Belépés
2018. november 21. szerda | 47. hét | 325. nap | 02:56 | Olivér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Rjabkov: az atomfegyver-korlátozási rendszer kritikus elemeit veszélyezteti az orosz-amerikai feszültség
Rjabkov a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online kiadásán szerdán megjelent interjúban kijelentette: az amerikai politikai mechanizmus "teljes működésképtelensége" miatt szerződések járhatnak le, és a fegyverzetkorlátozási infrastruktúra több eleme is elveszhet. "Az egész építmény ingatag" - fogalmazott az orosz politikus.

A brit lap felidézi, hogy a NATO és az Egyesült Államok az európai közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erőkről (INF) 1987-ben kötött egyezmény megsértésével vádolja Oroszországot, Moszkva szerint ugyanakkor az európai telepítésű amerikai szárazföldi rakétavédelmi rendszerekkel Oroszország is célba vehető.

Rjabkov szerint a júliusban Helsinkiben tartott orosz-amerikai csúcsértekezlet után igen hamar "elpárologtak" az arra utaló jelek is, hogy nyitást lehet elérni az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyban.

"Még a folyamatos párbeszéd legkezdetibb, kifejletlen kilátásait is azonnal megtorpedózták azok, akik semmiféle jövőbeni amerikai-orosz
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 13:31
Brexit - Abe: Japán "tárt karokkal várná" Nagy-Britanniát a csendes-óceáni szabadkereskedelmi partnerségben
Abe Sindzó a Financial Times című londoni gazdasági napilap hétfői kiadásában megjelent nyilatkozatában kijelentette: a Brexit után Nagy-Britannia elveszíti ugyan az "Európa kapujaként" jelenleg betöltött szerepét, de továbbra is globális kihatású erőcentrum marad.

A növekvő kínai befolyás ellensúlyának szánt megállapodást hosszú évekig tartó tárgyalások után 2016. február 4-én, az új-zélandi Aucklandben írta alá az ázsiai-csendes-óceáni térség 12 állama, amelyek együttesen a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) 40 százalékát állítják elő.

Donald Trump amerikai elnök azonban választási ígéretéhez híven tavaly januárban, első munkahetének első napján aláírta azt a rendeletet, amelynek alapján az Egyesült Államok kilépett a TPP-egyezményből.

A maradék 11 ország képviselői idén március 8-án parafálták az Egyesült Államok nélküli csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezet fenntartásáról szóló megállapodást. Az immár Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) elnevezésű
velemenyezd, 2018. október 08. hétfő, 11:01
Brexit - Párizs a Londonból tevékenységeket áttelepítő pénzügyi szolgáltatók kedvence
A Financial Times című londoni gazdasági napilap a bankok "ezzel kapcsolatos gondolkodásmódját jól ismerő" forrásaira hivatkozva hétfőn azt írta, hogy a legnagyobbak közül a JP Morgan Chase, a BlackRock, a Bank of America és a Citigroup képezi az egyes tevékenységi körök párizsi áttelepítési folyamatának "előőrsét".

A lap forrásai szerint 70, Londonban honos alapkezelő intézmény indította el a párizsi működési engedély megszerzésének folyamatát. Közülük a legnagyobb a 6300 milliárd dollár befektetői tőkét kezelő BlackRock, amely fontolóra vette, hogy egész európai tevékenységének központjává Párizst tegye meg.

A Bank of America már a nyáron felgyorsította Brexit-előkészületeit, bejelentve, hogy Párizsban alakít ki új kereskedési platformot ezer munkahellyel. A Financial Times szerint a JP Morgan Chase is "egyre inkább vonzódik" Párizshoz.

Christian Noyer, a francia jegybank volt kormányzója, aki a Financial Times szerint a "párizsi mosolyoffenzíva" irányítója, a lapnak elmondta: a bankok
velemenyezd, 2018. október 01. hétfő, 13:12
Brexit - Financial Times: kétséges, hogy Afrika pótolhatja-e a kieső európai kereskedelmet
hogy egyes becslések szerint az afrikai gazdaságok teljesítménye 2030-ig megkétszereződhet, és 2050-re a világ fogyasztóinak negyede az afrikai kontinensen él majd.

A londoni gazdasági napilap által megszólaltatott gazdasági szereplők és elemzők azonban kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy Afrika kompenzálhatja-e a brit gazdaság által a Brexit miatt elvesztett európai kereskedelmi lehetőségeket.

Egy nagy nigériai üzemanyagtározó konglomerátum vezérigazgatója, Dipo Salimonu a Financial Timesnak kifejtette: Nigéria 180 milliós lakosságának csaknem a fele nem egészen 1,90 dolláros napi jövedelemből tengődik, és közülük kevesen engedhetik meg maguknak brit áruk és szolgáltatások megvásárlását.

Salimonu szerint az Egyesült Királyság természetes piaca az Európai Unió, mivel az uniós fogyasztóknak sokkal magasabb a fogyasztásra fordítható jövedelmi hányaduk. Hozzátette: hiábavaló erőfeszítés "a világnak ezen a részén" - vagyis Afrikában - olyan fogyasztók után nézni, akik a brit
velemenyezd, 2018. augusztus 31. péntek, 12:53
Külföldi sajtó Magyarországról - Lengyel és brit sajtó a magyar-lengyel kormányfői találkozóról
térségünk társszereplője akar lenni, tegye ezt komolyan, kölcsönösségi alapon, ne kezeljen bennünket eszközszerűen" - értelmezte a magyar magatartást Karnowski.

Jó lenne, ha az új lengyel és magyar kormányfők első külföldi útja rendszeresen Budapestre, illetve Varsóba vezetne, hiszen a két nemzet közötti rokonszenvnekjelentősége van "a német és az orosz világ közötti térségben"- írta a lengyel hírportál kommentátora.

Magyarország és Lengyelország EU-politikájáról közöl elemzést a csütörtöki Financial Times.

Az írás, amelyet Andrew Byrne budapesti, Michael Peel brüsszeli és Tobias Buck berlini tudósító jegyez, megállapítja: Magyarország és Lengyelország számos kérdésben fennálló nézeteltérése az EU-val jelenleg az unió előtt álló egyik legnagyobb kihívás, különös tekintettel arra, hogy a burjánzó gazdasági növekedés ellenére az EU még mindig az elmúlt évtized gazdasági sokkjainak utóhatásaival küszködik.

Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Alapítvány European Policy Institute nevű,
velemenyezd, 2018. január 04. csütörtök, 12:12
Brexit - Nagy-Britannia csatlakozna a csendes-óceáni szabadkereskedelmi térséghez
A BBC és a Financial Times című londoni gazdasági napilap online kiadásának szerdai beszámolója szerint a tervet a brit külkereskedelmi minisztérium készíti elő. Nagy-Britannia lenne az első olyan TPP-tag, amely nem határos a Csendes-óceánnal vagy a Dél-kínai-tengerrel.

A cél a térségbe irányuló brit export fellendítése lenne Nagy-Britannia EU-tagságának jövő márciusban várható megszűnése után.

Greg Hands, a külkereskedelmi minisztérium kereskedelempolitikai és beruházási ügyekért felelős államtitkára a Financial Timesnak megerősítette a tárgyalások tényét, közölve: semmiféle földrajzi megkötöttség nem korlátozná Nagy-Britannia csatlakozását a TPP-hez.

A londoni üzleti napilap szerint azonban ezzel szinte biztosan meg kell majd várni egyrészt azt, hogy a TPP-ben maradt 11 tagország - Ausztrália, Chile, Brunei, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Új-Zéland, Szingapúr és Vietnam - végigvigye az Egyesült Államok távozása után elkezdett átszervezést, másrészt azt, hogy Nagy-Britannia
velemenyezd, 2018. január 03. szerda, 16:33
Brexit - Financial Times: az EU szűkre szabott kereskedelmi ajánlatot tesz, ha London nem részletezi, hogy mit
tükrözi azokat a brüsszeli, párizsi és berlini aggályokat, hogy Theresa May brit miniszterelnökhozzáállása a jövőbeni kapcsolatokhoz nem tesz lehetővé érdemi tárgyalásokat a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi kapcsolatrendszerről.

A lap forrásai szerint ha Nagy-Britannia olyan kereskedelmi modellt próbál erőltetni, amely érvényesítené az unió egységes belső piacának előnyeit, ugyanakkor elvetné az EU szabályozási kötelmeit, akkor az Európai Unió "magához ragadja a kezdeményezést". A Financial Times által név nélkül idézett egyik magas rangú uniós kormánytisztviselő szerint Brüsszel ebben az esetben Kanada és az EU szabadkereskedelmi megállapodásának modelljére alapozott javaslattal állna elő tavasz végén vagy nyár elején.

A kanadai-EU szabadkereskedelmi szerződés elsődleges problémája London szempontjából az, hogy nem terjed ki a szolgáltatások kereskedelmére, márpedig a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát a szolgáltatási szektor állítja elő, és ezen belül is kivételes súlya van a
velemenyezd, 2017. december 22. péntek, 12:02
Brexit - Financial Times: az előrejelzéseknél jóval kevesebb munkahelyet telepítenek máshová a londoni bankok
A londoni gazdasági napilap a City 15 legnagyobb bankjának legutóbbi vezetői nyilatkozataira, illetve tucatnyi bankvezetővel készített saját interjúira alapozva arra a következtetésre jutott, hogy a londoni nagybankok összesen 4315 állást telepítenének külföldre.

A Deutsche Bank londoni befektetési részlege, amelynek egyik vezetője nemrég négyezer munkahely áttelepítését helyezte kilátásba, a Financial Times becslése szerint valójában csak 350 állást vinne el a Cityből. Ez a Deutsche Bank londoni alkalmazotti állományának 5 százaléka.

Jamie Dimon, a JP Morgan elnök-vezérigazgatója már a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás előtt szintén négyezer londoni munkahely áttelepítését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból. A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak. A Financial Times csütörtöki elemzése szerint azonban a cég londoni részlegéből áthelyezett állások száma
velemenyezd, 2017. december 14. csütörtök, 12:52
FT-felmérés: százmilliárdos károkat okoztak biztosított értékekben az idei természeti katasztrófák
eredményjelentések szemlézése alapján arra a becslésre jutott, hogy a Harvey hurrikán, a mexikói földrengés és a többi nagy idei természeti csapás több mint 35 milliárd dollárt vitt el a legnagyobb biztosítótársaságok eredményéből.

Egyedül a londoni Lloyd's biztosítási piac 4,5 milliárd dollár kifizetési kötelezettséget valószínűsít 2017 egészében, de a Berkshire Hathaway, az AIG, a Swiss Re és a Munich Re is komoly kárigények bejelentésével számol.

A Swiss Re főközgazdásza, Kurt Karl elmondta a Financial Timesnak, hogy az idei év első felében is már 20 milliárd dollárnyi szektorszintű kárt okoztak biztosított értékekben a természeti katasztrófák. Karl szerint a Harvey, az Irma és a Maria hurrikánok, valamint a mexikói földrengés ehhez hozzávetőleg 95 milliárd dollárnyit tett hozzá.

A londoni gazdasági napilap összegzése szerint mindezek alapján a globális biztosítási ágazat az idén 110 milliárd dollárt meghaladó, természeti csapásokból eredő biztosítási kárértékkel számolhat.

Ennél csak
velemenyezd, 2017. november 13. hétfő, 13:05
Weinstein-ügy - Busás összeget kapott a filmmogul egyik asszisztense a hallgatásáért
A brit Zelda Perkins a Financial Times című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy 1998-ban írta alá a titoktartási megállapodást, nem sokkal azután, hogy szexuális zaklatással vádolta meg Weinsteint - írta a BBC News.

A nő elmondása szerint a filmmogul annak idején többször is masszázst kért tőle és megpróbálta berántani az ágyába. Az nő eleinte azért nem beszélt a történtekről, mert sikerült elérni, hogy "szégyenletesnek érezze a férfi tettének elárulását".

Perkins azután merte csak megvádolni a mogult, hogy egy kolléganője elmondta neki, Weinstein őt is zaklatta.

A két nő rövidesen kártérítést követelt és végül 330 500 dollárt kaptak, amelyet egyenlően elosztottak, ugyanakkor egy titoktartási megállapodást is aláírattak velük, amely hallgatásra kötelezte őket.

A szerződés megszegése miatt Perkinst az összeg visszafizetésére, de akár kártérítésre és a megállapodásban foglalt egyéb kikötések teljesítésére is kötelezhetik.

"Nyilvánosan akarom megszegni a titoktartási megállapodást" -
velemenyezd, 2017. október 24. kedd, 12:53
Német pénzügyminiszter: az eurót az egész EU pénzévé kell tenni
Wolfgang Schäuble a Financial Timesnak adott nyilatkozatában kitért a Brexitre, vagyis a brit EU-tagság megszűnésére is, alig burkoltan demagógnak nevezve azokat a Brexit-párti brit politikusokat, akik szerint Nagy-Britanniának túl sokba kerül az EU-tagság.

A londoni gazdasági napilap online kiadásában hétfőn ismertetett interjúban Schäuble kijelentette: az eurót az EU valutájává kell tenni, el kell jutni odáig, hogy az Európai Unió egésze az eurót használja fizetőeszközként.

Wolfgang Schäuble szerint Európa politikai integrációja messze a legjobb út az emberi együttélés és a békés világ ideájának valóra váltása felé, és ehhez szükséges Európa gazdasági integrációja is, a gazdasági integrációhoz pedig szükség van egy közös valutára.

A német pénzügyminiszter - aki a tervek szerint az új összetételű német szövetségi parlament, a Bundestag elnöke lesz - kijelentette, hogy a legfontosabb feladat most a kockázatok csökkentése, mert e kockázatok még mindig túl magasak; elég csak megnézni sok
velemenyezd, 2017. október 09. hétfő, 12:42
Kvótaper - Szijjártó a Financial Timesnak: kudarc és zsákutca az EU kvótaprogramja
A külgazdasági és külügyminiszter a londoni gazdasági napilap online változatában szerdán megjelent interjúban kijelentette, hogy Magyarország két éve pontosan ugyanazt mondja: a kötelező kvótarendszer veszélyes, betarthatatlan, és ellentmond a józan észnek.

A Financial Times felidézte, hogy Angela Merkel német kancellár előző nap egy német lapnak adott interjúban kijelentette: "nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete".

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban a londoni lapnak azt mondta: a magyar kormány komolyan veszi Merkel nyilatkozatát és az Európai Bíróság által a kvótaperben hozott ítéletet egyaránt, de a bírósági végzés nem teremtett jogi kötelezettséget Magyarország számára. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország helye az EU-ban van, és ezt senki nem kérdőjelezheti meg.

Hozzátette: az Európai Bíróság ítélete nyomán további jogi viták lesznek a kvótadöntés tartalmáról.

Szijjártó Péter szerint a kvótarendszer
velemenyezd, 2017. szeptember 13. szerda, 11:32
1/10
Képek, videók
Zheneveva orosz amerikai
charlotteani
2008. január 27. vasárnap, 21:55
A MUNKA veszélyezteti az
csalogany13
2009. július 29. szerda, 11:20
The_financial_crisis_W all
orsi1
2013. január 15. kedd, 05:30
egyesult_allamok_san_f ran
borigit
2016. június 21. kedd, 11:40
Egyesült Államok - Oklaho
margoboszi
2014. május 01. csütörtök, 19:52
Egyesült Államok - Oklaho
cipello
2014. április 13. vasárnap, 10:47
Amerikai Egyesült Államok
mohini
2011. május 08. vasárnap, 07:46
Florida, Egyesült Államok
evamama0108
2010. november 10. szerda, 13:22
magas feszültség.png
chillik
2017. október 19. csütörtök, 16:33
vicc feszültség.jpg
kicsoda57
2014. augusztus 31. vasárnap, 20:10
orban_simor_feszültség .jp
agica2004
2011. január 04. kedd, 14:17
Emberi feszültség - Villá
pr27d
2010. október 15. péntek, 21:47
IMG_7224 feszültség stabi
ezer_mester
2010. május 12. szerda, 14:44
Minden feszültség mögött
jakabgasparne
2009. március 14. szombat, 05:30
Magas Feszültség.hu.jpg
finike
2007. március 24. szombat, 19:23
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.