Belépés
2019. augusztus 18. vasárnap | 33. hét | 230. nap | 23:37 | Ilona
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szent Fausztina nővér ereklyéjét helyezték el a ruzsai templomban
időben több támadás is érte, ezeket az értékeket, amelyek mindenki szívében ott vannak, háttérbe akarják szorítani".

Nem fogadjuk el, hogy a természet alaptörvényét romboló ideológiáikat ráerőltesse a többségre egy erőszakos kisebbség - jelentette ki, majd hozzátette: de nem fogadjuk el azokat a szélsőséges, baloldali törekvéséket sem, hogy az egyházakat, a hívőket, a zsidó-keresztény gyökeret támadják, rombolják.

A latin nyelvű szentmisét követően ünnepi körmenet keretében helyezték el a II. János Pál pápa által a szentek közé emelt Szent Fausztina nővér csont ereklyéjét a ruzsai templomban.

Fausztina nővér a lengyelországi Glogowiecben született 1905. augusztus 25-én, Krakkóban hunyt el 1938. október 5-én. A katolikus apáca magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben - naplója alapján - megismerte Jézus azon kívánságát, hogy a húsvét utáni első vasárnap legyen az Isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az Isteni
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 19:55
Szép napot mindenkinek!
a pillanatot nevezzük, amikor a forgástengely a legkisebb szöget zárja be a beérkező napsugarakkal. Ilyenkor tölti az adott terület a legkevesebb időt ,,napárnyékban", következésképpen finom meleg van és jó sokáig van világos este.

Azt is tanultuk ötödikben, hogy a Föld nem kör alakban kering a Nap körül, hanem elliptikus pályán, plusz itt van még ez a ferde forgástengely is. Emiatt pedig a déli félteke 7%-kal több napfényt kap nyáron, mint mi.
Magyarországon érdekes módon a János név szláv formája maradt meg a nyári napforduló körüli ünnepek elnevezésére.
Gyújtottak tüzet azok ellen a gonoszok ellen, akik/amelyek a gondos gazdát fenyegetik ebben az időszakban (szélvész, jégeső, pára, köd, illetve az ebben élvezkedő gombabetegségek), és gyújtottak tüzet az emberi betegségek ellen is - ez az egyik alapja például a híres tűzugrásnak. A tűzbe a legtöbb vidéken gyógynövényeket is tettek, és ezek füstjével hitték megtisztítani magukat azok, akik vállalták a máglya
kirscha, 2019. augusztus 17. szombat, 08:59
A halál megtapasztalása gazdagította Szűz Mária személyét
Lehetséges-e, hogy a Názáreti Mária megtapasztalta testében a halál drámáját? - erre a kérdésre keresi katekézisében a választ Szent II. János Pál.
Szent II. János Pál: A halál megtapasztalása gazdagította Szűz Mária személyét
...........
Szent II. János Pál pápa 1997. június 25-én, Szűz Mária földi életének végéről mondott katekézisét adjuk közre, teljes terjedelmében, magyar nyelven.
- 1. Mária földi életének befejezésével kapcsolatban a II. vatikáni zsinat a mennybevétel dogmáját meghatározó bulla szavait veszi át: ,,A szeplőtelen Szűz, aki megőriztetett az eredendő bűn minden szeplőjétől, földi életének végeztével testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe" (Lumen gentium 59.). Ezzel a megfogalmazással a Lumen gentium dogmatikai konstitúció - követve tisztelt elődömet, XII. Piust - nem nyilatkozik Mária halálának kérdéséről. XII. Pius ugyanakkor nem kívánta tagadni a halál tényét,
maroka, 2019. augusztus 16. péntek, 20:10
Ünnepi szent mise - Nagyboldogasszony 08.15.
Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)
- Igenaptár oldalon
OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony.
Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.
Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben:
maroka, 2019. augusztus 14. szerda, 20:19
Zarándokút a Misszió - Lelki vezető: Székely János püspök
MEDJUGORJEI ZARÁNDOKVONAT 2019 - Zarándokút a Misszió Tours szervezésében.
Lelki vezetők: Székely János püspök, Michels Antal, Fuchs Tibor és Daniel Ernő atya és Pál Csaba pálos szerzetes
Karnagy: Pálmai Árpád egyházzenész
A Magyar Pálos Rend együttműködésével megvalósuló program.
Utazás: különvonat, 2. osztályú ülő-, és 6 fős fekvőkocsik
Indulás:
Budapest, Keleti pályaudvar
Kelenföld
Dombóvár
Pécs
Szállás: zarándokpanziók, 2-3-4 ágyas szobák fürdőszobával, illetve fürdőszoba-használattal
Ellátás: félpanzió (reggeli és ebéd vagy vacsora)
Program: 1. nap (szeptember 15., vasárnap): 13:00 óra, zarándoklatindító szentmise Budapesten a Rózsák terén. Keleti pályaudvar: zarándokok fogadása (kb. 15:00-kor), felszállítása, ünnepélyes búcsúztatás. Utazás Budapest-Kelenföld, Dombóvár, Pécs, Magyarbóly útvonalon.

2. nap (szeptember 16., hétfő): Utazás Horvátországon és Bosznia-Hercegovinán keresztül, Pélmonostor (Beli Manistir), Slavonski
maroka, 2019. augusztus 14. szerda, 11:00
Boldog XI. Ince pápa
legyenek.
A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti, vagy más emberi bíróság hogyan ítélkezik fölöttem, hiszen én még önmagam felett sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelenti azt, hogy igaz vagyok: az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, amíg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és feltárja a szívek szándékait. Akkor mindenki megkapja az elismerést Istentől.
Ez az Isten igéje. 1Kor 4,1-5

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legeltesd bárányaimat! Legeltesd juhaimat!
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Péter így szólt: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek." Erre Jézus azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!"
Aztán újra megkérdezte tőle: ,,Simon, János fia, szeretsz te engem?" Ő azt felelte: ,,Igen,
maroka, 2019. augusztus 13. kedd, 10:30
Ferenc pápa beszéde az Európai Parlamentben
A Szentatya az Európai Parlamentben ma elmondott beszédében hangsúlyozta: az ember transzcendens méltóságát és elidegeníthetetlen értékeit a gazdasági érdekek elé kell helyezni.
.............
A pápa köszönetét fejezte ki, hogy beszédet mondhat az Európai Unió életének ebben a fontos intézményében, amelyen keresztül a 28 tagállam több mint 500 millió állampolgárához szólhat. Utalt rá, hogy II. János Pál pápa 1988-as látogatása óta (1988. október 11.) sok változás történt Európában és az egész világon. Nem léteznek már az egymással szemben álló tömbök, amelyek akkor kettéosztották a földrészt. Lassan megvalósul az a (II. János Pál pápa által kifejezett) vágy, hogy Európa szuverén, szabad intézményei terjedjenek ki az egész kontinens földrajzi és még inkább történelmi dimenzióira.
A pápa lelkipásztori hivatásából kiindulva minden európai állampolgárnak a remény és a bátorítás üzenetét hozta el. A remény üzenete arra
maroka, 2019. augusztus 10. szombat, 10:09
Szent Lőrinc diakónus és vértanú 08.10
mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: ,,Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad."
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét.
Ez az Isten igéje. 2Kor 9,6-10

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha a búzaszem elhal sok termést hoz.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
,,Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya."
Ezek az
maroka, 2019. augusztus 10. szombat, 08:58
Emlékezés Pedro Arrupe jezsuita generálisra
évet Japánban töltötte, 1958-ban pedig provinciális lett. És így, 1965-ben, amikor a jezsuiták összehívták a 31. Általános Rendgyűlést, egyike volt a húsz országból összegyűlt 300 jezsuita küldöttnek. Május 22-én generálisnak választották, és felelős lett a világszerte élő 36 ezer jezsuitáért. Székfoglaló beszédét Jeremiás próféta szavaival nyitotta arról, hogy mit jelent szótlannak lenni. Beszédét Pál szavaival zárta arról, hogy a mindenség Ura megadja a szükséges erőt a feladatokhoz.
Amiként XXIII. János pápa a II. vatikáni zsinatot összehívta, hogy friss levegő áramolhasson az Egyházba, úgy a jezsuiták 31. Általános Rendgyűlése is azon dolgozott, hogy új utakat nyisson, hogy az evangélium minél több emberhez eljusson. Pedro vezette ezt a megújulást. Kitágította a jezsuita nevelés horizontját ezzel a kifejezéssel: ,,Férfiak és nők másokért és másokkal", és konfliktusokat vállalt olyan esetekben, amikor az igazságosság hirdetésével a status quót kérdőjelezte meg.
Élő, szerető kapcsolata
maroka, 2019. augusztus 07. szerda, 11:14
Együtt a hitben
Együtt az úton

Együtt a hitben, együtt az úton. Menni, tenni, meg nem állni. Együtt erősebbek vagyunk, együtt többet tudunk csinálni. Együtt járni szeretetben, hitben, munkában. Együtt fejlődni az Úrban, együtt nőni a hitben, együtt dolgozni egy jövőért, egy jobb világért.
Történelmi esemény volt, hogy országunkba érkezett Ferenc pápa. Szent II.János Pál pápa nem jutott el Csiksomlyóra, csak Bukarestbe. Húsz évre rá Ferenc pápának sikerült.
Mi is elzarándokoltunk Csiksomlyóra, voltak kik kiskocsikkal, kik buszokkal, kik vonatal, kik gyalogosan jöttek el oda, ahova minden évben több mint százezer ember zarándokol el a pünkösdi búcsú alkalmával. Külföldről is nagyon sokan érkeztek erre az alkalomra. A rossz idő ellenére is senki sem rettent el az úttól, mindenki bizalommal tekintett a pápával való találkozásra. Nem fordultunk vissza , hanem mentünk tovább, talán vezetett valami vagy valaki minket.
Helyet kerestünk, közel a frissen készitett székely kapuhoz, amelyen ez a
wob, 2019. augusztus 04. vasárnap, 11:33
Wieliczka: Árpád-házi Szent Kinga sóbányája
beledobta gyűrűjét egy aknába. A legenda szerint a gyűrűt nem sokkal később az általa alapított wieliczkai bánya egy sótömbjében találták meg. Kinga sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot. A lengyelek is királynőként szerették és tisztelték. Templomokat, kolostorokat és kórházakat alapított. Férje halála után, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását, ő inkább Istennek szentelte életét és kolostorba vonult. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, majd 1999-ben II. János Pál iktatta a szentek sorába.
A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga.
727 éve, 1292. július 24-én halt meg Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia védőszentje. A nép sokat beszélt csodatételeiről, a legenda szerint az ő imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól. Sírjánál a legendaírók szerint 60 vak és 200 más beteg gyógyult meg.
Nevéhez fűzik Lengyelország első és legnagyobb
maroka, 2019. augusztus 04. vasárnap, 08:41
Medjugorei zarándokút 3019 évben
Lelki vezetők:
Székely János püspök, Michels Antal, Fuchs Tibor és Daniel Ernő atya és Pál Csaba pálos szerzetes
Karnagy: Pálmai Árpád egyházzenész
A Magyar Pálos Rend együttműködésével megvalósuló program
.................
Részletes program itt olvasható
maroka, 2019. augusztus 04. vasárnap, 08:20
1/770
Képek, videók
Szent Fausztina nővér.jpg
pacsakute
2014. április 30. szerda, 18:30
Szent Fausztina
simonmveronika
2007. február 06. kedd, 19:36
Templomban
eva6
2019. március 19. kedd, 16:03
Templomban
sanci81
2018. június 29. péntek, 18:14
Pap a templomban.jpg
chillik
2017. február 17. péntek, 06:38
a templomban
orban47
2016. május 31. kedd, 21:15
templomban.gif
sz719eszter
2016. május 11. szerda, 21:37
Templomban.gif
pacsakute
2015. december 20. vasárnap, 21:48
Illionisi templomban.jpg
pacsakute
2015. december 10. csütörtök, 11:18
O.V.-alaptörvény.jpg
agica2004
2017. július 09. vasárnap, 19:09
Alaptörvény és rugdosás
furaila
2016. április 04. hétfő, 15:47
Fidesz alaptörvény.jpg
agica2004
2014. április 02. szerda, 13:50
alaptörvény--.jpg
agica2004
2013. május 01. szerda, 18:19
alaptörvény-...jpg
agica2004
2013. május 01. szerda, 18:18
alaptörvény_.jpg
agica2004
2013. április 07. vasárnap, 17:00
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.