Belépés
2019. február 23. szombat | 8. hét | 54. nap | 20:14 | Alfréd, Jávorka
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szijjártó: 43 milliárd forintos beruházást indít a Lufthansa Technik Miskolcon
mint mondta - Miskolc Európa egyik legnagyobb MRO (maintenance-repair-overhaul, karbantartó-javító-átvizsgáló) központjának adhat majd otthont.

A Lufthansa Technik AG alelnöke közölte, hogy a vállalat a beruházáshoz kapcsolódóan Lufthansa Technik Miskolc néven új céget hozott létre és megvásárolta a miskolci önkormányzattól a csaknem 20 ezer négyzetméteres gyár telkét. Philip Mende közölte, hogy az üzem működése 2022-ben indulhat meg, az első munkavállalókat azonban már idén fölveszik és Németországba, Írországba küldik őket továbbképzésre. A miskolci Lufthansa-központban magas szintű követelmények és szigorú szabványok érvényesülnek majd, ráadásul saját fejlesztési feladatokat is kap, ezért jól képzett mérnököket is keresnek - jelezte a cég vezetője. A beruházási összeg ezért - tette hozzá - nem csak az építkezést és a berendezéseket fedezi, hanem a szakemberek képzését is.

Philip Mende elmondta, hogy a lehetséges beruházási helyszíneket világszerte vizsgálták, Miskolcot végül a fejlett
velemenyezd, 2019. február 21. csütörtök, 13:21
José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek első állandó vendégművésze lesz
A megállapodás szerint José Cura három évig az MRME első állandó vendégművésze lesz mint énekes, karmester és zeneszerző - jelentette be Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója a José Cura részvételével zajló szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ősszel induló koncertévadban José Cura a Müpában vezényli Verdi Requiemjét november 13-án, 2020. január 29-én pedig a Zeneakadémián saját vígoperája, a Montezuma és a rőthajú pap című darab ősbemutatóját dirigálja. Énekesként Leoncavallo Bajazzók című operájában láthatja őt a magyar közönség 2020. április 21-én Canio szerepében a Müpában Kovács János vezényletével - ismertette a programokat Kovács Géza, hozzátéve: Cura Magnificat és Ecce Homo című művét még idén ősszel hanglemezre rögzítik.

"Ez az együttműködés elsősorban a közönségnek hoz rengeteg gyümölcsöt" - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy már a közös külföldi hangversenykörútról is tárgyalnak. Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy Vásáry Tamás továbbra is a
velemenyezd, 2019. február 20. szerda, 13:41
A mobil távközlési piaci forgalom növekedését várja az idén Németországban a Bitkom
A forgalom oroszlánrészét, 20,3 milliárd eurót az adatforgalmazás és a telefonbeszélgetés szolgáltatások termelik majd ki, három százalékkal többet a 2018-asnál. A mobil távközlési hálózatok 2,0 milliárd euró bevételre tesznek majd szert. A Bitkom becslése szerint a mobil adatforgalom az idén 2,95 milliárd gigabyte-ra emelkedik Németországban a 2018-as 2,10 milliárdról. Tavaly 51 százalékkal emelkedett a forgalom az előző évi 1,39 milliárd gigabyte-ról.

Ellentétben a csökkenő világpiaci trenddel, Németországban az okostelefonok forgalma az idén 0,5 százalékkal 22,9 millióra, az értékesítésükből származó bevétel pedig három százalékkal nő majd 10,4 milliárd euróra. Németországban a 14 év feletti lakosoknak 81 százaléka rendelkezik már okostelefonnal, összesen 57 millióan. Közülük is minden második (52 százalék) azonnal a legújabb modellre vált, amint az megjelenik. Egy évnél nem idősebb készülékkel ígyy 61 százalékuk rendelkezik, egy és két év közötti korúval pedig 25 százalékuk. Két évnél idősebb
velemenyezd, 2019. február 20. szerda, 12:31
A hazai könnyűzenei színtér meghatározó előadói lépnek fel a Müpában
készülő új lemezről is elhangzik néhány dal.

Kováts Kriszta a zenés színpadok szereplőjeként lett ismert a nyolcvanas években, majd a rocksanzonok világából az alternatív rock felé vette az irányt. Később saját klubjában, a Kovátsműhelyben megjelent a magyar könnyűzenei élet színe-java. Mások mellett ezek a barátok lépnek vele színpadra április 30-án a Fesztivál Színházban az Önarcképek című esten, amely énekesnői pályája legjavát mutatja be. A koncerten közreműködik lánya, Fábri Flóra, a Németországban élő csembalóművész is, aki először lép fel édesanyjával közösen.

A húsz éve a pályán lévő dj-producer, Solymosi Vilmos, vagyis Dj Bootsie készített színházi és filmzenéket, számai rangos válogatásokon, sorozatokban és a divatvilág fórumain - Buddha Bar, CSI Helyszínelők, Vogue.de szerepelnek -, ő szerezte az Oscar-díjas Rofusz Ferenc rajzfilmrendező Ticket című alkotásának zenéjét, de újragondolta Erkel és Wagner operáinak egy-egy részletét is. A Zagar egykori tagja idén tavasszal új lemezzel
velemenyezd, 2019. február 16. szombat, 13:01
Idén Németországba és Ausztráliába is eljuthatnak a MIRK-en győztes robotépítő csapatok
A tizenharmadik alkalommal megtartandó versenyen a 10-19 éves korosztályban az európai minősítésért, a 13-19 éves korosztályban pedig a világversenyen történő indulásért versengenek egymással a minimum kétfős csapatok. Az európai versenyt, az EURoboCupJunior-t a németországi Hannoverben június 20. és 23., míg a RoboCupJunior-t az ausztráliai Sydney-ben rendezik július 2. és 8. között - közölte Simon Béláné, az MTA kandidátusa, a RoboCupJunior magyarországi képviselője az MTI-vel.

A hazai minősítő versenyeket február 16-án Budapesten és április 5-én Nyíregyházán rendezik, utóbbi válogatóra február 25-ig még várják a jelentkezéseket (a regisztrációs lapok a pingvin.nyf.hu/robojun honlapról tölthetőek le). A budapesti válogatón tizenöt oktatási intézmény huszonnégy csapata - köztük általános és középiskolák, valamint egyetemek diákkörei - az úgynevezett menekítő A és B liga négy kategóriájában mérettetik meg a saját maguk által épített robotjaikat.

Tavaly a kanadai Montreal adott otthont a
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 07:05
Idén is kiemelten támogatja a magyar állam a diaszpórában működő magyar szervezeteket és hétvégi magyar iskolák
Szilágyi Péter a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (BUOD) Nürnbergben megrendezett oktatásügyi konferenciáján vett részt és tartott előadást a magyar kormány nemzet-, illetve diaszpóra-politikájáról, valamint a nemzetpolitikai államtitkárság jövőbeli terveiről a Németországban működő hétvégi magyar iskolák vezetőinek, helyi oktatási szakembereknek.

A miniszteri biztos elmondta: a hétvégi iskolák számára hirdetett pályázatra a tavalyi évinél jóval többen - 360-an - jelentkeztek, a pályázatok kiértékelése most zajlik. A magyar kormány gesztusértékű támogatást tud nyújtani a hétvégi magyar iskolák számára, amelyek önszerveződő alapon, szülők kezdeményezésére alakulnak meg, és a helyi magyar közösség anyagi hozzájárulásából működnek. A nemzetpolitikai államtitkárság 2017-ben kérdőívben fordult a világban működő több mint 200 hétvégi magyar iskolához, hogy felmérje, milyen támogatásra lenne leginkább szükségük. Ezt követően osztottak szét 2018-ban 100 millió forintot célzottan hétvégi
velemenyezd, 2019. február 09. szombat, 19:02
Baji Balázs már idén szeretne olimpiai kvótát szerezni
fontosabb, hogy az olimpiai kvalifikációja sikerüljön idén, és úgy készülhessen a következő szezonra, hogy ott lehet Tokióban.

Azzal kapcsolatban, hogy a vb szokatlanul későn, szeptember végén-október elején lesz, úgy fogalmazott, hogy akkor már rendszerint a pihenője végén szokott tartani, így érdekes feladatnak ígérkezik a formaidőzítés.

Ami a közelebbi feladatot illeti, beszélt arról, hogy a március elején sorra kerülő glasgow-i fedettpályás Európa-bajnokságig még Lengyelországban és Németországban, illetve a hazai országos bajnokságon áll rajthoz.

"Bízom benne, hogy szépen, fokozatosan fogok javulni, és a csúcsot majd ott fogom elérni az Eb-n" - tette hozzá.

Baji január 27-én, Párizsban 7.73, majd múlt pénteken, Berlinben 7.76 másodpercet futott 60 méter gáton.

Szóba került a 2023-as budapesti világbajnokság is, melyen a 29 éves gátfutó indulni szeretne.

"Nagyon bízom abban, hogy az egészségem és a jó formám addig kitart, és egy óriási álmom válhat valóra azzal, hogy én ott
velemenyezd, 2019. február 04. hétfő, 09:51
A kiégés (burnout ) szindróma és a teendők
elhanyagolása
4.Szakasz: igények konfliktusok elfojtása
5-8-ig visszafordítható

5.Szakasz: értékrend átalakulása
6.Szakasz: problémák eltagadása
7.Szakasz: visszahúzódás
8.Szakasz: magatartásváltozás
9-12-ig terápiás indikációt igényel

9.Szakasz: deperszonalizációs jelenségek
10. Szakasz: belső üresség érzése
11.Szakasz: depresszió
12.Szakasz: teljes kiégettség, kimerültség

A kór egyre több embert sújt, amit jól példáz, hogy tíz évvel ezelőtt Németországban népbetegséggé nyilvánították a burnout szindrómát. A kiégés nem csak a lelkeket betegíti meg, a gazdaságra is rossz hatással van. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség adatai szerint az Európai Unióban évente 136 milliárd euró - ezen belül Magyarországon kb. 440 milliárd forintnyi - érték vész el a nem , vagy nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt.

Hogy hamar kiégünk-e vagy sem, az nagyban függ attól, hogy milyen munkahelyen dolgozunk. Ha az
pacsakute, 2019. február 03. vasárnap, 10:20
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
arról számolt be, hogy nem várnak előrelépést az egyeztetéstől, Moszkva ugyanis szerintük időhúzásra játszik, hogy előbb elkészüljön az Északi Áramlat-2 földgázvezeték.

Utóbbi téma kapcsán Sefcovic leszögezte: az Európai Bizottságnak továbbra is vannak aggályai a vezeték építésével kapcsolatban.

Sokan élesen bírálják a projektet, amelynek keretében év végéig két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővítik a Balti-tenger fenekén húzódó, Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlatot.

Oroszország így elméletileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitállamot, egyetlen útvonalra terelhetné át európai gázszállítmányai 80 százalékát, ráadásul domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.

A Naftohaz 2015 óta egyáltalán nem vásárol orosz gázt, az európai reverzszállításokból elégíti ki szükségleteit.

Alekszandr Novak brüsszeli sajtótájékoztatóján a szaúdi bírálatokra reagálva hangsúlyozta,
velemenyezd, 2019. január 21. hétfő, 20:12
Tavasszal ismét versenyezhet Berki Krisztián
Az UTE 33 éves sportolója 2017 áprilisában a kolozsvári Európa-bajnokságon indult legutóbb, azóta makacs vállsérüléssel küszködött. A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a Manchesterben elvégzett októberi műtétje után Berki ismét a tornateremben készül, és hamarosan abbahagyhatja a gyógytornát.

"Az elmúlt év utolsó két hónapja a pihenés jegyében telt. Muszáj volt feltöltődnöm és kikapcsolódnom, ugyanis a célom idén az olimpiai kvótaszerzés" - nyilatkozta a lólengés-specialista.

Hozzátette, elképzelhető, hogy már az áprilisi, lengyelországi kontinensviadalon versenyezni fog, az októberi, stuttgarti világbajnokságon pedig biztosan indul, mert kvótát akar szerezni a jövő évi, tokiói olimpiára. Amennyiben Németországban nem jár sikerrel, ősztől a világkupaversenyekre összpontosít, ahol lesz még esélye a kvalifikációra.
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 09:21
Századvég: a várakozásokon felül nőtt a magyar gazdaság
A közgazdász szerint tavaly nagyon jól teljesített az építőipar, ami az év háromnegyedének adatai szerint mintegy 25 százalékkal bővült.

Az előrejelzések alapján az építőipar idén is jelentősen bővülhet, de nem akkora mértékben, mint tavaly - tette hozzá.

A műsorban szó esett arról is, hogy Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a háztartások GDP-arányos nettó pénzügyi vagyona a többi visegrádi országgal összehasonlítva a válság óta.

A szakértő szerint ennek hátterében például az áll, hogy Magyarországon csökkent a leginkább a hitelállomány.

A Századvég kedden közzétett kutatása szerint, míg Magyarországon a háztartások nettó pénzügyi vagyona a GDP 58,8 százalékáról 105,9 százalékára emelkedett 2008 és 2017 között, addig ez az adat Csehországban a GDP 58,7 százalékáról 80,1 százalékára, Lengyelországban 41,6 százalékáról 65,3 százalékára, Szlovákiában 30,3 százalékáról 39,1 százalékára, míg Németországban a GDP 100,1 százalékáról 126,1 százalékára nőtt.
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 08:00
PwC: a globális gazdasági növekedés lassulni fog idén
csökkentse, az amerikai vámok hatása, illetve az adósságszintek féken tartásának szüksége miatt a növekedés 2019-ben valószínűleg lassul - írták.

Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa a közleményben elmondta: tavaly a legfontosabb gazdasági hírek arról szóltak, hogy a fejlett gazdaságokban közel 4,5 millió új munkahely jött létre. Várakozásaik szerint ez a trend 2019-ben fokozatosan mérséklődik, és néhány gazdaságban, mint például az USA-ban, Kanadában és Németországban a munkanélküliségi ráta el fogja érni a szerkezeti szempontból legalacsonyabb szintet, miközben a bérek növekedése fokozatosan megindul - tette hozzá. Ha a Brexit rendben zajlik, arra számítanak, hogy az Egyesült Királyságban is változatlan szintű marad a munkanélküliség. A Brexit során jelentkező rendellenességek azonban a munkanélküliség erős emelkedését eredményezhetik - vélekedett a szakértő.

Az Egyesült Királyság várhatóan vissza fog esni a világ legjelentősebb gazdaságainak rangsoraiban:
velemenyezd, 2019. január 14. hétfő, 15:16
1/122
Képek, videók
repülés-airline-luftha nsa
agica2004
2017. április 18. kedd, 18:08
lufthansa boeing 737 jet
lacipecsenye
2012. augusztus 01. szerda, 09:51
Lufthansa.jpg
agica2004
2011. augusztus 17. szerda, 12:35
lufthansa_logo_2741.gi f
szidnifox
2010. szeptember 20. hétfő, 12:08
lufthansa_logo_2.gif
szidnifox
2010. szeptember 20. hétfő, 12:07
Lufthansa_Logo..png
szidnifox
2010. szeptember 20. hétfő, 12:07
Lufthansa.jpg
evamama0108
2010. május 28. péntek, 22:18
lufthansa airlines air ho
monikazoli
2010. május 16. vasárnap, 13:40
lufthansa airlines
monikazoli
2010. május 16. vasárnap, 13:39
lufthansa.jpg
rolo
2006. augusztus 25. péntek, 11:15
kapcsolódj ki!
1maszatka
2009. június 26. péntek, 19:54
gomb_onkormanyzat_jogs zab
martimarti
2015. december 17. csütörtök, 19:37
Újpesti Önkormányzat.JPG
margoboszi
2009. április 19. vasárnap, 12:58
Újpesti Önkormányzat épül
margoboszi
2009. április 19. vasárnap, 12:58
Japán Tokyo Önkormányzat
megyerimihaly
2009. február 09. hétfő, 19:09
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.