Belépés
2020. július 15. szerda | 29. hét | 197. nap | 06:53 | Henrik, Roland
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Évadzáró társulati ülést tartott a Nemzeti Színház
Szilvia, a teátrum ifjúsági programfelelőse és színházpedagógusa, a Kulissza díjat pedig Madácsi Béla díszítő és zenekari altiszt nyerte el.

Vidnyánszky Attila elmondta: az évad nagyon jól indult, az esztergomi bazilika előtt is eljátszhatták a Csíksomlyói passiót. A tervek szerint a jövő évad elején - a gyulai Márai-bemutató, A kassai polgárok augusztus 16-i premierje után - Debrecenben augusztus 26-án a Református Nagytemplom előtt játsszák el újra a Csíksomlyói passiót, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkciót.

Elmondta: a március óta bezárt színház elmaradt előadásait pótolják az ősszel, az idei MITEM azonban elmarad, a következő nemzetközi fesztivált tavasszal rendezik meg. A Forró mezők és a Tizenhárom almafa című produkcióval kezdik a szezont.

Az igazgató kiemelte, hogy megkapták a 2023-as színházi olimpia rendezési jogát, a nemzetközi esemény előkészületei már ősszel elkezdődnek. Kitért arra is, hogy elindították a Déryné Programot és olyan településekre is eljuttathatják a
velemenyezd, 2020. június 25. csütörtök, 19:22
Trianon 100 - Emlékprogramok országszerte
Janez, a szlovéniai Lendva polgármestere pedig előimádkozza a Miatyánkot.

Trianon képes levelezőlapokon címmel nyílik kiállítás Szombathelyen a Puskás Tivadar középiskola galériájában. A megnyitót online is közvetítik.

Kecskeméten a Hírös Rovókör 16 órától zenés, verses megemlékezést tart a Mikrokozmosz a Makrokozmoszban című műalkotásnál. Utána kétperces harangzúgás, egy rövid ima és áldás következik, majd a résztvevők átvonulnak az Országzászlóhoz, ahol a beszédek után fellép a Kecskemét Táncegyüttes.

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársai a www.bacstudastar.hu portálon online előadásokkal, tudáspróbával, népdalokkal, határon túli területek népmeséivel és mondáival készülnek. Online műsorral emlékezik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata is Cseke Péter igazgató rendezésében június 16 óra 30 perctől. Kiskunhalason ugyanakkor az Országzászlónál Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet, majd koszorúznak és mécseseket gyújtanak az
velemenyezd, 2020. június 03. szerda, 13:42
Néptáncos film készül a nemzeti összetartozás napjára
A közlemény Molnár Pétert, az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, valamint a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti vezetőjét idézi, aki kiemelte, hogy mivel június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a járványhelyzet miatt nem emlékezhetünk közösségben, rendhagyó módon szeretnének megemlékezni a trianoni békediktátum századik évfordulójáról.

A szervezők arra kérik a táncosokat, hogy környezetük emblematikus helyszínein készítsenek 1-2 percnyi videófelvételt szólóban vagy párban, bemutatva saját vidékük, vagy más táj tánchagyományát.

A közzétett anyagokból június 4-ére egy szerkesztett film készül, mely a közösségi médiában látható majd.

A filmet Sztanó Hédi film- és televíziós rendező, a Hagyományok Háza munkatársa szerkeszti, a zenei montázst Pál István "Szalonna" népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője készíti el.

Több mint 20 táncegyüttes, közösség csatlakozott idáig az Összetartozás100folk - Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét elnevezésű
velemenyezd, 2020. május 08. péntek, 13:22
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója 60 éves
Kelemen László két évtizede főigazgatója a Kárpát-medence népi kultúrájának megőrzésére és továbbadására létrehozott intézménynek, a Hagyományok Házának. Megbízatásának utolsó éveit tölti, mellette az erdélyi Hagyományok Háza megalapításán dolgozik - olvasható az intézmény MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, Kelemen László 1960. május 1-jén született az erdélyi Gyergyóditróban. 1979-ben érettségizett Marosvásárhelyen, majd a kolozsvári G. Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait zeneszerzés szakon.

A komponálás mellett erdélyi vokális és hangszeres népzenét gyűjtött és játszott, tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a Bodzafának. 1986-ban a Ceausescu-rezsim elől Magyarországra települt.

Zenei szerkesztőként dolgozott 1986 és 1992 között a Budapesti Zeneműkiadónál, majd Ökrös Csabával, Molnár Miklóssal, Kozma Gyulával és Berecz Andrással megalapították az Ökrös zenekart. A formációval Európában, Japánban és az Egyesült
velemenyezd, 2020. április 30. csütörtök, 21:56
A táncművészeket is inspirálta az Európa című dal feldolgozása
Nagy Szilárd és Ragány Misa Európa-feldolgozása új videóklipben lesz látható, amelyet az énekesek és táncosok közösen alkottak meg. A kezdeményezésben 29 táncos vett részt, mások mellett Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas magyar táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, valamint Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész, koreográfus - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A projekt koncepciója az volt, hogy a lehető legtöbb táncstílus képviselője megmutassa magát, ezzel is ízelítőt adva a rendkívül színes magyar tánckultúrából. Fontos szempont volt az is, hogy a neves művészek mellett bemutatkozhassanak pályakezdő tehetségek is.
velemenyezd, 2020. április 15. szerda, 11:51
Elmarad idén a Győrkőcfesztivál és a győri táncfesztivál is
A Győrkőcfesztivált immár tizenharmadik alkalommal rendezték volna meg július első hétvégéjén. A szervező Vaskakas Bábszínház azt közölte az MTI-vel, hogy a gyermekeknek szóló rendezvényt legközelebb 2021. július 2. és 4. között tartják meg.

A Győrkőcfesztivál három napján minden évben több mint tíz helyszínen csaknem ezer programot kínálnak a gyermekeknek Győr belvárosában.

Elmarad két másik győri rendezvény is: a 16. Magyar Táncfesztivál és a 6. Gyermek Táncfesztivál, amelyek a Győri Balett szervezésében valósultak volna meg.

A magyar hivatásos táncegyüttesek országos seregszemléjét június 15. és 21. között rendezték volna meg a Győri Nemzeti Színházban és szabadtéren.
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 15:42
TáncHÁZI - Virtuális néptánc kezdőknek a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és az M2 Petőfi TV-vel
A táncegyüttes a profiknak szóló Legényesezz otthon! kihívás sikere után most azokat szólítja meg az M2 Petőfi TV-vel közösen, akik szeretik a néptáncot, de eddig nem volt alkalmuk kipróbálni .

Mint a szervezők hangsúlyozzák, semmilyen előképzettségre nincs szükség ahhoz, hogy mindenki táncra perdüljön és megtegye az első tánclépéseit a Magyar Nemzeti Táncegyüttes segítségével.

"A néptánc felvidít, közösséget teremt, űzhetik kicsik és nagyok, vékonyak és kevésbé vékonyak, ügyesek és leendő ügyesek, vagyis a néptánc mindenkié" - idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfust, a Fölszállott a páva zsűritagját, a projekt egyik elindítóját.

A TáncHÁZI projekt végére, akik jól figyelnek, otthonukban megtanulhatják táncos anyanyelvünk alapjait. Ehhez nem kell mást tenni, mint követni a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az M2 Petőfi TV Facebook oldalát, ahol minden szerdán és szombaton jönnek az új TáncHÁZI videók - áll a közleményben.

Az igazán bátrak a megtanult figurákról
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 14:41
Legényesezz otthon! címmel indított kampányt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
A táncegyüttes keddi közleménye szerint a kihívásban, amely pár nap alatt népszerűvé vált, a kihívó 3 táncost kér fel, hogy mutasson be otthon egy legényes táncot, "azaz a táncok királyát, amelyben egy férfi megmutathatja önmagát". Mint írják, mióta útjára indult a kihívás, több ezren követték, és tízezrek várják, hogy elhangozzék a nevük egy videó elején.

A legényes egy adrenalinbomba, másodpercek alatt kell kitalálni a következő lépést, és közben fokozni a táncot, amelyet nagy ugrásokkal kell zárni - idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatóját, aki szerint "hatalmas tánctudással és jó dramaturgiai érzékkel kell rendelkezni hozzá, hogy a pillanat hevében a maximumot hozd ki az improvizációdból".

Zsuráfszky Zoltán megjegyezte, hogy ők hat ponttal indították útjára a kihívást. Egyik kedvenc adatközlője, Mátyás István Mundruc magyarvistai parasztember például több mint 160 figurát tudott. "Ki lehet számolni, hogy csak az ő figuráiból hány 6 pontos
velemenyezd, 2020. március 24. kedd, 17:17
Szakmai bizottság: Bán Teodóra adta be a legjobb pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére
levelükben Marton Éva, Zsuráfszky Zoltán, Ókovács Szilveszter, Zalán János és Fülöp Péter hangsúlyozták: a pályázatokat a legjobb tudásuk és szakmai tapasztalataik alapján, szabadon bírálták el.

"A lehető leghatározottabban állítjuk, hogy Bán Teodóra pályázata kimagaslóan a legjobb volt. Azt halljuk, arról értesültünk, hogy Budapest vezetése politikai döntést kíván hozni és a szakmai bizottság - amelyben két Kossuth-díjas művész és négy előadóművészeti intézmény, az Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Pesti Magyar Színház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója vett részt - javaslatát lesöpörve a leggyengébb pályázót kívánja megbízni Budapest legjelentősebb nyári színháza és a Budapesti Tavaszi Fesztivál vezetésével" - fogalmaznak levelükben.

A Bán Teodóra pályázatát egyhangú döntéssel támogató szakmai bizottság tagjai ezért felhívják a Fővárosi Közgyűlés tagjait és a főpolgármestert, hogy tartsák tiszteletben a bizottság javaslatát.

"Nincs olyan pártpolitikai szempont,
velemenyezd, 2020. február 26. szerda, 11:52
A magyar kultúra napja - Emmi: a legtöbb kulturális beruházás indult el 2010 óta
Zeneakadémia is, a 13,9 milliárd forintos projekt keretében elkészült a Wesselényi utcai oktatóközpont is. 600 milliós kormányzati támogatással megépült a Budapest Music Center, a Thália Színházban a tavaly átadott Thália Télikert kialakításához a kormány csaknem egymilliárd forintot biztosított.

Felújították a Pesti és a Budai Vigadót, a két épület rekonstrukciójára 14,5 milliárdot fordítottak. Két milliárd forintot biztosítottak a Nemzeti Színház korszerűsítésére, határozat született a Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyhez juttatásáról és a Modern Opera beruházás támogatásáról.

A következő években a Nemzeti Levéltár korszerűsítése mellett a Műcsarnok, a Terror Háza, a Nemzeti Múzeum és a József Attila Színház felújítását tervezik Budapesten.

A vidéki beruházások közül a közlemény kitér arra, hogy a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 7,4 milliárd forintos fejlesztés zajlik. Visszanyerte eredeti állapotát a komáromi Csillagerőd, a csaknem 6,14 milliárd forintos rekonstrukcióval
velemenyezd, 2020. január 22. szerda, 13:42
A magyar kultúra napja - Emmi: sorra újulnak meg a színházak az egész országban
milliárd forintos támogatással a Thália Színház. A Millenáris parkban modern színháztechnikával felszerelt épületet kapott a Nemzeti Táncszínház, 4,6 milliárd forintos támogatással. A magyar kulturális terület legnagyobb intézménye gazdagodik az átadás előtt álló Eiffel Műhelyházzal, egy raktárközponttal, ahol próbákra és előadásokra is lehetőség van. Ez a beruházás 27,6 milliárd forintból valósul meg.

Mint kiemelik, döntött a kormány a Modern Opera beruházás támogatásáról, valamint a Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyhez juttatásáról, amelyhez csaknem 700 millió forintot biztosítanak. A következő évek feladatai között van a József Attila Színház felújítása.

A Liget Budapest Projekt keretében tervben van a Városligeti Színház megépítése. A közlemény szerint azonban a színház sorsa kérdésessé vált, miután az új budapesti városvezetés kimondta, hogy "nem kér" a Ligetben épülő kulturális beruházásokból.

A kaposvári Csiky Gergely Színház 9,5 milliárd forintból újult meg. Nyíregyházán 1,2
velemenyezd, 2020. január 22. szerda, 11:51
Az egri csillagok musical változatát mutatja be a békéscsabai Jókai Színház
Az Egri csillagokat a színház művésze, Katkó Ferenc rendezi, aki elmondta: előadásukban keveredik a fantázia és a történelmi valóság. A darab hősiességről és árulásról, szerelemről és bosszúvágyról, legendás történelmi győzelemről szól; minimális a szöveg, 14 tagú zenekar játszik, színi hallgatók és a békéscsabai Balassi Táncegyüttes táncosai jelennek meg a színpadon. A darab központi gondolata a hűség és a hazafiasság.

Hozzátette: nem könnyű színpadra vinni a művet, mert az alapjául szolgáló könyvet és az abból készült filmet mindenki ismeri és azt várja vissza; ám a filmhez képest szűkített a színpadi variáció, kevesebb a szereplő. A rendező néhány helyen változtatott a szövegkönyvön is, amit a musical szerzői elfogadtak.

"Romantikus történelmi mesét szeretnénk elmesélni, megidézni azt a legendás kort, a hős várvédőket" - fogalmazott Katkó Ferenc, hozzátéve, hogy a csatajeleneteknél nem használnak fegyvert, helyette a tánccal, mozdulatokkal adják vissza az események
velemenyezd, 2020. január 13. hétfő, 10:21
1/33
Képek, videók
erdőpéter_nemzeti szinház
maroka
2017. december 12. kedd, 10:13
nemzeti színház.png
chillik
2017. november 23. csütörtök, 14:10
Szeged_Nemzeti Színház.jp
agica2004
2017. január 29. vasárnap, 12:29
Szeged Nemzeti Színház.jp
agica2004
2017. január 09. hétfő, 18:51
A régi Nemzeti Színház
sanci81
2015. október 05. hétfő, 18:28
Nemzeti színház
sgy_ro
2015. március 22. vasárnap, 12:05
Bp-Nemzeti Színház.jpg
agica2004
2015. február 24. kedd, 17:14
Bp-Új Nemzeti Szinház.jpg
agica2004
2015. február 24. kedd, 17:13
Szegedi Nemzeti Színház.j
agica2004
2014. június 06. péntek, 16:52
a Nemzeti-Szinház.jpg
farkas1945
2013. december 28. szombat, 11:12
münchen nemzeti szinház
lacipecsenye
2013. március 14. csütörtök, 10:56
Ifjúsági találkozó 2016
sacimama
2014. július 05. szombat, 23:57
1962 Ifjusági napok Szege
agica2004
2013. november 09. szombat, 14:30
magyar ifjusági vöröskere
lacipecsenye
2013. március 27. szerda, 15:49
forradalmi ifjusági napok
lacipecsenye
2012. november 12. hétfő, 16:52
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.