Belépés
2019. november 14. csütörtök | 46. hét | 318. nap | 05:45 | Aliz
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elemző: Törökország kulcsfontosságú az Európai Uniót érintő migrációban
Halkó Petra hozzátette: kiemelten fontos Magyarország és az Európai Unió Törökországhoz fűződő viszonya.

Hangsúlyozta: Törökországban 3,6-4 millió migráns tartózkodik, akik a Közel-Keletről, elsősorban Szíriából érkeztek az országba, és a jobb élet reményében indulnának el Európa felé, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az ország melyik felén nyílnak meg a kapuk előttük.

Törökország gazdasági szempontból is fontos Magyarországnak. A két ország a jelenlegi 3,1 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmát 6 milliárd dollárra szeretné növelni, és Törökország a többi visegrádi országgal is tovább mélyítené kapcsolatait - mondta.

Törökország nagyon jól látja, hogy elsősorban a visegrádi országok azok, amelyek nemzeti szuverenitásra támaszkodnak, ugyanakkor nyitottak a nemzetközi politikai és gazdasági szintéren, és érdeke a kapcsolat építése velük - fűzte hozzá.
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 14:31
Edmund Stoiber: rugalmasabban kellene hozzáállni az illegális bevándorlás kérdéséhez
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke kijelentette: egyetért Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel abban, hogy rendre és emberiességre van szükség az illegális bevándorlás kérdésében, a rend pedig azt jelenti, hogy a határokon kell eldönteni, hogy jogosult-e valaki menekültstátuszra.

Ugyanakkor a migráció nem kizárólag magyar vagy német, hanem európai probléma, ezért fontos, hogy minél hamarabb európai megoldás szülessen, mert az nem tartható, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök a határok kinyitásával "zsarolja" az Európai Uniót (EU) - mondta a politikus.

Edmund Stoiber úgy vélekedett, a kvótás szabályozás nem visz előrébb, ezért rugalmasabban kellene hozzáállni a szolidaritáshoz, azaz a megoldáshoz minden tagországnak hozzá kell járulnia, de mindenki más módon vállalhatna részt belőle: egyes országok a bevándorlók befogadása helyett állíthatnának például több rendőrt.

A volt bajor miniszterelnök az erős nemzetállamok szerepét firtató kérdésre azt válaszolta,
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 12:31
Menczer: kultúráját és hagyományait megőrző Európai Unióra van szükség
identitásmegőrző szerepét. "Minden könyv mi magunk vagyunk, ugyanis minden könyv megmutatja, hogyan élünk mi magyarok, hogyan élnek szlovák barátaink, hogyan élünk itt Közép-Európában és mit gondolunk fontosnak" - mutatott rá az államtitkár.

Szlovákia azon kívül, hogy szomszédos ország, egy rendkívül fontos barátja és partnere Magyarországnak - hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzáfűzve, hogy a szlovákok és a magyarok egyetértenek abban, hogy milyen jövőt képzelnek el Európának.

"Mi erős, tagállamokra épülő Európai Uniót szeretnénk, és olyan Európai Uniót, amely kultúráját és tradícióit megőrzi" - mondta Menczer Tamás, megjegyezve, hogy a kultúra és az identitás megőrzésére való odafigyelés segíthet sikeresnek lenni európai uniós szinten is, ezért is fontosak a könyvek és a könyvvásárok.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a könyvvásárra időzítve több mint húsz magyar irodalmi mű szlovák fordítása készült el és készül el a közeljövőben, ezek sorában a szlovákiai magyar irodalom is
velemenyezd, 2019. november 07. csütörtök, 13:52
Erdogan Budapesten - DK: szégyen, hogy Magyarország a félázsiai diktátorok átjáróházává vált
Barkóczi Balázs a Facebookon közvetített csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a DK szégyennek tartja, hogy egy héttel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azzal a Vlagyimir Putyinnal "parolázott", aki minden erejével megpróbálja gyengíteni az Európai Uniót, és lábbal tiporja a demokratikus alapjogokat, most egy olyan "véreskezű diktátort" fogad, aki a szíriai beavatkozással végleg kiírta magát az európai politikusok sorából, és akinek a kezéhez ártatlanok, gyerekek, nők, idősek vére tapad.

A politikus úgy fogalmazott: nem az európai magyaroknak kell szégyellniük magukat, szégyellje magát Orbán Viktor és "diktátor barátja", Erdogan. Barkóczi Balázs hozzátette, a DK nem fogja hagyni, hogy Orbán Viktor félázsiai diktátorokkal karöltve kivezesse Magyarországot az Európai Unióból.

A szóvivő az Andrássy úton, Recep Tayyip Erdogan konvojának várható útvonala mellett beszélt. A felvételen látszik, hogy DK-s aktivisták képeket tartanak fel, amelyek - Barkóczi Balázs közlése szerint - olyan
velemenyezd, 2019. november 07. csütörtök, 10:51
Lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az OECD-országokban szeptemberben
Az infláció lassulását elsősorban az okozta, hogy Törökországban a fogyasztói árak emelkedése 9,3 százalékra mérséklődött az augusztusi 15 százalékról.

Az OECD-országokban szeptemberben éves összevetésben 2,6 százalékkal estek az energiaárak az augusztusi 1,7 százalékos csökkenés után, miközben az élelmiszerárak növekedése 1,5 százalékra lassult az augusztusi 1,9 százalékot követően.

Az élelmiszer- és energiaárakat nem számolva az infláció 2,1 százalék volt az augusztusi 2,3 százalék után.

A 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoportban, amely a világ gazdasági termelésének csaknem 85 százalékát adja, éves összevetésben 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben az előző havi 3,2 százalék után.

Az euróövezetben az augusztusi 1 százalékról szeptemberben 0,8 százalékra lassult a fogyasztói árak növekedése éves összevetésben, ugyanakkor az élelmiszer- és energiaárakat nem számolva 0,9 százalékról 1 százalékra gyorsult.
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 09:51
Alapjogokért Központ: válsághelyzetben van az Európai Unió
Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója ismertette: tanulmányában az Európai Unió, mint sajátos államszövetség történetét kifejezetten a hatalmi, döntési viszonyok alapján vizsgálta. Felidézte: habár a főként föderalista és globalista személyekből álló alapítók az Európai Egyesült Államok mint nemzetek feletti szervezet létrejöttét szorgalmazták, ezt az elképzelést a tagállamok már az 1951-től megalakult Európai Szén- és Acélközösség megalakulásakor ellensúlyozták egy kormányközi intézmény, a Miniszterek Tanácsa létrehozásával.

Hangsúlyozta: 1957-től a közös piac megteremtésekor egy időre lekerült a napirendről a szupranacionalizmus gondolata és a szuverén tagállamok közti gazdasági együttműködésre koncentráltak a tagállamok. Az 1980-as évek közepén azonban újra felerősödött a föderális koncepció, amely elvezetett az Európai Unió létrejöttéhez, majd akonszenzus helyett a többségi döntések bővítését lehetővé tévő 2009-es Lisszaboni szerződéshez. A többségi döntések a tagállami
velemenyezd, 2019. november 05. kedd, 13:48
Idén már több mint százezer turista látogatta meg a csernobili nukleáris katasztrófa övezetét
A közlemény szerint a látogatók száma különösen tavasszal ugrott meg. Az ügynökség szerint a turisták számának jelentős növekedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, egyebek mellett elektronikus belépőjegyeket vezettek be, ami megkönnyíti a bejutáshoz szükséges adminisztrációt. Emellett az HBO Csernobilról készített sorozata is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt az érdeklődés a nukleáris katasztrófa sújtotta terület iránt.

A látogatók többsége - 80 százaléka - külföldi volt, a legtöbben, 15 738-an Nagy-Britanniából érkeztek. A turisták második legnépesebb csoportja Lengyelországból (9378) érkezett, őket követi a sorban Németország (7826), az Egyesült Államok (5580) és Csehország (4063).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusban adott ki rendeletet, amelyben arra utasította az illetékes szerveket, hogy dolgozzanak ki stratégiát arra, miként lehet fellendíteni a csernobili zóna turisztikai forgalmát.

Augusztus 1-jén a
velemenyezd, 2019. november 04. hétfő, 13:21
Elhunyt Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivista, író
címen jelentek meg visszaemlékezései. 1996-ban a XX. Század Intézet gondozásában jelent meg A moszkvai per című, az 1970-es és 1980-as évek Szovjetuniójáról szóló nagy ívű munkája.

Saját bevallása szerint Hrucsovnak az SZKP XX. kongresszusán, 1956-ban, a sztálinizmus bűneiről elmondott beszéde hallatán, 14 éves korában vált meggyőződéses antikommunistává.

2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki, 2013-ban pedig, a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenysége elismeréseként megkapta a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol-csoport kitüntetését, a Petőfi-díjat.

A díj átvételekor Bukovszkij megtiszteltetésnek nevezte, hogy Petőfiről nevezett kitüntetést kapott. Ezzel utalt arra, hogy fiatal korában a magyar költő és szabadságharcos nagy hatással volt rá, és az orosz fiatalokkal együtt őt is arra inspirálta akkor, hogy irodalmi felolvasásokat tartsanak Moszkvában, - amíg le nem tartóztatták a szervezőket. Arról
velemenyezd, 2019. október 28. hétfő, 10:31
A mobilitási csomag újratárgyalását sürgette hat keleti EU-tagállam kormányfője
Dancila román kormányfő írta alá.

A tagállamok EU-nagykövetei pénteken egyeztetnek a meglehetősen megosztó, úgynevezett mobilitási csomagról.

Az aláírók mély aggodalmukat fejezték ki egyes, szerintük elsietett és megfelelő hatástanulmányokkal nem alátámasztott tervezett rendelkezésekkel kapcsolatban, s hangsúlyozták, további tárgyalások szükségesek a tagállamok nemzeti sajátosságainak figyelembe vételével.

Meg kell védeni a közúti szállítási szektor versenyképességét, és nem szabad az európai cégeket rosszabb helyzetbe hozni a harmadik országokbeli riválisaiknál. A jogszabálynak megvalósíthatónak, arányosnak és hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie - emelték ki.

Kitértek arra is, hogy ezen szabályozás bizonyos elemei ellentétesek az EU klímavédelmi céljaival. Például a károsanyag-kibocsátás növekedésével járna a kabotázs (nem honos fuvarozók által végzett belföldi szállítás) korlátozása, valamint az, hogy a kamionoknak kötelezően vissza kellene térniük rendszeresen a
velemenyezd, 2019. október 25. péntek, 21:50
Török offenzíva - Az EP szankciókkal sújtaná Törökországot a szíriai hadművelet miatt
A strasbourgi ülésen elfogadott állásfoglalásban az Európai Parlament arra mutatott rá, hogy az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa.

A képviselők határozottan elítélték "az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást", és Törökországot csapatainak kivonására szólították fel.

Az állásfoglalásban arra emlékeztettek, hogy a török hadművelet kezdete óta számos civil és katonai áldozat mellett legalább 300 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására, ezért véleményük szerint egy ENSZ által irányított biztonsági övezetet kellene létrehozni Szíria északi részén. A parlament egyúttal határozottan elutasította, hogy török ellenőrzés alatt hozzanak létre biztonsági övezetet, és aggodalmának adott hangot, hogy az amerikai-török fegyverszünet jogalapot teremthet a terület tartós török megszállására.

A képviselők szolidaritásukat fejezték ki a kurd néppel, hangsúlyozva a kurdok hozzájárulását a magát
velemenyezd, 2019. október 24. csütörtök, 14:41
EU-csúcs - Merkel: jó hír az újabb Brexit-megállapodás megszületése
parlamentje előtt. Reményét fejezte ki, hogy a brit miniszterelnök megkapja a többséget az egyezség támogatásához a brit alsóház részéről.

"A múltbeli tapasztalatok alapján óvatosnak kell lennünk" - mondta Macron.

Hozzátette, a megállapodás lehetővé teszi, hogy a felek válaszokat találjanak eddigi közös, politikai és technikai természetű aggodalmaikra.

Úgy vélte, hogy most lehetőség nyílik az Európa jövőjéről szóló megbeszélések újabb szakaszának megkezdésére is.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott, következő elnöke érkezésekor kijelentette: örül, hogy újabb megállapodás született, ugyanakkor sajnálja, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót.

"Fontos azonban, hogy az elválás rendezett formában történjen. Ez döntő jelentőségű az emberek és a gazdaság szempontjából is, valamint a Nagy-Britanniával fennálló kapcsolatok jövőbeli alakulása szempontjából is" - mondta.

Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott: a jelek arra utalnak, hogy a találkozón nem
velemenyezd, 2019. október 17. csütörtök, 16:42
Víz Világtalálkozó - A vízügyi infrastruktúra fejlesztéséhez vár nemzetközi segítséget Észak-Macedónia
Kifejtette: szeretnének az Európai Uniótól pénzügyi eszközöket kapni és ezeket hatékonyan felhasználni, illetve nyitnak a nemzetközi bankok felé. Fontosnak nevezte a miniszter a hitelek, a saját erőforrások és az adományok együttes felhasználását.

Naser Nuredini gratulált Magyarországnak a Víz Világtalálkozó megszervezéséért. Hangsúlyozta: a két ország között most is van együttműködés, és szeretnék ezt tovább fejleszteni. Észak-Macedónia sokat tanulhat Magyarországtól a vízi erőforrások kezelésében - jelentette ki.

Elmondta azt is, hogy a vízválság erősítheti migrációs hullámot, a problémák globális kezelésére van szükség.
velemenyezd, 2019. október 16. szerda, 18:32
1/178
Képek, videók
Európaí
sanci81
2017. december 23. szombat, 14:55
O.V.Európai nemzet.jpg
agica2004
2017. február 03. péntek, 18:25
Európai vidra.jpg
pacsakute
2015. május 31. vasárnap, 17:58
Vadaspark, európai őz.jpg
erzsikepuskas
2013. szeptember 06. péntek, 16:47
európai őz.jpg
erzsikepuskas
2013. szeptember 06. péntek, 16:40
európai udvari szaletri
orban47
2013. július 12. péntek, 20:35
Europai frizurák.jpg
farkas1945
2013. április 27. szombat, 11:36
Europai frizurák -1.jpg
farkas1945
2013. április 27. szombat, 11:36
Egy európai Ariane-4 típu
vargaspace
2012. november 07. szerda, 12:56
Egy európai Ariane-5 típu
vargaspace
2012. november 07. szerda, 12:40
európai őz.gif
szicu
2012. október 27. szombat, 21:33
európai bölény.jpg
marsupilami
2012. június 06. szerda, 17:58
A remény kulcsfontosságú
sanci81
2015. március 29. vasárnap, 19:47
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.