Belépés
2020. július 16. csütörtök | 29. hét | 198. nap | 02:57 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Születésnap - Novotny Zoltán 80 éves
"Állandóan azt érzem, hogy jó lenne pihenni, de akkor meg az nem lenne jó. Amíg az embert megtalálják a feladatok, addig jó" - mondta az MTI-nek Novotny Zoltán, aki elárulta, március 16-án vonult karanténba, és veszélyeztetett korúként minden utasítást és tanácsot betartott feleségével a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások során. Emellett viszont otthonról is dolgozott, jegyzeteket készített, illetve többek között az antwerpeni olimpia századik és Puskás Öcsi születésének 93. évfordulójára készített anyagokat a rádióban. Novotny elárulta, jelenleg egy kiállításra készít futballtörténeti anyagokat.

A legendás rádióriporter a járványhelyzettel kapcsolatban megjegyezte, noha ilyen hosszú ideig sosem tapasztalta meg, de számára nem volt ismeretlen a bezártság, mert a II. világháború végén hat hetet töltöttek pincében rendkívül kevés élelemmel, de az 1956-os forradalom budapesti ostroma után is négy-öt napot bezárva voltak.

"Bármit is csináltam, mindig arra törekedtem, hogy többletet
velemenyezd, 2020. május 18. hétfő, 15:52
Nők, sport, sokoldalúság címmel rendezett konferenciát az MSTT
szinten nők. Érdekességként pedig megemlítette, hogy az 1840-es évektől már olyan sportágakban is bekapcsolódtak a nők, mint a sportlövészet és a kerékpározás.

Szabó Lajos beszélt a két világháború között működő sportegyesületekről, majd összegzésként megemlítette, hogy ma már nemcsak versenyzőként, hanem versenybíróként, vezetőként, edzőként is jelen vannak a sportban a nők. Sőt, szerepet játszanak a sporttudományban, a sportgazdaságtanban és a sportmédiában is.

Csisztu Zsuzsa, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke A női sportolók láthatósága, nők a sportmédiában című előadásában elhangzott, hogy világszinten csupán nyolc százalék a nők aránya a sportmédiában. Érdekességnek nevezte, hogy Ázsiában több mint ötven, Afrikában körülbelül negyven százalék a nők részvétele a sportújságírásban. A sportmédiában közvetített események 11 százaléka szól nőkről, tehát jóval kevesebbet szerepelnek a képernyőkön, mint a férfiak. Megdöbbentőnek nevezte, hogy az elmúlt 25 év kutatása szerint az amerikai
velemenyezd, 2020. március 10. kedd, 16:33
AIPS-gála - Hosszú Katinka átvette Az év európai női sportolója díjat
készített írásáért. A sportfotó sorozatok között pedig Derencsényi Istvánt - a FINA hivatalos fotósaként - díjazták, az ugyancsak a vizes vb alatt készített, A medencék csillagai című munkájáért.

A sportportréfilmek kategóriájában Tihany Viktor, az M4 Sport műsorvezető-riportere vehetett át díjat az ötszörös olimpiai aranyérmes kajakosról, Kozák Danutáról készített, Anya, a bajnok című portréfilmért, amellyel a világ tíz legjobb alkotása közé is bekerült. A fiatal - 30 év alatti -, elhivatott sportújságírók kategóriában Szentes Richárd kapott elismerést a Mányoki Attila hosszútávúszóról szóló, Az észak pokla címet viselő portréfilmért. Ő munkájával a legjobb 15 pályamű közé került a nemzetközi versenyben.

Az AIPS életműdíját kapta a Magyar Rádió és az MTVA 79 évesen is aktív rádióriportere, Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke, aki 13 olimpiáról közvetített. Az elismerést Gianni Merlo, az AIPS elnöke nyújtotta át.

A gálán adták át Az év legjobb sajtókiszolgálása díját, amelyet a dohai
velemenyezd, 2020. február 03. hétfő, 21:03
Gianni Infantino is részt vesz a budapesti AIPS-kongresszuson
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, az AIPS európai szekciójának alelnöke az MTI-nek kedden elmondta, az olasz-svájci sportvezetővel a gála helyszínén, a Grand Hotel Budapestben tartanak pódiumbeszélgetést jövő hétfőn. Az eseményen részt vesz a nagy nemzetközi szövetségek képviselői közül Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség első embere, illetve Marius L. Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség vezetője is.

Az AIPS 83. alkalommal rendezi meg kongresszusát, Magyarország 1965, 1992 és 1999 után negyedszer lesz házigazdája az eseménynek, amelyre 110 országból 310 vendég érkezik Budapestre.

A hétfő esti gálán második alkalommal adják át az AIPS médiadíjait, 11 kategóriában hirdetnek győzteseket, akiknek személyéről egy tíztagú szakmai zsűri Budapesten hozza meg a végső döntést. Emellett az MSÚSZ díjazni fogja a legjobban szerepelt magyar pályázatokat is, valamint itt veszi át díját az AIPS által az év európai női sportolójának választott háromszoros
velemenyezd, 2020. január 28. kedd, 11:21
Az elmúlt év sportolói és edzői 2019 évben
Szövetség)
Női kerekesszékes vívó-válogatott (Magyar Paralimpiai Bizottság)
*
edzők:
Pruzsina István (Magyar Paralimpiai Bizottság, kajak-kenu, Kiss Péter Pál)
Szabó Álmos (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraúszás, Illés Fanni, Száraz Evelin)
Szalma László (Magyar Paralimpiai Bizottság, atlétika, Ekler Luca)

*
- Kihirdették az M4 Sport-Az Év Sportolója Gála idei jelöltjeit 2019.12.16
Megkezdődött az internetes szavazás 2019 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 62. alkalommal voksolhatnak.
A jelöltek:
férfi sportolók:
Halász Bence (kalapácsvető)
Kopasz Bálint (kajakos)
Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Lőrincz Tamás (birkózó)
Lőrincz Viktor (birkózó)
Michelisz Norbert (autóversenyző)
Milák Kristóf (úszó)
Rasovszky Kristóf (nyílt vízi úszó)
Siklósi Gergely (párbajtőröző)
Szatmári András (kardozó)
*
női sportolók:
Barka Emese
maroka, 2020. január 10. péntek, 21:55
Megjelent a Sport 2019 évkönyv
ugyanúgy szeretnének emlékezetes írásokkal bekerülni, a fotósok látványos képekkel megjelenni, miként a sportolók kvótát szerezni az olimpiára" - mondta. Hozzátette: a szerzők sokszínűsége pedig arra emlékezteti, ahogy a világ országainak képviselői találkoznak az olimpiákon.

"Bár a könyvben a szerzők nem feltétlenül úgy vetélkednek egymással, mint a sportpályákon a versenyzők, hanem érdekes történetekkel, színes karakterekkel, látványos képekkel. A családias közeg viszont ugyanúgy jellemző a sportújságírókra, mint egy olimpia résztvevőire" - emelte ki, majd zárásként újabb párhuzamot vont.

"A megnyitó, ahol felhúzzák a zászlót és eldördül a képzeletbeli startpisztoly, az a könyv életében ahhoz hasonlatos, amikor az a boltokban a polcokra kerül" - fogalmazott.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke kiemelte: a négyévenkénti olimpia azért is nagy érték a mai világban, mert kevés hozzá mérhető van.

"Alig találni olyan értéket, amit az elmúlt több mint száz
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 16:22
Könyv jelent meg a nemrég elhunyt Dömötör Zoltánról
Dömötör Zoltánnak, valamint a szerzőnek, Jocha Károlynak is.

"Jocha Karcsi éjt-nappallá téve tanulmányoz minket, sportolókat, és nemcsak a bajnokokat, hanem az érmeseket is. Mindent tud rólunk" - hangsúlyozta Schmitt Pál, majd a könyv címéről kiemelte: ezt a mondatot minden magyar sportbarát ismeri. - "De Dömötör Zoltán nemcsak lőtt, ment is a labdáért, aztán meg ott volt mindenhol, a KSI megalakításánál és az Olimpiai Bajnokok Klubjának létrehozásánál is."

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke a szerző méltatásakor kiemelte: a sportújságírók tudósításai nélkül a sikerek nem válhatnának közösségi élménnyé.

"A könyv nyomdába adása és a megjelenés között vesztettük el Dömötör Zoltánt, így most közösen emlékezünk meg róla" - mondta az MSÚSZ elnöke. Hozzátette: ez a szerző hetedik könyve, amely a magyar sport nagyjairól szól. Leszögezte, az MSÚSZ örömmel állt a keményborítós, 135 oldalas könyv mellé, a Nagy Béla program keretében 50 millió forintot fordíthat
velemenyezd, 2019. december 02. hétfő, 15:52
Atlétikai vb 2023 - Coe levélben kéri Magyarországot a mielőbbi döntésre
Az olimpiai bajnok egykori középtávfutó a MASZ holnapján közzétett levelében egyetért azzal, hogy Budapest demokratikusan megválasztott új vezetése kialakítsa álláspontját a vb rendezéséről, ugyanakkor hangsúlyozta, a kérdés nem tűr halasztást, a nemzetközi szövetségnek sürgősen tudnia kell, hogy az új főpolgármester és városvezetés támogatja-e a világbajnokságot.

"Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ - ami komoly következménnyel jár a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére -, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek" - idézi Sebastian Coe-t a MASZ honlapja. A sportvezető azt is megjegyezte, hogy Magyarország már így is késedelemben van az atlétikai központ fejlesztésének megkezdésével.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének jogát, jelenleg ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester a hónap elején, miután részt vett a
velemenyezd, 2019. november 25. hétfő, 11:41
Atlétikai vb 2023 - Egy héttel korábban kezdődne a vb, új sorozatban a Gyulai Memorial
A szervezet szombati közleménye szerint az eredeti, augusztus 26. és szeptember 3. közötti időpontot augusztus 19-27-re módosították.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének jogát, jelenleg ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester a hónap elején, miután részt vett a kormányülésen, az atlétikai stadion építéséről és a világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat részletesebben tudjon tájékozódni a beruházásokról, és a kabinet várja meg a közgyűlés november végi ülését. Hétfőn a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) - konkrétumok nélkül - pozitívnak és előremutatónak értékelte a találkozót a főpolgármesterrel.

A bizonytalan helyzet miatt elsőként Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó indított közösségi kampányt a világbajnokság támogatásáért, amelyhez már több mint tízezren csatlakoztak, köztük klasszis sportolók. Több sportág hazai szövetsége szintén
velemenyezd, 2019. november 23. szombat, 21:32
Atlétikai vb 2023 - Budapest három díszpolgára a rendezés mellett
"Magánszemélyként, civilként és Budapest felelős díszpolgáraiként mondtunk véleményt a tervezett atlétikai sport- és szabadidős parkról. Mellette vagyunk, és azt gondoljuk, talán a fővárosi döntés előtt érdemes róla még beszélni." - írta Miklósa Erika csütörtökön Facebook-oldalán.

A levélben leszögezik, hogy az atlétikai világbajnokság a világ egyik legnézettebb, legnagyobb presztízsű nemzetközi sporteseménye, így a vb előtt és alatt Budapestre figyel majd a világ.

"Mindannyian egyetértünk abban, hogy Budapesten kiemelt szerepet kell kapnia az egészségügynek, a kórházak fejlesztésének, de legalább ugyanennyire fontos a prevenció, a lakossági edukáció, az egyének tudatosabb egészség szemlélete, mindezt annak érdekében, hogy az utánunk következő generációk egészségesebbek legyenek. A tervezett atlétikai központ ideiglenes lelátókkal bővítve kezdené meg működését a világversenyre, de utána egy lényegesen kisebb lelátójú, hazánkban egyedülálló atlétikai centrum maradna edzőpályákkal, fedett
velemenyezd, 2019. november 21. csütörtök, 15:01
Atlétikai vb 2023 - MASZ: pozitív és előremutató találkozó a főpolgármesterrel
Központot.

"Ha visszamondjuk a világbajnokságot, akkor akár több tízmilliárdos kártérítési igényt is benyújthat a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, amelyet Magyarországnak kell kifizetnie, illetve ez a döntés évtizedekre visszavetheti a magyar atlétikát, az utánpótlást, a modern képzéseket, illetve lemondunk arról, hogy megannyi fiatalnak és idősebbnek sportolási lehetőséget kínáljunk" - áll a MASZ honlapján.

Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottsága és elnöksége, továbbá a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége is kiállt a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének a jogát, jelenleg ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester a hónap elején, miután részt vett a kormányülésen, az atlétikai stadion építéséről és az atlétikai világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat
velemenyezd, 2019. november 18. hétfő, 18:42
A TF-en tartott előadást a FIFA-ról Joseph Blatter
sportszervezetévé tette a FIFA-t.

"Ha van célod, lesz ötleted, aztán víziód, majd egy feladatod, amihez hozzá kell tenned a szenvedélyt" - fogalmazta meg filozófiáját a svájci sportvezető, aki szerint nagyon fontos, hogy mindenki felépítse a saját személyiségét, illetve legyen megfelelő karizmája, ezeket ugyanis nem lehet megtanulni. "Ha mindez megvan, még egy nagyon fontos faktor melletted kell, hogy álljon: a szerencse. Anélkül nem mész semmire" - tette hozzá.

Blatter - aki a Magyar Sportújságírók Szövetségének meghívására érkezett Budapestre - előadásában elárulta, hogy amikor elkezdték a nagy fejlesztéseket a FIFA-nál, fogalmuk sem volt arról, mi fog történni magával a játékkal.

"Az volt a célunk, hogy a labdarúgás nemzetközi nyelv legyen, ne csak Európában és Dél-Amerikában kövessék milliók" - fogalmazott, majd megjegyezte: amikor az első nagy szponzorral sikerült aláírni, onnantól egyszerűbb dolguk volt a többi világcéggel is.

Az igazi áttörést akkor érték el, amikor a
velemenyezd, 2019. október 24. csütörtök, 21:12
1/4
Képek, videók
novotniék...jpg
zsokica45
2013. augusztus 25. vasárnap, 20:05
Novotni Mariann.jpg
zsokica45
2013. május 28. kedd, 17:49
0 születésnapra szép kép.
lovaszmarika
2019. november 25. hétfő, 17:11
0 a Boldog születésnapot
lovaszmarika
2019. november 25. hétfő, 17:07
0 a Vers születésnapra.pn
lovaszmarika
2019. október 06. vasárnap, 16:48
0 a Születésnapi Köszöntő
lovaszmarika
2019. szeptember 12. csütörtök, 11:28
0 születésnaprab12ffa274 d
lovaszmarika
2019. április 14. vasárnap, 19:03
60-szuletesnapra-pacol t.j
menusgabor
2019. március 13. szerda, 20:11
0 000 születésnapot bsz6.
lovaszmarika
2018. október 05. péntek, 18:58
0 születésnapi kép 3107
lovaszmarika
2018. szeptember 24. hétfő, 09:32
A növények megtalálják a
jakabgasparne
2009. december 21. hétfő, 07:47
Antwerpeni adventi vásárb
reper
2009. december 15. kedd, 15:04
első antwerpeni karácsony
arcenciel62
2007. május 19. szombat, 21:30
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.