Belépés
2019. december 10. kedd | 50. hét | 344. nap | 01:29 | Judit
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt
A 11 éves hegedűs többek között Wieniawski d-moll hegedűversenyének első tételével aratott győzelmet, zongorán Arató Ágnes működött közre. Kelemen Gáspár a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola hallgatója, tanára Ácsné Szily Éva - közölte a fiatal muzsikus édesapja, Kelemen Barnabás hegedűművész kedden az MTI-vel.

A kiemelt első díjon felül a Szombathelyi Savaria Szimfonikusok egyik különdíját is neki ítélték, amelyben felkérést kap, hogy egy nagyzenekari versenyművet játsszon az együttes élén a következő évad egyik esti koncertjén.

Az 1974 óta háromévente megvalósuló verseny történetében először ítéltek oda kiemelt első díjat. Ugyanezen a versenyen 1989-ben Gáspár édesanyja, Kokas Katalin nyert szintén első díjat.
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 16:01
Átadták III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny díjait a Zeneakadémián
között rendezett versenyt óriási érdeklődés kísérte a Budai Vigadóban és az élő online közvetítés segítségével sokan követték távolból is az eseményeket.

A rangos nemzetközi megmérettetésen 12 versenyző került a döntőbe, amelyen a legfiatalabb 9-12 éves korosztályban a 11 éves japán Yume Tomita érdemelte ki az első díjat. A 13-15 éves korosztályban a 15 éves grúz Miriam Obolashvili nyert, a 16-18 évesek csoportjában a 18 éves tajvani Csin Csien végzett az első helyen.

Második helyezést ért el Kelemen Gáspár (Magyarország), Benedetta Fiechter (Olaszország) és Doga Altinok (Törökország). Harmadik helyen a török Defne Güngör, a kanadai Evan Pyne és a magyar Kovács Sára végzett.

A három korosztályban versenyző hegedűs növendékeket a világ legjelentősebb hegedűtanáraiból és hegedűművészeiből álló nemzetközi zsűri értékelte, a zsűri elnöke Shlomo Mintz, Fehér Ilona egykori tanítványa volt.

Shlomo Mintz a verseny díjátadóján elmondta, hogy sikeres évet zártak a nemzetközi Fehér Ilona
velemenyezd, 2019. július 26. péntek, 21:12
Hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói találkoznak Kecskeméten
A fesztiválon idén a Pesti Magyar Színiakadémia frissen végzett diákjai és a Kecskeméti Színjátszó Műhely is részt vesz.

A műsort és a műfajokat tekintve széles spektrumot vonultat fel a találkozó: a Színház- és Filmművészeti Egyetem 4. évfolyama Molnár G. Nóra rendezésében egy mozgásszínházi bemutatóval, Frederico Garcia Lorca Yerma című drámájával érkezik. A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karáról Bozsik Yvette 2. évfolyamos osztálya Csehov 2X cím alatt két nehéz művet hoz Kecskemétre Kelemen József rendezőtanár irányításával: a Három nővért és Platonovot - sorolta a művészeti vezető.

A találkozó érdekessége, hogy a Kaposvári Egyetem Cseke Péter és Réczei Tamás vezette osztályának színművész hallgatói egy nemrégiben előkerült Hamvas Béla-írás alapján Fábián Péter és Benkó Bence által színpadra állított darabbal, az Ördöngösökkel vizsgáznak majd. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről Berekméri Katalin 1. évfolyamos magiszteri színészosztálya pedig Gecse Ramóna rendezésében Pintér Béla
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 13:21
Október 31-én kezdődik a Liszt Ferenc Kamarazenekar barokk koncertsorozata
A szerdai műsorban Purcell Abdelazer szvitje és Händel F-dúr concerto grosso című műve mellett Vivaldi négy hegedűre komponált h-moll concerto című klasszikusa hangzik el Kelemen Gáspár és Teo Gertler, a Fehér Ilona Hegedűverseny díjazottjai közreműködésével. Vivaldi c-moll fagottversenye és Wolf Péter Fagottversenye Lakatos György fagottművész előadásában szólal meg - közölte a zenekar az MTI-vel.

A BarokkPlusz elnevezésű szériában alkalmanként egy-egy kortárs magyar darab jelenti a pluszt. A sorozat ebben az évben két újdonsággal bővül, ugyanis minden hangverseny egy-egy operanyitánnyal kezdődik, valamint tehetséges gyerek hegedűsök mutatkoznak be a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretében.

A befogadást, értelmezést továbbra is Várnagy Mihály brácsa-szólamvezető humoros és ironikus történetekkel, anekdotákkal színesített magyarázatai segítik.
velemenyezd, 2018. október 28. vasárnap, 09:25
Kedves Anyaországi Magyarok!–egy erdélyi magyar levele
csak a román hatalom ellen lázadna, hanem szomorúan kellene tudomásul vegye, hogy saját kutyája is megugatja. Wass Albert a mai helyzetet pedig sokkal nehezebben viselné, mint a száműzetést.
Egy szó, mint száz itt a sok kincs, amit mi Erdélyi, Kárpátaljai, Vajdasági, Újvidéki, Felvidéki magyarok adtunk minden magyarnak, gazdagítva vele a magyarságot és a Hazát.

Erdély adta:

Kölcsey Ferenc Himnusza
Tamási Áron író
Benedek Elek apót, írót, népmese gyűjtő
Mikes Kelemen író
Wass Albert író
Nyírő József író
Sütő András író
Orbán Balázs Székelyföld író
Kemény János író
Jósika Miklós
Arany János költő
Ady Endre költő
Áprily Lajos költő
Dsida Jenő költő
Kányádi Sándor költő
Szilágy Domokos költő
Páskándi Géza költő
Reményik Sándor költő
Apáczai Csere János pedagógiai író
Kallós Zoltán néprajzkutató
Tinódi Lantos Sebestyén zeneszerző, lantos
Bartók Béla zeneszerző, gyűjtő
Székely
menusgabor, 2018. május 05. szombat, 18:30
Tallóztam
Mikes-kutatóval

- Már gyermekkorában belekóstolt a természetjárásba; kényszerből tette, vagy érzett egy bizonyos ,,suttogást" a természet irányából?
- Gyermekkorom jó része a Háromszék-medencéhez kapcsolódik. Ez a vidék a mesterségesen szétszabdalt magyar nemzettest egyik leggazdagabb vidéke. Olyan személyiségekkel büszkélkedhet, akik a magyar történelem, tudomány és kultúra legendás alakjává nőtték kik magukat. A teljesség igénye nélkül: Gábor Áron, Dózsa György, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Mikes Kelemen, Barabás Miklós, Szentkatolnai Bálint Gábor, Barátosi Balogh Benedek, Bölöni Farkas Sándor, Bod Péter, Kriza János, Mikó Imre. A Háromszéki-medencét keretező hegyek - Keresztényhavas, Nagykőhavas, Bucsecs, Tatárhavas, Csukás, Lakóca, Nemere, Persány, Barót, Dél-Hargita és a Bodoki-havas - várszerűen körbeölelik a medence síkját, és páratlan szépségükkel lenyűgöznek. Ez gyermekkorom világa, amelyet édesapámmal jártam be, aki vadászember is volt. Ő indított el természetjáró
horvathnemagdi, 2018. április 21. szombat, 07:42
2018. évi történelmi évfordulók 03. 03.
Kerr ír labdarúgóedző
1953 - Várszegi Éva magyar énekesnő
1958 - Miranda Richardson angol színésznő
1963 - Perry McCarthy brit autóversenyző
1969 - Bátorfi Csilla magyar asztaliteniszezőnő
1974 - David Faustino amerikai színész
1978 - Nicolas Kiesa dán autóversenyző
1981 - Nagy László magyar kézilabdázó

Halálozások
1573 - II. Claude d'Aumale Aumale guise-házi hercege, a francia vallásháborúk katolikus pártjának egyik vezetője (* 1526)
1605 - VIII. Kelemen pápa (* 1536)
1768 - Nicola Porpora itáliai zeneszerző (* 1686)
1706 - Johann Pachelbel némett zeneszerző, orgonista (* 1653)
1853 - Noszlopy Gáspár honvéd őrnagy, kormánybiztos (* 1820)
1853 - Jubál Károly tanár, az 1848-49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője (* 1817)
1858 - Bajza József magyar költő, műkritikus, színigazgató (* 1804)
1870 - Friedrich Boie német ornitológus, herpetológus (* 1789)
1879 - Paál László magyar festőművész
skorpiolilike, 2018. március 03. szombat, 14:19
2018. évi történelmi évfordulók 03. 03.
énekesnő
1958 - Miranda Richardson angol színésznő
1963 - Perry McCarthy brit autóversenyző
1969 - Bátorfi Csilla magyar asztaliteniszezőnő
1974 - David Faustino amerikai színész
1978 - Nicolas Kiesa dán autóversenyző
1981 - Nagy László magyar kézilabdázó

Halálozások
1573 - II. Claude d'Aumale Aumale guise-házi hercege, a francia vallásháborúk katolikus pártjának egyik vezetője (* 1526)
1605 - VIII. Kelemen pápa (* 1536)
1768 - Nicola Porpora itáliai zeneszerző (* 1686)
1706 - Johann Pachelbel némett zeneszerző, orgonista (* 1653)
1853 - Noszlopy Gáspár honvéd őrnagy, kormánybiztos (* 1820)
1853 - Jubál Károly tanár, az 1848-49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője (* 1817)
1858 - Bajza József magyar költő, műkritikus, színigazgató (* 1804)
1870 - Friedrich Boie német ornitológus, herpetológus (*
ametiszt54, 2018. március 03. szombat, 14:13
Január 6-án ünnepli a katolikus egyház Vízkereszt ünnepét
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (2. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten Fiává. Az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt.

A 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312-325 között kezdett terjedni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően népszokások alakultak ki a századok során. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is.

Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt
velemenyezd, 2018. január 05. péntek, 07:04
A Kelemen család és a Magyar Állami Népi Együttes közös koncertet ad a Vigadóban
A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának hangversenyén olyan muzsikák szólalnak meg, amelyek néha egymásra válaszként, népzenei és klasszikus zenei motívumokban jelentkeznek, néha pedig városi cigányzenekari hangzásban teljesednek ki. Kelemen Barnabás büszkén muzsikálja azokat a dallamokat, amelyeket sok esetben nagyapja, a híres cigányprímás, Pertis Pali tett ismertté - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Kelemen Barnabás korosztályának egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb tehetsége mind hegedűművészként, mind brácsásként. Elhivatott kamarazenész és kvartettmuzsikus, karmester. Világszerte tart mesterkurzusokat, 2005-től a Zeneakadémia docense. A világ nagy színpadainak ünnepelt művésze.

Az ifjú művész felesége, Kokas Katalin, jelenkorunk magyar hegedűsnemzedékének egyik legkiemelkedőbb személyisége. A szólóhangversenyek mellett elsőrangú helyen szerepel életében a kamarazene, ezen belül a vonósnégyes. A koncerten gyermekkori emlékeit megidézve népzenét is
velemenyezd, 2017. november 08. szerda, 17:55
Több mint négymilliárd forintból korszerűsíti teljes intézményhálózatát Zalaegerszeg
oktatási-nevelési intézmények közül már csak az óvodák és a bölcsődék vannak a város fenntartásában, továbbra is felelősséget éreznek valamennyi helyi oktatási intézmény állapota iránt, így ezek beruházásaira 3,3 milliárd forintot meghaladó összeget költenek a TOP-forrásokból.

Elkészült a Napsugár bölcsőde felújítása 101 millió forint ráfordítással, de zajlik még a Cseperedő bölcsőde 150 milliós korszerűsítése is. Lezárult a Petőfi utcai óvoda 100 millió forintból megvalósított rekonstrukciója, a Mikes Kelemen utcai óvoda 84 millió forintos korszerűsítése, és jövőre zárul le a Kodály óvoda közel 100 millió forintos beruházása. Mindezen felül az andráshidai városrészben 360 millió forintból új óvodát is építettek, amelyet adventkor adnak át.

A Liszt, a Dózsa és a Petőfi iskola energetikai korszerűsítésére egyenként mintegy 270 millió forintot fordítanak, az Ady gimnáziumra 147 millió forintot, a Landorhegyi úti intézmény teljes rekonstrukciójára 314 millió forintot költenek, az Eötvös, valamint a
velemenyezd, 2017. október 22. vasárnap, 07:05
1/7
Képek, videók
kelemennéc.jpg
zsokica45
2018. július 12. csütörtök, 17:50
kelemenné.jpg
zsokica45
2018. július 12. csütörtök, 17:50
kelemen konráddd.jpg
zsokica45
2018. március 01. csütörtök, 11:33
kelemenné2013okt.jpg
zsokica45
2018. február 02. péntek, 09:24
kelemenné ancika.jpg
zsokica45
2018. január 06. szombat, 20:10
kömüves kelemen.png
chillik
2017. november 09. csütörtök, 07:08
SZKV-Kelemen u. 1906 körü
agica2004
2017. július 10. hétfő, 12:56
kelemen_anna_2012.jpg
anonymus987
2017. június 17. szombat, 15:57
SzKV-Kelemen u..jpg
agica2004
2017. február 28. kedd, 16:14
Országos esö 01.jpg
chillik
2018. február 18. vasárnap, 04:21
Országos esö 02.jpg
chillik
2018. február 18. vasárnap, 04:21
Országos esö 03.jpg
chillik
2018. február 18. vasárnap, 04:20
Országos esö 04.jpg
chillik
2018. február 18. vasárnap, 04:20
Országos esö 05.jpg
chillik
2018. február 18. vasárnap, 04:19
Országos intézet
sanci81
2015. november 19. csütörtök, 16:05
Címkék
Országos Koncz János Hegedűversenyt, 16-18 évesek, találkozó érdekessége, Szombathelyi Savaria Szimfonikusok, bölcsődék vannak, Tóth Aladár Zeneiskola, Szilágy Domokos, Kecskemétre Kelemen József, Fábián Péter, Várnagy Mihály, Benkó Bence, Kelemen Gáspár, Gábor Áron, Páskándi Géza, verseny díjátadóján, Átadták III Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.