Belépés
2019. augusztus 24. szombat | 34. hét | 236. nap | 00:29 | Bertalan
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kajak-kenu-vb - Arany-, ezüst- és bronzérem a pénteki döntőkben
a Medveczky Erika, Hagymási Réka 1000 méteres kajak kettes nevéhez fűződött - Medveczky tavaly is győzött ebben a számban -, míg a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros másodikként zárt 500 méteren. A legrövidebb távon is jutott egy dobogós hely a hazaiaknak: a felnőtt vb-újonc Lucz Anna, Kiss Blanka kajakos duó harmadikként zárt 200 méteren.

A vb első döntős blokkjában - amelyben kizárólag az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeztek döntőket - a közönség nagy örömére minden számban volt magyar hajó.

Hazai szempontból remekül indultak a finálék, az elsőben ugyanis, női kajak kettes 200 méteren, máris magyar érem született Lucz Anna és Kiss Blanka révén. Az UTE fiatal duója - Lucz 20, Kiss 23 éves - előfutam-másodikként egyenes ágon került a döntőbe, s ott sem ijedt meg. A páros remekül rajtolt és az utazó tempót is jól tartotta, s a végén harmadikként csapott a célba a fehéroroszok és az előfutamban is előttük végző szlovének mögött. A címvédő német egység meglepetésre csak hatodik
velemenyezd, 2019. augusztus 23. péntek, 16:42
Ady 100 - Kortárs dokumentumszínházi előadás készül Ady Endre élete alapján
Mit üzenne Ady Endre Párizsból, ha lenne Youtube csatornája? Mit tenne ki a Facebookra vagy éppen az Instagramra? többek között ezt a kérdéskört feszegeti a Zichy Szín-Műhely új darabja, amelyet szeptember 27-én mutatnak be a Hatszín Teátrumban - ismertette a részleteket a producer.

A nézők egy kortörténetet látnak majd a színpadon a 21. századi digitális szereplők szemszöge által - magyarázta.

Dolmány Attila, a darab rendezője azt mondta, Ady nyelvezete nem könnyű, de azáltal, hogy mai környezetbe helyezik műveit, megpróbálják napjaink nagyobb vizuális érzékenységgel és magasabb ingerküszöbbel rendelkező fiataljaihoz is közelebb vinni gondolatait. A darab vizualitásának erősítésére különböző technológiai eszközöket is használnak és a költő néhány megzenésített műve is felcsendül majd a színpadon - fűzte hozzá.

A darab egy sorozat része, amelynek első előadását tavaly, az Arany-emlékévhez kapcsolódóan hozták létre. Az előadást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti
velemenyezd, 2019. augusztus 23. péntek, 14:02
PM: az államháztartás első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint
A héthavi hiány az éves előirányzat 35,3 százaléka, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető.

Az év első hét hónapjában a központi költségvetés hiánya 446,7 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 73,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 20,5 milliárd forintos többletet értek el.

Tavaly az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 1491 milliárd forint deficittel zárt, a központi költségvetés hiánya 1557,0 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 19,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 46,9 milliárd forintos többletet értek el. 2018 júliusában a központi alrendszer 70,4 milliárd forintos hiányt mutatott.

A tárca közölte: 2019 első hét hónapjában általános forgalmi adóból 410,8milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 127,3 milliárd forinttal, a jövedéki adóból pedig 57,0 milliárd forinttal volt magasabb bevétele a
velemenyezd, 2019. augusztus 23. péntek, 13:22
Kajak-kenu-vb - A parakajakos Kiss Péteré az első magyar arany a Maty-éren
A mindössze 16 éves, egy év kajakozás után tavasszal Európa-bajnok magyar versenyző remekül lapátolt a 200 méteres fináléban, szinte végig vezetve ért elsőként a célba. A szám másik magyar indulója, Suba Róbert ötödik lett. Ugyan az első hatnak, illetve országának jár tokiói paralimpiai indulási jog, de egy nemzetből csak egy versenyző szerezhetett kvótát.

"Csodálatos érzés! Nem gondoltam volna, hogy nyerek, mert mostanában az edzések sem mentek olyan jól, és az erős hátszél sem kedvez nekem, még a rajt előtt is izgultam. A rajtom aztán közepesen sikerült, megvolt a sebességem, de nagyon kellett a közönség, amely az utolsó ötven méteren segített. A szurkolásuk nélkül nem nyertem volna" - mondta a magyar vb-győztes.

A nők KL2-es döntőjében Varga Katalin óriásit küzdve hatodikként ért célba, s ez is kvótát ért.

A magyar paraválogatottnak így Juhász Tamás csütörtöki kvótájával együtt már három tokiói indulási joga van.

(FOTÓ)



később:

előfutamok 11.15:férfi K-2 200 m
velemenyezd, 2019. augusztus 23. péntek, 11:42
Budapestre költözik a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség
világbajnokságot rendez, míg 2022-ben társhelyszíne lesz a férfi kézilabda Európa-bajnokságnak.

A megállapodást Tokióban - a vasárnap kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokság helyszínén - a kormány nevében tető alá hozó Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa szerint hatalmas megtiszteltetés, hogy az IJF bizalmat szavazott Budapestnek, és reményét fejezte ki, hogy több szövetség követni fogja a példáját. Hozzátette, Magyarország és a magyar főváros sokat profitál abból, ha a nagy nemzetközi sportszervezetek hazánkat választják székhelyül.

"Budapest Európa kellős közepén van, földön, vízen, levegőben könnyen elérhető a világ bármely pontjáról. Szolgáltatásainak színvonala egyre inkább megközelíti a nyugat-európait, ár-érték arányban világviszonylatban is rendkívül versenyképes a magyar főváros. Budapest gyönyörű, biztonságos, az emberek képzettek, vendégszeretők, és egyre többen beszélnek idegen nyelveket, főleg
velemenyezd, 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:35
Palkovics: Magyarország versenyképességében rejlik az ország hosszú távú sikerének kulcsa
"Ma olyan tudósokat, kutatókat, tanárokat, tisztségviselőket, mesterembereket és üzletembereket ismerünk el, akik a tudományos, a közszolgálati és az üzleti élet változatos területein kiemelkedő eredményeket értek el" - mondta a miniszter a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Arany, Magyar Ezüst, Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat elismerések, a Prometheus-díj és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadása előtt.

A kormány számára fontos a magyar tehetségek hatékony támogatása, ezért 2020-tól már a GDP 1,8 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre és innovációra - tette hozzá Palkovics László.

Az állami kutatási intézményrendszer átalakításával egy új struktúra jöhet létre szavai szerint, amely a kutatás szabadságának megőrzése mellett támogatja az együttműködést az egyetemekkel és az üzleti vállalkozásokkal, ugyanakkor ösztönzi a versenyszellemet és az innovációt. Az átalakításoknál jól működő külföldi modelleket vettek
velemenyezd, 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:11
Kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából Magyarország pozsonyi nagykövetségén
A nagykövetségen rendezett ünnepség keretében kiosztott kitüntetéseket Márvány Miklós ideiglenes ügyvivő adta át.

Ünnepi köszöntőjében az államalapítás ünnepét a három nemzeti ünnep közül a legderűsebbnek nevezte. A több mint ezeréves magyar államiság kapcsán rámutatott: a magyar állam különböző nemzetiségeknek, köztük a szlovákok elődeinek is otthont adott, az államalapító Szent István király pedig olyan integráló személyiség volt, akit a szlovákok is első királyuknak tartanak. A hagyományosan ebben az időben kiosztásra kerülő állami kitüntetésekről szólva elmondta: azokat a magyarságért végzett munkájuk köszöneteként, illetve a két nép közti kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkájuk elismeréseként kapják.

Lanstyák István egyetemi tanár, nyelvész, a Fórum Intézet keretében működő Gramma Nyelvi Iroda vezetője a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A laudációban elhangzott: a díjazott iskolateremtő munkát végzett és végez, nemzetközi szintre emelte a szlovákiai
velemenyezd, 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:09
Regenor
formában tartalmazza, így a mi egészségünkre nézve is felbecsülhetetlen értékű.

Az olajfalevél-kivonat általános hatásai
Olajfalevél gyógyhatása
Az olajfalevél-kivonat kitűnő egészségügyi hatásai a számos gyógyhatású összetevő tökéletes együttműködésén alapszik. Ezek szinergikusan hatnak, és így hatékonyságukban erősítik egymást. Az olajfalevelek antioxidatív hatása, a magas klorofilltartalom kihatásai (lassítja az öregedési folyamatot), valamint a tartalmazott szekunder növényi anyagok magyarázzák az olajfalevél-kivonat következő hatásait, amelyeket tudományosan igazoltak:

antibakteriális,
antivirális,
gombaellenes,
parazitaellenes,
gyulladásgátló,
immunerősítő.
Harmonizálja az emésztőrendszert, csökkenti a koleszterinszintet, véd a szív- és érrendszeri betegségektől, természetes vizelethajtóként szolgál és képes megelőzni a daganatos betegségeket. Ezen felül hatékony a fogszuvasodást okozó baktériumok, minden herpeszvírus, a Candida albicans
faciendum, 2019. augusztus 21. szerda, 20:20
Vége a szép nyári vakációnak
Vége a szép nyári vakációnak, ez nem azt jelenti, hogy a világnak is, hiszen a "nagyok" sőt a legnagyobbak sem voltak mindig eminens tanulók, bizonyítandó álljon itt pár sor Csiffáry Gabriella Magyarázom a bizonyítványom című kötetéből.

Bár utálták az iskolát, nevüket ma oktatási intézmények őrzik. Szent-Györgyi Albertnek magántanárra volt szüksége ahhoz, hogy leérettségizzen, Bíró László József (akinek a golyóstollat köszönhetjük) a tornán kívül minden tantárgyból elégségesre zárt, Eötvös Loránd pedig, bár kitűnően érettségizett, fizikából csak elégségest kapott. Petőfi Sándor és Arany János is otthagyta az iskolát, de bukdácsolt Munkácsy Mihály és Kassák Lajos is. Ennek ellenére kiváló írók, tudósok, művészek lettek. - Csakazért¬is-emberek - így fogalmazott Csiffáry Gabriella, a fővárosi levéltár munkatársa a Magyarázom a bizonyítványom - híres magyarok az
liliana01, 2019. augusztus 21. szerda, 16:26
Orbán Viktor beszéde Sopronban - SZázhetvenhetedik nap
Egy méltóságteljes, igazi politikusi beszéd. Finom hangsúlyokkal. Én kapom Miniszterelnök Úr beszédeit.

Orbán Viktor beszéde a Páneurópai piknik harmincadik évfordulója alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten
2019. augusztus 19. Sopron

Tisztelt Kancellár Asszony, Bíboros Úr, Főtiszteletű és Nagytiszteletű Urak, Polgármester Úr, Ünneplő és Emlékező Közösség!

A harminc éve újra szabad Magyarország polgárai számára megtiszteltetés, hogy ezen a napon meglátogat bennünket Németország kancellárja. Nekem jutott az a kitüntetés, hogy a magyar emberek, a magyar nép, sőt az egész magyar nemzet nagyrabecsülését kifejezésre juttathatom. Nagyrabecsülésünket fejezem ki Ön iránt, aki Európa legnépesebb és legerősebb államának immár tizennégy éve, négy egymást követő választáson megválasztott vezetője. Nagyrabecsülésünket fejezem ki Ön iránt, aki saját hazáján, Németországon túl hosszú évek óta dolgozik Európáért, az európai nemzetek közötti együttműködésért és egész Európa
sandrapolke, 2019. augusztus 21. szerda, 12:23
Ez történt a junior úszó-vb 1. napján
A vb-csúccsal világbajnoki címet szerző Zombori Gábor révén már a nyitónapon, sőt az első döntőben megszületett az első magyar arany a Duna Arénában zajló junior úszó-vb-n, amelyen további magyar is két pontszerző helyen csapott a célba. Lássuk, hogy szerepeltek a magyarok a vb első versenynapján.
A Budafóka SE Zombori Gábor 16 éves úszója már délelőtt is hatalmas időt repesztett, a döntőben pedig még inkább odatette magát, és nagy csatában, junior világbajnoki csúccsal (3.46:06) győzött 400 gyorson, amivel egyúttal olimpiai A szintet úszott. Zombori a 19. magyar úszó, akinek megvan a tokiói induláshoz szükséges eredménye.

Videók itt megnézhetők
maroka, 2019. augusztus 20. kedd, 23:55
Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Borsos József pálos
Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Borsos József pálos szerzetes 2017 évben
Rendtársuk, Borsos József korábbi tartományfőnök köszöntésére gyűltek össze a Magyar Pálos Rend tagjai Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában szeptember 21-én.
,,Hálát adok az isteni gondviselésért, hogy ebbe a hatalmas, ember számára beláthatatlan létezésbe engem is beletervezett, szeretetével elhalmozott, és meghívott munkatársának, hogy örömhírének továbbadója legyek. Köszönetet mondok Édesapámért és Édesanyámért, akik a nagy szegénységünkben rengeteg fizikai munkát végezve, sok-sok verejtékkel megkeresett kenyérrel neveltek fel és taníttattak testvéreimmel együtt."
Rendtársuk, Borsos József köszöntésére gyűltek össze a Magyar Pálos Rend tagjai Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában szeptember 21-én. A 80. születésnapját ünneplő pálos szerzetes pap szentmisében adott hálát hivatásáért és az életében megnyilvánuló isteni gondviselésért. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci
maroka, 2019. augusztus 18. vasárnap, 22:33
1/1868
Képek, videók
Kajak-kenu VB.jpg
agica2004
2011. augusztus 31. szerda, 13:51
Kajak -kenusok-VB.jpg
agica2004
2011. augusztus 17. szerda, 14:12
Medveczky Ilona,táncmüvés
farkas1945
2010. november 05. péntek, 14:01
medveczky06.jpg
kpista64
2009. október 22. csütörtök, 17:25
medveczky2.jpg
gumohuba
2009. január 31. szombat, 20:44
medveczky1.jpg
gumohuba
2009. január 31. szombat, 20:43
Tavaszi hagymás virágok.j
pacsakute
2018. október 17. szerda, 21:44
Hagymáshús
irmus
2018. július 25. szerda, 08:40
Hagymáshús sütés előtt
irmus
2018. július 25. szerda, 08:39
Makói hagymás rakott kara
vorosrozsa66
2018. május 30. szerda, 11:50
Majonézes-hagymás tojássa
irmus
2018. április 04. szerda, 08:38
Hagymás szelet
irmus
2018. január 12. péntek, 08:53
Hagymás szelet - Burgonya
irmus
2018. január 12. péntek, 08:52
hagymás rostélyos
soosistvan
2017. szeptember 19. kedd, 20:29
Hagymás paprikás tojásrán
irmus
2017. január 28. szombat, 15:55
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.