Belépés
2019. március 20. szerda | 12. hét | 79. nap | 20:45 | Klaudia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
BÉT - Mérséklődött a BUX értéke
papírok árfolyama is nagyobb mértékben csökkent, főként a nyugat-európai részvénypiacok csökkenő árainak hatására. A piacokon bizonytalanságot okoztak a Brexit körüli fejlemények mellett, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus újabb fejleményei. Az is visszafogta a befektetőket, hogy várják az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai ülésének fejleményeit.

A nap végére azonban a hazai blue chipek többsége korrigálta a nap közbeni gyengélkedést, így a Magyar Telekom, a Mol és az OTP is pluszban tudott zárni. A bankrészvény és az olajpapír is eddigi legmagasabb záróárán fejezte be a szerdai kereskedést, a BUX-ot a Richter húzta le.

A Mol 16 forinttal, 0,48 százalékkal 3366 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,31 százalékkal 12 840 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,72 százalékkal 472,50 forintra emelkedett, forgalma 261,2 millió
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 18:42
Szupergyors internet hálózat épült ki Jász-Nagykun-Szolnok megye újabb négy településén
Kara Ákos elmondta: a tiszafüredi járás négy településén, Tiszaörsön, Tiszaderzsen, Tiszaszentimrén és Tiszaszőlősön, százszázalékos a lefedettség, a Magyar Telekommal a Key-Telecommal partnerségben megvalósult beruházás összesen 2156 háztartást érint. Ezen belül Tiszaörsön 295 háztartásban valósult meg hálózatfejlesztés a program keretében - tette hozzá.

Kiemelte: az egész tiszafüredi járásban csaknem öt és félezer háztartás számára akár másodpercenként 2 gigabit letöltési sebességgel optikai technológiával elérhető az internet. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztésekre összesen több mint 3,2 milliárd forintot fordít a kormány.

A Szip program 2015-ös indulása óta - a 2018 végéig kiépített és az elmúlt hetekben kiépült immár több mint 500 ezer új végponttal együtt - Magyarországon több mint 2,8 millió háztartásban érhető el szélessávú vezetékes internet. A Szip idén januárban indult második szakaszában pedig hétről-hétre újabb beruházások átadása várható - tette hozzá.

A Szupergyors
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 14:11
BÉT - Negatív nyitásra számítanak az elemzők a tőzsdén
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy szerdán további negatív korrekcióra számít a nyitásban. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP kedden megközelítette a 13 000 forintos szintet, továbbra is pozitív a technikai képe, fontos támasz a 12 400-12 500 forintos tartományban van. A Mol meghatározó szinten zárt, amennyiben meg tud maradni 3 350 forint közelében, hamarosan folytatódhat az emelkedés a 3 470 forintos szint irányába. A Magyar Telekom gyengélkedik, és a Richter jegyzése is "lefordult", itt 5 200 forintnál van támasz és 5 400 forintnál ellenállási szint, ezekre érdemes figyelni - írta.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások körüli újbóli aggodalmak, a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezlet előtt a Brexit-kérdés is óvatosságra inti a befektetőket, ez tükröződik a nemzetközi piacokon, és a határidős indexeken. Csökkenéssel nyithat a magyar piac, és
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 08:41
BÉT - Csökkenéssel zárt a BUX
A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacokon pozitív hangulatban telt a kereskedés. Az egyik fő indikátor a Fed szerdai kamatdöntésére való felkészülés volt, illetve egyedi vállalati hírek is támogatták például az autószektor papírjait, melyek az európai részvénypiacokat húzták. Az amerikai piacok alapvetően emelkedéssel várják a Fed szerdai kamatdöntését.

A magyar piacot a nemzetközi hangulattal szemben "megpihenés" jellemezte. A BUX a nap nagy részében pozitív tartományban tartózkodott, ám a nap végére kifulladt a lendület, s miután hétfőn globális szinten is felülteljesítő volt, kedden mérsékelt csökkenéssel zárta a napot. Az elemző a vezető papírok közül kiemelte az OTP-t, amely azt követően, hogy napok óta folyamatosan napi csúcsokat döntött, kicsit megpihent, és 0,2 százalékos csökkenéssel zárt. A Richtert, amely a
velemenyezd, 2019. március 19. kedd, 22:43
Férfi vízilabda BL - Kikapott a Szolnok a címvédőtől
Vereségükkel a 2017-ben BL-győztes Tisza-partiak három pontos hátrányba kerültek a csoport utolsó továbbjutó helyét elfoglaló görög együttessel szemben négy fordulóval a zárás előtt.

Eredmény:

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló:

B csoport:Olimpiakosz (görög)-Szolnoki Dózsa 11-10 (2-2, 2-3, 5-3, 2-2)-----------------------------------------------------------a Szolnok gólszerzői: Zalánki 3, Prlainovic, Lazic 2-2, Bátori, Rasovic, Kis G. 1-1

A forduló előtt mindkét csapat 15 pontos volt, az Olimpiakosz jobb gólkülönbségének köszönhetően állt a csoport harmadik helyén. Mivel a Hannover részvétele házigazdaként biztos a BL nyolcas döntőben, így ebből a csoportból csak három gárda jut tovább, és ezért is rendkívül fontos volt a Szolnok számára ez az összecsapás.

Ennek megfelelően a magyar együttes az első félidőben többször is vezetett, a második negyedben már három góllal is (2-5), de a hazaiak a nagyszünet előtt felzárkóztak.

A harmadik negyedben összesen nyolc gól
velemenyezd, 2019. március 16. szombat, 16:31
Férfi vízilabda BL - Magabiztos ferencvárosi siker az Eger otthonában
A két csapat között hét pontra nőtt a különbség a tabellán, ennek köszönhetően a Ferencváros minden bizonnyal ott lesz a sorozat nyolcas döntőjében, az Eger pedig lemarad arról.

Eredmény,

Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló, A csoport:ZF-Eger - FTC-Telekom Waterpolo 9-12 (3-4, 2-3, 1-4, 3-1)---------------------------------------------------------gólsz erzők: Vlahopulosz 4, Hosnyánszky 2, Murisic, Rasovic, Sánta 1-1, illetve Varga Dénes 5, Vámos 2, Pohl, Younger, Nikic, Mitrovic, Sedlmayer 1-1

Az ünnepi magyar rangadónak az volt a tétje, hogy az Eger megőrzi-e esélyét a nyolcas döntőbe jutásra, ugyanis a csoport ötödik helyén négy ponttal volt lemaradva a még továbbjutó Ferencvárostól. A bajnoki címvédő fővárosiak egy sikerrel matematikailag még nem, de gyakorlatilag biztosíthatták részvételüket a nyolcas fináléban.

A két csapat szezonbeli öt összecsapását - a BL-ben, a bajnokságban és a Magyar Kupában is - a Ferencváros nyerte, s ezúttal is a zöld-fehérek kerültek kedvezőbb
velemenyezd, 2019. március 15. péntek, 20:02
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap
március 15., péntek:

--------------------

M4 Sport12.00: Labdarúgás, a BL negyed- és elődöntőjének sorsolása, Nyon18.00: Vízilabda, férfi BL, ZF-Eger - FTC-Telekom

Sport 113.00: Labdarúgás, az Európa-liga negyed- és elődöntőjének sorsolása, Nyon20.15: Labdarúgás, Bundesliga, Mönchengladbach-Freiburg

Sport 213.00: Cselgáncs, Grand Slam-verseny, Jekatyerinburg21.30: Labdarúgás, portugál bajnokság, Sporting-Santa Clara

Eurosport 112.00: Labdarúgás, a BL negyed- és elődöntőjének sorsolása, Nyon13.00: Labdarúgás, az Európa-liga negyed- és elődöntőjének sorsolása, Nyon15.15: Kerékpár, Párizs-Nizza, 6. szakasz17.15: Síugrás, vk, Vikersund20.45: Gyorsaságimotoros hosszútávú vb, Sebring

Eurosport 2 9.30 és 16.45: Sznúker, Gibraltár Open12.00: Alpesi sí, vk-döntő, csapatverseny, Soldeu13.45: Kerékpár, Tirreno-Adriatico, 3. szakasz

Digisport 113.00: Labdarúgás, az Európa-liga negyed- és elődöntőjének sorsolása, Nyon20.25: Labdarúgás, Serie A, Cagliari-Fiorentina

Digisport
velemenyezd, 2019. március 15. péntek, 08:01
BÉT - Emelkedett a BUX a héten
A részvénypiac forgalma a pénteki ünnepnap miatt elmaradt a múlt heti 62,69 milliárd forinttól, a négy kereskedési nap alatt megközelítőleg 52,3 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. Az OTP a szerdai és a csütörtöki napot is történelmi csúcson zárta.

Az MTI-nek elküldött heti összefoglalójában a CIB Bank a heti események közül kiemelte a forint erősödését.

A magyar fizetőeszköz a tavaly nyáron kialakult 315-325-ös sávból most először tudott kimozdulni, megfelelve az elmúlt két hónap folyamatának, de a további erősödés mértékét még korai megbecsülni - írták.

Kiemelt fontosságúnak nevezték továbbá a Magyar Nemzeti Bank márciusi kamatdöntő ülését, mivel egy esetleges szigorító intézkedés a kamatpiacon is fordulatot hozhat.

A héten a nagy gazdasági centrumokból érkező adatok megerősítették, hogy a világgazdaság érezhetően veszít lendületéből, de a részvénypiacokat mindez továbbra sem ingatta meg - írta a CIB. A pénzintézet megjegyezte,
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 20:53
BÉT - Ismét rekordot döntött az OTP
A részvénypiac forgalma 26,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A csütörtöki kereskedés legnagyobb nyerteseként az OTP újabb csúcson zárt.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek kiemelte, hogy a BÉT a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére tudott jelentősen erősödni. A magyar részvénykosár összességében a Richter stagnálása és a Magyar Telekom visszaesése mellett is emelkedéssel zárta a hetet, miközben az ázsai és az amerikai tőzsdéket mérsékelt iránykeresés jellemezte csütörtökön - tette hozzá.

A Mol 66 forinttal, 2,02 százalékkal 3328 forintra erősödött, 5,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,56 százalékkal 12 340 forintra nőtt, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 466,50 forintra csökkent, forgalma 516,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 5340 forintot ért, a részvények
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 17:51
BÉT - Kis csökkenést, illetve iránykeresést várnak az elemzők a tőzsdén
profitrealizálással indulhat a nap, és hazai impulzus hiányában a magyar tőzsdén a nemzetközi mozgások lesznek iránymutatóak.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy több nagy papír is kulcsszinteknél kezdheti a kereskedést, például az OTP és a Richter.

Török Lajos Dániel, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában szintén kiemelte, hogy ellenállási szintek közelében kezdhetik meg a kereskedést a magyar vezető papírok.

A szerdai emelkedés után az OTP, a Richter és a Telekom is közel került az ellenálláshoz, amely az OTP-nél a történelmi csúcs, 12 200 forint; a Richternél 5400 forint; míg a Telekomnál 475 forint. Ha ezeket a szinteket sikerülne áttörni, van további tér az emelkedésre - fejtette ki.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,08 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 40 887,58 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3262 forintra gyengült, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 09:01
Díjnet: tovább nőtt az elektronikus számlák népszerűsége tavaly
fizetési tranzakciót hajtottak végre a Díjneten keresztül, egymillióval többet, mint 2017-ben. A legnépszerűbb a bankkártyás fizetés volt: 40,9 milliárd forintot fizettek be így 2018-ban, ez több mint 10 százalékos emelkedés egy év alatt. Internetbankon keresztül 7,3 milliárd forintot utaltak át tavaly a rendszer felhasználói.

A szolgáltatók tavaly már 9,2 millió e-számlát küldtek meg a Díjneten keresztül az ügyfeleknek, ez 600 ezres növekedés egy év alatt, közöttük a Díjbeszedő Holding Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. és a UPC Magyarország Kft. volt a legaktívabb.

Mintegy 10 százalékkal nőtt a regisztrált felhasználók száma, így a Díjnetnek már több mint 680 ezer ügyfele van. Újabb számlakibocsátók is csatlakoztak a Díjnethez, így már 30 cég számláit és számlafizetését kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt. Az NKM Áramszolgáltató belépésével a fővárosiak már az összes közüzemi számlájukat egy helyen tudják ingyenesen kezelni, de a rezsidíjak mellett lehetőség van internet-, kábeltévé-
velemenyezd, 2019. március 13. szerda, 10:51
BÉT - Iránykereséssel, csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint
kommentárjában azt írta: a bizonytalan mozgás szerdán is folytatódhat, de nagyobb csökkenésre nem számít a vezető részvények árfolyamában.

A vezető részvények közül az OTP esetén 11 850 forintnál húzódik fontos támasz, míg ellenállás a történelmi maximum 12 200 forintnál. A Mol grafikonján 3 250 forintnál húzódik a hosszú távú emelkedő trendvonal, amelyre a következő napokban is érdemes figyelni szerinte. A Richter esetében az 5 200-as és az 5 400 forintos szintek határolhatják be a mozgást, míg a Magyar Telekom árfolyamában 465 forintnál van támasz, 475 forintnál az ellenállás - írta.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a lendület akadni látszik, és enyhén negatív nyitást vetítenek előre az ázsiai piacok. Délután a Brexit-tárgyalások körüli fejlemények lehetnek hatással a piacokra, és megjelenik a Magyar Nemzeti Bank februári kamatdöntésének jegyzőkönyve - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,05 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel,
velemenyezd, 2019. március 13. szerda, 08:50
1/423
Képek, videók
Amerikai Egyesült Államok
mohini
2011. május 08. vasárnap, 07:46
sztárjk a telekomnál
borlopok
2007. május 15. kedd, 14:04
Európaí
sanci81
2017. december 23. szombat, 14:55
O.V.Európai nemzet.jpg
agica2004
2017. február 03. péntek, 18:25
Európai vidra.jpg
pacsakute
2015. május 31. vasárnap, 17:58
Vadaspark, európai őz.jpg
erzsikepuskas
2013. szeptember 06. péntek, 16:47
európai őz.jpg
erzsikepuskas
2013. szeptember 06. péntek, 16:40
európai udvari szaletri
orban47
2013. július 12. péntek, 20:35
Europai frizurák.jpg
farkas1945
2013. április 27. szombat, 11:36
Europai frizurák -1.jpg
farkas1945
2013. április 27. szombat, 11:36
Egy európai Ariane-4 típu
vargaspace
2012. november 07. szerda, 12:56
Egy európai Ariane-5 típu
vargaspace
2012. november 07. szerda, 12:40
európai őz.gif
szicu
2012. október 27. szombat, 21:33
európai bölény.jpg
marsupilami
2012. június 06. szerda, 17:58
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.