Belépés
2020. július 05. vasárnap | 27. hét | 187. nap | 05:13 | Emese, Sarolta
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
NEAK: mintegy hatvan százalékkal csökkent a műtétre várók száma 2012 óta
Kiss Zsolt azt mondta, hogy 2012-ben 70 ezer, a koronavírus-járvány előtt 31 ezer beteg volt várólistán, jelenleg 23 800 beteg várakozik.

Kiemelte, az ellátórendszer jól vizsgázott a járvány ideje alatt, a sürgős műtéteket elvégezték, a halaszthatóakat későbbre tették. A járványhelyzet elmúltával pedig még mindig kevesebben várakoznak, mint korábban - tette hozzá.

Közölte, a legtöbb beteg térd- és csípőízületi, valamint szürkehályogműtétre vár.

A NEAK honlapján elérhető várólisták célja, hogy a műtéteket mind a betegek, mind a kórházi menedzsment nyomon követhesse - mondta.
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 10:51
Fővárosi Közgyűlés - Drágul a parkolás a főváros egyes részein
létre 30 férőhellyel. A közgyűlés ezért hozott döntést a BMSZKI alapító okiratának módosításáról; a javaslatot 17 képviselő támogatta, 5 ellenezte.

A vita során szó esett más kerületekben is tervezett hajléktalanszállókról; a kormánypárti polgármesterek az egyeztetés hiányát, valamint a helyszínek választását sérelmezték, míg az ellenzékiek a szolidaritás fontosságát hangsúlyozták, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pedig arra hivatkozott, hogy fel kell készülni az őszi járványhelyzetre.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) frakcióvezető arrogánsnak és provokatívnak nevezte, hogy a Városháza Szálló kialakításáról szóló előterjesztésben nem szerepel, hogy a kormányhivatal nem adta meg az örökségvédelmi engedélyt, továbbá az V. kerületi építési szabályzat sem engedi meg ezt a funkciót. Kormánypárti polgármesterek szerint a támogatók ezzel elismerik, hogy szakmai helyett politikai döntést hoznak, és ezt jelzi az is, hogy az V. kerületiek petíciójára sem kaptak választ a főpolgármestertől.

A képviselők
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 19:33
Hat bemutatót tart a Radnóti Színház a jövő évadban
madárka című reneszánsz komédiáját Szőcs Artur rendezésében. A darabban, amelyből Peer Krisztián készített új átiratot, Rusznák András, Sodró Eliza, Pál András, Baki Dániel és Bálint András játszik.

Szeptemberben a színház alternatív játszóhelyén, a Radnóti Tesla Laborban tartják a Gina című kortárs magyar darab bemutatóját. Az előadás írója és rendezője a filmrendezőként is ismert Schwechtje Mihály, aki az ősbemutató szövegkönyvét a próbafolyamat alatt, a színészek improvizációi alapján írja. László Zsolt, Schneider Zoltán, Martin Márta és Nagy Márk mellett vendégként Török-Illyés Orsolya, Moldvai Kiss Andrea, Hajdu Lujza és Szőke Abigél csatlakozik a csapathoz.

Novemberben mutatják be Schiller Don Carlos című művét Nagy Péter István rendezésében, aki Sándor Júlia dramaturggal készít új, prózai szövegváltozatot. A darabban Nagy Márk, Baki Dániel, Mészáros Blanka, Sodró Eliza és László Zsolt játszik.

A Keres Emil Próbateremben mutatják be decemberben Bálint András új önálló estjét Szerb Antal
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 17:43
Élő online közvetítésre készült előadással jelentkezik a nagyváradi Szigligeti Színház
A Balogh Attila és Benedek Zsolt által jegyzett Y többéves forgatókönyv-fejlesztést követően többek között olyan neves alkotók közreműködésével kerül műsorra, mint Kárpáti Péter konzulens dramaturg, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező, Rancz András, a speciális effektek szakértője, Keresztes Gábor zeneszerző. Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenkét színművésze lép színpadra.

A dráma egy fiatal lány, Naphegyi Eszter egy napját követi végig, amelyben konfrontálódnia kell családjával és annak értékrendszerével, saját képzelt identitásával és azokkal az illúziókkal, amelyeket eddig a valóságról alkotott. Az eseményeket szó szerint a főhős perspektíváján keresztül követhetjük végig: a játékot és ennek képanyagát ugyanis a főszereplő fejére szerelt GoPro-kamera rögzíti. Az így létrejövő látványélmény a fiatalok által ismert és szeretett First Person Shooter, illetve POV (Point Of View) játékokat idézi fel.

"Ez a megoldás egy új történetmesélési technikára ad lehetőséget, ami nagyszerűen
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 14:02
Száztizenhárom új posztumusz taggal bővülhet a DIA digitális könyvtár
döntésével alakult ki - tájékoztatott a PIM.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a listán olyan, 1949 után elhunyt magyarországi, határon túli és emigráns alkotók szerepelnek, akiknek életműve jelentős és ma is érvényes hatást gyakorolt az elmúlt évtizedek kultúrájára.

A DIA tagjelöltjeinek névsora: Albert Gábor, Bajor Andor, Balázs József, Bálint Tibor, Bánffy Miklós, Békés Pál, Beney Zsuzsa, Berda József, Bibó István, Bodor Béla, Bojtár Endre, Borbély Szilárd, Cs. Gyimesi Éva, Cs.Szabó László, Csalog Zsolt, Csanádi Imre, Csengey Dénes, Cseres Tibor, Csiki László, Csokits János, Csurka István, Daday Loránd, Devecseri Gábor, Domokos Mátyás, Dutka Ákos, Ember Mária, Eörsi István, Erdély Miklós, Erdélyi József, Fábry Zoltán, Féja Géza, Fekete István, Fodor András, Fülep Lajos, Galgóczi Erzsébet, Gérecz Attila, Gion Nándor, Grendel Lajos, Hajas Tibor, Hamvas Béla, Heltai Jenő, Herceg János, Herczeg Ferenc, Hernádi Gyula, Hervay Gizella, Horváth Elemér, Ignácz Rózsa, Illés Endre, Karátson Gábor, Karinthy
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 12:52
WTCR/Kamion Eb - Mégis együtt rendezik a hungaroringi viadalokat
kizárólag európai helyszíneken - ugyanerre a hétvégére került a mogyoródi versengés.

"Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megtarthassuk ezt a közös túraautós, kamionos rendezvényt, és nem akartuk elengedni ezt az ötletünket, hiszen a magyar autósport ünnepéről beszélünk. Hazánk két legismertebb autóversenyzőjét, a WTCR-bajnok Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet nem mindennap láthatjuk ugyanazon a pályán, ugyanazon a hétvégén versenyezni" - idézte a weboldal Gyulay Zsoltot.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója megerősítette, hogy a Hungaroring benne van mindkét sorozat naptárában, ugyanazzal a dátummal. hozzátette, sok egyeztetés eredménye ez a közös októberi rendezvény, de minden fél nagyon akarta, hiszen minden évben a Hungaroringen volt az egyik legjobb verseny.

"Emlékszem, mekkora mélyütést jelentett, amikor kiderült, hogy törölték az áprilisi versenyt, hiszen akkor úgy tűnt, címvédőként nem szerepelhetek hazai közönség előtt. Az nagy érvágás
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 20:20
Móra László: Az édesanya magyar költők verseiben
költeményét teszem még a csokorba. Mintha csak a magunk lelkének a beszéde, álmodozása lenne belelehelve... s mintha nem is a neves, komoly professzor írta volna, hanem az édesanyját rajongásig szerető diáklány, vagy menyasszonylány.

Tűz a ködben

A tájra száll a nagy szürke köd.
Lelkemre száll a nagy szürke bánat,
Megejtőn, némán, nehezen.
Anyám, édes jó anyuskám,
Két könnyező szem néz utánad.

Van perc, mikor üres a templom,
Van perc, hogy elakad a zsoltár.
S magam vagyok nagyon, nagyon,
Anyám, én édes jó anyuskám,
Amikor még te velem voltál!

Vannak nehéz, gyilkos ködök,
Fojtogató nagy szürkeségek.
Ilyenkor lágy-simogatón
Anyám, én édes jó anyuskám,
Hozzám látlak suhanni téged.

Kezed hajamat simogatja,
Bús két szemünk egymásba mélyed.
Halk zene csendül valahol...
S Anyám, én édes jó Anyuskám,
Bennem kigyúl a tűz, a lélek!

Így van ez, gyerekek. Aki így tudja
menusgabor, 2020. május 23. szombat, 22:00
Kamion Eb - Októberben lehet futam a Hungaroringen
A sorozat szezonnyitóját április 24-26-án rendezték volna Mogyoródon, közösen a túraautó-világkupa (WTCR) viadalával, ám erre a pandémia miatt nem kerülhetett sor. A Hungaroring honlapjának pénteki beszámolója szerint a kamion Eb-sorozatot nyolc helyett hat hétvégére rövidítették a szervezők, ennek egyik állomása lesz október 17-18-án a magyarországi, a mezőnyben a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norberttel.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta: hosszú egyeztetések eredménye az októberi rendezvény, amelyet mindkét fél nagyon akart.

"Minden évben a Hungaroringen zajlott az egyik legjobb verseny, és itt volt az egyik legtöbb néző. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként, s hogy tényleg lehetőségünk lesz szurkolók előtt megtartani a versenyt" - fogalmazott. Hozzátette, próbáltak olyan időpontot találni, amely már alkalmas lehet erre.
velemenyezd, 2020. május 15. péntek, 16:25
Subtones: jótékonysági online lemezbemutató az egészségügyért
A koncert ideje alatt a Heim Pál Gyermekkórházat támogató Gyermekkor Alapítvány, valamint a Baptista Szeretetszolgálat javára gyűjtenek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A Subtones első, cím nélküli lemeze 2016-ban jelent meg, az Octopus a második stúdióalbum, ezen műfaji határokon átívelő, dalközpontú szerzemények találhatók. A korábban többek között a Pannonia Allstars Ska Orchestrában is játszott trombitás, dalszerző, hangszerelő, Subicz Gábor által vezetett Subtones megújuló, kísérletező kedve megmaradt. Az új felállásban a két énekesnő, Jónás Vera és Kiss Flóra a dalok és a vokális zene irányába, Szarvas Dávid ütőhangszeres-beatboxer az afrikai ritmusok és az urbánus zenei hangzások felé terelik a csapatot.

"Különböző zenéket hallgatok, klasszikus zenét, dzsesszt, elektronikust, régi tánczenét, népzenét, progresszív, repetitív vagy akár szabad dolgokat is. Amikor a sok munkától kiürülök, kell valami, ami izgalmas, de az intellektusomat is leköti, és érző emberként hat rám. Egy
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 12:31
Május 31-ig nem lehet autóversenyt rendezni Magyarországon
"A határozat értelmében a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából, a kormány döntéseivel összhangban, május 31-ig biztosan nem kerül sor semmilyen autóversenyre az országban" - tájékoztatta az MTI-t Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

A sportvezető elmondta, ezzel párhuzamosan már dolgoznak azon, hogy a versenynaptárt átszervezzék, ugyanakkor nemcsak a hazai események, hanem a Magyarországra tervezett nemzetközi futamok sorsáért is aggódnak. Hozzátette, a szövetség elnöksége május 15-én újra értékelni fogja az aktuális helyzetet, és ha szükséges, további döntéseket hoz.

"A naptár módosításainak kérdésében folyamatosak az egyeztetések az érintettekkel, és közben a nemzetközi szövetség, a FIA döntéseit is figyelemmel kísérjük, mert a hazánkba tervezett nemzetközi események közül többet már érintett a járvány miatt kialakult helyzet" - mondta Oláh Gyárfás.

"Felkértük a legnépszerűbb magyar autóversenyzőket, valamint az autósportban dolgozókat, hogy egy közös videóüzenetben
velemenyezd, 2020. április 15. szerda, 14:02
Húsvét - Online közvetítésekkel készülnek az egyházak a húsvétra
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szertartásai az egyházmegye Facebook-oldalán, valamint az EWTN-Bónum TV-n láthatók, a vasárnapi misét a Dunán is közvetítik.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke nagypénteken és húsvétvasárnap tart istentiszteletet, amelyek a Budahegyvidéki Református Egyházközség YouTube-csatornáján lesznek láthatók, a vasárnapi istentiszteletet a Dunán is közvetítik.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét vasárnap a Budavári Evangélikus Egyházközségben szolgál, az istentiszteletet a gyülekezet honlapján és YouTube-csatornáján közvetítik.

Győrben a nagyheti szertartásokat a Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatja be Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A vasárnap 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét a Magyar Katolikus Rádió és a Kossuth rádió közösen közvetíti. Az evangélikus egyházközség a nagyheti
velemenyezd, 2020. április 09. csütörtök, 16:53
Álarcok nélkül, az empátia útján jutunk az Ígéret földjére
könyvek olvasása, szónokok hallgatása, imák és aszkézisgyakorlatok segítségével vezet bennünket a megszentelődés útján. A leli élet másik iránya a mélyből forrásozó lelkiség. Már Avilai Szent Teréz is ajánlja az önismeretet és a lelkünk mélységeibe való leszállást mint a lelki élet egyik fontos mozzanatát. Erre van az önismeret, a személyesen vezetett lelkigyakorlat, a lelki gondozás, a lelki kísérés: hogy megismerjük magunkat, és merjünk szembesülni az életünk nehézségeivel és akár a sötétségeivel is. A 66. zsoltár szerint ,,Próbára tettél minket, Isten; megvizsgáltál minket tűzzel, mint ahogy az ezüstöt vizsgálják". Nagyon erős kép: az Isten néha tűzpróbának vet alá bennünket - annak érdekében, amiért az ötvös az ezüstöt: hogy tisztuljon.
Hogyan tudjuk végigjárni a pusztai vándorlást a saját életünkben? Először is: hogyan ne tegyük? A kellemesség kultúrájából fakadóan ösztönösen menekülünk, ha nehézséggel szembesülünk.
Annyira elszoktunk a kereszthordozástól, hogy mindig rögtön
maroka, 2020. április 04. szombat, 13:31
1/93
Képek, videók
106százalék
gezemice1949
2016. április 25. hétfő, 09:32
100-százalékban-biztos -ho
lilagondolatok
2016. április 09. szombat, 08:24
111százalék
gezemice1949
2016. március 10. csütörtök, 09:07
116százalék
gezemice1949
2016. március 10. csütörtök, 09:04
DK 2 százalék.jpg
agica2004
2014. január 09. csütörtök, 15:37
60százalék.jpg
maroka
2013. január 20. vasárnap, 11:51
70 százalék víz2.jpg
basikele
2012. október 07. vasárnap, 00:19
16 százalékos adókulcsw.j
agica2004
2012. június 22. péntek, 16:02
100 százalék.jpg
agica2004
2010. július 09. péntek, 13:25
91 zsoltár0307.jpg
maroka
2020. március 07. szombat, 21:27
varga zsolt0116_2.jpg
maroka
2020. január 16. csütörtök, 21:38
varga zsolt0116.jpg
maroka
2020. január 16. csütörtök, 21:38
Szüle Zsolt halála
furaila
2019. június 27. csütörtök, 12:35
zsoltár---.jpg
katolikusokoldala
2018. augusztus 31. péntek, 13:03
dr Harmat Zsolt
simocsi
2018. augusztus 23. csütörtök, 11:11
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.