Belépés
2019. február 23. szombat | 8. hét | 54. nap | 20:10 | Alfréd, Jávorka
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Zamárdi polgármestere szerint városuk esélyes a Red Bull Air Race befogadására
Csákovics Gyula (független) közölte, a képviselő-testület egységes abban, hogy befogadná a repülős Forma-1-nek is nevezett versenyt.

Hangsúlyozta, Zamárdi és az egész Balaton számára óriási reklámértéke lenne a rendezvénynek, amelynek fő helyszíne a város 3 kilométer hosszú partszakasszal rendelkező szabadstrandja lenne, de a repülőket a környék településeiről is látni lehetne.

A polgármester nem tart attól, hogy a Balaton Sound utáni hétvégére, július 12-14-ére esne a verseny, "hiszen erről szól a főszezon".

Elmondta, a repülők számára szóba jött a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. A szervezőknek még több hatósággal, szervezettel egyeztetniük kell, mielőtt meghozzák a végleges döntést - jegyezte meg.

A Főpolgármesteri Hivatal február elején jelentette be, hogy a főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red Bull Air Race-re. Ezután Keszthely alpolgármestere ajánlotta városát és környékét a verseny balatoni helyszínéül, Hévíz és az általa
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 20:22
Hévíz háttértámogatást biztosítana a Red Bull Air Race-hez
Papp Gábor (Fidesz-KDNP) közleményében azt írta: örömmel vette, hogy Keszthely és a nyugat-balatoni térség helyszíne lehetne a világbajnoki repülős versenynek. Meggyőződése, hogy "Hévíz és térsége mint Magyarország egyik legeredményesebb turisztikai területe és a város mint a Hévíz-Balaton Airport nemzetközi repülőtér üzemeltetője alkalmas arra, hogy e nagyszabású rendezvény lebonyolításához háttérbázisként támogatást nyújtson".

A városvezető hozzátette: hiszi, hogy a "Balaton infrastruktúráját és felkészültségét illetően egyaránt alkalmas és képes a rendezvény megvalósítására".

A budapesti Főpolgármesteri Hivatal a múlt héten közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a repülős verseny szervezőit: a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Dunakanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét.



Keszthely
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 15:22
Tovább bővült a hévízi vendégéjszakák száma
egyeztetésbe, hogy ezen a területen is egyre jobb minőséget biztosítsanak.

Az utóbbi nyolc évben a vendégéjszakák száma szinte folyamatos bővülés mellett 25-30 százalékkal emelkedett, az ifa mellé járó, azzal azonos összegű állami turisztikai támogatás tavaly már 520 millió forint volt. A remények szerint a többségében jövőre megvalósuló városi vagy szálláshelyfejlesztések még több vendéget hozhatnak - jelezte a polgármester.

Szólt arról is, hogy a város önkormányzata által működtetett Hévíz-Balaton Airport 6,6 milliárd forintra tervezett fejlesztése várhatóan idén elindul, ami azért is jelentős lépés, mert a nyugat-magyarországi térségnek ez a reptér adhatja meg az újabb növekedési lehetőséget.

Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette: a legtöbb vendégéjszakát, 430 ezret a magyar vendégek részéről regisztrálták, a külföldiek között pedig továbbra is németek érkeznek legtöbben, őket sorrendben az oroszok, az osztrákok, a csehek, majd a szlovák vendégek
velemenyezd, 2019. február 04. hétfő, 12:21
Hévízi mintára fejlesztenék az egyiptomi gyógyturizmust
jelenleg közel 400 szálloda több mint 64 ezer szobát kínál.

A ma már testvérvárosi együttműködéssel rendelkező Sarm es-Sejk és Hévíz közös lehetőségeiről Papp Gábor polgármester úgy vélekedett, hogy a gyógyászati és a vallási turizmust is ötvözni lehet a Dél-Sínai tartományban található forrás fejlesztésével. A lehetőség kölcsönös, hiszen Hévízre is érkeznek - elsősorban jobb módú - egyiptomi turisták, de számos magyar utazó is felkeresi Egyiptomot, ezért is tartják napirenden a sármelléki Hévíz-Balaton Airport és Sarm es-Sejk - évente 6-8 milliós utasforgalmú - repülőterének összeköttetését.

Ez utóbbi kapcsán hozzátette, hogy hamarosan indul a 6,6 milliárd forintos sármelléki reptérfejlesztés, ami az egyiptomi utazási és áruszállítási lehetőségek miatt is fontos. Nem új keletű ugyanis a kapcsolat, Sármellékről évek óta rendszeresen indulnak csirke- és más élőállat-szállítmányok Egyiptomba.

Kveck Péter kairói magyar nagykövet az MTI érdeklődésére arról is beszámolt, hogy a magyar-egyiptomi
velemenyezd, 2018. május 04. péntek, 10:31
Megnyílt az Utazás 2018 kiállítás
a polgármestere volt korábban. Marokkó és Magyarország turisztikai kapcsolatai tavaly ősz, a közvetlen légijáratok elindulása óta egyre szorosabbak, Budapestről alig 3,5 óra alatt el lehet jutni Marrákesbe, és nagyjából négy óra alatt Agadirba - mondta, hozzátéve: Marokkóban minden látogatót hagyományosan nyíltsággal és toleranciával fogadnak.

Papp Gábor, a belföldi díszvendég Hévíz polgármestere arról beszélt, hogy az elmúlt 6 évben a város turizmusa folyamatosan fejlődött. Hozzátette: a Hévíz Balaton Airport további fejlesztése, a Kisfaludy-program szálláshelyfejlesztései, vagy a helyi minőségfejlesztési pályázati támogatások további eredményeket hoznak a jövőben.

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) elnöke azt emelte ki, hogy tavaly ősszel fogadta el a kormány a magyar turizmus következő 10-12 évét meghatározó stratégiát, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at. A dokumentum konkrét célokat tűz ki, így azt, hogy a turizmusban dolgozók létszáma a jelenlegi
velemenyezd, 2018. március 01. csütörtök, 13:02
Turisztikai ügynökség: hét év alatt csaknem megduplázódott Zalában a vendégek száma
töltött a múlt évben, a kereskedelmi szálláshelyek árbevétele 2010-hez képest 58 százalékkal 10 milliárd forintra nőtt - mondta.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője, megyei fejlesztési biztos hangsúlyozta, hogy nemcsak Hévíznek, hanem az egész térségnek fontosak a fejlesztések, amelyek a kisebb vállalkozásoktól a nagy szállodákig sokaknak kínálnak lehetőséget.

A megyét is érintően a következő időszakban induló turisztikai célú fejlesztések közül Guller Zoltán kiemelte a Balaton márka megvalósítására szánt 1 milliárdos programot, hozzátéve, hogy a tó történetének legnagyobb összegű, 367 milliárd forintos fejlesztéséről már tavalyelőtt döntött a kormány.

A Bahart 7 milliárdot költhet a kikötők és a hajópark fejlesztésére, 2 milliárdot szánnak az elektromos hajózással kapcsolatos beruházásokra, egy Balaton környéki buszjárat megvalósítására 1,5 milliárd forintot, és hasonló összeget az e-kerékpározás elterjesztésére - tette hozzá.

Keszthelynél 2021-re elkészül a
velemenyezd, 2018. február 28. szerda, 16:23
Március elsején nyílik az Utazás 2018 kiállítás
A kiállítás belföldi díszvendége Hévíz, a külföldi Marokkó, a belföldi és a külföldi kínálatot külön pavilonban mutatják majd be. A 41 éve indult rendezvénysorozat idei fő témája az aktív kikapcsolódás, de a turizmus szinte minden ága képviselteti majd magát - ismertette Rafay János. Hozzátette: az Utazás kiállítással egy időben rendezik meg a Bringaexpót és a Futó Expót, valamint az ország legnagyobb független, utazókat megszólító rendezvényét, a 6. Járatlan Utakon Fesztivált. Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható.

Rafay János elmondta, hogy a kiállítás első napja zártkörű szakmai nap, a konferenciákon és kerekasztal-beszélgetéseken egyebek között a belföldi és nemzetközi turizmus legfrissebb trendjeit, az ágazatot sújtó munkaerőhiányt, az online turizmus tapasztalatait vitatják majd meg. Külön szekcióban foglalkoznak a gasztro- és borturizmussal, az egészségturizmussal.

Kamal Arifi, a díszvendég Marokkói Királyság képviselője elmondta: tavaly ősztől két diszkont
velemenyezd, 2018. február 22. csütörtök, 14:01
Új légi járatokat remélnek Sármelléken a kormány 6,6 milliárdos fejlesztése révén
Papp Gábor (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér.

A hévízi polgármester elmondta: a múlt évben több tényező miatt is csökkent a sármelléki leszállóhely utasforgalma. A 2016-os 23,5 ezer után tavaly 20 ezer utast regisztráltak, alapvetően a németországi városokból indított járatok, valamint a jelentős kisgépes forgalom adta a repülőtér utasforgalmát.

A csökkenés okai között szerepel, hogy az utazási iroda csődje miatt nem tudták elindítani tavaly nyáron a heti török chartereket, illetve a korábbi évinél jóval kevesebb moszkvai gép érkezett, mert Bécsben jelentősen bővítették az orosz járatok számát - ismertette Papp Gábor.

A városvezető azt is hozzáfűzte, hogy a
velemenyezd, 2018. január 11. csütörtök, 16:22
Számos új repülőtér érhető el közvetlenül Budapestről
sűríti járatait, Liverpoolba és Nizzába heti kettő helyett három járat közlekedik majd. Az új járatnyitásokkal Budapestről 55 útvonal lesz elérhető.

A spanyol Iberia légitársaság idén már április elsején elindítja a Madrid-Barajas és Budapest közötti járatot, júliusig heti három, júliusban heti 4, augusztusban pedig napi járat köti majd össze a magyar és spanyol fővárost. A gépek október 28-ig, a nyári menetrendi időszakban közlekednek majd.

Újraindítja a Czech Airlines (CSA) a Prága és a Hévíz-Balaton Airport között közlekedő közvetlen járatát, áprilistól október végéig hetente repülnek a gépek a sármelléki repteret működtető Hévíz önkormányzata tájékoztatása szerint.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi beszámolója szerint a Wizz Air légitársaság 2017 áprilisától megindítja közvetlen járatait Budapest és Tirana, a Szarajevó, Szkopje és Podgorica közötti közvetlen légi járatát.

Az Air Canada Rouge pénteki közleménye szerint a nagy érdeklődés miatt elindítja heti
velemenyezd, 2017. április 01. szombat, 07:06
Repülőtéri robbanóanyag-kereső kutyákat képeznek Sármelléken
A Hévíz-Balaton Airporton kedden tartott kutyás bemutató keretében Kertész Csaba, a Power Shield Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: egy 147 millió forintos projekt keretében - amelyhez a Széchenyi 2020 programból 82 millió forint európai uniós támogatást nyertek - nemzetközileg is egyedülálló technológiával képzik és mérik a kutyák robbanóanyag-keresési hatékonyságát.

A kiképzés mellett azt vizsgálják, hogy a kutyák mennyire hatékonyan képesek megtalálni a robbanóanyagokat a különböző időjárási, hőmérsékleti és egyéb körülmények között.

A vezérigazgató kifejtette: jelenleg a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, a Győr-péri repülőtéren és Sármelléken tevékenykedik a cégük, illetve az általuk kiképzett kutyák. A reptereken alkalmazott járműveket, teherszállítmányokat, a gépekre felvitt ételeket, illetve az utasok poggyászait vizsgálják, de a mostani projekt részeként az utasok személyes átvizsgálására is kiképzik őket, az esetlegesen náluk elrejtett robbanóanyagok felderítése
velemenyezd, 2016. december 20. kedd, 14:07
Zalai Hírlap - Felfüggesztették Sármelléken a török charterjáratokat
Iglódi László, a chartereket működtető Green Travel értékesítési vezetője a lapnak azt mondta: a török Freebird légitársaság a globálisan mérséklődő utasszámmiatt csökkentette magyarországi gépeinek számát, így a korábbi kettő helyett szerdánként csak egy repülőgépet biztosít a Green Travelnek. A járat ezért Debrecenből indul, majd budapesti felszállási lehetőséget biztosít az eredetileg Sármellékről indulni szándékozott utasoknak.

A Hévíz-Balaton Airportról a tavalyi 11 után idén 15 járatpár repült volna Antalyába. A múlt évben átlagosan 97 százalékos volt a gépek töltöttsége, idén a felfüggesztésig 70 százalékos.

Iglódi László azt hangsúlyozta: a török riviérát - ami 820 kilométerre van Isztambultól - nem érintette a puccs, az antalyai repülőtér zavartalanul működött, ugyanakkor a terrorizmus és a migránsválság sokak kedvét elveszi az utazástól.
velemenyezd, 2016. július 23. szombat, 08:41
Újraindultak a légi járatok Sármellék és Moszkva között
Az orosz UTair légitársaságnak a moszkvai Vnukovó repülőteréről induló Boeing 737-es gépe tele volt, 126 utas érkezett a Hévíz-Balaton Airportra, de már az első visszaútra is csaknem félig megtelt a járat.

Kepli József János, a repteret üzemeltető Hévíz alpolgármestere (Fidesz-KDNP) a kora délután landolt gép fogadásakor az MTI-nek felidézte, hogy az oroszországi gazdasági helyzet bizonytalanságai miatt álltak le másfél évvel ezelőtt az orosz menetrend szerinti járatok. Az újraindulással idén már több mint 2000 utassal gyarapodik a sármelléki leszállóhely forgalma, Hévízen pedig mintegy 8000 vendégéjszakát töltenek a repülőgéppel érkező orosz vendégek.

Hozzátette, hogy a 2014 óta érzékelhető gondok miatt tavaly Hévízen is kevesebb orosz vendég fordult meg, a másutt tapasztalt 40-50 százalékos visszaesés a zalai fürdővárosban azonban nem érte el a 30 százalékot. A múlt év végétől érzékelhető volt, hogy csökken a bizonytalanság, újból van érdeklődés az orosz vendégek részéről, így a Hévíz városa
velemenyezd, 2016. július 10. vasárnap, 13:42
1/5
Képek, videók
red-bull-air-race 2015.jp
agica2004
2015. október 02. péntek, 21:14
Red Bull Air Race
mecsery
2010. december 29. szerda, 19:03
red_bull_Szeged air_race.
agica2004
2010. június 16. szerda, 12:33
Polgármesterek.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:36
polgarmesterek.jpg
kmmmarika
2010. április 29. csütörtök, 09:12
polgármesterek.jpg
agica2004
2009. szeptember 25. péntek, 10:46
Irgalom befogadása
sacimama
2016. január 30. szombat, 14:01
Ige befogadása fohász
sacimama
2014. március 21. péntek, 15:16
repülős sisak.jpg
agica2004
2016. június 15. szerda, 22:14
repülős.png
jpiros
2013. január 31. csütörtök, 14:31
repulos_torta.jpg
gigi55
2012. január 10. kedd, 18:42
repülős.gif
cady89
2011. június 05. vasárnap, 07:38
repülős.jpg
agica2004
2011. május 23. hétfő, 15:02
repülős torta
paariza
2011. május 02. hétfő, 13:26
írott én repülős.jpg
veronika74
2011. április 26. kedd, 13:04
Címkék
Bull Air Race-re, főpolgármester alternatívaként, kutyák mennyire, múlt héten, különböző időjárási, újabb növekedési, legtöbb vendégéjszakát, Hévíz-Balaton Airportról, utazási iroda, repülős verseny, antalyai repülőtér, újraindulással idén, korábbi évinél, Liszt Ferenc, Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, múlt évben,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.