Belépés
2018. december 17. hétfő | 51. hét | 351. nap | 16:00 | Lázár, Olimpia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Új pártot alapított Dacian Ciolos volt román kormányfő
Ciolos az általa egy éve alapított Románia Együtt Mozgalom pártbejegyzési kérelmét március 30-án adta be a romániai politikai pártok jegyzékét kezelő bukaresti törvényszékhez, de a párt bejegyzését azóta is - szabályossági kifogásokkal, fellebbezésekkel, más bíróság kijelölésének igénylésével, a bélyegilleték késedelmes befizetésével - sikeresen hátráltatják különböző alperesek.

Ciolos szombaton számolt be támogatóinak és a sajtónak arról, hogy a Románia Együtt Mozgalom alapítói a jogi huzavona láttán szeptemberben döntöttek alternatív megoldás kereséséről, mert attól tartottak, hogy pártjuk hivatalos bejegyzését jövő márciusig sem sikerül kiharcolniuk, és így nem állíthatnak jelölteket az európai parlamenti választáson.

A PLUS-t állítólag Ciolos néhány segítőkész, "névtelen" támogatójának sikerült azóta beíratnia a román politikai pártok jegyzékébe. Ez a párt ugyanazokra az elvekre és értékekre épül, mint a Románia Együtt Mozgalom - biztosította híveit a volt miniszterelnök, hozzátéve, hogy
velemenyezd, 2018. december 15. szombat, 20:12
Felmérés: a román választók több mint kétharmada kormányváltást akar
és uniós integrációjában játszott szerepük tekintetében az eddigi román elnökök közül Basescu került az élre.

Ha a jövőre esedékes elnökválasztást most rendeznék meg, az első fordulóban a válaszadók 19 százaléka szavazna a PNL, 14,4 százaléka a Szociáldemokrata Párt (PSD), 6,2 százalékuk a PMP, 5,7 százalékuk az ALDE, 5,3 százalékuk az USR jelöltjére. Az európai parlamenti választási jelöltlisták támogatottságánál - a lehetséges listavezetők nevét is figyelembe véve - a PNL-t 15,8, a PSD-t 12,8, a Dacian Ciolos vezette Románia Együtt pártot 7,7, a Victor Ponta vezette Pro Romániát 6,7, az ALDE-t 6,6, a PMP-t 6,3, az USR-t 5,5, az RMDSZ-t pedig 2,9 százalékon mérték.

A több mint ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésére alapozott országos felmérést november 27. és december 5. között készítették, a hibahatár háromszázalékos.

Múlt héten az IMAS közvélemény-kutatása is azt mutatta ki, hogy történelmi mélypontra, 25 százalék alá esett a bukaresti kormány vezető erejét képező
velemenyezd, 2018. december 10. hétfő, 14:41
Dacian Ciolos szélsőséges szervezetekben kifejtett fiatalkori tevékenységéről cikkezik egy kolozsvári hetilap
A hetilap az internetes oldalán közölt terjedelmes cikkben a technokrata miniszterelnök múltjának egy olyan időszakáról szolgáltat információkat, amelyről Dacian Ciolos semmit nem közölt önéletrajzában. A lap állítása szerint Dacian Ciolos kolozsvári egyetemi hallgatóként a szélsőségesen nacionalista Vatra Romaneasca szervezet tagja volt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kirobbantásában kulcsszerepet játszó ultranacionalista szervezet ifjúsági tagozatában, a Junimea Vatra Romaneascában 1993-ban a kolozsvári szervezet elnökhelyettesi tisztségéig emelkedett a ranglétrán.

Azt követően, hogy 1994-ben a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen szerzett diplomát, a Gheorghe Funar vezette kolozsvári polgármesteri hivatalban helyezkedett el a mezőgazdasági osztályon. A lap szerint az ultranacionalista Román Nemzeti Egységpárt 1995-ben alapította meg az ifjúsági szervezetét, amelynek Dacian Ciolos volt az első elnöke. Az év szeptemberében ő szervezte meg az ifjúsági szervezet Kolozsváron
velemenyezd, 2018. december 08. szombat, 18:58
Szakértő: a gyulafehérvári nyilatkozat az erdélyi románok Bukaresttel szembeni félelméről szólt
Pászkán Zsoltot, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértőjét arról kérdezték az M1 aktuális csatornán csütörtökön, hogy az RDMSZ törvénytervezetet terjesztett a román parlament elé az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban megígért kisebbségi jogokról.

A szakértő hozzátette: az erdélyi románok a nyilatkozatnál a magyarokat és a szászokat "előre tolták", mert szerinte kínos lett volna nyíltan kifejezni, hogy Bukaresttel szembeni önállóságot akarnak.

Úgy fogalmazott: az RMDSZ javaslata arról szól, hogy "önrendelkezést, minél közelebb az emberekhez", és voltaképpen ezt testesíti meg az Európai Unió is.

Pászkán Zsoltot kérdezték arról is, hogy Dacian Ciolos volt miniszterelnök a törvénytervezet visszavonására szólította fel az RMDSZ-t, szerinte a tervezet etnikai enklávék létrehozását javasolja Romániában. A szakértő hozzáfűzte: Dacian Ciolos kormányzása idején vették le az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájának napirendjéről a csíksomlyói zarándoklatot, ő menesztette Marossy
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 21:57
Román közvélemény-kutatás: mélyponton a kormányzó szociáldemokraták támogatottsága
Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megrendelésére végzett felmérés szerint a PSD-re most a választók 24,9 százaléka adná voksát. Ez nemcsak ahhoz képest nagy visszaesés, hogy a 2016-os decemberi parlamenti választásokon a PSD-lista a voksok 45,5 százalékát seperte be. A szociáldemokraták eddig mindig 30 százalék feletti támogatottságot élveztek, és akkor is Románia legerősebb pártjának számítottak, amikor a jobboldalnak sikerült koalíciós kormányt alakítania.

A PSD Victor Ponta vezetésével 2012-ben a parlamenti helyek 37 százalékát szerezte meg, 2008-ban Mircea Geoana elnöksége idején pedig 33 százalékos eredményt ért el. Ahogyan az elemzők elsősorban Liviu Dragnea pártelnöknek tulajdonították a PSD két évvel ezelőtti történelmi léptékű választási sikerét, úgy sokan a párt mélyrepülését is a korrupcióváddal másodszor is bíróság elé állított pártelnök népszerűségének visszaesésével magyarázzák.

Az IMAS-felmérés szerint a PSD legfőbb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt
velemenyezd, 2018. december 06. csütörtök, 10:41
Etnikai enklávéktól félti Romániát a román ellenzék az RMDSZ újabb autonómiakövetelése miatt
Dacian Ciolos volt miniszterelnök az általa alapított Románia Együtt párt nevében a törvénytervezet visszavonására szólította fel az RMDSZ-t, elítélve a szövetség "haszonleső" magatartását. Ciolos szerint a tervezet etnikai enklávék létrehozását javasolja a (Gyulafehérváron megígért) "nemzeti szabadság" megteremtésének ürügyén.

A volt kormányfő szerint Romániának nemzetiségtől, vallástól és régiótól függetlenül minden lakosáról gondoskodnia kell, és szerinte "elfogadhatatlan, felelős politikushoz méltatlan" dolog ellentétet szítani Románia lakosai között, a bukaresti hatalom "gyengeségét" kihasználva.

Az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselője, Marius Pascan volt Maros megyei prefektus szerint is az RMDSZ a koalíció kiszolgáltatottságát akarja kihasználni, hiszen aznap terjesztette be törvényjavaslatát, amikor a koalíció elveszítette többségét a képviselőházban. A szociálliberális koalíció "kétségbeesett" helyzete etnikai szeparatizmust, és enklávék kialakítását eredményezheti -
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 16:31
A bukaresti kormányfő tanácsadója Brüsszelt és Sorost támadja, a román uniós biztos összeesküvés-elméletről bes
ország ellenérdekelt a romániai autópálya-hálózat bővítésében, mert nem akarják, hogy keletről Románián keresztül érkezzen áru Európába. Szerinte valójában a keleti és nyugati uniós tagállamok közötti érdekellentét miatt akar Jean-Claude Juncker, az EB elnöke "kétsebességes" Európát. Úgy vélekedett, Brüsszel diszkriminálja Romániát, kettős mércét alkalmaz, de ideje, hogy Románia is hallassa hangját, mint Olaszország, Lengyelország, Magyarország, vagy Csehország.

Darius Valcov kijelentette, hogy Dacian Ciolos volt miniszterelnök - aki a PSD által megnyert 2016-os parlamenti választások előtt egy évig vezette Romániát egy szakértői kormány élén - Soros György embere. Megjegyezte: Soros egy cégnek tekinti Romániát, és itteni üzleti érdekeinek ugyanúgy akar érvényt szerezni, mint ahogyan a Facebook esetében tette, amiért a közösségi portál a részvények értékét csökkentő manipulációval vádolta. A tanácsadó burkoltan azzal vádolta a Ciolos-kormányt, hogy idegen érdekek miatt enyhítette az úgynevezett
velemenyezd, 2018. december 03. hétfő, 13:09
Koalíciós partnerei védik, az ellenzéki pártok lemondásra szólították fel Liviu Dragnea román szociáldemokrata
Dragneát immár második korrupciós perében marasztalta el, és - korábbi felfüggesztett ítélete letöltését elrendelve - három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság.

Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök, a PSD ügyvezető elnöke közleményében azt állította: Dragneát önkényesen ítélték el egy olyan törvénycikkely alapján, amelyet már rég módosítani kellett volna, hiszen alkotmánysértőnek bizonyult. "Akik egy jogerős ítélet előtt a PSD elnökének távozását követelik, súlyos alkotmánysértést követnek el, és megsértik az Európai Uniónak az ártatlanság vélelméről szóló irányelvét" - írta csütörtök esti állásfoglalásában a PSD ügyvezető elnöke.

Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök is Facebook-bejegyzésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítélet még nem jogerős, Dragnea fellebbezhet ellene, tehát megilleti az ártatlanság vélelme. A kisebbik kormánypártot, a liberális ALDE-t vezető politikus szerint a jogerős ítélettől függetlenül a kormánykoalíciónak
velemenyezd, 2018. június 21. csütörtök, 20:26
A román legfelsőbb védelmi tanács asztalára kerül Verespatak UNESCO örökségvédelmi védettsége
Az elnöki hivatal szerint Klaus Iohannis elnököt foglalkoztatja Verespatak témája, ezért a kérdést a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó védelmi tanács június végi ülésének napirendjére tűzték.

Szerdán George Ivascu kulturális miniszter is úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett szaktárca kérte az elnöki hivataltól, vitassák meg Verespatak ügyét.

A Dacian Ciolos volt miniszterelnök vezette szakértői kormány kulturális minisztere, Corina Suteu kezdeményezte Verespatak UNESCO világörökség részévé való nyilvánítását 2016 januárjában. Az ügy szinte a végéhez érkezett, hiszen az UNESCO Világörökségi Bizottsága június 29. és július 2. között ülésezik a bahreini Manamában, ahol döntés kellene szülessen Verespatakról örökségvédelmi védettségéről.

Adrian Cioroianu, Románia UNESCO-nagykövete a múlt szerdán közölte, hogy a román külügyminisztérium a bukaresti kulturális szaktárca kérésére leállította a világörökségi védettségi folyamatot, és a jelölés visszavonását kérte.

A kulturális
velemenyezd, 2018. június 13. szerda, 18:12
Leállította a román kormány Veresptak UNESCO világörökségi jelölését
szerint a jelenlegi bukaresti kormány nem ért egyet a felterjesztéssel mindaddig, amíg folyamatban van a román állam és a Verespatakon aranybányát nyitni akaró kanadai Gold Corporation közötti kártérítési per, amelyben a kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól.

A bukaresti kormány eddig hivatalosan nem jelentette be a védetté nyilvánítási folyamat leállítását, de a kabinet több tagja már tavaly egyet nem értését fejezte ki a felterjesztéssel.

A procedúrát a Dacian Ciolos volt miniszterelnök vezette szakértői kormány kulturális minisztere, Corina Suteu kezdeményezte 2016 januárjában. Suteu a Ciolos-kabinet mandátuma utolsó napjaiban terjesztette fel az UNESCO-hoz a javaslatot.

Az erdélyi Érchegységben Verespatakon és környékén a Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarta megnyitni, ahol vitatott ciántechnológiával bányásztak volna ki 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. 2013-ban nagyszabású tüntetések robbantak ki a beruházás ellen,
velemenyezd, 2018. június 06. szerda, 17:50
Az uniós zászlót hiányolja az új román kormány hivatalos fotójáról Dacian Ciolos volt miniszterelnök mozgalma
A platformnak nevezett civil szerveződés a közösségi oldalán csütörtökön közölte, hogy sok év után ismét csak román zászló látható a beiktatott kormány tagjainak hivatalos csoportfényképén.

Mint írták, nem jelenik meg a román zászló mellett az uniós lobogó is, mint ahogy a Victor Ponta vagy a Dacian Ciolos vezette kabinetek esetében történt. A fényképen a miniszterek sorának két oldalán felállított rudakon látható a román zászló. A korábbi kormányok - a platform által közzétett - fényképén mindkét oldalon a román zászló mellett ott volt az EU lobogója is.

A platform szerint nem világos, hogy ez csak puszta protokollbeli tévedés vagy egyértelmű üzenet arról, hogy Románia milyen irányt követ az EU-ban.

Az önmagát állampolgári mozgalomként meghatározó platform emlékeztetett, hogy ez éppen abban az évben történik, amikor Románia a 2019. első félévi uniós soros elnökségére készül.

Román ellenzéki pártok és szervezetek az elmúlt napokban azzal vádolták meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) és
velemenyezd, 2018. február 01. csütörtök, 14:12
Az ellenzéki pártok is csatlakoztak Romániában az igazságszolgáltatás átszervezése elleni tüntetésekhez
Az ellenzéki összefogást a demonstrációkat szervező civil szervezetek vezetőivel közös sajtóértekezleten Ludovic Orban, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Ciolos volt miniszterelnök jelentette be, majd mindannyian kivonultak a kormánypalota előtti térre, ahol vasárnap este is több ezer tüntető gyűlt össze.

A pártpolitikusok korábban azt mondták: azért nem mutatkoznak a tüntetéseken, hogy ne vádolják őket populizmussal, a demonstráció kisajátításának szándékával. A februári több százezres korrupcióellenes megmozdulások idején maguk a tüntetők is jelezték, hogy szemükben nemcsak a hatalmon lévő PSD-ALDE szociálliberális koalíció, hanem a teljes politikustársadalom eljátszotta hitelét.

A büntetőjog korrupcióellenes szigorának enyhítését megakadályozó, év eleji tüntetések után most - hasonlóan korrupcióellenes jelszavakkal - egy nagyságrenddel kisebb létszámú ellenzéki tüntetéssorozat zajlik Romániában, amely kifejezetten
velemenyezd, 2017. december 10. vasárnap, 19:13
1/18
Képek, videók
bdul-dacia-oradea-300x 210
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:38
dacia park strand
relisisi
2016. augusztus 24. szerda, 13:18
dacia strand
relisisi
2016. augusztus 24. szerda, 13:16
Dacia Duster
szicu
2016. április 06. szerda, 16:44
2015dacia-hid,emiliaph oto
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:51
DACIA.jpg
jozso2ro
2014. január 23. csütörtök, 11:06
Dacia Logan MCV (2013) -7
farkas1945
2013. szeptember 07. szombat, 11:14
Dacia Logan MCV (2013) -6
farkas1945
2013. szeptember 07. szombat, 11:14
Politikai cikkek 01.jpg
chillik
2018. január 13. szombat, 05:20
Politikai cikkek 02.jpg
chillik
2018. január 13. szombat, 05:20
Politikai Főiskola 1986-b
furaila
2017. április 10. hétfő, 18:12
politikai-vicc-apeh.jp g
menusgabor
2017. március 10. péntek, 22:32
politikai_vicc.jpg
menusgabor
2017. március 10. péntek, 22:31
politikai.jpg
menusgabor
2017. március 10. péntek, 21:15
politikai irás.jpg
kicsoda57
2013. november 27. szerda, 22:00
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.