Belépés
2018. december 17. hétfő | 51. hét | 351. nap | 15:40 | Lázár, Olimpia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Turisztikai ügynökség: már egyeztetnek a 2019-es nagyrendezvényekről
rendezvényt tartanak 2019-ben, csak Budapesten közel 10 nagy futóesemény lesz - ismertette. A rendezvényekről azért is egyeztetnek, hogy azok a lehető legkevesebb fennakadást okozzák az érintett helyen élőknek, a legkevesebb lezárás legyen és az a lehető legrövidebb ideig tartson.

Lobenwein Norbert fesztiválszervező arról beszélt, hogy a koordinációs tanács létrejötte rendkívül fontos a szakma számára. Az ország nagyrendezvényei sok százezer helyi látogatót és turistát vonzanak.

Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a rendezvényeikre közel 500 ezer ember látogat el, nagy részük külföldi. A koordináció megkönnyíti majd a rendezvényszervezők és a lakosság életét is. A változtatásokra példaként említette, hogy a Red Bull Air Race jövőre júliusban már az iskolai szünetben lesz.

Az ülésen rögzítették Budapest sport naptárát, 2019-ben Budapest Európa sport fővárosa lesz, így a sportrendezvények kiemelt hangsúlyt kapnak. Egyeztettek a településképi törvény
velemenyezd, 2018. december 03. hétfő, 12:14
ITM-államtitkár: a vezetéstechnikai centrum szerepe nélkülözhetetlen a közlekedésbiztonságban
meg.

Mosóczi László hangsúlyozta, hogy a 17-29 éves korosztály, elsősorban a frissen jogosítványt szerzők vannak a legnagyobb veszélyben, mert ők a rutin és a közúton megtett kilométerek hiányában gyakrabban hoznak rossz döntéseket gépjárművezetés közben.

A tapasztalatok szerint a vezetők hozzáállásán is van mit javítani, mert még mindig kevesen fordítanak időt és energiát a folyamatos önképzésre, valamint a járművek műszaki állapotának rendszeres ellenőrzésére - mondta.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, a tanpálya megépülése 1998-ban hasonlóan "forradalmi volt", mint 1985-ben a Hungaroringfelépítése.

"Akkoriban az országban ez volt az első vezetéstechnikai központ, s az azóta eltelt 20 év alatt csaknem 100 ezer sofőr fejlesztette itt tudását, a két évtized alatt pedig 7500 tréningre került sor" - mondta Gyulay Zsolt. Kiemelte, hogy az elmúlt 8 évben a Hungaroring munkatársai sokat tettek azért, hogy a központ folyamatosan fejlődjön, s ebben az
velemenyezd, 2018. szeptember 21. péntek, 13:11
Red Bull Air Race - A hétvégén ismét Budapesten a mezőny
A légi Forma-1-nek nevezett verseny hétfői sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a Forma-1 mellett a Red Bull Air Race a másik államilag támogatott verseny, s szerinte ez az egyik legjobb reklámja és turistákat vonzó eseménye a magyar fővárosnak.

Clemens Jaeger versenyigazgató emlékeztetett, hogy két éve Budapesten az időjárás viszontagságaira is reagálniuk kellett, gyors döntéseket kellett hozniuk. Hozzátette, hogy víz felett máshol is rendeznek versenyt, ám a folyó feletti repülés egy belvárosban, egészen más hozzáállást igényel a szervezőktől és a versenyzőktől is.

"Nem könnyű az emberekkel teli belvárost motorsport színhellyé alakítani. Munkánkhoz nagy segítséget kapunk a Magyar Honvédségtől, amely nélkül nem lehetne megvalósítani az eseményt, mert naponta kell felépíteni és lebontani a pályát" - mondta a versenyigazgató kiemelve, hogy megéri a budapesti szervezés a fáradtságot, mert jó látni, hogy sokan kíváncsiak a viadalra.
velemenyezd, 2018. június 18. hétfő, 12:25
Költségvetés - Nő a sport és a szabadidős tevékenységek támogatása
idei 224 milliárddal, amely 1,2 százalékot jelent.

A javaslatban a legnagyobb tételt a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásának támogatása jelenti: a tervek szerint erre 88,7 milliárd forint jut.

A jövőre Budapesten sorra kerülő Maccabi Európa Játékokra sportinfrastruktúra-fejlesztés címén 14,4 milliárd, míg a megrendezés támogatására további 0,9 milliárd forintot különítenek el.

A Nemzeti Sportközpontok működésére és beruházásaira 15,1 milliárd juthat. Nagyobb tétel a költségvetésben a Hungaroring Sport Zrt. (13,5 milliárd forint), az infrastrukturális fejlesztésekre fordítható Kemény Ferenc Program (9,6 milliárd forint) támogatása, valamint a Bozsik Stadion létesítmény-fejlesztése (3,4 milliárd forint). Az Országos Sportegészségügyi Intézet 6,8 milliárd forintos központi támogatásra számíthat.

Az utánpótlás-nevelési feladatokra 2,4 milliárd, sportági fejlesztésekre 12,4 milliárd forint jut. A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztését a tervek szerint több mint 7,7 milliárd
velemenyezd, 2018. június 13. szerda, 18:12
Költségvetés - Az ITM 1410 milliárd forint kiadással és 110,7 milliárd forint bevétellel számolhat jövőre
90,3 milliárd forintot fordíthat a közúthálózat fenntartására és működtetésére, 26,5 milliárd forintot az útdíj rendszer működtetésére. A vasúthálózat fejlesztésére mintegy 17,8 milliárd forintot adnak, kiemelt közúti projektekre 314 milliárd forintot költenek. A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására mintegy 5,7 milliárd forint kiadással terveznek, a tengelysúly-mérő rendszer üzemeltetésére 2,1 milliárd forint kiadás szerepel.

A hazai fejlesztésű programok közül a Hungaroring Sport Zrt. 13,5 milliárd forint támogatást kap a 2018. évi 14 milliárd forint után. A gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzatban 2,9 milliárd forint lesz a 2018. évi 2,6 milliárd forinttal szemben. A Balaton-fejlesztési feladatok támogatására 220 millió forintot szánnak, több mint 10 milliárd forint szerepel a nemzeti infokommunikációs stratégia végrehajtásához kapcsolódó feladatokra.

A megyei és fővárosi kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek 400 millió forint, a
velemenyezd, 2018. június 13. szerda, 18:02
Autóversenyzők visznek örömautózásra daganatos gyerekeket
A hagyományoknak megfelelően több száz versenyautó és versenyző várja a gyerekeket a jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetően - közölték a szervezők az MTI-vel.

Eredetileg egy daganatos beteg rallye-rajongó fiú, Kléri Ádám sportszeretete inspirálta a szervezőket az élményterápiának szánt Örömautózás életre hívására, hogy a felszabadult kikapcsolódás segítse a gyermekek rehabilitációját.

A szervezők kezdeményezéséhez idén is csatlakozik a Hungaroring Sport Zrt., így a versenypályát, valamint annak létesítményeit a program résztvevőinek rendelkezésére bocsátja, mint ahogy a Hungaroring sportszakmai csapata is társadalmi munkában vesz részt az eseményen.

Az első Örömautózást 2008-ban szervezték meg, azóta sok száz gyerek élhette már át a versenyautózás élményét. Akkor az önkéntes versenyzők a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt daganatos gyerekeket hívták el, majd az évek folyamán az ország különböző részeiről és a határon túlról is érkeztek résztvevők. A tervek szerint idén is több
velemenyezd, 2018. február 25. vasárnap, 23:34
Kamion Eb - Öt márka 16 versenyzője indul a Hungaroringen
A csütörtöki sajtótájékoztatón Őry Tamás, a szervező Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 25 év szünet után, 2015-ben hozták vissza Magyarországra a kamionversenyzést, amelyet így "szinte a nulláról" kellett felépíteniük.

"Az a célunk, hogy tíz éven belül a Hungaroring a gyorsasági kamionsport legendás pályája legyen, ehhez az is a segítségünkre lehet, ha a következő években a pálya infrastruktúrája megújul majd" - mondta Őry. Hozzátette: a kamion Eb kísérő sorozatában, a Blancpain GT-ben 8 márka 31 versenyzője lesz ott a rajtrácson.

"Természetesen az eddig megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is számtalan kísérő programmal készülünk a családok, a kisgyermekek, a fiatalok és a felnőttek számára is, a könnyebb megközelíthetőség érdekében pedig ingyenes buszjáratokat indítunk a hétvégén az Árpád-hídtól és a gödöllői HÉV-megállótól" - közölte az ügyvezető igazgató.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a különböző
velemenyezd, 2017. augusztus 24. csütörtök, 12:21
Red Bull Air Race - Újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták
tűzálló overallját is.

Clemens Jaeger repülési és sportigazgató kiemelte, a budapesti futam különleges kihívás a pilótáknak és a szervezőknek is.

"Előbbieknek azért, mert nem csupán a pályára, hanem a Lánchíd alatti átrepülésre is figyelniük kell, nekünk pedig a folyóra telepítés jelent izgalmas feladatokat" - fejtette ki. Hozzátette, ikonikus helyszíne a vb-sorozatnak a magyar főváros, ahonnan a következő versenyhelyszínre, Kazanyba szállítják majd át a repülőgépeket.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy Magyarország már 11. alkalommal rendez futamot a Red Bull Air Race sorozatban.

"Méltán mondhatjuk, hogy ez a világ leglátványosabb futama. A belvárosi viadal kuriózum versenyzőknek, szervezőknek és nézőknek egyaránt" - fejtette ki. Hangsúlyozta, az idény a bajnokság közepén jár, hiszen a nyolc viadalból a negyedikre kerül sor Budapesten.

"Bízunk benne, hogy idén sikerül jó versenyt rendezni. Tavaly a szél és a magas vízszint
velemenyezd, 2017. június 26. hétfő, 12:02
DTM: a sorozat élvezeti értékét növelhetik a szabályváltozások
ezért rendkívül motiváltan és elszántan nyilatkozott.

"Nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, de éppen itt az ideje, hogy ez megváltozzon, hiszen nagyon szeretem a mogyoródi helyszínt" - fogalmazott a brazil.

A kétszeres DTM-bajnok svéd Mattias Ekström legutóbb tavaly, éppen Magyarországon nyert futamot.

"Bár nem kimondottan élvezetes és látványos ez a pálya, mert nincs túl sok egyenes és előzési lehetőség, mégis nagyon kedvelem" - közölte az Audi versenyzője.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy 1988, 2014 és 2016 után negyedszer látogat Magyarországra a DTM, amely egyre népszerűbb a televíziónézők és a helyszínen szurkolók körében is, hiszen technikailag ez a legmagasabb szintű túraautó-sorozat.

"A magyar pilóták szereplése mindig üde színfolt, ezért örülünk Michelisz Norbert új csapatának a TCR-sorozatban" - vélekedett Gyulay, majd hozzátette, hogy a szurkolók ingyenes autóbuszjáratokat vehetnek igénybe a hétvége folyamán az Árpád
velemenyezd, 2017. június 15. csütörtök, 12:42
Augusztus végén harmadszor lesz kamion Eb a Hungaroringen
úgynevezett Gentleman Seriesszel, amelyben nem profi pilóták versenyeznek ugyanezekkel az autókkal.

"Arra készülünk, hogy a családok minden tagjának nyújtsunk kikapcsolódási lehetőséget ezen a két napon, így a kísérő programok összeállításánál az anyukákra, a kisebb és a nagyobb gyerekekre egyaránt gondolunk" - nyilatkozta Major. Hozzátette, a jegyértékesítés a mai napon el is kezdődött, újdonságként az egész hétvégére szóló diákjegy is található a kínálatban 990 forintos áron.

Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a szervező céggel kiváló a kapcsolatuk, a rendezvény lebonyolítása pedig az elmúlt két évben zökkenőmentes volt, ráadásul a tavaly felújított aszfaltcsík is jól vizsgázott, kiválóan bírta a versenykamionok okozta terhelést.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kijelentette, ma már nem elég jó versenyt rendezni, szükség van számos kísérő programra is.

"Az elmúlt két év sikeres rendezvényei és a kiváló szervezés a
velemenyezd, 2017. május 17. szerda, 12:53
Túraautó-vb - Michelisz a lendületben és a hangulatban is bízik a Hungaroringen
"Arra számítok, hogy azt a lendületet, amit a szezon elejétől megtapasztaltam a Honda csapatban, tovább tudjuk vinni, és a Hungaroringen futamgyőzelmet ünnepelhetünk" - nyilatkozta az összetettben negyedik helyen álló pilóta a viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján. "Elsősorban a hangulat az, amely tized- vagy századmásodperceket szabadít fel bennem Mogyoródon."

Michelisz hozzátette, rendkívül profi közeg fogadja a versenyzőket a Hungaroringen.

Nagy Dániel, a Zengő Motorsport versenyzője az elmúlt években szurkolóként, tavaly már mint csapattag volt kint a Hungaroringen.

"Ezúttal egészen más érzés lesz, hiszen idén már értem is szorítanak majd egy kicsit a nézők" - jelentette ki.

Nagy Norbert, a Zengő Motorsport túraautó Európa-bajnokságban (ETCC) induló versenyzője elmondta, dobogóra szeretne állni a sorozatban.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta:

"Nemrég visszagondoltam rá, hogy hét évvel ezelőtt mekkora kockázatot vállaltunk azzal,
velemenyezd, 2017. május 11. csütörtök, 12:42
Nagy Futam - Ricciardo és Bottas is autóba ül
már a Nagy Futam előtti napon, április 30-án látogatható lesz, s már ekkor meg lehet nézni a másnapi esemény autóit. Az autók a Károly körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út, Oktogon, Opera, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút útvonalon fognak haladni május 1-jén. A délelőtti program 10 órától 12.50-ig, míg a délutáni 14 órától 16.20-ig fog tartani.

"A Nagy Futam az autó- és motorsport nagy ünnepe, amikor nemzetközi és hazai sztárok vonulnak fel a belvárosban" - jelentette ki Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Emlékeztetett, hogy a tavalyi rendezvény az Orosz Nagydíj hétvégéjére esett, így nem volt jelen Forma-1-es pilóta, idén azonban kettő is megtiszteli jelenlétével a Nagy Futamot.

Gyulay kitért arra is, hogy a Forma 1-es Magyar Nagydíj jegyértékesítése - amely már október óta tart - időarányosan jobban áll az eddigi legjobb évnél, a 2014-esnél. Elmondta, hogy a július 28-30-án sorra kerülő viadalra visszahozzák a tízezer forintos klubjegyeket, s hozzátette: idén
velemenyezd, 2017. április 18. kedd, 12:22
1/11
Képek, videók
heti-turisztikai-ajanl o-s
menusgabor
2015. szeptember 01. kedd, 22:50
turisztikai központ
zsoka63
2009. január 27. kedd, 19:03
O.V.-egyeztetés.jpg
agica2004
2015. május 18. hétfő, 17:52
egyeztetés.jpg
agica2004
2014. február 07. péntek, 16:59
Jani és Imi egyeztet
inoke
2009. november 27. péntek, 22:44
Egyeztet a titkár
erdosgeza
2008. február 22. péntek, 20:54
Bajkó Nórbert atya.jpg
maroka
2018. július 09. hétfő, 17:07
norbert névvd.jpg
zsokica45
2018. június 16. szombat, 16:22
norbert névv.jpg
zsokica45
2018. június 13. szerda, 11:59
norbert névg.jpg
zsokica45
2018. június 13. szerda, 11:58
ormai-norbert-aradi-ve rta
lilagondolatok
2017. október 06. péntek, 07:34
Norbert névnapra
szicu
2016. május 16. hétfő, 23:06
Norbert.jpg
agica2004
2015. november 28. szombat, 20:01
NORBERT.gif
1951anna
2015. június 25. csütörtök, 06:02
norbertnév.jpg
zsokica45
2014. december 10. szerda, 17:18
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.