Belépés
2019. augusztus 17. szombat | 33. hét | 229. nap | 14:56 | Jácint
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az Anthrax játszik a Slayer előtt júniusban az Arénában
metal négyesébe tartozott a Metallica és a Megadeth mellett. A Slayer és az Anthrax is többször járt az elmúlt években Magyarországon: előbbi legutóbb a 2016-os soproni VOLT Fesztiválon, utóbbi 2017-ben a Barba Negra Trackben.

Az 1981 óta létező New York-i thrash csapat, az Anthrax eddig tizenegy stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt; a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello és az énekes Joey Belladonna (ő megszakításokkal) 1984 óta szerepel a felállásban, mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.

A júniusi Budapest Aréna-koncert főzenekara, a Slayer utolsó világkörüli turnéja tavaly májusban kezdődött Észak-Amerikában, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A csapat fellépett Dél-Amerikában, tavasszal játszik Ausztráliában és Japánban, ezt követően nyáron tér vissza Európába.

A Slayer harmincnyolc éves karrierje
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 11:42
Júniusban ismét Anthrax-koncert Budapesten, ezúttal szabadtéren
során Ian Scott gitáros és társai a színpadon megígérték, hogy amint lehet, visszatérnek Magyarországra, és erre a reméltnél is hamarabb kerül sor. Az Anthrax júniusban az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogat - közölte a szervező Concerto Music hétfőn az MTI-vel.

Az Anthrax eddig tizenegy stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt; a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello és az énekes (ő megszakításokkal) 1984 óta szerepel a felállásban, mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.

A zenekar a nyolcvanas évek nagy thrash metal négyesének (Metallica, Slayer, Megadeth) egyetlen keleti parti együttese. A kemény stílusok közül a speed és groove metálban is kipróbálták magukat, emellett 1991-ben nagy sikerrel álltak össze a hiphop-alapzenekar Public Enemyvel, 2013-ban pedig kedvenc hetvenes évekbeli rockszámaikat játszották fel az
velemenyezd, 2017. március 27. hétfő, 13:56
Anthrax-koncert és -könyvbemutató Budapesten
A New Yorkban alakult együttes 1981 óta 11 stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt, de a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello 1984 óta szerepel a felállásban, Joey Belladonna énekes pedig megszakításokkal 17 éve áll a mikrofon mögött. Mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.

Az Anthrax a 80-as évek nagy thrash metal négyesének (Metallica, Slayer, Megadeth) egyetlen keleti parti együttese. A kemény stílusok közül a speed és Groove metálban is kipróbálták magukat, emellett 1991-ben nagy sikerrel álltak össze a hip hop-alapzenekar Public Enemyvel, 2013-ban pedig kedvenc 70-es évekbeli rockszámaikat játszották fel az Anthems című lemezre többek között az AC/DC-től és a Thin Lizzytől.

Az egyik klasszikusnak számító album az 1987-es Among the Living, melynek harmincadik évfordulója alkalmából Budapesten a teljes anyagát eljátsszák.
velemenyezd, 2017. március 05. vasárnap, 08:51
Fezen - Az amerikai Anthrax is fellép a fesztiválon
Kovács Antal elmondta, hogy a zenekar nemrégiben megjelent For All Kings című új albumát augusztus 3-án hallhatja majd először élőben a magyar közönség.

Az Anthrax - Joey Belladonna ének, Jonathan Donais szólógitár, Scott Ian ritmusgitár, Frank Bello basszusgitár és Charlie Benante dobok - 1984 óta több mint 10 millió lemezt adott el világszerte, és a thrash metal irányzatban a Metallicával, a Megadeth-szel, és a Slayerrel együtt alkotják a "nagy négyes"-t.

A főszervező közölte, hogy a fesztivál végleges programja napokon belül kialakul, még néhány külföldi zenekarral tárgyalnak. Az MTI információi szerint az egyik lehetséges fellépő a Scooter.

Kovács Antal komoly változásnak nevezte, hogy a jelenleg felújítás alatt álló amerikai futballpályán és a mellette lévő füves futballpályán lesz a kemping, miközben a két nagyszínpad (egy rock- és egy popszínpad) a kemping korábbi helyére kerül. Emellett lesz még egy színpad egy nagysátorban, illetve a Fezen Klub két termében is várják a
velemenyezd, 2016. március 17. csütörtök, 12:32
Rejtett áramlat___***F I L M***
színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 94 perc, 1999

rendező: Frank Kerr
forgatókönyvíró: Wayne Behar
zeneszerző: Christopher Lennertz
operatőr: Carlos Gaviria
vágó: Thomas Fries

szereplő(k):
Lorenzo Lamas (Mike Aguayo)
Brenda Strong (Renee Rivera)
Frank Vincent (Eddie Torelli)
Daniel Lugo (Leone nyomozó)
Christianne Gout (Illiana Vasquez)
Axel Anderson (id. Carlos Rivera)
Philip Anthony-Rodriguez (ifj. Carlos Rivera)
Hector Travieso (Rafael Rivera)
Jaime Bello (Evandro Colhero)
Rafael Fuentes (Luis)
Gustavo Caballero (Dealer)

Két klán tartja ellenőrzése alatt Puerto Rico alvilágát. Az életerős, fiatalos Carlos Rivera fiával Carlosszal és Rafaellel, az alvilág másik nagy családjának fejével egy hatalmas drogüzletre készülnek. Az üzlet előkészítése közben a maffia
astropapa58, 2013. december 29. vasárnap, 10:46
Külföldi előadók
your Shore
o Era - Flowers of the Sea - Thank You
o Era/ClassicsII/ - I am no Angel - Moonlight sonata
o Eric Clapton - Tears in Heaven
F.R.David - Words don't come Easy
Frank Duval - Two Lovers say Goodbye
x o Frank Duval - Touch my Soul
o Frank Duval - It vas Love
George Michael - Careless Whisper
George Michael - One more Try
Gabriella
eva_gyulai, 2013. március 17. vasárnap, 10:55
Pénteken búcsúztatják Bányay Geyza műfordítót
szegények ügyvédjeként volt ismert, mivel megbízásaiért ritkán fogadott el pénzt.

Számos híres regényt és színdarabot ültetett át magyar nyelvre. A hatvanas évektől kezdve főleg az Európa Kiadónak dolgozott, leginkább a modern angol és német nyelvű irodalom tolmácsolásban alkotott maradandót.

Olyan szerzőket fordított, mint Dylan Thomas, Christopher Fry, Brendan Kennelly, Harold Pinter, Thornton Wilder, Tennessee Williams, Eugene O'Neill, Saul Bellow, Peter Marshall, Max Frisch vagy például Frank Wedekind. Különleges nyelvi érzékenység és stílusérzék jellemezte, így egyaránt kimagaslót alkotott prózában, verses drámában és olyan sajátos műfajban is, mint az első Popeye rajzfilmek.

Számos fordítását színpadon is bemutatták: nevéhez fűződik például A mi erdőnk alján című Dylan Thomas-dráma, amelyet az Örkény Színház játszott Máté Gábor rendezésében. Ugyancsak ő fordította William Gibson művét, a Libikókát, amelyet a Vörösmarty Színház tűzött műsorára 2001-ben Honti György rendezésében vagy
velemenyezd, 2012. augusztus 16. csütörtök, 16:33
Híres emberek valódi nevei
Cid
Aaron Presley ----- Elvis Presley
Ehrenthal Renée ----- Erdős Renée
Schleiffer István ------ Eörsi István
Fischl Ferenc----- Fejtő Ferenc
Fernand-Joseph-Desiré Contandin----- Fernandel
Rehrenbeck Árpád----- Feszty Árpád
Frederick Austerlitz ----- Fred Astaire
Furtkovits Zoltán ----- Fábri Zoltán
Frank James Cooper ----- Gary Cooper
Mary Ann Evans ------ George Eliot
Wilhelm Appolinaris de Kostrowitski----- Guillaume Apollinaire
Hieronymus van Aeken ----- Hieronymus Bosch
Karol Wojtyla ----- II. János Pál
François Lejeune ------ Jean Effel
Sean O'Fearna ----- John Ford
Gaius Julius Caesar -----
pacsakute, 2011. május 29. vasárnap, 16:03
A láthatatlan ember 51.
mintha ólomból volna. Össze kell szednem minden erőmet, hogy a sisakot levonhassam a fejemről.

A fejem is fáj. S a torkom, gyomrom, mintha zsarátnokot vacsoráztam volna.

Nézem a sisakot. Be van horpadva, szakadva. Nyúlok a fejemre. A hajam össze van tapadva a vértől. A sisak beszakadásán látom, hogy pallossal csaptak reám, mégpedig hátulról. Nem merem megtapogatni a fejemet.

Körülnézek, amennyire a nyakam nagy nehezen fordítható.

Két ló között ülök, s körülöttem frankok, hunok és burgundok hevernek mozdulatlanul. Kettő arccal van fölfelé. Az egyik bozontos szakállú burgund. A másik egy fiatal frank, akinek kicsüng a mája. Túlfelől négy fegyveres hun halott fekszik egymásan, s egy ötödik, mint valami díványon ül rajtuk, s mintha mellére hajló fejjel aludna. Hun az is, és dárda van átütve rajta.

Rákiáltok:

- Öcsöd!

Nem felel. Nem is mozdul.

A csatatér holttesttel van tele. Emberek, paripák, fegyverek rendetlen
1vargaildyko, 2011. január 10. hétfő, 14:49
November 20.-ai évfordulók...
Oskar Potiorek osztrák tábornok, Bosznia-Hercegovina katonai kormányzója (+ 1933)
* 1858 - Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd írónő (+ 1940)
* 1877 - id. Rubányi Vilmos magyar karnagy (+ 1968)
* 1886 - Karl von Frisch Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas német etológus (+ 1982)
* 1889 - Edwin Hubble amerikai csillagász (+ 1953)
* 1893 - Ábrahám Ambrus magyar zoológus, ideghisztológus, az MTA tagja (+ 1989)
* 1905 - Frank Luptow (Frankie Lueptow) amerikai autóversenyző (+ 1952)
* 1908 - Kerényi Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas magyar szobrászművész (+ 1975)
* 1912 - Hal Cole amerikai autóversenyző (+ 1970)
* 1912 - Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös
* 1919 - Alan Brown (Alan Everest Brown) brit autóversenyző (+ 2004)
* 1923 - Nadine Gordimer Nobel-díjas dél-afrikai írónő
* 1924 - Benoît Mandelbrot lengyel
skorpiolilike, 2010. november 21. vasárnap, 19:35
idézetek 3
szerezzünk, ha mi magunk azzá leszünk! Emerson

Az igazi Barátod mindent tud rólad, mégis szeret! E.Hubbard

Soha ne hagyj cserben egy régi Barátot, hisz egy új nem érthet fel vele! Apocrypha

Az új Barát olyan, mint az új bor, mikor beérik, akkor válik igazán élvezhetővé! Apocrypha

A Barátaimat úgy őrzöm, mint fösvények vagyonukat, hisz a legnagyobb kincs egy igazi Barát! P.Aretino

Légy lassú, mikor Barátot választasz, és még lassabb, ha cseréled! B.Franklin

Az igazi Barátot két kézzel tartsd!

A Szerelem ritkább, mint az igazi tehetség! A Barátság pedig még ritkább,mint a Szerelem! C.Peguy

A közös dolgok teszik a Barátságot élvezetessé, de a kis különbségek azok, amelyek igazán érdekessé varázsolják! T.Ruthman

Az a Barátság,aminek vége szakadhat, sohasem kezdődött el igazán! P.Syrus

Minden Barátunk szeret minket, de nem mindenki Barát, aki szeret minket! Seneca

Az idegenek Barátok, akiket
jucumuc, 2010. április 14. szerda, 10:14
1/2
Képek, videók
2012 oktoberi fesztiválon
v6
2012. szeptember 30. vasárnap, 21:40
sétatér fesztiválon
irmus
2011. augusztus 12. péntek, 06:36
Tíbor a Fesztiválon....JP
caris11935
2010. november 25. csütörtök, 17:43
Rock-fesztiválon Nijmegen
szandalka88
2009. június 21. vasárnap, 15:18
Hegyalja fesztiválon2003
briggis1
2007. szeptember 07. péntek, 15:13
Hegyalja Fesztiválon a sr
rani
2007. július 30. hétfő, 14:35
én a mohácsi fesztiválon.
magyarvagyok89
2006. szeptember 22. péntek, 17:45
nike-club-track-jacket -sw
zskadi
2016. március 29. kedd, 02:55
Tracks to Nowhere,Onehung
winxclubervin
2014. május 31. szombat, 13:23
bt_track.png
tvnati
2013. március 24. vasárnap, 10:45
track.gif
tvnati
2013. március 16. szombat, 11:58
00244_tracks_1920x1200 .jp
rolikam
2012. március 15. csütörtök, 19:19
BAC Mono Track Car (2011)
farkas1945
2012. február 15. szerda, 11:22
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.