Belépés
2019. március 25. hétfő | 13. hét | 84. nap | 19:17 | Irén, Írisz
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Frekvenciák pályázati felhívásait tett közzé, illetve rádiós pályázatokról és bírságokról döntött a médiatanács
véglegesítette és a honlapján közzétette a Dunaújváros 99,1 MHz-es helyi, és a Győr 96,4 MHz körzeti rádiós frekvenciák pályázati felhívásait, előbbit közösségi, utóbbit kereskedelmi jellegű hasznosításra. Az ajánlatokat február 11-én és 20-án lehet majd benyújtani.

Közölték: a Dél-Budapest 90,9 MHz rádiós frekvencia pályázatán az egyetlen ajánlatot benyújtó, jelenleg is műsort sugárzó pályázót, a Magyar Jazz Rádió Kft.-t nyilvánították nyertesnek. A médiaszolgáltató továbbra is közösségi jelleggel, 90,9 Jazzy Rádió néven sugároz majd műsort.

A Zalaegerszeg 88,9 MHz pályázatán a testület döntése alapján az LB Rádió Kft. nyert, amely kereskedelmi jelleggel ad majd műsort - írták.

A nyertes pályázók a szerződéskötéstől számított, legfeljebb hét évre nyerik el a jogosultságot - a médiatörvény feltételeitől függően -, amely további öt évvel megújítható - emlékeztettek.

A tájékoztatás szerint a médiaszolgáltatók közös kérelmére a tanács engedélyezte a Zalaegerszeg 95,8 MHz-en sugárzó Rádió
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 14:01
NMHH: naponta mintegy hatmillióan hallgatnak rádiót
Rádió volt a leghallgatottabb csatorna 1,6 millió hallgatóval. A második leghallgatottabb rádió a Kossuth Rádió lett 1,3 millió hallgatóval, míg a harmadik helyen a Rádió 1 végzett 1 millió hallgatóval. Negyedik helyen a Music FM áll 525 ezres napi hallgatótáborával, az ötödik a Sláger FM 393 ezer hallgatóval.

A Dankó Rádió 295 ezer hallgatóval hatodik a sorban, amelyet 132 ezer hallgatóval a Bartók Rádió, valamint 94 ezer hallgatóval a Rock FM 95.8 követ. Az Inforádió napi hallgatottsága 73 ezer, a Jazzy Rádióé pedig 57 ezer volt.

Budapesten az átlagos napi hallgatószámot tekintve 183 ezer hallgatóval a Sláger FM és 179 ezer hallgatóval a Rádió 1 a vezető rádiók. A harmadik 158 ezres hallgatótáborral a Music FM lett. A Kossuth Rádió 142 ezer, a Petőfi Rádió 129 ezer embert ér el naponta a fővárosban. Nagyjából negyvenezres hallgatottságot ért el a Rock FM 95.8, az Inforádió, a Jazzy Rádió és a Bartók Rádió. A tízedik a Dankó Rádió lett, 22 ezer hallgatóval.

Az országos, a fővárosi és a megyei
velemenyezd, 2018. november 07. szerda, 16:32
Rádióműsorok gyártásának és közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseinek támogatásáról döntött a médiata
Fehérgyarmatról a Rádió Som, a budapesti székhelyű Trió Rádió és Amadeus Rádió, illetve öt vidéki - a szekszárdi, a győri, a kiskunfélegyházi, a pécsi és a békéscsabai - frekvenciával a szintén fővárosi központú Rádió 1.

A közösségi rádiók közül támogatja a testület a debreceni FM90 Campus Rádió, az érdi székhelyű Sola Rádió, a nyíregyházi és a miskolci frekvenciához köthető két pályázatával a miskolci székhelyű Európa Rádió, valamint a budapesti Karc FM, a Magyar Katolikus Rádió, a Klasszik Rádió, a Jazzy Rádió, az InfoRádió és a Civil Rádió egy-egy műsorát. Ebben a fordulóban a kisközösségi rádióállomások közül a kiskunfélegyházi Rádió Smile, a gyöngyösi MaxiRádió, a székesfehérvári Táska Rádió és a gyomaendrődi Rádió Sun műsorainak készítése részesült támogatásban.

A testület e heti ülésén döntött arról is, hogy a közösségi médiaszolgáltatók számára kiírt műszaki pályázat első fordulójában tizenöt pályázót nyilvánít kedvezményezetté. A pályázat keretében a nyertesek összesen 48,1 millió
velemenyezd, 2018. szeptember 07. péntek, 11:43
NMHH: naponta több mint hatmillióan hallgatnak rádiót
hetente rádiózik.

Tudatták: egy átlagos napot alapul véve országosan jelenleg a Petőfi Rádió a legnagyobb eléréssel rendelkező adó 1,75 millió hallgatóval, amelyet a Rádió 1 (1,34 millió), majd a Kossuth Rádió követ 1,27 millióval. A Music FM átlag napi közönsége 658 ezer ember, a Sláger FM hallgatósága 499, a Dankó Rádióé pedig 324 ezres. Százezernél több rajongója van a Rock FM 95.8-nak (142 ezer) és a Bartók Rádiónak (142 ezer). Ötvenezernél több hallgatót tudhat magáénak az InfoRádió (86 ezer) és a Jazzy Rádió (70 ezer). A Mária Rádió 41 ezer, a Klasszik Rádió 36 ezer, a Tilos Rádió 14 ezer embert ér el naponta. A többi rádió közönsége nem éri el országosan a tízezres napi átlagot.

Közölték továbbá: A fővárosban az átlagos napi hallgatószám alapján az első a Rádió 1 adása 280 ezer hallgatóval, megelőzve ezzel az előző negyedévben vezető Sláger FM-et (242 ezer). A harmadik helyen a Music FM áll (197 ezer). A Petőfi Rádiót 161 ezren követik, a Kossuth Rádiót 148 ezren. A Rock FM 95.8 napi
velemenyezd, 2018. augusztus 07. kedd, 23:00
Törőcsik Franciskával közös CD-t készített a Halper Experiment
véletlenül hallotta meg a rádióban Törőcsik Franciskát, aki néhány évvel ezelőtt a Swing című mozifilmben énekesnőt alakított. Hangja nagyon kellemesen illeszkedik a könnyed, slágeres, ugyanakkor igényes dalokhoz, amelyek többsége a szerelemről, a párkapcsolatról szól.

"Viccesen hangzik, de úgy írok dalt, hogy közben az jár a fejemben, vajon Lennon és McCartney mit szólna hozzá? Nyilvánvaló, hogy a dzsessz valamilyen szinten minden szerzeményemben ott van, hiszen e műfaj harmóniáit szoktam meg, ezért talán jazzysnek lehet mondani a lemez számainak stílusát" - fejtette ki Halper László.

Mint megjegyezte, egyáltalán nem esett nehezére kicsit háttérbe húzódnia, a hendrixes szólók helyett alárendelnie magát a daloknak. "Fiatal tanítványaimnak is azt szoktam mondani, hogy a gitár alapvetően kísérőhangszer, szólók az elektromos gitár megjelenése óta vannak". A slágeresebb dalok közül is kiemelkedik a Dreaming of You, a Beautiful Day és a Time to.

A CD anyagát a Halper Experiment (a zenekarvezető és
velemenyezd, 2018. február 27. kedd, 13:22
Médiatanács: 84 millió forint rádiók műsorgyártására
Rádió 1, a balassagyarmati Megafon FM, a szolnoki és a karcagi Aktív Rádió, a kiskunfélegyházi és a kiskunmajsai Sirius Rádió, valamint a Rádió Szarvas. Szolgáltató magazinműsorok gyártására támogatáshoz jutott a fővárosi Karc FM, az Európa Rádió kisújszállási és nyíregyházi adója, a tiszafüredi Tisza-tó Rádió, a Bajai Rádió, a Rádió Törökszentmiklós, a kiskőrösi Kunság Rádió és a kalocsai KORONAfm100.

Tematikus magazinműsorokat készíthet a tó keleti térségében fogható Balaton Rádió és a fővárosi Jazzy Rádió. Hírműsorok és szolgáltató magazinműsorok készítésére egyaránt támogatást kapott a Rádió 1 Sopron, a tatabányai Forrás Rádió és a szekszárdi Rádió Antritt.

Jelezték azt is: az ad hoc események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak támogatására kiírt Escher Károly-pályázaton a testület 960 ezer forintot ítélt oda a magyar fotótörténet nagy alakjáról, Brassairól készülő dokumentumfilm egyik kulcselemének forgatásához. Az alkotást Borsody István rendezi, és a támogatásból a fotóművész
velemenyezd, 2018. február 22. csütörtök, 13:19
Hatszázmillió forinttal támogat öt tévéfilmet a médiatanács
legutóbbi ülésén.

A Magyar Média Mecenatúra program keretén belül futó pályázat második fordulójában a rendszeresen jelentkező rádióműsorok gyártási költségeit támogatja a grémium.

A testület a döntéssel hozzájárul a szolnoki Amadeus Rádió, a székesfehérvári Táska Rádió, a Bács-Kiskun megyében fogható Gong Rádió, a békéscsabai Csaba Rádió, a fehérgyarmati Rádió Som, a nyíregyházi Európa Rádió, a szombathelyi Credo Rádió, a debreceni FM90 Campus Rádió, a kiskunfélegyházi Rádió Smile, a fővárosi 90,9 Jazzy Rádió és a Magyar Katolikus Rádió fehérvári vételkörzete hírműsorainak elkészítéséhez.

Közérdekű szolgáltató magazinműsorok finanszírozásában kap pénzügyi segítséget a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a gyöngyösi FM7 Rádió, a miskolci és a debreceni Európa Rádió, a szintén miskolci Rádió M, a kapuvári Rábaköz Rádió FM 94,5, a Rádió Dabas, a gyomaendrődi Rádió Sun, a pécsi 90,6 Rádió 1, a szentesi Radio451, a nyíregyházi 99,4 Sunshine FM, illetve a budapesti Klasszik Rádió 92,1, a Mária
velemenyezd, 2017. augusztus 02. szerda, 12:42
Zolbert lemezbemutató koncertje az Opusban
tizenhárom szerzeménye található, köztük a Takács Nikolasszal közös Miami Nights. A lemezt, amely a közelmúltban jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában, zömében fiatal zenészek közreműködésével rögzítették - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

A szaxofonos és csapata (Kovács Gergő - basszusgitár; Nagy Zsolt - dobok; Riskó Tibor - gitár; Tóth Marcell - zongora) turnén mutatja be az Iside Outot, a koncertsorozat első állomása a február 9-i lemezbemutató est az Opus Jazz Clubban, a Jazzy Live sorozat részeként.

Az élő produkcióban is szereplő zenészek mellett az albumon közreműködött Ferencz Péter Peet (billentyűs hangszerek, vonósok, gitár, vokálok, programozás), Udvarhelyi Gábor (gitár), Gudics Martin és Szedlár Dávid (basszusgitár), Balog László és Gudics Marcell (dobok), Koós-Hutás Áron (trombita, szárnykürt), Markos Miklós (ütőhangszerek) és Takács Nikolas (ének).

Zolbert 2013-ban Frappé című dalával megnyerte a zuglói Smooth Jazz Dalverseny fődíját, egy évvel
velemenyezd, 2017. február 06. hétfő, 12:42
A médiatanács 76 millió forinttal támogat 28 helyi, körzeti és kisközösségi rádiót
A közlemény szerint hírműsor kategóriában 15 eredményes jelentkező volt: a fővárosiak közül a Jazzy Rádió, a Klasszik Rádió és a Klubrádió műsorait támogatja a médiatanács, a vidékiek közül a szolnoki Amadeus Rádió, a Bajai Rádió, a szombathelyi Credo Rádió, a szegedi Európa Rádió, a zalaegerszegi Egerszeg Rádió, a paksi Fortuna Rádió, a kiskunsági Gong Rádió, a kalocsai KORONAfm100, a kiskunfélegyházi Sirius Rádió, az egri Szent István Rádió és a székesfehérvári Táska Rádió, valamint a szintén a város körzetében működő Magyar Katolikus Rádió adója vált kedvezményezetté.

A tematikus magazinműsorok kategóriájában három szolgáltatót támogattak: a budapesti Inforádiót, a pápai Mária Rádiót és a dunaújvárosi Rádió 24-et.

Szolgáltató magazinműsorokra tíz rádió nyert támogatást: a szolnoki Amadeus Rádió, a gyöngyösi Dió Rádió, az Európa Rádió miskolci és debreceni adója, az egri FM 7 Rádió, a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a pécsi Rádió 1, a Rádió Dabas, a kiskunmajsai Sirius Rádió és a
velemenyezd, 2016. július 20. szerda, 10:01
Médiatanács: bírság több rádióadónak, televíziónak
januári adáshét hatósági ellenőrzése alapján ezúttal a helyi közéleti és a közszolgálati célú műsorszámok aránya volt alacsonyabb a hatósági szerződésében foglalt vállalásainál, illetve a törvényi előírásnál.

A Dabas körzetében működő helyi Mag Televízió vizsgált adáshetében a képújság sugárzása alatt a Rádió Dabas aktuális műsora volt hallható, az engedély nélküli hálózatba kapcsolódás miatt a médiatanács 50 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a televízió szolgáltatóját.

A budapesti Jazzy Rádió vizsgálata kimutatta, hogy kevesebb szöveges műsort, magyar zenét, helyi közéleti, közszolgálati és hírműsort tett közzé a szerződésében vállaltakhoz és a törvényi előírásokhoz képest, ami miatt - a korábbi jogsértéseket is figyelembe véve - összesen 30 ezer forint bírságot kell fizetnie.

A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium által üzemeltetett Táska Rádió ellenőrzött adáshete kevesebb szöveges műsort, magyar zenét és közszolgálati műsorszámot tett közzé a szerződésében, illetve a
velemenyezd, 2016. június 15. szerda, 15:42
Huszonöt helyi és körzeti rádióműsort támogat a médiatanács
Az NMHH csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hírműsorok készítői közül a budapesti Inforádió és a Magyar Katolikus Rádió, a dunaújvárosi Rádió 24, a kiskőrösi Kunság Rádió, a gyöngyösi Dió Rádió, a pécsi 90,6 Rádió 1 és a Rádió 1 Orosháza, a szentesi Rádió 451 és a nyíregyházi Retró Rádió pályázott sikerrel.

Tematikus magazinműsorra kapott támogatást a budapesti Jazzy, a szombathelyi Credo Rádió, a szentgotthárdi Radio Monoster és a veszprémi Mária Rádió Bakony.

Szolgáltató magazin szól majd médiatanácsi forrásból a budapesti Klasszik Rádiónál és a Civil Rádiónál, valamint a miskolci Csillagpont Rádiónál, a sátoraljaújhelyi és a szegedi Európa Rádiónál, a mezőtúri Pont Rádiónál, a kecskeméti székhelyű Gong FM-nél, a kiskunfélegyházi Sirius Rádiónál, a szentesi Rádió 451-nél, a nyíregyházi Retró Rádiónál, a Rádió Szentendrénél és az Isis Rádió Körmendnél.

A médiatanács közlése szerint 2011 óta 539 rádióműsor-készítési támogatásról döntöttek, több mint 1,5 milliárd forint
velemenyezd, 2016. május 05. csütörtök, 09:11
Médiatanács: közel 75 milliós támogatás helyi médiumoknak
Jelezték: tematikus magazinműsor kategóriában sikerrel pályázott az Inforádió és a dunaújvárosi Rádió 24. Hírműsor kategóriában kedvezményezetté vált a budapesti Jazzy Rádió és a Klasszik Rádió, a szolnoki Amadeus Rádió, a békéscsabai Rádió 1 Start és Mega Rádió, a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a Bajai Rádió, a hódmezővásárhelyi Rádió 7, a debreceni Európa Rádió, a Kalocsai Kooronafm100, a Rádió Dabas, a nyíregyházi Sunshine FM, a Magyar Katolikus Rádió Székesfehérváron, valamint a kisközösségi Csillagpont Rádió Miskolcon és a szintén kisközösségi Rádió Szentendre.

A szolgáltató magazin kategóriában nyert a szolnoki Amadeus Rádió, a Lakihegy Rádió, a pécsi Rádió 1, a paksi Fortuna Rádió, a hódmezővásárhelyi Rádió 7, a Szent István Rádió és a miskolci Európa Rádió, valamint a kalocsai Koronafm100 rádió.

Felidézik: a médiatanács 2011 óta a helyi rádiók állandó műsorainak finanszírozásához 460 esetben, több mint 1,3 milliárd forinttal járult hozzá, ezzel is ösztönözve a sokszínű
velemenyezd, 2015. szeptember 04. péntek, 14:12
1/3
Képek, videók
Pályázatokat kísérő-levél
furaila
2012. június 13. szerda, 21:20
pályázatok3.JPG
laczko65
2011. február 16. szerda, 00:43
pályázatok2.JPG
laczko65
2011. február 16. szerda, 00:41
sebességek és bírságok.jp
dnemethk
2012. szeptember 19. szerda, 18:32
Bírságok
ujlakimisi
2011. május 12. csütörtök, 13:25
Koltai Dénes felhívása
furaila
2018. május 18. péntek, 17:20
rakosi-magyar-radio195 6.j
agica2004
2017. március 11. szombat, 20:24
Magyar Rádió épülete 1956
bodajne
2010. szeptember 19. vasárnap, 22:38
Rádió lemezjátszóval
eva6
2019. február 16. szombat, 15:17
jobbágy k. a rádió mellet
menusgabor
2017. december 23. szombat, 21:16
Dunakanyar rádió
dundulino
2017. szeptember 28. csütörtök, 17:08
babits a rádióban.png
chillik
2017. augusztus 07. hétfő, 17:44
Mária Rádió
egrilany51
2017. július 19. szerda, 09:26
Rádióba mondom 01.jpg
chillik
2017. január 08. vasárnap, 08:20
Rádióba mondom 02.jpg
chillik
2017. január 08. vasárnap, 08:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.