértékű munkaerő igényt, a bérnövekedést.

Marczinkó Zoltán hangsúlyozta, a kerestek 77 hónapja nőnek Magyarországon, 2010 óta több mint 80 százalékkal emelkedtek a bérek. A bérnövekedés nagyobb mértékű volt a versenyszférában, mint a közszférában - tette hozzá.

Megjegyezte, az egyes ágazatokon belül továbbra is a pénzügyi szféra és az infokommunikációs területen a legmagasabbak a bérek, de a növekedés mértéke a két ágazatban átlag alatti volt. A 10,6 százalékos átlagnövekedést a mezőgazdaságban, az építőiparban, a kereskedelemben haladta meg a
velemenyezd, 2019. július 30. kedd, 10:44
Húszezer tanuló dolgozott a nyári szezon első hetében
Hozzátette: ez óriási előrelépés, mivel tavaly egész nyáron 29 ezer diák dolgozott a diákmunka program révén.

Mint elmondta, a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka program az ország egész területét lefedi, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgoznak a legtöbben a program révén. A diákok legnagyobb része területi önkormányzatokkal kötött szerződést, tíz százalékuk pedig a versenyszférában dolgozik - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a Pénzügyminisztérium a program támogatására idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít.

A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában a diákok 8 órát dolgozhatnak, de ebben az esetben is az állam csak 6 órás foglalkoztatást áll, napi 2 órának a munkadíját pedig a munkáltatónak kell biztosítania.

Marczinkó Zoltán úgy vélte, hogy a
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 12:52
A Pénzügyminisztérium 3,6 milliárd forinttal támogatja az idei diákmunka programot
Kifejtette: a programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet.

A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában arányosítanak, a munkáltatónak is hozzá kell járulnia a diákfoglalkoztatáshoz. Példaként említette, hogy 8 órás munkaidő esetén az állam 6 órás foglalkoztatást áll a minimálbér és a garantált bérminimum és járulékai mértékéig, a munkáltatónak a 2 órát kell hozzátennie.

Marczinkó Zoltán úgy értékelte, a diákmunka programok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a diákok alkalmazásával biztosítani lehet a szezonalitás miatt jelentkező többlet munkaerő igényt, valamint hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.
velemenyezd, 2019. június 18. kedd, 09:41
Marczinkó Zoltán: kedvező irány a közfoglalkoztatottak számának csökkenése
Marczinkó Zoltán az M1 aktuális csatornának kifejtette: az, hogy a közfoglalkoztatottak számának jelentős csökkenése ellenére nőtt a munkában állók száma, a magyar gazdaság, a magyar ipar jó teljesítőképességét mutatja. Megjegyezte, a közfoglalkoztatottak száma korábban 200 ezer felett is volt, onnan csökkent a jelenlegi szintre.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy mintegy 550 ezer fős munkaerőpiaci tartalékkal lehet számolni, amelynek forrásaként a közfoglalkoztatottakat, a munkanélkülieket, az inaktívakat és a külföldön dolgozókat említette.

A KSH szerdán publikált adatai szerint idén a február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 492 ezer volt, 47 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 69 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 18 ezerrel nőtt, míg a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 40 ezerrel, 118 ezerre csökkent.
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 20:35
1/6
Képek, videók
helyettes091.jpg
parafadugo23
2014. augusztus 12. kedd, 00:16
helyettesi körjáték
orban47
2013. szeptember 15. vasárnap, 00:21
a helyettesek játéka
orban47
2013. szeptember 15. vasárnap, 00:14
A helyettes boszi !
pandusmaci
2013. szeptember 07. szombat, 08:24
Ági helyettesít
orban47
2012. december 04. kedd, 10:26
én és a helyettesem
orban47
2012. április 13. péntek, 10:12
A Télapó helyettesen
lovaszmarika
2011. december 06. kedd, 14:12
szalvéta helyettesítő.jpg
agica2004
2010. május 13. csütörtök, 15:42
rudolf helyettese.jpg
agica2004
2010. április 29. csütörtök, 16:03
Ági,a volt helyettesem
orban47
2008. április 03. csütörtök, 14:50
A Helyettesek Termei
zlako
2007. március 26. hétfő, 18:09
Az államtitkár
gezemice1949
2016. január 23. szombat, 10:11
allamtitkarok cseréje.jpg
agica2004
2014. június 13. péntek, 11:36
Nyitrai Zsolt államtitkár
agica2004
2011. február 03. csütörtök, 15:30
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.