Belépés
2020. július 13. hétfő | 29. hét | 195. nap | 22:43 | Jenő
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Önkormányzat 2019 - Végső búcsút vettek Szekó József mohácsi polgármestertől
A gyászszertartáson, amelyet Udvardy György veszprémi érsek vezetett, részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, több kormányzati szereplő, valamint jelenlegi és volt országgyűlési képviselők. Eljöttek Mohács hét testvérvárosának delegáltjai is, hogy a több ezer mohácsival együtt búcsúzzanak a volt városvezetőtől.

Csizmadia Csaba, a város alpolgármestere méltatásában kifejtette, Szekó József 1998-tól napjainkig, öt választási cikluson át Mohács város polgármestereként dolgozott, e "tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette, a város érdekeit tartotta mindig szem előtt".

Az alpolgármester kiemelte: a városvezető tevékenységének köszönhetően "a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani". Neki is köszönhető, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás - tette hozzá.

Csizmadia Csaba elmondta:
velemenyezd, 2019. október 05. szombat, 16:41
Patyi András: történelmünk Moháccsal tanított meg mindig felállni
Patyi András az ütközet 489. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen hangsúlyozta: a hősök áldozata nem volt hiábavaló, ha a puszta emlékezést a jelen, s azzal együtt a jövő építésének szenteljük, alapnak szánjuk, amelyre valódi tetteket emelhetünk.

Véleménye szerint a pusztító mohácsi csatavesztés olyan nagy erejű fordulópont, a nemzeti sorsot alakító tragikus esemény volt, hogy annak tükrében talán elégedettek lehetünk, van államunk, magyarul beszélünk, létezik a magyar nemzet és tudunk emlékezni.

Ha Mohács, Világos, Trianon, a Don-kanyar után még mindig itt vagyunk, még mindig mi vagyunk, akkor szabad-e egy percig is egy győztes Mohács képét felvázoló alternatív történelem csábításának engednünk? - tette fel a kérdést.

Patyi András felidézte, hogy 1526. augusztus 29-én néhány óra alatt megsemmisült szinte a teljes magyar haderő, elpusztult az állami vezetés nagy része, és nemcsak egy csata, hanem az ország is elveszett, örökre megváltozott a magyar királyság, a magyar nemzet, a
velemenyezd, 2015. augusztus 29. szombat, 20:52
Jeles napok és népi megfigyelések
Kisasszony napjára virradó éjszaka, illetve kora hajnalban kiteszik a harmatra, hogy az Úristen szentelése fogja meg. Napkeltekor már be is viszik. Az a hiedelem, hogy az ilyen búza nem üszkösödik meg, és bőven terem.

Ez a nap volt sokfelé a cselédek szolgálatba lépésének az ideje is.

12.-Mária nevenapja

Számos templom, kápolna helyezte magát Mária nevének oltalmába, ezért egyes vidékeken a búcsú napja. Ez jó alkalom volt a vendégségre, amikor messziről is eljöttek a családtagok egymást meglátogatni, nagy volt a sütés-főzés. Megjelentek a vásárosok is, úgyhogy a búcsú igazi népünnepély volt.

A Mária keresztnév igen kedvelt volt a parasztság körében, és máig gyakran előfordul. A kultusz azonban német, illetve németes jellegét máig megőrizte.

Kunsziget öregjei szerint, ha ezen a napon szép az idő, akkor a vénasszonyok nyara hosszú és derűs lesz.

15.-Hétfájdalmú Szűzanya napja

Ezen a napon
klementinagidro, 2015. április 07. kedd, 20:36
Augusztusi gasztroprogramok
legtetszetősebb és ízben egyedi házi savanyúság birtokosát is. A gyerekeknek számos szórakoztató vetélkedővel, kézműves foglalkozásokkal, rajzversennyel készülnek.
www.kakasfesztival.hu

2011. augusztus 13. Mogyorósbányai madárfőzőverseny, Mogyorósbánya
Az előző évek tapasztalataira alapozva kijelenthetjük, hogy a Nyárzáró Fesztivál a környék egyik legsikeresebb rendezvénye, a Madárfőző Verseny pedig a legtöbb amatőr szakácsot megmozgató főzőversenye. Azok a résztvevők, akik egyszer eljöttek, a következő évben is biztosan jelentkeznek. A 2010-es évben így már 30 csapat több mint 40-féle kiváló ételt készített. A zsűri csak nagyon nehezen tudott igazságos sorrendet felállítani a jobbnál jobb szárnyas ételek között. De a Mogyorósbányai Madárfőző Verseny lényege nem csak ez! A szervezők azt szeretnék, ha idén is családok, baráti társaságok, civil csoportok töltenének el egy kellemes napot a tűz körül, úgy, hogy közben részt vesznek a fesztivál forgatagában
horvathnemagdi, 2011. július 31. vasárnap, 20:59
Siriusról jöttek
van náluk ilyen, hogy Rákóczi Táltos vagy Báthori Táltos, de van ilyen is, hogy Ung, Bodrog, Eger, Maros, Olt, Csángó, Székely! például Rákóczi Székely. - Na most ezeket miért mondtam el, hogy honnan erednek a neveink - Jász is van - felírtam vagy 30 nevet, most az összest nem mondom el... - találkozni fogunk velük a dimenzióváltás után! Itt lesznek többen segíteni. - Ők ezt úgy értékelik, hogy a földi ember a dimenzióváltás után nem lesz ura a helyzetének. És ők segíteni akarnak

Akik eljöttek ide, ők vállalták önként, mint valamikor az a 144.000 fénylény, hogy lejön ide. Tehát ők önként vállalták a Földet. Azt nagyon őszintén elmondták, főleg a hölgyek, Sára, hogy nekik nagyon nehéz itt lenni még egy órát is. Nem csodálkozom - gondolom, nem csodálkoznak, hogy miért? Mert az ő rezgésükhöz képest itt jóval alacsonyabb a rezgés - hogy én hogy éltem meg az első találkozást, amikor belekerültem Enlilnek vagy Báthori Botond erőterébe, akkor egy... óriási nyugalom, nagyon kellemes, egy
kohlinka, 2010. szeptember 05. vasárnap, 09:53
Képek, videók
szent józsef a munkás0501
maroka
2020. május 01. péntek, 12:31
ősi szent józsef ima0501.
maroka
2020. május 01. péntek, 11:57
S-szent józsef a munkás05
maroka
2020. május 01. péntek, 11:41
József A.jpg
lilagondolatok
2020. április 14. kedd, 09:42
József A. Nem nem soha.jp
menusgabor
2020. április 06. hétfő, 22:18
id.József A..jpg
durcimarcika
2020. április 05. vasárnap, 17:02
szent józsef0319.jpg
maroka
2020. március 18. szerda, 19:25
Lénárd József ÖRÖME LÉG
menusgabor
2020. február 11. kedd, 18:56
0 a névnap, csősz józsef.
lovaszmarika
2019. szeptember 14. szombat, 12:29
Sándor József Benedek.jpg
liliana01
2019. március 18. hétfő, 17:31
József Lőrincz
dandej
2019. február 20. szerda, 21:40
zoltán_józsef atya0120.jp
maroka
2019. január 21. hétfő, 12:29
DSCN0073Polgármesteri Hiv
irmus
2018. június 29. péntek, 09:56
DSCN0011Polgármesteri Hiv
irmus
2018. június 07. csütörtök, 06:46
A bogaras polgármester
furaila
2016. november 29. kedd, 14:59
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.